Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-23 / 300. szám

IMS. december SS, hétfő 3. oldal Iseprős mm Betoppanok a szerkesz­tőség lépcsőházi folyosó­jára, s egy fejkendős, nagy vesszőseprűvel fel­fegyverkezett nénikével majdnem összeütközöm. Gyanakodva néz rám, majd így szól: — A Pe­tőfi Népéhez van szeren­csém? Meglep a furcsa kérdés, s hebegve válaszolok: — Hát, nem egészen, de ott dolgozom. — Maguk azt írták a mai újságban, hogy az Arany János utca hat számú ház előtt sosem söprik a havat. Olvasta egy szomszédom. — Hát... Tessék visz- sza jönni később, még nincs bent, aki írta, vagy írhatta — védekezem, s a néni útamra enged. Odabent nézem az új­ságot és megkönnyebbül­ten sóhajtok fel: nem az Arany János utca hat, hanem a Wesselényi utca hat számú házról volt szó. Lehet, hogy onnét is jönnek pár perc múlva? A másik szobában zsi­vaj. Erélyes férfihan­gok. Cikkíró kollégámat leckézteti egy ember; sér­ti az önérzetét, amit ró­luk írtak, nézzék meg a külterületen is, ne csak a belvárosban, különben is amikor olvad, semmit sem tehetnek, a tanács is takarítassa ... stb., stb... Hűha! Az Arany János utcaiak ugyancsak felbő­szültek. Ügy látszik telibe talált a cikk, amit a hó­eltakarításról, illetve nem takarításról írtunk. Eszembe jut, hogyan bukdácsoltam reggel a Batthyány utcán, meg is jegyeztem jól: például a 12. és a 8. számú épület előtt, ahol a járda külső felén még „szűzen” áll a hetes hó, s belül is csak a járókelők lába nyoma látszik, akik már letapos­ták az „égi áldást”. De sorolhatnék még több cí­met is — a szabálysértési hatóság figyelmébe ajánl­va. Azonban egyelőre ennyi is elég. Adagolni kell. Egyszerre tigyanis nem bír elviselni szer­kesztőségünk több „sep­rős” reklamációt... T. P. Szeretek foglalkozni kSzügyekkel Hóba temetkezett tájon, alvó gyümölcsfák és szőlősorok kö­zött kanyargó utakon keresek egy embert, helyesebben szólva egy házat. Hajóként ringatózik az autó. amíg megérkezünk a fákkal árnyékolt apró tanya elé. A bejárat fölé hajló ágak karvastagságúak lettek a zúz­marától, amely meseszerűvé alakította át a lugast, az alma­fát. A kemény tél azonban szi­gorú valóság, s amikor nyílik az ajtó Fenyvesi József balota- szállási tanyáján, a hideg és a meleg levegő egymásba mar, s vaskos páraként penderedik. — Nincs itthon a férjem — mondja bocsánatkérő tekintettel a ház asszonya, de azért bel­jebb tessékel. A kis konyhában vagy nyolc lábas sorakozik az asztalon. — Tán lakodalomra készül­nek — kérdezem, s közben le­telepszem az egyszerű kis kony­hában. — Á, dehogy, csak elhatároz­tam. hogy megjavítom ezeket a lábasokat — feleli a néni, s egy igazán jót kacag, majd sopán­kodni kezd, hogy értesíteni kel­lene a férjét, mert az délre nem szokott hazajönni. — Bent van a tanácsházánál, fát vág­nak — magyarázza, de már ve­szi is elő a borosüveget és tölt. Felhajtom a karcost, s ebben a pillanatban egy hatalmas kucsma tűnik fel a parányi ablakban. — Nézze! és hazajött, mint­ha megérezte volna. Nagy, csontos ember áll meg az ajtóban, s míg munkához szokott tenyerében eltűnik a ke­zem, bemutatkozik: Fenyvesi József. Amit tudok róla mind­össze annyi, hogy vasutas volt, de most már nyugdíjas. Több, mint tíz éve