Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-23 / 300. szám

1963. december 23. hétfő 5. oldal A ktassxlkiis francia ope­rett kincsestárából immár har­madszor mutat be jelentős mű­vet a kecskeméti színház. Az államosítás utáni nagy sikerek közé tartozott Offenbach szi- porkázóan szellemes operettje, az Orfeusz. Parádés szereposz­tásban, könnyed, elegáns elő­adásban láthattuk a közelmúlt­ban. a Cornevillei harangokat, Planquette gazdagon áradó mu- zsikájú, érdekes meséjű da­rabját. És most a Nebáncsvi- rág, melyet ez a különös élet­sorsú, sokoldalú művészegyéni­ség, Florimond Ronger, azaz Rervé szerzett. Izekben és szí­nekben, ötletekben és hangula­tokban igazi francia muzsika, kellemesen könnyed meseszö­vés. Ez az, ami ma is vonzóvá teszi a Nebáncsvirágot. Aem volt könnyű feladata a fiatal rendezőnek, Mónus Attilának, amikor színpadra vitte ezt a régen nem játszott, vígjátéki erényekben bővelkedő, szép és finom sanzonokkal tar­kított alkotást. A Nebáncsvirág most is sikert hozott. Elsősor­ban azért, mert nem törekedett a rendező arra, hogy minden­áron látványos nagyoperettet faragjon belőle, meghagyta sze­rényebb, de szellemességben egyáltalán nem szűkölködő, me­seszerűen tarka játéknak, a szí­nészeket a francia vígjátéki stí­lus ösvényére terelgette, konk­HafárSdő előtt A BAJAI Fehérnemű Gyár­ban öt nappal hamarabb tar­tották meg az idén a politikai könyvnapokat, mint ahogyan tervezték. Története a követ­kező: A Kossuth Könyvkiadó .me­gyei kirendeltsége beütemezte az üzemben a politikai könyv­napok kezdetét december 16-ra. Megtárgyaltak mindent a párt- szervezet titkárával már jó elő­re, jól előkészítették és jogosan bizakodtak is a sikerben. A pártszervezet titkára azon­ban időközben beteg lett. He­lyette Wozdeczki Anna személy­zeti vezető vette át az ügyeket, aki a pártszervezet propaganda­felelőse is. De nem ismerte a megállapodás részleteit, s ami­kor a tervbe vett időpont előtt öt nappal, december 11-én meg­érkezett az 5 ezer forint értékű könyv szállítmány, gyorsan „moz­gósította az aktívákat”, s a szakszervezeti bizottság két rét történeti vonatkozásaiból a képzelet szivárványos tájaira helyezte át a történetet, s ezzel fiatalos, üde és friss alaphangot adott az egész előadásnak. A bemutatón sűrűn csattant fel a taps. Egyrészt a ked­vesen, hangulatosan, vaskos rea­lizmustól mentesen játszó szí­nészek alakítása miatt, más­részt azért, mert a túlhangsú­lyozott operai látványosságok helyett a derűs, stílusos dalok felé irányította a figyelmet, melyek sziporkázóan ötletesek, pikánsan csípősek. Az ötletes meseruhák, a dallamvilág stí­lusával harmonizáltak. A gyer­mekek játékkockájából épített színpadi díszletek a könnyed, derűs játékstílussal. D/ent lehet elhallgatni, ön­kéntelenül is kikívánkozik a kritikusból a régóta és jó né­hányszor hangoztatott javaslat: térjen vissza a színház máskor is a francia operetthez. A bécsi operett édeskés, szirupos főúri történetei helyett ez az operett- irodalom sokkal több talpra­esett, egyszerű kisemberrel is­mertetné meg a nézőt, mint amaz. Több a húsból-vérből va­ló ember a francia operettben, mint a rózsaszín ködbe burkolt bécsi mesékben. Márpedig, ami igazán emberi és üdén szelle­mes, az utat talál mindig a ma emberéhez is. A ragyogó Offenbach mellett munkatársával, Pólyák Ilonával és Varjú Sándorral megkezdték a könyvek árusítását. Délben már telefonáltak is a pártbizottságra, hogy minden könyv elfogyott. Ha van még, küldjenek, akkor a délutáni műszaknak is jut, KÉPZELHETŐ, milyen