Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-28 / 302. szám

1963. december 28, szombat S. oldal Negyvenezer forint jutalom A Férfi Fehérnemű gyár bajai ÖTLET Már csaknem közhely­ként hangzik, ha arról be­szélünk, hogy megyénk az ország egyik legna­gyobb szőlős- és gyümöl­csöskertje. Nem csodál­ható tehát, ha az ügyes kezű szerelők, mechani­kusok, barkácsoló ezer­mesterek képzeletében megszülető, s csakhamar meg is valósuló újítási öt­letek, ésszerűsítések na­gyobbik hányada az ültet­vények védelmével kap­csolatos, vagy azok tele­pítését igyekszik meg­könnyíteni. így a novem­berben Kiskunhalason megrendezett újítási ki­állításon szereplő ötven­két téma közül is 32 volt ilyen természetű. Mint például Sípos Mihálynak, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság gépszerelőjének lóvontatású szőlőporozó gépe. A gép egy 125 köb­centis Csonka-motorból, egy ventillátorból és egy poradagoló tartályból áll. A tartályba öntött porozó anyag a motor által haj­tott ventillátor segítségé­vel egy csőbe jut, amely­ből ugyancsak négy, két ágra osztott cső szórja ki. Amellett, hogy a ne­hézkes és lassú háti po­rozást kiküszöböli, a Si- pos-féle „masina” nyolc ember munkáját helyet­tesíti. S a leleményes esöelágaztató megoldással nyolc sorra lehet vele egy időben kiszórni a védeke­zőszert. Egy 10 órás mű­szakban négy hold nö­vényvédelmének elvégzé­sére alkalmas: ezt bizo­nyítják az elmúlt két esz­tendő tapasztalatai. Mint említettük, a ha­lasi újítási kiállításon szép sikerrel mutatkozott be Sipos Mihály elfoga­dott újítása. A gépszerelő- • szerkesztő a hulladék­anyagokból összeállított porozógépen még néhány módosítást akar végezni, s így az jóval tökélete­sebb formában töltheti majd be hivatását. Az il­letékesek feladata most már annak megállapítása: vajon nem lenne-e érde­mes nagyobb mértékben foglalkozni ennek a — „szűkebb hazájában” már jól bevált — mezőgazda- sági gépnek a gyártásá­val. J. T. üzemének profilja egész éven át élég gyakran változott. Ezen­kívül anyagellátási nehézségek­kel is küzdött, így jelentős adós­sággal zárta az első fél évet. A tervteljesítés érdekében a vállalatvezetőség, a pártszerve­zet, valamint a szakszervezeti bizottság 16 pontból álló közös intézkedési tervet készített. Eb­ben jelentős szerepet kapott a munkaverseny, • melynek ered­ményeként a lemaradás túlnyo­mó részét törlesztették ez ideig a gyár dolgozói. „Farkasszemet néz” egymás­sal a két százférőhelyes szarvas­marha-istálló. Vastag hó üli meg a tetőket. Hó van közé­pütt is. a két istálló között, ahol a nyáron virágágyások dí­szelegtek. A hartai Béke Tsz köz­ponti majorságában kezdődik a délután*■ „műszak”. Jönnek a takarmányosok, az állatgondo­zók, a fejőgulyások. Széles nyo­mot taposnak a szárítóállvá­nyokkal körülbástyázott lucer­nakazlak mellett. A kis magtár belül elárulja, hogy az igények már rég túl­nőttek rajta. Egymásra halmo­zott, táptakarmánnyal, abrakkal telt zsákok, alig tud tőlük mo­zogni Dombos Vince magtáros is, aki a ma délutáni és a holnap reggeli abrakot méri itt ki. — Itt mindössze 60—80 má­zsát tárolhatunk egyszerre — mutat körbe. — A dunavecsei keverőüzemből hetente többször is kell •hozni tápot. Erre külön szállítóeszközt kell beállítani. — Tekintse meg a hízó bi­káinkat — invitál Magyar Ist­ván állattenyésztő agronómus. Huszonhét bikát hizlalnak. Még csak IS hónaposak, de súlyuk már megközelíti az öt mázsát. Az ügyeletes gondozó: Bakos Kálmán. Minden negyedik nap kerül rá a sor, tekintve, hogy az istállóban négyen vannak gondozók. Nem könnyű dolog ügyeletesnek lenni. Lassan te­lik az idő, s napjában több kilométert tesz meg az ember, anélkül hogy