Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-17 / 294. szám
1963. december 17, kedd 3. oldal Gvümölcshulladék — hizlalásra TÖBBE1 ESSZEL. • • A konzervgyártól vásárolt gyümölcshulladékkal keverik a moslékot a kecskeméti Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövetkezet Halk csobogással penieredik a víz Baján a Dunában veszteglő uszályok között. Köd üli a folyót, de azért a híd vastartói jól kivehetők. A hűvös őszi időben messze hallik a folyó partján letáborozott Cementipari és Műkő Vállalat gépeinek zaja. Az udvaron, mely többnyire raktár és munkahely is, a hidegnek megfelelően öltözött emberek tömik a formákat, vagy rendezgetik a kecses vonalú idomokat. A kapunál a vállalat házőrzője, a méltósá- gosan tekintgető farkaskutya is stílusosan egy féloldalra fordított betonkádban ütötte fel a tanyáját. A hirdető táblán nagy betűkkel áll a mai program: Délután ötkor KlSZ-gyfllés. — Nem mondom, mehetne jobban is! — válaszol Ormándi Béla KISZ-titkár. amikor arról érdeklődünk, hogy megy az élet az ifjúsági szervezetben. Ormándi normásként dolgozik az üzemben. Hallottuk, hogy újítással is foglalkozik és nem is eredmény nélkül. — Láttam, hogy az emberek sokat küszködnek, s gondoltam megkönnyítem a munkájukat — mondja kissé félszegen. Nem szeret magáról beszélni, s csak nehezen tudom meg, hogy újításának lényege a csörlőzés. a formák össze, illetve szétsze- lésének egyszerűbbé tétele, — amivel a veszteségidőt teljesen megszüntette. Éves viszonylatban negyvenezer forint megtakarítást jelent ez a vállalatnak. — Tessék várni, mindjárt behívom az „igazi újítót” — emeli fel a mutatóujját, s máris kivi- harzik az ajtón. Az „igazi újító” szálfa termete néhány perc múlva megjelenik az ajtóban. Tanulságos ügyek Valamivel több mint egy éve hozták létre a járási felvásárlási csoportok mellett működő egyeztető bizottságokat. Az a cél, hogy a szövetkezeti gazdaságok és a felvásárló vállalatok között esetleg felmerült vitás ügyeket ne mindjárt, s ne minden esetben a hosszadalmas, költséges bírósági eljárás próbálja nyugvópontra hozni, hanem azt megelőzendő, a felvásárlás szakembered kíséreljék meg az egyezkedést. A bizottságok eddigi működése nem volt’ eredmény télén. Fennállásuk óta 116 ügyet tárgyaltak, s azok közül 94-ben megegyezés született. A „perek” anyagát többnyire a késedelmi és meghiúsulási kötbérügyek szolgáltatták. Az ügyek tárgya között szinte minden cikkféleség szerepel: baromfi, hízó, tej, zöldség, bor stb. A vállalatokra és a szövetkezetekre nézve egyaránt tanulságosak ezek az ügyek. Akkor is, ha megegyezés született, akkor is, ha nem. Éppen ezért az alábbiakban három vitás fel- vásárlási problémát ismertetünk, amellyel három különböző járási egyeztető bizottság foglalkozott. harsa helyett csirke A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat az egyeztető bizottsághoz beadvánnyal fordult, amelyben szóvá tette, hogy az orgoványi Sallai Tsz nem adja át a szerződésben vállalt 7500 pecsenyekacsát. A vállalat 150 ezer forint meghiúsulási kötbér iránt jelentette be igényét. A tsz azzal védekezett, hogy árpából a tervezett mennyiségT nek csak a fele termett, s kukoricából is gyenge hozam várható. Igaz, hogy a közös gazdaság a központi készletből tavasszal kapott két és fél vagon „céltakarmányt”, de ezt az állatállomány rövid idő alatt „felélte”. A legszembetűnőbb indok azonban az volt, hogy a Barnevál sem biztosított naposkacsát a tsz-nek. Ugyanakkor a Sallai Tsz vezetői is beismerték, hogy ők maguk sem gondoskodtak az alapanyag beszerzéséről. Az egyeztető bizottság, igen helyesen, úgy foglalt állást, hogy a hizlalás elsősorban a tsz ügye, a szerződéses kötelezettség őt terheli. Felszólította hát a közös gazdaságot, hogy a központi készletből kapott abrakot szállítsa vissza a Terményfor- galmi vállalathoz, vagy pedig módosítsa a szerződést 6000 csibe átadásának vállalására. A tsz az utóbbi javaslatot fogadta el, s ehhez a Barnevál is hozzájárult. Óvatos kirendeltség Kiskunhalason a Malomipari és Terményforgalmi Vállalat helybeli kirendeltsége sérelmezte, hogy a város területén gazdálkodó Vörös Szikra Tsz nem adta át a szerződésben vállalt 56 mázsa napraforgót. Az egyeztető bizottsághoz került az ügy, ahol a tsz megbízottja előadta, hogy tavasszal a vetés homokverés áldozata lett. Utána pótolták ugyan, 20 holdon újra elvetették az ipari növény magját, azt viszont a szárazság tette tönkre. Közben kiderült, hogy a tsz többször is tájékoztatta a ki- rendeltséget a vetés állapotáról. Erre Mátrai Béla, a kirendeltség vezetője előadta, hogy a vállalat ügyintézői is felmérték az aszály okozta kárt. Végül kijelentette, hogy a vállalat eltekint a követeléstől Eelmerül a kérdés azonban, hogy miért volt szükség ez esetben az egyeztető bizottság bevonására. Azért talán, hogy a kirendeltség tárgyalási jegyzőkönyvvel bástyázza körül magát? Tizenöt xer liter juht-j A jászszentlászlói Aranyhomok Tsz a tavasszal, tekintettel az 500 anyajuhára, 7500 liter juhtej átadására kötött szerződést a Csongrád megyei Tejipari Vállalattal. Nem sokkal később azonban újabb 7500 literre kötöttek megállapodást, jóllehet a juhok száma nem emelkedett. És a vállalat felvásárlói nem figyeltek fel a szerződésben vállalt mennyiség illúziórikusságára! A tej szállítása megkezdődött, s az átadás üteme a következőképpen alakult: júniusban 200, júliusban 2350, augusztus 1280 és szeptember első felében 336 liter. Ez összesen 4166 liter — a szerződött 15 ezerrel szemben. Szeptember közepén azonban a tejipari vállalat üzent, hogy a további tejszállításra nem tart igényt, mivel a szezon már elmúlt, s a napi néhány literrel rtem tudnak mit kezdeni. Erre fel a közös gazdaság az egyeztető bizottsághoz fordult — kötbérigénnyel! Nyilvánvaló, hogy sikertelenül. A döntésbe nem nyugodott, bele, a bírósághoz került az ügy. Csak nem azzal az indokkal, hogy szeptember közepe után még tudott volna szállítani több mint tízezer liter juhtejet? H. D. — Szinnai Gyula — mutatkozik be és a markában eltűnik ceruzától elvékonyult tenyerem. — Ügy hallom, hogy a maga újítói hírnevének már lassan kezd szűk lenni a megye. — Dehogy kérem — mosolyo- dik el és szeme a csillogó szemüveg mögött keskeny nyílássá húzódik össze — nem olyan nagy valami az! Aztán átmegyünk az ebédlőbe, hogy a beszélgetés ne zavarja az iroda munkásait. Ott a jéghideg, lebetonozott teremben az a gyanúm támad, hogy célzatos ez az invitálás. Rövidek akarnak lenni. Egy óra múlva azonban, amikor már tervrajzok fölé hajolva számolgatunk, szégyellem, hogy ilyesmi eszembe jutott. A fiatal technikus, Szinnai olyan lelkesedéssel beszél, mintha csak rajtam múlna elképzelésének kivitelezése. Igyekszem értő arcot vágni, de műszaki tudásom itt el-elszórt néhány szava bizony „könyvszagú”. — Guba Ernővel szoktunk együtt dolgozni. Kár. hogy 6 nem ér rá — tolja feljebb a svájcit Szinnai Gyula. — Főleg gyártási célgépeket szerkesztettünk eddig. A járdalapok gyártását például ikersablonos eljárással oldottuk meg. Ezért ketten 4500 forint újítási díjat vettünk fel. de nem is ez az érdekes, hanem, hogy könnyebb legyen a munka. Ugyancsak mi oldottuk meg a szőlőoszlop lehorgonyzó tömbök gyorsabb és gazdaságosabb gyártásának lehetőségét is. Olyan sablonokat szerkesztettünk ehhez, amit nem kell emelgetni. — Kél évvel ezelőtt igen nagy bajban voltunk, mert négy hónap alatt összesen 60 ezer darab oszlopot kellett gyártani. Ezt azonban a régi módszerekkel egyáltalán nem tudtuk volna elérni. Gondolkozni kezdtünk tehát Guba Ernővel, s hamarosan megszületett a harmadik, de jelentőségében első újításunk. Szerkesztettünk egy oszlopgyártó célgépet..., s magyaráz, magyaráz az emelőkről, a süllyesztett kemencékről. — Ezt az újítást négyszázezer forintos beruházással lehet megvalósítani, de a célgépet mi már akkor elkészítettük és a 60 ezer darabos megrendelést teljesítettük. A lényege az újításnak: az oszlopgyártás teljes automatizálása, ami évenként kétszázezer forintos megtakarítást eredményez, vagyis két év alatt megtérül a beruházási költség. — Ezért megkapták már az újítási díjat? — Igen. ketten 16 ezer forintot kaptunk — jegyzi meg mintegy mellékesen, s már invitál is, hogy nézzük meg az üzemet. A KISZ-titkár már nem jöhet velünk, mert a délutáni gyűléssel kapcsolatban