Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-06 / 285. szám
1363. december 6, péntek 5. oldal Kenesei Eszti megűletődötten áXl a fényképezőgép lencséje vlőtt. Máskor, ha felelni hívja a tanító néni, sokkal bátrabb. Hiszen jól tanul, szépen ír, mint a táblára rajzolt „vb” betűből is látható. Túri Istvánná meg van vele elégedve, s nemcsak vele, hanem a többi tanítványával is. Az olvasásban igazán jól haladnak — mondja —és egyre szebbek, kerekebbek, szabályosabbak a betűik. (Tóth Sándor felvételei) Ritka eset: két ikerpár is jutott az idén Túri Istvánná tanító néninek a dunavecsei általános iskola 1 b. osztályában. Csak kérésünkre ültette őket egy padba, hogy lefényképezhessük a négy csöppséget, egyébként külön ülnek, mert másképp az első hetekben nem is tudta volna megkülönböztetni őket egymástól. Bállá Judit és Klári még csak felismerhető arról, hogy az egyik arcocskája mindig mosolyra áll, a másik pedig komoly, mint itt a képen is. Pálfi Sanyi és Jóska azonban egészen egyforma, ahogy mondani szokták: — mint két tojás. Első osztályosok FÉNYŰZÉS VAGY CÉLSZERŰSÉG? Bács-Kiskun megye 108 községe közül már csupán négyben nincs művelődési otthon. Erre az eredményre jogosan büszkék lehetünk — bár ugyanolyan indokolt a türelmetlenség is, amely a kultúra házát ott szeretné látni minden község közepén. Ha pedig számításba vesszük még azt is, hogy a meglevő művelődési otthonok tekintélyes hányada ma már nem felel meg a céloknak, mert elavult, szűk és rosszul felszerelt — akkor bizony az első pillantásra mutatós statisztikai adat semmiképpen sem megnyugtató, semmiképpen sem jelenti azt, hogy az adottságaink hamarosan utolérik a szükségleteket. Épülnek is egyre-másra az új művelődési házak szerte a megyében. Az idén tízet avattunk. Épülnek még ott is, ahol már volt valamiféle épület, de helyette korszerűbbet, tágasabbat és szebbet akartak a helybeliek. Áldoztak rá a KÖFA-alapból, sok ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek, és seholse sajnálták, mert tudták, hogy amint megnyílnak a kapuik, megváltozik a község élete egy csapásra, színházhoz, mozihoz jutnak, s a szórakozás nem lesz már falusias azontúl náluk sem. Mégis — a megyei művelődés- ügyi állandó bizottság legutóbbi ülésén jó néhányan ugyancsak kikeltek ezek ellen az új művelődési házak ellen. Áz ülést Kiskunmajsán tartották, s a panaszokhoz ott is volt mindjárt „kéznél”, „illusztrációnak” a helyi szép művelődési ház. Az elhangzott kifogások két csoportra oszthatók. Vegyük sorra: Az első csoport javarészt az építés és a tervezés hibáit tartalmazza, azokat, amelyek melléfogások vagy hanyagság eredményei. Hanyagság: Kiskunmajsán október végén még nem működött a fűtés. A csövek azonban már több helyen kilazultak, hullott körülöttük a vakolat. A mozaikpadló és a parkett sok helyen néhány heti használat után felengedett. (Augusztus 20-án adták át a művelődési házat.) Cement helyett csak homokot találtaik alatta. Tervezés: A gyönyörű szép előcsarnok télen hideg lesz, mert sen elhalássza a társaságukból Ferenczi Évát. Közben hazaérkezett a külföldi vadásztársaság is. Délután cserkészésen voltak, de úgy elbarangoltak, hogy nem tudtak időre visszatérni. A hallban lerakták fegyvereiket, aztán bejöttek az étterembe és leültek a számukra fenntartott asztaloknál. Hangoskodtak, de a leghangosabb Kurt Müller volt, aki már az érkezéskor feltűnt viselkedésével. Valamit mesélt a társaságban, szeme azonban a teremben kutatott. Sipos úgy tett, mintha nem értené a vadászokat. Nézte őket, de a nyelvet nem ismerő ember közömbösségével. — Milyen kiállhatatlanul viselkednek — mondta Éva. — Mintha övék lenne ez az egész üdülő. — Igen, ilyenek ezek... — válaszolta Sipos. — Ide jönnek vendégként, és azt hiszik, hogy a pénzükért megvehetnek mindent. Ki nem állhatom őket... — Ronda társaság ... Jaj, most jut eszembe, nekem fel kell mennem a szobámba, mert kiöblítettem a nylon ingemet és kitettem száradni az ablakba. (Folytatjuk.) csak a két végén van radiátor. Az egyik éppenséggel a ruhatár számára elkerített területen — ahol felesleges. A különben igazán pompás és nagy büfének nincs raktárhelyisége, s a takarítók is az egyik félreeső helyen tartják eszközeiket. Azután