meg- megrökönyödést váltott ki a be­jelentés: „Hiszen a politikai könyvnapok csak a jövő héten kezdődnek!” Nem, történt persze semmi baj. Legfeljebb az okozott gon­dot, honnan teremtsenek elő sürgősen még ötezer forint ér­tékű könyvet, mert a fehéme- műgyáriak kardoskodtak, hogy egy teljes szállítmányra szük­ségük van. MIRE a politikai könyvna­pok „hivatalos” ideje lejárt, a fehérnemű gyárban mind egy 'zálig eladták a második 5000 forintos küldeményt is. Kellemes hangulatban telnek a hosszú téli esték Hercegszán­tón. A fűtött szobák mélyén vidáman beszélgetnek a fiatalok, az asszonyok. Zakatol a varrógép, a szorgos kezű mamák — előre­látóan — már a stafirungot készítgetik. Hercegszántón szeretik és őrzik a gyönyörű népi hagyományo­kat. De kedves látványt is nyújtanak a színpompás népviseletbe öltözött lányok, a hímzett térítőkkel, párnákkal díszített ottho­nok. Mintha virágos kertbe érkezne a látogató, ha a ködös téli ég alól belép a szobába. Válasz Léda lovagjának nak... De nagyon drága. — Van olcsóbb is ... — Köszönöm szépen, majd máskor... — mondta Sipos, az­tán elment a pulttól, és szemé­vel megkereste az ajtó felé tar­tó szakaszvezetőt. A lépcső alján már utolérte, s egészen kis távolságot hagyott csak, úgy lépkedett mögötte. Sipos arra gondolt, vajon mi­lyen úton juthatott el ehhez a szakaszvezetőhöz a fénykép má­sik fele? .., Régen tartogatott ismertetőjel volt ez, évekkel ez­előtt került a hálózathoz, s nyil­ván a B. 26-os őrizte mostanáig. A szakaszvezetőre nagy sze­rep vár a Fecske-akció lebonyo­lításában. Síposnak tőle kell megkapnia a másolatokról ké­szített kulcsokat, aztán az ő se­gítségével kell majd hozzájutnia a hajtóanyagmintához... Az ám, s mi lesz a másik feladattal, a sugárvédő gyógyszerrel? Repül az idő, s tulajdonképpen még csak a kezdet kezdetén van . .. Pedig a gyógyszerek végett fel kell utaznia Budapestre, s a hálózat segítségével ugyan, de mégiscsak neki kell megszerez­nie a leírásokat, a kutatási anyagot. Mindegy, pillanatnyi­lag a legfontosabb a hajtó­anyagminta ... Egyelőre jusson ennek a birtokába, aztán majd elválik, hogy jut-e ideje másra... A szakaszvezető letért egy keskeny kis utcába. Sipos követ­te. Nem szóltak egymáshoz, úgy viselkedtek, mintha nem ismer­nék egymást. A szakaszvezető egy emeletes épület kapuján gyorsan befordult, anélkül, hogy hátranézett volna. Felsietett a lépcsőn. Sipos utána. A katona az első emeleten megállt, elő­vette kulcscsomóját és kinyitott egy barna ajtót. Sipos észrevet­te, hogy a lakás ajtaján két név­tábla van, de egyelőre nem kér­dezett semmit. Ö is belépett a lakásba. A szakaszvezető, még mindig szót­lanul, becsukta az ajtót, rázár­ta, aztán bevezette Sípost az egyik szobába. — Vigyázni kell, mert társ­bérlet ... szólalt meg végre a szakaszvezető. Kissé kopott, régimódi búto­rok, egy faragott hármasszek­rény, egy ágy. egy éjjeli szek­rény, egy asztal, négy párná­zott szék mindössze ennyiből állt a szoba berendezése. Leültek. Egy félig telt fiaskó állt az asztalon. A sza­kaszvezető töltött, de Sípos el­hárító mozdulattal jelezte, hogy nem iszik. — Ilyenkor pláne nem iszom... fts azt javaslom, maga se igyon.. — Egyedül vagyunk, mitől fél? — Nem arról van szó. de szinte kínálja magát felújításra Lecocq vígoperai igényekkel megkomponált műve, az Angot asszony leánya — hogy csak egyetlenegyet említsünk a sok közül. Az átdolgozás szükséges­sége igazán nem riaszthat meg senkit, hiszen a magyar operett- színpaíd hagyományosan, mindig, minden nálunk