közben ügyelne rá. A délutáni „műszak” há­rom órától fél hatig tart. Az állatállomány körüli tennivaló­kat huszonkét gondozó, hat ta- karmányos, öt éjjeliőr és egy trágyaszarvas-kezelő látja el. A legutóbbi kiértékelés sze­rint a szalagok közötti verseny­ben a Klingl, Csehok, Pálné és Mezeiné által vezetett szalagok érték el a legkiemelkedőbb mennyiségi és minőségi ered­ményeket. Ezért e szalagok dol­gozói személyenként 200 forint pénzjutalomban részesültek. Összesen 40 ezer forint jutal­mat osztottak. A fehérnemű­gyár szorgalmas lányai, asszo­nyai az év hátralevő részében azon fáradoznak, hogy százszá­zalékos tervteljesítéssel búcsúz­zanak az 1963-as esztendőtől. T. S. Magyar Istvántól afelől ér­deklődöm, hogy az állattenyész­tésben dolgozók mennyire ér­dekeltek a hozamok növekedé­sében. — A súlygyarapodás után prémiumot kapnak — i tájékoz­tat. — Külön cél- és minőségi prémiumot az első osztályú, il­letve az exportra leadott hízó marhák után. Ez tehát közvet­len érdekeltséget jelent, vala­mint az is, hogy a fejögulyásoV^ a tej után literenként 30 fillért kapnak, de a premizálásnál fi­gyelembe veszik a borjak súly- gyarapodását. is. A fejőgulyások brigádja az elmúlt évben elnyerte a szocia­lista címet. Vállalásukat telje­sítették, a többi között a tehe­nenként! 3100 literes átlaghoza­mot. Az idei átlag előrelátható- Iga meghaladja a 3300 litert. A tbc-vel fertőzött állomány kicserélése még a tél folyamán befejeződik. Hosszú sínpár fut végig a te­hénistálló közepén. A vége va­lahol a szabadban vész el. A gondozók azonban talicskával hordják kifelé a trágyát. Nincs talán csilléjük? — kérdezem az állattenyésztő agronómustól. — Dehogy nincs — feleli ■—, csak hát az elvtárs is láthatja, az istálló végen a szabad kilátást a szalmatetős nyári istálló zárja le. Ez akadályozza a „vasúti” forgalmat... A majorság; túlsó részén már hordják a rengeteg építő­anyagot. Jövőre nagy építke­zések kezdődnek itt, újabb száz­férőhelyes, minden eddiginél korszerűbb istállókat létesíte­nek. ff. D. Délutáni „műszak” a majorságban Az egyik kecskeméti üzemben mesélte vala­ki a következő histó­riát: ' — Múltkoréban Pes­ten voltunk Bandi ba­rátommal. Fejtágítón. Ahogy az már lenni szokott, hosszúra nyúlt a beszámoló, alig lát­tunk az éhségtől, mire eljutottunk a legköze­lebbi vendéglőig. Két perc alatt lenyeltük a tízforintos menüt — szegény ember vízzel főz —, aztán egymás­ra néztünk barátom­mal, és korgó gyomor­ral állapítottuk meg, hogy éhesebbek va­gyunk, mint amikor idejöttünk. — Te, tudod mit? Együnk palacsintát — csillant fel cimborám szeme és mi tagadás, a jófajta túrós palacsinta gondolatára az én számban is összefutott a nyál. Túl hangosan lelke­sedhettünk, mert máris odalépett asztalunkhoz egy fürge pincér és piegkérdézte; — Hány palancsintát parancsol­nak az urak? — Hát, én részemről vagy hatot — vágta ki Bandi. „Vagyok olyan legény, mint te” — jel­szóval én is hatot kér­tem. A pincér szemmel láthatóan meghökkent a rendelést hallva és még a túlsó asztaltól is visszia-visszasandítva, alaposan végigmustrált bennünket. — Figyeled, öregem? — vágott oldalba Ban­di. — Ez úgy néz ránk, mintha még sohasem látott volna olyan em­bert, aki megeszik egy ültében hat pala­csintát. Pedig én tizet, tizenkettőt is bevágok, ha a mama süt. — Kákabélű pesti­ekhez van ez szokva, azért csodálkozik — mondtam én, és ebben meg is egyeztünk. Hanem aztán, mikor megjelent a pincér két kezén egy-egy hatal­mas bádogtálcát egyen­súlyozva, mindent meg­értettünk. Adagban számolták a rendelést és minden adagnak három palacsinta fe­lelt meg. Tizennyolc túrós koponyánként. Még mindig végigfut a hátamon a