Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-31 / 305. szám
n ■ hns s 4 vágyak valóra válnak Hányszor hivatkoztunk az év sorún a hosszúra nyúlt télre, amely oly sok szép terv akadályozójává vált. Aztán, ha megkésve is, beköszöntött a tavasz, a nyár, és sokáig kedvezett a kellemes ősz a munkának, a tervek valóra váltásának. S most, amikor az otthonok kellemes melegében, meghitt családi körben élvezzük az ünnepek nyújtotta pihenést, mégis milyen rövidnek tűnik egy év! Milyen jóleső dolog számba venni mindazt, amit tavaly ilyenkor még mint tervet, kívánságot dédelgettünk. Azóta, az éltető munka révén, sok mindent beteljesedve tudhatunk a magunkénak. ■ műi I háti Sokan, belépve a szobába, a csinos, nemrégiben vásárolt bútorra, tv-re vethetnek egy-egy elégedett pillantást, vagy a felépített új ház falai között tervezgetik, mi legyen a következő lépés. Mások elégedetten néznek végig az egészséges, jól táplált, jól öltözött gyermekeken — mert kívánságuk is erre irányult egy évvel ezelőtt. Hiszen ahány ház, család — jóformán annyiféle volt az egyéni törekvés, amelyekben azért igencsak mindenütt sikerült előbbre lépni, éppúgy mint a közös célkitűzésekben. Kopogtassunk be néhány helyre, hallgassuk meg, hogyan vallanak erről az emberek. Ül Sikereink záloga g |aKOSSáO S6QítÖkéSZSéQe — MINT MAGÁNEMBERNEK., természetesen jómagámnak is voltak terveim, s ha úgy tetszik: kívánságaim. Hadd szóljak mégis inkább mint közéleti ember... — mondja dr. Pilcz Károly, a Kiskőrösi Járási Tanács V. B. elnöke. Egy évvel ezelőtt a legnagyobb érdeklődéssel a februári tanácsválasztás elé tekintettem. Hiszen a járásunk előtt álló megnövekedett feladatok szempontjából korántsem volt közömbös, milyen felkészültségű, áldozatkész lesz a megválasztandó hétszáz községi, illetve járási tanácstag. Az első tapasztalatok, eredmények alapján ma már bátran mondhatom: nem hiányzik a testületekből a hozzáértés, az aktivitás, s a kellő lelkesedés sem. Példa rá a tanácsüléseken való — éves átlagban — 87,5 százalékos megjelenés, vagy az állandó bizottságok lelkiismeretes munkája. Az idén ténylegesen az operatív gazdasági szervező-munkastílus került előtérbe. S ez körültekintő munkát igényelt, olykor nehézségekkel járt, de ugyanannyi örömet is hozott a feladatok végrehajtása során. SZINTE MINDEN területen jobbak az eredményeink, mint tavaly. Ügy vélem, sikeresen tevékenykedtünk mind az idei év gazdasági, kulturális, szociális feladatainak megoldásán, mind az elkövetkező évek eredményeinek megalapozásán. Az ösztönző jövedelemelosztási formák hatására erősödtek termelőszövetkezeteink, nőtt a gazdák munkakedve, javult a munkafegyelem. Az alacsonyabb típusú szövetkezeteinkben gyarapodtak a közös alapok, javult a szakmai vezetés, szak- szövetkezeteink pedig a szőlő- és gyümölcstelepítésben jeleskedtek. Községeink fejlődésében Ahogyan elképzeltük is jelentősei léptünk előre. A megyei tanács segítségével megduplázódtak az év elején tervezett községfejlesztési és beruházási kereteink. Nagy eredménynek könyveljük el, hogy a főutcák mellett a mellékutcákat is figyelembe tudtuk venni például a vízművesítésnél, villanyhálózat-bővítésnél, járdaépítésnél. A TANÁCSOK és a lakosság együttműködése valóban kiegyensúlyozott, s ezt az utóbbiak érdeklődésén, segítőkészségén tudjuk lemérni. Adóbevételi tervét száz százalékban teljesíti a járás, a felvásárlási tervet mintegy 120 százalékra. A jövő alapját jelentő szőlő- és gyümölcstelepítéseket is 100 százalék fölött teljesítjük. A községfejlesztési munkához pedig több millió forint értékű segítséggel járult hozzá a lakosság. E néhány kiragadott tényező is mutatja, hogy az alap, melyre további terveinket építjük, erős és továbbfejleszthető. Korántsem jelenti azonban, hogy nincsenek gondjaink, és azt sem, hogy maradéktalanul elégedettek lehetünk. Jövőre az alacsonyabb típusú szövetkezeteinkben emelni kell a növény- termelés színvonalát, biztosítani az alapszabályzatnak megfelelő és a korszerű agrotechnika alkalmazását. Nagyüzemi keretek nyújthatnak biztosítékot arra. hogy felvásárlási tervünket részleteiben is teljesítjük. MÉRNÖKÖK, közgazdászok, mezőgazdasági szakemberek létszámának emelése, idetelepítése — ez is egyik elengedhetetlen feltétele a fejlődés gyorsításának. Többek között ezért, és sok egyéb szempont miatt is, szükségét érezzük a járási székhely eddiginél gyorsabb ütemű fejlesztésének, vonzóbbá tételének. Jolika a soros... Mennyire viszonylagos minien fogalom! Például Fülöpszál- lás határában a takaros, sárga, szőlő közti kis tanya lakóiról úgy gondolkoztam, mennyire távol esnek mindentől. Különösen így télen. S odabenn Radva József gazda mégis ezt mondta: — Nehogy azt higgye. Egészen közel az országút, s autóbusszal egykettőre Izsákra vagy akár Kecskemétre ér az’ ember. A kis néprádiónk meg egész nap összeköt bennünket az országgal ... Ilyenkor meg — bár az asszony éppen Izsákon van a Marika lányommal — kevesebbet mozdulunk ki. A konyha asztalán kétliteres forma, hasas üveg. A gazda poharakért nyúl és tölt: — Kóstolja meg, jóféle... A mi környékünkön a 28—30 cukorfokot is elérte ... Jól fizetett a termés. Családom másfél holdat műveli a közösből. A fü- löpszállási Vörös Csillag Tsz tagja vagyok. Több mint S4 mázsa szőlőt szüreteltünk. Huszonhat ezer forintot már kézhez kaptunk, s még van is benn egy kis tartalék... Egész jó. Nem igaz? Az bizony? Különösen az olyan háznál, ahol három nagylány jövőjéről kell gondoskod£ % — Tervek? — vált vissza eredeti témánkra luidva József, s Emmire mutatva így folytatja: — Ez a lány tanulni szeretne. Van is hozzá feje. De az anyja akarta, hogy maradjon otthon ... Emmi lehajtja a fejét, Joli megért&n néz rá, a családfő mm .'V m Milyen is legyen a sötétkék szövetruha? ... ni. Mert a legidősebb, a már asszonylánj után, most a 19 éves Jolika a soros. Menyasz- szony. Jövő nyárra terveik az esküvőt a most még katonáskodó Kovács Jancsival, aki civilben kőműves. — Korábbi szándékunk szerint tízezer forintot tehettünk Jolikának a takarékba. Vagy kilencezret ő is keresett hozzá a nyáron az izsáki felvásárlótelepen. Megveheti a modern bútort, meg aztán másra is kell a pénz. Mert szeretnek öltözni ezek a lányok! NAGY SZAVAK NÉLKÜL — Most van egy Ibis szünet. Amíg újabb vevő nem érkezik, beszélgethetünk ... — invitál a nagy vaskályha közelébe Almási Lászióné. Mert a Budapesti Divatáru-nagykereskedelmi Vállalat kecskeméti mintatermében első a vevő! — Azelőtt a Dél- magyarországi Tex- tilnagykeresked e Imi üallalatnál voltam könyvelő. Tizenegy évig. Amikor 1962 augusztusában a mintaterem létrejött, hasonló munkakörbe átvett volna a RÖV1KÖT, de az én szakmám: kereskedő. Vonzott az új dolog, s inkább a mintaterem vezetését vállaltam. Minden vágyam az volt, hogy megkedveltessem. Főleg m kis vidéki földmű- vesszövetkezeti boltokkal. S úgy érzem, sikerült. Az én szakmámban ez az öröm... Eleinte nagyon bántott, hogy