bemutatott kül­földi művet átdolgozott (néha akkor is, amikor erre nem volt szükség.) Kitűnő szakembereink vannak erre. Példa éppen a most bemutatott Nebáncsvirág. Zágon István fordítását Inno­cent Vince Ernő újította fel. Hervé muzsikájának moderni- zálásval a Kossuth-díjas Farkas Ferenc és Polgár Tibor foglal­kozott nagy sikerrel. Ax előadd» legnagyobb erőssége, sikerének fő oka, hogy a rendezőnek sikerült együttes­sé kovácsolni a szereplőket. Stí­lustalan játékot, oda nem illő eszközöket a színpadi megjele­nítésben nem lehetett tapasztal­ni. A teheiséges, választékos eszközökkel játszó szereplők kö­zül elsősorban Balogh Rózsát kell kiemelni. Elragadóan köny- nyed, a zárda világának sze­mérmesen tartózkodó Denise alakjában éppolyan természe­tes könnyedséggel mozog a szín­padon, mint amilyen szelleme­sen alkalmazza a humor, a könnyed vidámság, a groteszk báj kellékeit. Pathó István a tőle megszokott igényességgel ala­kítja a kettős szerepet játszó, templomi orgonistából divatos operettszerzővé alakuló Flori- dor-Celestine-t. Nagy érdeme, hogy Balogh Rózsával élővé és üdévé tudták varázsolni min­den operett legmulandóbb érté­kű elemét, a szentimentálisát. Dévényi Cecília a divatos pri­madonna szerepében franciásan temperamentumos. Borbíró And­rea, aki a fejedelemasszonyt viszi színpadra, kitűnő humor­érzékkel játszik. Szalma Sán­dor, mint szerelmes őrnagy, fe­lülemelkedik korábban szívesen alkalmazott sablonjain, felszaba­dult vidámsággal komédiázik. Loriot őrmestert — különösen a részeg jelenetben — sok ötlet­tel játssza Fekete Tibor. Igen mulatságos Komlós József, mint színigazgató. Jól beleilleszke­dik az együttesbe Tihanyi Tóth László. Elismerést érdemelnék Borcsa István szellemes díszletei, Már­ton Aladár ragyogóan stilizált jelmezei, Rónai Pál lendülete­sen vezeti a zenekart. CSÁKY LAJOS | munka közben nem tanácsos inni. Elgyengülnek az ember reflexei. A szakaszvezető azonban nem hallgatott Síposra, hanem egy- hajtásra kiitta az Italt. — Mi a feladatom? — kér­dezte a szakaszvezető, miután zubbonya ujjúval végigtörölte a száját. — El fogom mondani. Előbb azonban arról számoljon be, hogy közvetlen összeköttetés­ben van-e a B 26-ossal? — Telefonon érintkezünk. Le­velet kaptam tőle annak idején, amelyben közölte a telefonbe­szélgetés módját, s azt is, hogy milyen szavakat fogunk hasz­nálni bizonyos fogalmak jelölé­sére. — Tudja, ki a B. 26-os? — faggatta Sipos a szakaszvezetőt. — Nem tudom. — Na mondja csak meg nyu­godtan ... Nekem aztán igazán megmondhatja — mondta ár­tatlan képpel Sipos. — Mondom, hogy nem tu­dom! — Jó. jó... De mi együtt fo­gunk dolgozni... — próbálta mindenképpen kiszedni az ügy­nök a nála tizenöt-tizenhat év­vel idősebb emberből a titkot... Sipos tudta, ki volt a B. 26-os azelőtt, s most sem azért fag­gatta a szakaszvezetőt, mert Tisztelt Uram! ft ft römmel olvastam levele ^ első sorát, amelyben kö­zölte, hogy a december 12-i számban megjelent „Léda a ki­rakatban” című glosszámhoz kí­ván hozzászólni. „Lám volt, aki figyelmesen elolvasta írásomat, sőt feláldoz­va drága pihenőidejéből leg­alább egy órát, két teljes ol­dalt sűrűn telegépelt és rá­adásul e zord téli időben nem volt rest elgyalogolni a legkö­zelebbi postaládáig. Mindezt miért? Azért, hogy véleményét hozzám eljutassa.” — így ör­vendeztem magamban. Fellendül’ a népművelési műnk9 K skuniialason A városi tanács határozata nyomán a felsővárosi pártalap- szervezetben fiókkönyvtár léte­sült, a város négy nagyobb üze­mében megszervezték a