hideg, ha rágondolok. Mert be­csülettel megettük az utolsó darabig. Amikor Bandi a ti­zediket nyelte, kime­redt szemmel már az egész konyhaszemély­zet ott leselkedett az ajtóban. Én tizenkettő­nél abbahagytam vol­na, mert úgy éreztem, hogy a lábam szárában is palacsinta van, de barátom bokán rúgott az asztal alatt és fe­lém sziszegte: — Edd meg, ha bele­halsz is, mert külön­ben szégyenben mara­dunk. Másfél órás kemény munkával legyűrtük az utolsót is, és amikor félholtan elnyújtóztunk a széken, odalépett asz­talunkhoz a mi pincé­rünk kezén — uram­isten — egy újabb tálca, rajta egy, kettő, három .:. hat adag pa­lacsintával. — Tisztelt uraim, a szakácsnő nagyon bol­dog, hogy így ízlett a palacsintája. Ezt a né­hány darabot ajándék­ba küldi és jó étvá­gyat kíván hozzá. — Igazán kedves — hörögte Bandi. — De mi tizennyolc palacsin­tához hozzá sem fo­gunk, harminchat vagy semmi, ez az elvünk. Ezzel fizettünk és büszkén dagadó has­sal elhagytuk diada­lunk színhelyét. Békés Dezső Palacsinta Mi kerül a történelembe 1963-ból? Életünk tempója meggyor­sult, egy év alatt évtizedet fejlődünk, ma már nem kell évtizedek távlata ahhoz, hogy történelmi mérleget állítsunk fel. Lezárjuk az évet, s azon­nal történelemmé lesz a köz­vetlen múlt. Egy évre vissza­tekintve rögtön meg lehet ál­lapítani, mi volt történelmi dátum, mérföldkő, forduló­pont életünkben az elmúlt esz­tendőben. 1963 végére értünk. Tekint­sünk végig belpolitikai esemé­nyein, mérjük fel, mi kerül be ebből az esztendőből a törté­nelembe, a történelemköny­vekbe. A Magyar Szocialista Mun­káspárt VIII. kongresszusa ha­tározatainak végrehajtását kezdtük meg 1963 újévkor. Ez a kongresszus mondta ki, hogy befejeztük a szocializ­mus alapjainak lerakását, kez­detét veszi a szocializmus tel­jes felépítése hazánkban. Eh­hez a munkához fogtunk hoz­zá az elmúló év elején. Januárban már választások­ra készültünk. Megkezdődtek a jelölő gyűlések az országgyű­lési képviselő- és tanácstagi választásokra. A választás ná­lunk két részből áll. Az első rész a kiválasztás, a második a megválasztás. Száz- és száz­ezer ember vett részt a jelö­lő gyűléseken, ahol a képvise­lők és tanácstagok kiválasztá­sa folyt. Ezeken a gyűléseken az előző négyéves munka ér­tékelése is sorra került, és rengeteg javaslat hangzott el a képviselők és tanácstagok jövőbeli munkájára, helyi és országos közérdekű feladatok megvalósítására. Ezeken a gyűléseken már szinte kiala­kult az új országgyűlés és a tanácsok munkaprogramja is. Február 24-én folyt le a vá­lasztás, eredménye a legtelje­sebb bizalom volt a párt po­litikája iránt, összeült az új parlament, s már az első ülés­szakon új tárgyalási stílus, ta­nácskozási mód alakult ki. Az év második országgyűlési ülésszakán, mint ismeretes, hetven felszólalás hangzott el, beszámolók, hozzászólások, ja­vaslatok, interpellációk, és az interpellációkra adott minisz­teri válaszok. Őszinte, nyílt vitában az ország valamennyi időszerű kérdése felvetődött az ország nagy nyilvánossága előtt az országgyűlés ülésén. A központi probléma termé­szetesen az ötéves terv har­madik esztendejének végre­hajtása, a terv teljesítése. Egészséges népgazdaságunk úrrá lett a tél okozta nehéz­ségeken, az ipar túlnyomó- részt behozta az év folyamán a lemaradást, egész évi ke­nyerünket részben importtal biztosítottuk, s minden vo­natkozásban megállapítottuk, hogy az ötéves terv végrehaj­tása jó ütemben halad, telje­sítése általában biztosítva van, sőt, egyes vonatkozásokban már a harmadik évben az egész ötévi tervet túl is telje­sítettük. Életünk javult, életszínvo­nalunk emelkedett ebben az esztendőben. Ehhez nem is kellenek statisztikai adatok, ezt valamennyien tudjuk, érezzük, tapasztaljuk. A nem­zeti egység ebben az eszten­dőben szélesedett, szilárdult, társadalmunk életének ez a legdöntőbb, legjellegzetesebb vonása. A Hazafias Népfront, amely ennek a nemzeti egy­ségnek megtestesülése, harma­dik kongresszusára készül, és egész munkásságával építi a szocialista nemzeti egységet, amelyről a párt VIII. kong­resszusa azt állapította meg, hogy „vezetőereje a munkás- osztály, annak forradalmi pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt, az egész magyar " 1 '»■' nép elismert vezetője. Társa­dalmunk valamennyi dolgo­zó osztályának és rétegének szocialista összefogása a Ha­zafias Népfrontmozgalom alapja. A Hazafias Népfront­mozgalom segítségével, a párt vezetésével a nemzet összes alkotó erőit mozgósítjuk a szo­cializmus felépítésére.” Egyre több az olyan kérdés, amelyben tökéletes egész né­pünk egyetértése. Ezek közé tartozik a békéért való harc. Leszerelési hónapot tartot­tunk a Béke-világtanács hatá­rozata értelmében 1963 tava­szán. A Béke-világtanács fel­hívása a it mondta ki, hogfr „1963 tavasza legyen a béke történelmi fordulópontja. Egy tavaszi világraszóló békehad- jár£t megindításával a megle­vő békeerőket egységes nagy erővé kell változtatni”, hang­zott el a felhívás. S augusz­tusban a béke leghatalma­sabb ereje, a Szovjetunió el­érte, hogy aláírták a moszk­vai részleges atomcsendegyez- ményt, a hidegháború első fegyverszüneti megállapodását. Augusztus 5-e, az aláírás napja már világtörténelmi dátum. Néhány nap alatt va­lóságos világnépszavazás zaj­lott le. A magyar nép a leg­elsők között adta le egyetér­tő szavazatát, s törvénybe ik­tatta a második béketörvényt. A béke, a világbéke, a fegy­ver nélküli világ gyönyörű perspektívája legragyogóbb varázsa a szocializmusnak. A magyar nép teljes egy­ségben sorakozott fel a béke táborában, ezt bizonyította az év folyamán megtartott orszá­gos békekongresszus, s utána a magyar nép egységes lel­kesedéssel üdvözölte a moszk­vai atomcsend egyezményt. Modern filmek, művészi fényképek módszefe az, hogy bizonyos eseményeket nem közvetlenül fényképeznek le, hanem a nézők, a szemtanúk arcának tükrében. Az ese­mények hatását fényképezik, az emberek örömét, lelkese­dését vagy éppen gyűlöletét, felháborodását, haragját a tükröző szemekben. így lehet a világ nagy tör­ténéseivel, a nemzetközi ese­ményekkel is foglalkozni, azokról pontosan, részletesen, hitelesen beszámolni a ma­gyar belpolitikai élet elmúlt esztendőinek tükrében. A ma­gyar nép belső életében tör­tént és megfigyelt reagálá­sokból pontosan kirajzolódik a nemzetközi események irá­nya, jelentősége is. Népünk életében hatalmas előrelépést jelent oktatási reformunk megvalósulása. Ehhez kapcsolódnak más je­lentős kulturális eredmé­nyeink is, amelyek 1963-ban bontakoztak ki. Nem a leg­utolsó ezek között a sajtó fej­lődése, a közönség növekvő igényeit teljesítve 1964-től megnő a lapok oldalterjedel­me és új lapok is indulnak. Történelmi esztendő volt-e hát 1963? Igen —, de melyik év nem volt történelmi je­lentőségű az elmúlt évtize­dekben, a világot átalakító társadalmi változások idején. 1963-nak azonban a közelmúlt társain túl is van korszakos jelentősége. Most ötven éve, 1913-ban volt az első világ­háború előtt az utolsó béke­karácsony. Azután 1914-től 1964 küszöbéig a világhábo­rúk és a hidegháború félév­százados korszaka követke­zett. A hidegháború első fegyverszüneti szerződése, a moszkvai részleges atom- csendegyezmény kétségtelenül az 1963-as évnek legnagyobb eseménye. Reménységünk van rá, hogy 1963-mal ez a fél­százados háborús korszak le­zárul. MIHÁLYFI ERNŐ

Next

/
Thumbnails
Contents