tanácstag és állan­dóan tanyai körzetben tevé­kenykedik. A többit már a pá­rolgó tányérok fölött tudom meg — beszélgetünk. Ügy eszik, ahogy a megfontolt embereknek szokása: nyugodtan, ütemesen. Néha megáll, messze kinéz §z ablakon, és mondja: — Szeretek foglalkozni a köz­ügyekkel. Mióta tanácstag va­gyok sok panaszt elintéztem. Munkára mozgósítottam az em­bereket, s ők, mert látták, hogy lesz eredménye, jöttek is. így született meg a község központ­jában a földművesszövetkezeti üzletház. Saját vállaimon hord­tam a gerendákat hozzá, a falu­beliekkel együtt. Rendelkezés a megszakítóit műszaki egyetemi tanulmányok befejezéséről A művelődésügyi miniszter rendelkezést adott ki, amelyben lehetőséget biztosít a műszaki egyetemeken korábban megsza­kított tanulmányok befejezésé­re. A rendelet értelmében azok­nak, akik 1954-ben vagy később szereztek végbizonyítványt az egyetemen, tanulmányaik befe­jezésére 1964. február 15-ig je­lentkeznek —. ha különbözeti vizsgakötelezettségüknek 1964. december 15-ig eleget tesznek és diplomatervüket 1965. július 31-ig benyújtják. — Az oktatási reformmal járó tanterwáltozás miatt szükséges vizsgák közül csak a szakterületük tantárgyai­ból választott négy-öt vizsgát kell letenniök. A különbözeti vizsgák tantárgyait a karok dé­kánjai állapítják meg. A mi­niszteri rendelkezés kiterjed azokra is, akik a különbözeti vizsgák letételét már megkezd­ték. — Havonként rendszeresen megtartom a tanácstagi beszá­molómat és jól esik, hogy szinte minden választóm el szokott jönni. Egy ilyen be­számolón vetették fel a műve­lődés, a kultúra ügyét. Itt ta­nyán, nem olyan könnyen megy az, ha valaki meg akar nézni egy filmet, vagy a televízió mű­sorából valamit. Van ugyan a tsz-nek egy kultúrterme, de az egyrészt kicsi, meg aztán nem is fűtik rendszeresen. Én beszél­tem az erdőgazdasággal, s meg­állapodtunk, hogy a gazdaság kultúrtermében nézhetik a tele­víziót és a mozi előadásokat is a tanyavilág lakói. — Ó, annyit dolgozik ez a községért, hogy más ember fe­lét sem csinálja meg — mondja a kedves idős asszony. — Tes­sék megnézni ezeket az okleve­leket, meg kitüntetéseket, mind­egyiket a jó munkájáért kapta — s rakja az asztalra a szép, díszes elismerő okleveleket, a piros kis dobozokat. A legutób­bi kis bronzplakett ebből az évből való, Rajta a következő felirat: „Kiváló társadalmi mun­káért.” A kitüntetést a megyei tanácstól kapta, s talán erre a legbüszkébb, ami a jelenhez kapcsolja, mert a múltból is van olyan, amire szívesen em­lékszik vissza: mozdonyvezető volt. — Még most is ki szoktam menni, ha tudom, hogy jön a gyors, és gyönyörködöm a moz­donyokban. Nagyon szép foglal­kozás az. Amikor az ember egy mozdulattal szárnyakat ad a gépnek, s az beleszédül a ro­hanásba. Másik mozdulat és már meg is szelídült a bivaly­óriás. De ne haragudjon, ne­kem sietni kell, mert úgy beszéltük meg, hogy kettőre visszamegyek és már fél három — pattan fel a székről korát meghazudtoló mozdulat­tal. Mikor elválunk, az akácosok között már ott leselkedik az al­konyat. Télen alig van délután­ja a napnak. Az ég alján titáni felhők bodrosodnak, s az el- nyugvó szél olyan dohogást hal­lat a borongó almafákon, mint­ha láthatatlan óriás mozdony indulna beláthatatlan útjára. GÁL SÁNDOR Zsúfolt rendelő Szerény külsejű, kisebbfajta egyemeletes épület Kiskunfél­egyháza egyik mellékutcájában. De a forgalom, ami itt lebonyo­lódik, annál nagyobb. A • tbc­gondozó és a Zöldkereszt mel­lett itt székel az SZTK rendelő­intézet. A zsúfolt rendelőkben, a szűk kis folyósokon nem rit­kán 700—800 ember is megfor­dul naponta. Nem könnyű itt dolgozni, gyógyítani, ám a ne­héz körülmények nem akadá­lyozhatják meg az orvosokat és egészségügyi dolgozókat, hogy lelkiismeretes, jó munkát vé­gezzenek. Számítanak rájuk Vegyes érzésekkel ült reggel vonatra. A meghívón az aláírás után a rang: őrnagy!... Két évig megtanulta tisztelni a fel­jebbvalót, a törzstisztek előtt meg éppenséggel egy kis elfo­gódottságot érzett mindig. Bár most már ő maga is tiszt. A le­szerelés napján kapta meg az alhadnagyi csillagot. Ügy képzelte, valami katonás eligazításra rendelték. Itt azon­ban, az MHS megyei elnöksé­gén nagyon szívesen, barátságo­san fogadták. Nyoma sem volt a katonás formaságoknak, talál­kozott a bajtársaival és az őr­nagy, aki aláírta a meghívót, ba­rátságosan érdeklődött: mivel foglalkozik, hogyan érzi magát újra civilben? Rövid beszéd következett. Ba labán Sándor őrnagy, az MHS megyei elnöke üdvözölte a lesze­relt fiatal tartalékos tiszteket, és elmondotta, hogy számítanak rájuk. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség nevében kéri, hasznosítsák azt a katonai tu­dást, amit a tartalékos tiszti tanfolyamon két év alatt meg­szereztek. Foglalkozzanak a fia­talokkal, oktassák, neveljék őket, hogy jó katona váljék majd belőlük. ■ A kezdeti elfogódottság ha­mar felengedett. Szatmári László tartalékos alhadnagy mo­solyogva gondolt reggeli aggo­dalmaira ... Hogyne! Szíves örömest vállalkozik rá, hogy az MHS-ben dolgozzék otthon Ti- szakécskén. Alá is írta mindjárt a belépési nyilatkozatot: — Lövésztiszt vagyok, de összfegyvernemi kiképzést kap­tam, tehát oktathatok a lövész­körben és a műszaki körben is. Oktatni már a honvédségnél is nagyon szerettem, gyakorlatom is van benne. Akik megjelentek ezen a na­pon az MHS megyei elnöksé­gén, valamennyien 22—23 éves fiatalemberek, valamennyien tartalékos tisztek, alhadnagyi rangban. 1961-ben az első cso­portot alkották a tartalékos tisz­ti tanfolyamon. Hosszú hónapo­kig keményen tanultak, és na­gyon alapos gyakorlati kikép zést kaptak. Azután csapathoz kerültek, akkor már tiszthelyet tesi rangban, végül ismét el méleti tanfolyam következett, avatás és leszerelés. Most azt mondják: érdemes volt, hasznosan töltötték el a katonaidőt. Érettségizettek, né­melyikük az egyetemi tanulmá nyait szakította meg, mint ahogy Szatmári László is csa ládi okokból mradt ki az agrár­egyetem gépészeti tagozatáról, így kerültek tiszti tanfolyam­ra. Most pedig, hogy leszereltek, folytatják ott, ahol két évvel ezelőtt abbabaf”^'- ^ '•‘■zkék rá hogy számítanak rájuk itthon is Aki teheti most új erővel fog az egyetemhez, a többiek pedig szívesen látnak munká hoz az MHS-ben. Hiszen ők iga­zán jól tudják, mennyivel köny nyebb azoknak, s mennyivel jobb lövészekké, rádiósokká, harckocsizókká válnak, akik az MHS-ben készülnek fel a ka­tonai szolgálatra. Egyéves továbbhépxő