mun­kásakadémiát, három közös gaz­daságban működik tsz-akadé- mia, a Vörös Október Terme­lőszövetkezetben pedig terme­lőszövetkezeti klubot alakítot­tak ki. Több iskolában műkö­dik a szülők akadémiája is. olyan kíváncsi volt a titokzatos főnök személyére, hanem csu­pán próbára akarta tenni ezt az embert. Ha elárulja, kit ta­kar a B. 26-os fedőnév, akkor nagyon kell vigyáznia, nem bíz­hat a szakaszvezetőben. Ha vi­szont még a faggatásra sem haj­landó beszélni, akkor szabadab­ban megnyilatkozhat előtte... Bár lehetséges, hogy csakugyan nem tudja. Ügyes ember ez a... — Mióta teljesít szolgálatot? — Ez ugyan nem fontos, de válaszolhatok rá — mondta a szakaszvezető, s hátracsapta kissé őszülő fejét — 1948 óta. — Azelőtt, negyvenöt előtt? — Katona voltam. Sipos tudta, hogy a szakasz­vezető megjárta a frontot, az­tán Németországba, majd ame­rikai fogságba került. Onnan küldték haza, hogy jelentkez­zen továbbszolgálónak az újjá­szerveződő magyar hadseregbe. És ő jelentkezett. Hadtápszol- gálatra került, és most is ott dolgozik. A rakétaegységnél. — No, térjünk a tárgyra — mondta Sipos. — Először is itt van tízezer forint... Gondolom, már megcsappanhatott a pénze ennyi idő alatt... — Hát igen ... (Folytatjuk.) De továbbolvasva levelét, egyre jobban elszomorodtam. „Ez a Léda-alak nem giccs, hanem abban igaza van, hogy kissé ízléstelen” — írja ön tisz­telt olvasónk. Ezek szerint te­hát csak az a giccs, ami na­gyon ízléstelen? Ami kissé íz­léstelen az már elfogadható? És ha mondjuk icipicit ízléste­len. akkor tulajdonképpen már ízléses? Bizonytalan, könnyen süllye­dő talajra támaszkodott tehát, amikor kétes értékű megállapí­tásából kiindulva kétségbe von­ta a cikkben kifejtett vélemény helyességét. A továbbiakban kifogásolja ” többek között azt is, hogy az „óriási méretű vadász­kutyák” és a „babaarcú táncos­nők” sem nyerték meg tetszése­met, és a cikk által — bűnös módon — véleményem „rákény- szerítettem” másokra. Többek között önre is, akinek pedig a vérebek és táncosnők — csak azért is — mód felett tetszenek. A rózsaszín pofijú balerinák mentségére még azt is felhozza, hogy élete folyamán már talál­kozott ilyen „babaarcú nőkkel”. Ezek után kénytelen vagyok fel­tételezni. hogy egy kiadós disz­nótoros vacsora után leporelló­kat (szétnyitható meséskönyv) nézegetett és lidérces álmában hacacárézták körül ezek a höl­gyek, miközben kint az arany- alma-fácska alatt porcelán va­dászkutyák n«"Hák az ezüstös szakállú Holdat. Azt hiszem, sikerült elég vi­lágosan megfogalmazni a szó­ban forgó írásban a következő­ket: a kecskeméti ajándékbolt kirakatában látott Léda-figurát giccsnek tartom. Ezért elsősor­ban a figura előállítóját kell elmarasztalni, de úgy gondolom, nem volt alaptalan felvetni azt sem, hogy az ajándékboltok dolgozói sokszor nem tudják megítélni a polcukra kerülő áru művészi értékét. Ennek az ellenkezőjéről Ön akkor sem győzhet meg senkit, ha irománya végén pártunkat, kormányunkat, valamint a dol­gozók vásárlóerejének növeke­dését emlegeti. Az Ön — leve­lében kifejtett — nézeteinek ugyanis nem sok köze van a párt által meghirdetett kultúr- forradalomhoz. Ennek ugyanis egyik fontos célkitűzése éppen az, hogy üzleteink polcáról el­tűnjenek az aléltan heverő Lé­dák. piros mándlis táncosok. £ gyébként köszönettel ve- *■ szem tudomásul, hogy cikkem elküldte a Herendi Por­celángyárnak (bevallom attól tartottam, hogy nem jut el hoz­zájuk) és maradok tisztelettel: BÉKÉS DEZSŐ MEMNCSYIRAG

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents