Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-17 / 294. szám

1963. december 17, kedd 5. oldal Kacsóh Pongrác és Kecskemét | Készül kilencven évvel ezelőtt, 1873 december 15-én született s 40 évvel ezelőtt, 1923 december 17-én halt meg Kacsóh Pong­rác, az ismert nevű, kiváló zene­szerző és zenepedagógus. Mind­össze 50 évet tett ki egész élete pályája, de ez elég volt arra, hogy nevét a magyar zenetör­ténelemben felejthetetlenné tegye. Minket, kecskemétieket azért érdekel közelebbről is Kacsóh életműve, mert 1909 június és 1912 január között az akkori kecskeméti állami főreáliskola igazgatója volt s ezen a két és fél éven át élénk részt vett a város kulturális életének szer­vezésében. Kacsóh Pongrácot Kecske­métre jövetelekor már nagy hírnév övezte. Legnagyobb sike­rű művét, a János vitézt 1904 november 18-án mutatta be a budapesti Király-színház. A Já­nos vitéz háromszázszor ment egymás után, ez se azelőtt, se azután nem fordult elő főbbé. A nagyszerű daljáték dallamai mindenfelé elterjedtek s ma is általánosan ismertek. Idejövetelekor Kacsóh már utána volt a Rákóczi című ze­nés drámája bemutatójának is, melynek több énekszáma ma is állandóan műsoron van, mint pl. a Rákóczi megtérése című (Hazámba vágyom, — Duna, Tisza partja vár). S ekkor, 1909- ben jelent meg itt befejezett nagy műve: A zene fejlődés- története, mely zenetudományi hírnevét alapozta meg. heeskeméten előbb elődje, Hanusz István lakásába költö­zött, a madárdalos Gyenes téri, ma Marx téri házba, melynek számozása a Dellő utca felől van, 5. szám alatt. Itt kereste fel őt 1909 nyarán Molnár Fe­renc, a nagy hírű színműíró, aki­nek Liliom című „külvárosi le- gendá”-jához ő készítette a kí­sérőzenét. Később a Nagykő­rösi utca 35. a. számú házba költözött, mert ez közelebb volt a vasútállomáshoz, márpedig sokat kellett Budapestre utaz­nia, mert előadásokat tartott a Zeneművészeti Főiskolán. Kacsóh rendkívül érdekes megjelenésű férfi volt. Akkor még szokatlan volt a teljesen béretvált arc, hozzá még a ha­ját is egészen rövidre nyíratta. Vonásai erősek, tekintete átható, beszéde határozott volt. Teles Me állítólag róla mintázta a kecskeméti Kossuth-szobor szú­rós nézésű mellékalakját. Mun­kabírása páratlan volt. A fő­reáliskolában a mennyiségtant és természettant tanította — mert ehhez is csodálatos hajlá­ma volt —, ellátta az igazgatói tennivalókat, továbbfolytatta zeneszerzői munkáját, sűrűn feljárt Budapestre s emellett olyan alapos társadalmi mun­kát végzett Kecskemét zenei életében, mely méltán veteke­dett Szent-Gály Gyula vagy Bodon Pál munkásságával. Sza­bán Lyceum címmel zenetörté­neti előadásokat tartott az ak­kori Iparosotthon emeleti nagy­termében, mely minden alka­lommal zsúfolásig megtelt. Énekkart szervezett, vezényelt, jelentős részt vett az 1909-ben rendezett kecskeméti országos dalosünnepen, a Kecskeméten eltemetett Káldy Gyula egykori operaházi igazgató síremléké­nek leleplezésére férfikaréne­ket szervezett s mindenütt ott volt, ahol a magyar ének- és zenekultúrát szolgálni lehetett. 1912 elején azonban elszólí­totta tőlünk a hivatás és köte- \ lesség: a budapesti zeneiskolák 1 szakfelügyelője lett s r/iost mái kizárólag a magyar zenepeda­gógiának szentelte életét. Szen­vedélyesen igyekezett az érté­kes, szép magyar muzsikát ter­jeszteni mindenütt, így a buda­pesti Népakadémián, a munkás­ság körében is. fe* OS önmagát nem kímélő munka azonban korán felemész­tette testi erőit. Élete, mint a korán kiégett fáklya, 50 éves korában kilobbant. Temetésén tízezrek vettek részt s hallgat­ták a mindennél szebben be­szélő rózsaszál dalát. Kecskemét sohase felejti el, hogy Kacsóh Pongrácnak pár évig otthont adhatott s szere­tettel fogadta falai közé. Mi pedig boldogok vagyunk, hogy az ő kecskeméti vonatkozásait ismertetve, e cikk soraiban le­tehettünk egy szál rózsát az ő hervadhatatlan emléke előtt. Dr. Váry István A tanácstitkárnő Csinos fiatalasszonnyal talál­koztunk a kompod tanácshá zán — este hat órakor. Csupán néhány hónapja, a legutóbbi választások óta vb- titkár Beregszászi Istvánná. Az előző évben érettségizett a kis­teleki gimnáziumban. Szorgal­mas, ügyes, meg vannak vele elégedve. Helybeli, jól járt vele a község, mert az elődje, aki pesti lakos volt, a hét végén nem tartózkodott Kömpöcön. ■— Érdekes a munkám, válto­zatos, és azért is szeretem, mert sokat segíthetek az embereken — mondta nekünk Beregszászi- né. Amikor pedig le akartuk fényképezni az íróasztalnál, azt kérte, hogy inkább a kedves virágaival. Néhány perce nekik is jut minden nap. A RENDEZŐ feltartja a ke­zét. Halkan: — Kérem onnan újra, hogy: Kerüljön beljebb Soltészné... A jelenetet harmadszor is megismétlik. Negyedszer is. Színhely: kopott szoba az alagsorban. Sápadt villanyfény, néhány viharvert bútordarab. Nem a leendő díszletek. A hi­deg miatt szorult ide a balett­terembe Dunai Ferenc szatírá­jának, A nadrágnak szereplő- gárdája. A darabot szilveszter éjjel mutatja be a Kecskeméti Katona József Színház. Ma van az első rendelkező próba. Mindössze három- vagy négy jelenetet próbálnak most. Órá­kon át. Itt a rendező új ráz, nem a közönség... „Innen még egy­szer”... „Ezt talán így”... De ne higyje senki, hogy egyetlen bosszús mozdulat, ked­vetlen hangsúly is zavarja a munkát. Sőt... Fut a játék, már nincs köz­beszólás. S egyszer csak megáll Dévay Kamilla: — Várjunk, ez itt még min­dig nem jó. Ha az igazgató a térdéről a pamlagra zavar, ak­kor nem kezdhetem újra „főz­ni”. Amikor eltol magától, jobb lesz, ha hirtelen átülök a má- "ik térdére... Próbálják. Csakugyan így okkal jobb. Ebben maradnak. Később Bárdi György fordul áratlanul a rendezőhöz: — Most megmutatom, hogy gondolom ezt a részt. Kérlek ne szólj, csak utána... KIMERÍTŐ munka. Minden gesztus patikamérlegen, vala­mennyi fül a szavak zenéjét fi­gyeli. Ha pedig sikerült egy részlet, szemmel látható élve­zettel játsszák el ismét, hogy rözítődjön: ez így már jó lesz. Most csak négy szereplő van itt Pétervári István rendezővel együtt: Dévay Kamillán és Bár­di Györgyön kívül a Soltésznét alakító Mojzes Mária és Laci szerepét Pathó Istvánnal kettős szereposztásban játszó Forró Pál. Meg természetesen Unger Rudolf ügyelő és a súgó: Lász- lófi Lajosné. Repül az idő. — Jaj, ebéd! Egy óra múlva színpadon kell lennem a dél­utáni előadáson — ijed fel Dé­vay Kamilla. S már rohan. De Bárdi még marad. A rendezővel együtt a fiatalon feltűnt Forró Pált „gyúrják”. — Ez a Laci nem egy balek — mondja Bárdi —, hanem va­gány, aki csak azért van egy kicsit zavarban, mert szereti a nőt. Ne adj bele annyi lírát. — Azután: — Menni fog ez neked. De minden nap, minden áldott nap foglalkozz vele néhány órát a próbán kívül is...: ENNYIBŐL is látható, hogy a Kecskeméti Katona József Szín­ház kollektívája milyen nagy szeretettel és milyen alaposan készül A nadrág bemutatójára. Több oka is van ennek. Először: kitűnőnek tartják a darabot, örömmel játsszák. Budapest után már számos vidéki város színháza bemutatta, s rövidesen játsszák Nyugat-Németország- ban, Angliában, sőt New York­ban, a Broadwayn is. Azután: Pétervári Istvánnak ez a bemu­tatkozása, a diplomamunkája, így beszél róla: — Természetesen nagyon sze­retnék jót produkálni. Öröm együtt dolgozni ilyen színészek­kel. Mi eltérünk A nadrág ed­digi előadásainak többségétől, azt hiszem a szerző szándékait követjük akkor, amikor bohózat helyett vérbeli szatírát játszunk. Igen, még egy darabot rende­zek az évadban, az utolsó be­mutatót. Fiatal író, Deme Sán­dor mai témájú tragédiáját. Már a címe is nagyon érdekes: Az istenek csak nézik a világot.. A legfőbb ok pedig talán — ami miatt lelkesen is, aggoda­lommal is készülnek a Katona József Színházban erre a bemu­tatóra — az, hogy A nadrágot nem a megszokott módon, egy­folytában játsszák két-három héten át, hanem csak szomba­ton éjszakánként. Először ka­punk az idén szilveszteri tarka műsor helyett szabályos színda­rabot, s aligha csalódunk, ha már előre örülünk ennek a cse­rének. Azután pedig minden szombaton éjjel 11 órakor, ami­kor véget ér az esti előadás, ismét felmegy a függöny, kez­dődik az egyik legjobb magyar szatíra előadása... ÜGY MINT Pesten. Például a Bartók színpadon. közelükben. Az asszony nyakán vékony aranyláncon ébenfából készített kis feszület. Sípos raj­ta felejtette a szemét. Milyen ér­dekes ... Ilyen fekete feszület függött annak idején az édes­anyja szobájában is, csak az jó­val nagyobb volt... Hirtelen valami ellenállhatatlan vágy lepte meg, hogy elutazzon a szü­lőfalujába. Milyen régen nem látta. Vajon kik élhetnek még az ismerősök közül? De jó len­ne most hirtelen eltűnni, kám­forrá válni, és elszállni a poros kis faluba. Milyen furcsa ez. Itt van. s nem látogathatja meg a szülőfaluját... Tulajdonkép­pen meg kellene tagadnia, hogy abban a kis dombos-koszos ma­gyar faluban született? Miért? Mindenki született valahol, s szülőhelye csak egy van az em­bernek. Mintahogy édesanyja is. Még jól emlékszik, a falu főut­cáján állt a házuk. Elől, az ut­cai fronton a házigazdáék lak­tak, hátul, a „kisragasztottban” ők. Soha nem felejti el, hogy az anyja mindig így mondta: a „kisragasztott”. Mert hogy vá­lyogfalat ragasztottak a tégla­épülethez ... — Miért vagy olyan szomo­rú? — szólt Éva Sipos szeme szinte észrevét­lenül megrebbent. — Semmi... Tudod, még ré­gen elvesztettem valakimet, s most hirtelen ő jutott eszembe. Éva nem válaszolt. Megma­gyarázni ugyan nem tudta ma­gának. de érezte, hogy a fiút nyomja valami. Bánat? Titkol előle valamit? Vagy miatta szo- morkodik? De miért? Olyan őszintének látszott eddig. Most miért nem beszél? XIV. Pálos őrnagy és Liszkai fő­hadnagy mar tíz perccel a meg­beszélt idő előtt ott lapultak a Forrás-barlangban. Suttogva be­széltek. — Mintha kicserélték volna ma este Kovácsot — mondta a főhadnagy. — Igen ... Egyébként más­kor jobban vigyázzon, s ne ka­csingasson úgy rám. Merő vé­letlen, hogy nem vette észxe. — Értettem! — Adja ide a zseblámpát.., Keresek beljebb egy jobb he­lyet, ahol nyugodtan beszélget­hetünk. Maga itt marad, és fi­gyel ... Jönnek... A barlang szűk nyílásában két férfi sziluettje tűnt fel. Sütött a hold, s a holdvilágos háttér csak sejtetni engedte kör­vonalaikat. — Bíbic! — szólt Istvánfi szá­zados. — Bibic! — válaszolt Pálos. Istvánfi a megbeszélés szerint elhozta Ferenczi honvédszáza­dost. Bebotorkáltak a barlang mélyébe... — Szokatlan helyre hívtam önt, de szokatlan az ügy is, amiért ide kérettem — kezdte Pálos őrnagy. Ferenczi nagy figyelemmel várta a rendőrőrnagy szavait. — Hallgatom, őrnagy elvtárs — szólt —, s természetesen min­denre válaszolok, amire csak tudok. — Amit most elmondok, a legszigorúbb titoktartásra köte­lezi önt. — De őrnagy elvtárs ... tud­ja, hogy hol dolgozom ... — RprrU - n van .. Ügynököt dobtak át hozzánk. Útját jól, rendkívül precízen előkészítet­ték. Egész hálózat áll a rendel­kezésére. Mi minden lépését fi­gyeljük. Jelenleg itt tartózko­dik