tanfolyamot szervezett a szóra koztató zenészek számára Kecs keméten, Baján és Kiskunha lason az Országos Szórakoztató­zenei Központ és a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsa. A tanfo­lyamon a hivatásos zenészek szakmai, politikai ismereteinek bővítése mellett gondot fordíta nak általános műveltségük fej lesztésére is. Vasárnapi randevú Vasárnap randevúzni akartam Piroskával. Minden vasárnap várom öt a tanácsháza sarkán, onnan elsétálunk vala­melyik cukrászdába, s eltöltünk néhány kelle­mes órát. Feledhetetle­nek ezek a vasárnapok. Szombaton felhívtam telefonon a hivatalában, hogy emlékeztessem: — Másnap találkozunk. Pi­roska csicsergett és ne­vezetett: „No de, Pista! Hát nem tudja, hogy va­sárnap tulajdonképpen kedden lesz? — Kedden? — álmél- kodtam. Mert értesültem ugyan a vasárnap al­kalmi „áthelyezéséről”, de arra nem gondoltam, hogy ez az én kedves és megszokott randevúmat is felborítja. — Szóval, kedden ta­lálkozunk? — mondtam epekedve. — Ugyan már, miért találkoznánk kedden, amikor vasárnap szok­tunk — kacagott Piros­ka édesen. — Tehét mégiscsak va­sárnap? — Ugyan, hát nem ér­ti? Vasárnap az kedden lesz, most tehát nem ta­lálkozhatunk. Izzadni kezdtem és így makogtam: — Akkor, mondjuk, hétfőn... — Hétfőn szombat van, tudhatja, hogy olyankor én nem érek rá a házi munkák miatt. — Nem lehetne még ma? — Ma is szombat van, azaz csütörtök, mert ha kedden vasárnap van, akkor hétfőre esik szom­bat, vasárnapra péntek, szombatra pedig csü­törtök, érti már? Kezdtem sejteni, hogy Piroska bolondít engem, s nem akar találkozni velem, de azért nem ad­tam fel a reményt. — Tudja mit, akkor találkozzunk december 29-én, vasárnap. — Kis mafla! — só­hajtott Piroska. — Mint­ha nem tudná, hogy azt is áthelyezték a követ­kező keddre. Letörten raktam visz- sza helyére a kagylót és roskadtan ültem az író­asztalomnál, amikor nyílt az ajtó és Jolika lépett a szobába. Sze­gényke már régóta csüng rajtam, de sikertelenül, eddig észre sem vettem, hogy a világon van, most azonban ragyogó tündér­ként állt előttem. Két mozijegyet szorongatott a kezében és zavartan mondta: — A Laci lemondta... Nem jönnél el velem? Vasárnap délutánra szól. — Vasárnap? Ha-ha- ha! — hördültem fel. — De hiszen az kedden lesz. Azaz... Várj csak. Szóval, elmegyek ... S Jolika hálásán né­zett rám. mint a jóte­vőkre szokás. Ha ezt Piroska látná!... #T—H — Bizony jó lenne egy új rendelő, mert itt elég szűkén vagyunk — mondja a fogásza­ton dr. Szelényi Ilona orvosnő, s a páciens a beszélgetésre fi­gyelve ezúttal kevesebb izga­lommal „ússza meg” a nem ép­pen kellemes fogtömést. A parányi laborban is munka közben leplük meg dr. Szabó János laborvezetőt és Fekete József né asszisztenst. Tőlük tudtuk meg, hogy átlagosan hat- van-hetven vizsgálat zajlik le itt naponta, s hogy ez mekkora munkát jelent, ahhoz nem árt tudni; egy „teljes vérkép” elké­szítése általában 15 percet vesz igénybe. A másik legforgalmasabb i < de lő a Zöldkereszt és a gv mekgyógyászat közös helyissé A napokban kereken ezers. „látogatójuk" volt — a kö lezö Sabin I-es oltást végezi Ezt azonban — mint a kéj: is látható — minden féleh 1nélkül viselték ei a gyerekt

Next

/
Thumbnails
Contents