egy különös tervezői ötlet: azért, hogy az épület képe oldalról is egységes legyen, a hátul elhelyezett szénraktár vakablakok helyett ugyanolyan óriási üvegablakokat kapott, mint elől az irodák és a klubszoba. Molnár Pál, a művelődési ház igazgatója nem attól tart most, hogy az alacsonyan fekvő ablakokon át kilopják a raktárból a tüzelőt, hanem attól, hogy a szén nyomja majd ki az üveget. Nem is mertek sokat betenni a raktárba. Sok jót elmondhatunk viszont a pompás 450 személyes színházteremről. A lejtős nézőtérről mindennünnen kitűnőek a látási viszonyok. Csak éppen attól kell félni, hogy a meredek műanyagpadlón esős időben sok lesz a baleset. Az igazgató úgy tudja, hogy rácsos gumiszőnyeget szántak arra a veszélyes lejtőre, de kitűnt, hogy ilyet már akkor se gyártottak nálunk, mikor a terv készült. A legtöbb baj azonban a színpaddal van. Kong a padló, mert alul üres. A színpad különben óriási, amikor először jártak itt a Katona József Színház művészei, el voltak ragadtatva: Ez igen! Akár Kecskeméten! Ám a színpadra vezető ajtók olyan kicsire méretezettek, hogy csak a tájdíszletek fémek be rajtuk. Falakat bontanak majd az új épületen, de az alacsonyan fekvő vasbeton tartóelemek miatt így is csak valamicskével sikerül megnagyobbítani az ajtókat. Nincs a színpad előtt zsinórpadlás se. Most utólag kell majd felszerelni olyan csigarendszereket, amikkel helyettesíthető a zsinórpadlás — de ez újabb 25 ezer forintos kiadás! Egy másik gond: nem kapcsolható a színpadról a nézőtér világítása. Csak az tudja mit jelent ez. akinek dolga van vele. A világítással egyébként is sók a baj. A színpad mennyezetvilágítása csak arra elég, hogy a takarítók lássanak. Ezenkívül egyetlen számottevő fényforrás a rivalda. A két — amúgy is mereven beépített — reflektor azonban akár ott se lenne. Kipróbáltuk. Ha a rivalda égett, nem lehetett észrevenni, amikor felgyújtották a reflektort. A szükséges 30 ezer wattnak csak a töredéke világít a színpadra. De a művelődési állandó bizottság említett vitájának nagyobb részét mégse a felsorolt súlyos hibák tették. Arról folyt inkább a szó, hogy ez a külsőre igazán nagyon szép művelődési ház hétmillióba került, de vajon kapott-e vele a község mást, mint városias mozit és (egyelőre csak úgy, ahogy megfelelő) színházat? Lássuk csak! A nagy színháztermen kívül a következő helyiségek vannak a művelődési házban: az emeleten egy tágas táncterem és két klubszoba. A földszinten az előcsarnok (jóformán fűthetetlen), egyetlen, körülbelül nyolcvan személyes előadóterem, (ezt is utólag szakították egybe a tervben megadott két kisebb helyiségből), az igazgató irodája, pénztár és mellékhelyiségek, valamint a színpad mögött három öltöző. Ennyi helyiség egy ötezren felüli lakosú község népművelési céljaira túlságosan kevés még akkor is, ha a könyvtár a régi művelődési házban maradt. Ezen a télen ugyanis a következő foglalkozások számára kellene hely: Egy tsz- és egy munkásakadémia (ezenkívül egy tsz-, két munkás- és egy ifjúsági akadémia a művelődési házon kívül tartja foglalkozásait), egy szabás-varrás tanfolyam, tánctanfolyam, orosz, német, eszperantó tanfolyam, honismereti szakkör, képzőművészeti kör, báb- szakkör, sakk-kör, fotoszakkör, öregek klubja, ifjúsági klub, értelmiségi klub, irodalmi színpad, huszonnégy tagú fúvószenekar, tizennyolc tagú szimfonikus zenekar, tizennégy tagú pengetés zenekar, tizenkét tagú tánccsoport. — Ezek az esti programok. Nappal zeneórák, vasárnap délelőtt pedig 120—150 résztvevővel a gyermekfoglalkoztatás folyik. Tessék kiszámolni: ha az említett körök, klubok, tanfolyamok hetenként csak egyszer tartanák foglalkozást, akkor is kevés a helyiség. Az előadóteremből, ahol a tv van, estéről estére kiszorul a népes közönség. A zeneszakkörök pedig alig-alig dolgozhatnak a színpad mögötti öltözőkben esténkint, mert a mozielőadás hangja zavarja őket A fúvószenekar viszont fölveri az egész művelődési házat. El is kellett telepíteni, hogy ne zavarja a többi foglalkozást Végül is úgy állunk tehát hogy a jó majsaiak, míg épült hétmillióból a kultúra pompás palotája, ezzel biztogatták magukat: majd ha elkészül, lesz mindenre hely. Most pedig: szinte ugyanúgy megoldhatatlan