Lillafüreden, a Palota-szál­lóban ... Nyilván valahol itt a környéken kell végrehajtania feladatát. Ügy látszik, alaposan kiképezték. Tökéletes felszere­léssel érkezett. Nagyon veszé­lyes fegyverek vannak nála ... Feltevésünk szerint a hálózat feje is valahol itt tartózkodik a környéken, sőt, az ügynök köz­vetlen közelében ... Ami pedig önt illeti: már odakint előkészí­tették, hogy az ügynök az üdü­lőben megismerkedjen az ön húgával! — Micsoda? — kiáltott Fe­renczi. — Halkabban, százados elv­társ! ... Igen, sajnos már na­gyon is jóban vannak .. . — De őrnagy elvtárs! Ezt ki­kérem magamnak! A húgom nevében! — Félreért engem, százados elvtárs... Csoda agyafúrtan dolgoznak ... Megtudták, hogy a húga itt fog üdülni, s erre építették fel a tervüket! Ebből következik, hogy a kémfeladat önhöz kapcsolódik, ön rakéta- egységné' dolgozik, a legtitko­sabb iratok vannak a birtoká­ban ... Ismeri és őrzi a még titkosabb hajtóanyagmintákat, — Valami mászkál a lábunk alatt! — szólt közbe Istvánfi. — Mi az, csak nem fél a bé­káktól? — Itt kobrakígyók is vannak — figyelmeztetett a százados. — Ugyan, ne vicceljen már. .. Talán viperák!... Az a'kérdé­sem, Ferenczi elvtárs — fordult smét a horv^dszájadosboz Pá­los —, hogy egységüknél a be­osztottak ismerik-e a rakéta hajtóanyag összetételét? — Csak a parancsnok és a parancsnokhelyettes. Az egyik én vagyok. — Kezelés közben hozzájut­hatnak-e a katonák a hajtó­anyaghoz? — Semmiképpen! A rakéta hajtóanyagot többszörös bizton­sággal őrizzük. Egyszerűen ki­zárt dolog, hogy bárki is hoz­záférjen, anélkül hogy tizenhat­tizennyolc embert be ne avatna a titkába. De még így is való­színűtlen, hogy bejussanak, mert a páncélterem kulcsai ná­lunk vannak. Csak hárman lép­hetünk be. — És a mintát hol őrzik? — Nálam, a páncélszekré­nyemben. — No és be lehet jutni a hi­vatali szobájába? — Állandóan zárva tartom. Duplazáras, és speciális lakat van rajta. — Milyen a páncélszekrénye? — Tizenöt centi vastag, erre a célra készített páncélszek­rény ... — Tehát azt állítja, hogy nem lehet hozzáférni. Az ön megítélése szerint mire építhet­tek, hogyan akarják megszerez­ni az ön által őrzött titkokat? Mert minden jel arra mutat, hogy a hajtóanyag mintáját vagy leírását akarják megsze­rezni. — Fogalmam sincs ... — Otthon, a lakásán szokott dolgozni? — Igen. — Odahaza őriz titkos irato­kat? — Semmit.. De a húgomról mondjon már valamit, őrnagy elvtáns.., (Folytatjuk.) Ez persze szokatlan még vi­déken. A színház vezetősége úgy érzi, nem is minden koc­kázat nélkül való vállalkozás. Vidéken még nemigen próbál­koztak ilyesmivel. Eljön-e majd a közönség? Eljön-e? Kecskeméten szere­ik a jó színházat. M. U M:nden ma 'or ságot véggíá.oyamak Ötnapos állattenyésztési be­mutató és tapasztalatcsere kez­dődik ma a kiskunfélegyházi járás közös gazdaságaiban A járási pártbizottság, a járási tanács vb mezőgazdasági osz­tálynak vezetői, munkatársai, a járás néhány — az állattenyész­tésben jó eredményeket elérő — közös gazdasága elnökének kíséretében keddtől szombatig végiglátogatják a járás vala­mennyi termelőszövetkezetének majorságát, sőt, megtekintik — ahol ilyen van — a tszcs-k hiz­laló telepeit is. A tapasztalat- cserén részt vevő párt- és ta­nácsi vezetők, szakemberek részleteiben megvizsgálják: a gazdaságok megfelelően előké­szítették-e az istállókat, ólakat a téli tartáshoz, elegendő ta­karmányt gyűjtöttek-e be az áttelel tetéshez, betartják-e az egészségügyi és egyéb követel­ményeket. A bemutató után sor kerül a tapasztalatok összegezésére, ér­tékelésére, amelyről a járás va­lamennyi közös gazdasága tu­domást szerez.

Next

/
Thumbnails
Contents