dolga van. Mi pedig járjuk „cementországot”, ahol bizony van még dolga az újítóknak, de ezek a fiatalemberek nem is riadnak vissza a munkától, hiszen a vállalat vezetősége is büszke rájuk és támogatja munkájukat. Kint állok a Duna-parton a cseperésző esőben. Mögöttem a hószagú szél emeli magasba a gépek lüktetését, a villanymotorok surrogó muzsikáját. GÁL SÁNDOR Minek a hlihó?! Lapunk december 5-i számában tudósítás jelent meg arról, hogy a síkos járdákat nem takarító háztulajdonosok, ház- felügyelők gondatlanságából mennyi baleset történt. — Kár volt ebből olyan nagy hűhót csapni — jegyezte meg M. I. házfelügyelő — hiszen a sérülteknek ingyenes orvosi kezelés és táppénz jár. Valóban mindenre jogosultak a balesetet szenvedettek, ám milyen gondolkozásmód ez? Mindenesetre embertelen, mert súlyosabb sérülések is keletkezhetnek, amelyek nyomai egy életre megmaradnak. Emellett ki sem lehet egykönnyen számítani hány munkaóra esik ki megyeszerte üzemekben, szövetkezetekben, hivatalokban a síkos járdák okozta könnyebb-súlyo- sabb balesetek miatt. Kevesebb jövedelemhez jutnak a sérültek és családjaik, a népgazdaság pedig sok százezer forint táppénzt fizethet csak azért, mert egyes háztulajdonosok, házfelügyelők néhány vödör hamu tízperces munkával történő felszórását saját kényelmük miatt elmulasztják. Mit szólnának azonban ahhoz, ha az általuk ily módon okozott egyéni és népgazdasági károkat saját zsebükből kellene kifizetniük. Annyit mindenesetre megérdemelnek, hogy a jövőben az illetékes hatóságok — a törvény adta lehetőségeken belül — keményebben bírságolják meg őket! T. S. Lesz utánpótlás A Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalatnak jelenleg 230 ipari tanulója van, akik közül a jövő évben 70-en tesznek szakmunkásvizsgát. S hogy továbbra is folyamatos legyen a szakmunkás-utánpótlás, jövőre 100 új ipari tanulót vesznek fel. Ezenkívül továbbképzésben 200-an vesznek részt. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Budapesti Vendéglátóipari Technikumban két-két társadalmi ösztöndíjas tanul. Hatvanan a dolgozók gimnáziumába és technikumba járnak. A síkos országúton csikorgó, fékekkel igyekszik a két kocsi az összeütközést elkerülni. De már késő: a Wartburg és a Skoda — feltehetően nem a vezetők, hanem a jeges, csúszós, alattomos úttest hibájából — egymásba szaladt, bizony mindegyiken akad jócskán „plezúr”. — Szakiként, itt nincs mit tenni, ismerjük be, hogy mindketten hibásak voltunk, s próbáljuk meg békés úton rendezni a dolgot, még mielőtt a „fejvadászok” tennének igazságot köztünk. — Mond valamit, kollega. Nézze, a kárunk nagyjából egyforma. „Kulfuremberek* Mit tesz ilyenkor egy kultúrember? Mert, remélem, annak tartja magát? — Naná, nem vagyunk az őserdőben. Szóval, igyekszünk jó képet vágni a szerencsés balesethez, és sürgősen olajra lépünk.., — Persze. Habár.., annyira azért nem sietünk — nyúl a hátsó ülésen elhelyezett táskájába az egyik „kultúrember". — Erre az ijedtségre illik áldomást inni. — Azám hehe. Az áldomás... Ebben a zimankóban nem árt egy kis papramorgö. No, isten-isten. .. — s már a foga közé is kapja a két, decis lapos üveg csavarmenetes száját. — Húzza csak meg, cimborám, ne sajnálja, van ott még, ahol ez termett. — Elég lesz már, hiszen magának nem marad! — Szopogassa csak, jóféle kisüsti. Kedves egészségére! — No, még egy nye- letet. De most már maga is igyon. — Azt már ugyan nem! — csavarja rá a kupakot amaz, a csaknem kétharmad részében kiürült butykosra. — Vezetés közben sosem fogyasztok szeszt, és ezt maga is megtanulhatná. Mindjárt elkerülhetné az efféle kellemetlenségeket. .. .Mert e pillanatban — rendörmotoro fékez mellettük. ■— Mi történt? - kérdi a bukósisak járőr. — Az elvtárs kis belémszaladt. De ugye leheltessék már m egy kicsit, mert ne? igen gyanús az áb zata. — Azzal rágr egy Fecskére, majd 1 nyög eleganciával hu za fel szarvasbőr kész tyűjét... J. T. sertésgondozói. Naponta 40—50 hektoliternyi hulladékot főznek meg a he- tényegyházi szeszfőzdétől vásárolt gőzgép üzemeltetésével. Ez a meny- nyiség az összes takarmánynak mintegy a 30 százalékát jelenti. Pásztor Zoltán felvétele