kevesen tértek be. Ma már nincs ilyen panaszom. Persze, elégedett sem vagyok, hiszen a kereskedelemben az £ä«oaU I — S az otthoni törekvéseink? Erre az évre nem terveztünk különösebbet. Szeretünk kiegyensúlyozottan élni. Férjem, szintén kereskedelmi dolgozó. Van egy édes gyerekünk: a tízéves kis Judit. Külön boldogság, hogy neki mindent meg tudunk adni. Ügy nevelhetjük, ahogyan elképzeltük. Jövőre Csehszlovákiába szeretnénk eljutni a férjemmel, erre spórolgatunk. Később pedig? Legalább kétévenként külföldet látni i » — Csak szerényen, nagy szavak nélkül, de mindig mindent megfontoltan... — vallja Kovács István, a tassi Petőfi Tsz elnöke, s egyben ország- gyűlési pótképviselő. Pedig a szövetkezet tagjainak akadna mivel büszkéikeclniök. Azzal, ahogyan lépésről lépésre testet öltöttek az idei termelési törekvéseik, fejlődik gazdaságuk, emelkedik jövedelmük. Kívánságok? Ilyenek csak a mesében vannak. Az embert a határozott célkitűzések, s az azokért való lankadatlan fáradozás jellemzi. A tassi Petőfi Tsz- ben legalábbis eszerint értékelik azt az eredményt, hogy az idén kétféle bérezést alkalmazhattak: kívánság — s természetesen az elvégzett munka — alapján, a garantált havi bérezést, amely ezerötszáz-kétezer, sőt, ennél is többre rúgott, vagy az év végi elszámolást, ami tsz-gazdánként ugyancsak tekintélyes summát jelent a zárszámadáskor. Kulturális alapjából tízezer forinttal támogatta a szövetkezet a községi művelődési házat, amelyet a magukénak vallanak a tsz tagjai, Fővárosi színházlátogatásra emellett 16 ezer forintot költöttek, aminek részesei voltak a közös munkában szorgalmasan részt vevő családtagok is. A szövetkezet közös karácsonyi ünnepségét, a mintegy ötven nyugdíjas, illetve munkaképtelen gazda és több mint kétszáz gyerek megajándékozását 15 ezer forint szolgálta... S hogy mire törekszenek a Petőfi Tsz-ben? Gondosan, jó munkaszervezéssel, a legteljesebb egyetértésben fáradozni a megfontolt tervek valóra váltásán, amelyek mind a közösség, mind az egyes emberek szempontjából haladást jelentenek. — Gazdáink tettre kész, derék emberek, s több mint hatvan százalékuk 40 éven aluli fiatal. Mégis munkaerőhiánnyal küzdünk. Helyhez kölni, a mostoha körülmények közül emberséges, szép otthonhoz segíteni őket, s hazavonzani a távoli munkahelyekre járókat, erre törekszünk — mondja Kovács István. — Remélem, jövő ilyenkorra le is fényképezhetik gazdáink új házsorát... A szövetkezet ugyanis a község nyugati szélén tíz holdat meg mintha tőiéin várna bízta» tást. Ilyen népes, szép családban nem muszáj mindenben az anyukának győzni. Különösen, ha az indokolatlan is. Fogjanak össze, s Jolika „szárnyára” bocsátása mellett győzzék meg az édesanyát, s próbálják együttesen egyengetni a legkisebbik lány: Emmi jövőjét. Menjen csak a mezőgazdasági technikumba, ha kedve van hozzá. Kell a jó szakember a termelőszövetkezetben! hasít ki területéből házhelyek céljára, ahol megtakarított pénzükből OTP-kölcsönnel, s a közös hatékony segítségével 1964-ben mintegy tíz tsz-tag épít két szoba, összkomfortos családi házat. S ez csak a kezdet — vélekedik az elnök. Mert a jövő évi építkezések után a gazdaságunk adományozta telkeken egymás mellett új utcasorokat szeretnénk kialakítani. Tsz-lakó- telepet. Irta: Perny Irén, Fényképezte: Pásztor Zoltán PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztő bizottság 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 11-85. Index: 25 065,