helyiséggondjaik vannak, mint azelőtt. A népművelés vezetői és lelkes munkásai, a szakkörök tagjai, az előadások hallgatói tehát most azt mondják: mire volt jó létrehozni ezt a „kultúrkombinátot”? Helyette inkább akár vityillókat építettünk volna, de helyünk lenne legalább. Vagyis: a pénzt fényűzésre adtuk ki, nem pedig célszerűen. Nem ők az egyedüliek. A nyár elején befejezett tiszakécskei művelődési házban hasonló gondokkal küszködnek. Ott még kevesebb a kis helyiség. És vannak efféle bajok máshol is. Amikor az idegen belép egy- egy ilyen új épületbe, elámul: ez aztán pompás! Az ilyen gyönyörű termeket, az ilyen nagyszabású, korszerű épületeket akármelyik város megirigyelhetné! A helybeli népművelőknek azonban fő a fejük: itt kellene mindenestől helyet kapjon a kultúra, hiszen azért áldozott rá milliókat a tanács és a lakosság! Ezek után pedig félreértés ne essék: semmiképpen se bánjuk, hogy olyan látványosan szépek az új művelődési házak. Még csak felesleges fényűzésnek se tartjuk, hogy a környék népe ilyen szemet gyönyörködtető épületben szórakozhat és művelődhet. Nemcsak azért, mert az ilyen épület jobban betölti hivatását, vonzza a látogatókat —• hanem azért is, mert esztétikuma is nevel. Az ellen azonban tiltakoznunk kell — éppen a helybeliek nevében —, hogy csak a pompa, csak a mutatós kivitel le-, gyen az építés vezérelve, s a célszerűség alárendelt szerepet kapjon. Szögezzük le: az utóbbi fontosabb! A jövőben tehát, amikor egy új művelődési ház építését elhatározza a helyi tanács, elsősorban ennek a szempontnak kell érvényt szerezni. A megyei művelődési állandó bizottság ülésén éppen ezért született meg a határozat, amely az új művelődési házak tervezésének ellenőrzésével a megyei tanács vb művelődési osztályát bízza meg. Csak olyan tervekre kaphatnak engedélyt a jövőben a községek, amelyek elegendő helyiséget szánnak a mozin, színházon kívül a művelődési házak főfeladatának betöltésére: a népművelésre. S még egy megfontolásra érdemes javaslatot tartalmaz a határozat: vegyenek igénybe típusterveket, a tervezés több tízezer forintos költségeit pedig használják fel nagyobb, tágasabb művelődési házak építésére. Mester László el Éva. — Csak kiváncsi voltam, eltalálja-e... A beszélgetés félbeszakadt, mert a felszolgáló meghozta a vacsorát. Gulyásleves volt, jó csípős, sok hússal, második fogásnak meg két hatalmas lekváros bukta. Akkorák voltak ezek a bukták, hogy lelógtak a tányérról. — Valakinek segítenie kell majd. Én képtelen vagyok ezt a két hatalmas buktát megenni ... — nézett Éva a férfira. Sípost nem kellett biztatni, azonnal elfogadta az ajánlatot. Az étteremben csörömpöltek a kanalak, tányérok. Elült a beszélgetés duruzsoló zaja. Mindenki jóízűen evett. Odakinn már mély szürkület lepte el a tájat. A hatalmas, szárnyas ablakokon beáramlott a kellemesen hűvös esti szellő. Sípos kinézett. Az égbolton sűrű, fekete fellegek gyülekeztek. Vihar készült. Ennél alkalmasabb időpontot nem is találhatott volna a bejelentkezésre. Viharban a legnehezebb fogni a rádiójeleket. Bár neki csak ötmásodperces adással kell jelentkeznie, s ezt egyszerűen nem lehet bemérni, mégis jól jött ez a vihar... Most a lány tekintetét kereste, s olyan szemekkel nézett rá, hogy a Dániel-házaspár rögtön tudta: ez a fiú rövide— Maga volt már? — Nem, még nem voltam. Csak nagyon szeretnék ... — Pesti? — Nem... Illetve Budapesten születtem, de aztán még sráckoromban elkerültem onnan... Nagykanizsa mellől jöttem. Egy kis faluból... — Ott is dolgozik? — Igen. A gépállomáson vagyok technikus. És maga? — Miskolcon, a Lenin Kohászati Műveknél... — A keze nem úgy néz ki, mintha kohász lenne — intett Éva szépen ápolt kezére Sipos. — Pedig az vagyok. Kohó- tnérnök. — Ejha! Ilyen fiatalon mérnök? Mikor végezte az egyetemet? — Egy éve. Pontosabban másfél éve. — Akkor már tudom is az életkorát — mondta tapintatlanul Sipos. De szándékos volt ez a tapintatlanság, mert arra számított, hogy felkelti vele a lány hiúságát. Jól érezte... — Mennyinek néz? A Dániel házaspár hangosan felkacagott. Eddig nem szóltak bele a két fiatal beszélgetésébe, de a férfi most megszólalt: — Ha már ilyen fiatalon hiú a korára, mi lesz később? — Nem vagyok hiú — pirult
