Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-13 / 265. szám

IMS. november 13, nerda

„Vezérkari” megbeszélés

Úigyógynövény

Szendrői József, a bátmonos- tori Kossuth Tsz főmezőgazdásza órájára pillant: — öt perc múlva tizenegy — állapítja meg. Majd ravaszkás mosoly- lyal hozzáteszi:

— Tizenegykor van a randevúm. No, ne értsen félre, csuj* pán, mint ilyenkor minden áldott nap, a brigádvezetőkkel találkozom. Megtartjuk az eligazítást, ahol a holnapi tennivalókat beszéljük meg.

A még hátralevő néhány perc alatt a közös gazdaság időszerű gondjairól beszélgetünk. A fő- mezőgazdász örömmel jegyzi meg, hogy a határban már legutoljára elvetett gabona is szépen zöldell. Több mint ezer hold a búza meg a rozs. De még félezer hold körüli terület vár az őszi mélyszántásra.

Eltelt az öt perc. S alighogy ezt megállapítjuk, léptek hallatszanak a folyósón, s máris a szobába lép Varga Pál és Horváth István, a két növénytermesztési, meg Grósz Mihály, a gépészeti brigádvezető. Még az arcuk is kipirult a sietségtől.

Körülüljük az asztalt;

__ Ügy gondolom, december

tí

zig megtart az őszi mélyforgatás — jegyzi meg Szendrői József, folytatva ezzel korábbi beszélgetésünket.

_ Addig nem szabad elhúzódnia — veti közbe Grósz Mihály. — Hiszen tizenöt gépállomási traktor szánt. És ha lemegy a kukorica, a mieink közül is egyre többet beállíthatunk.

Az ám, a kukorica! Eddig már 50 vagonnal hordtak góré- ba belőle. Pedig az átlagtermés nem túl magas, májusi mor- zsoltban számítva 16 mázsa körüli. Nagy volt az aszály. Az elszállítása mégis gond — derül ki a „vezérkari” megbeszélésből:

— A hat pótkocsis gépre továbbra is szülcség van — mondja Horváth István. — És két műszakban muszáj hordani a kukoricát. Kell a 18 fogat is, a szárat a háztáji gazdaságokba szállítani.

Töpreng a főagronómus. ösz- szesen 12 gépe van a gazdaságnak, fele, amennyi kellene. De kettő ezek közül is javítás alatt áll. Egy gép továbbra is kell a kelkáposzta palántázásához. Ez jó termést hoz a télen. De másnap tápért is menni kell Bácsbokodra. Ehhez is legalább két pótkocsis vontatóra van szükség. A másik gép szárat si- lóz, a kombájn a szecskát szórja szét a földön trágyának. Ezt sem szabad elhanyagolni, különben akadályoznák a mélyszántást.

Végső soron megvan a kukorica szállításához a hat gép — állapítják meg.

— De nemcsak a góréba, hanem a vagonokba is vinni kell a termést — szólal meg az eddig hallgató Varga Pál. — Két vasúti kocsi érkezik. Üresen nem állhatnak, különben fek- bért kell fizetnünk.

— Akkor elsősorban oda kell hordani a kukoricát — dönti el a kérdést a főagronómus. Aztán magyarázó szavakkal fordul felém: — Bokodra küldjük a kukoricát, ahonnan tápot kapunk cserébe. A keverőüzemtől.

Horváth István brigádterületén már letörték a kukoricát. Varga Pál területén egyelőre még tart a munka. De már ott sem sokáig. Jól halad a betakarítás, annál is inkább, mert a tengeri művelése százalékos.

— Vasárnap dolgoznak-e a gépek? — kérdi Grósz Mihály.

— Ha vagon érkezik, akkor természetesen hordják a kukoricát — válaszol Szendrői József. — Négy ember kell a rakodáshoz.

Aztán szó esik a többi munkáról is. Horváth István brigádjából öt gazda a magtárba, Varga Páléból ugyanennyi a siló leföldeléséhez megy dolgozni.

— Két embert küldök az árpa porozásához — ajánlkozik Varga Pál.

— Rendben van — így a főmezőgazdász. — Küldjél ki két mázsa HCH-t. A többi gyalogerő pedig marad a kukoricatörésben és a szárvágásban.

Ezzel véget is ér a megbeszélés. Egy az évenkénti háromszáz egynéhány eligazítás közül.

Hatvani Dániel

Készülődés a zárszámadásra

A termelőszövetkezetek zárszámadásainak és tervezési munkájának előkészítése érdekében négynapos oktatást szervezett a megyei tanács Kecskeméten, amelyen a járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak dolgozói vesznek részt. Az oktatást követő hetekben a tanácsok szakemberei összehívják a járások termelőszövetkezeti vezetőit és felkészítik őket az év végi számvetésre.

Tengeri alá

Két forduló között Csömör István, Molnár Imre és Kunfi Ferenc megtölti a dobólapátos műtrágyaszóró tartályát. Három mázsa szuperfoszfátot szórnak el holdanként a Kiskunhalasi Állami Gazdaság 30 holdas tábláján, amelybe tavasszal tengerit vetnek.

(Pásztor Zoltán felvétele.)

Hosszas keresgélés után a készáruraktárból jött elő Zárai Géza — a Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységének párttitkára. Mint mondják, többet tartózkodik az üzemekben, a munkások között, mint az irodájában. Amikor megkértem, beszéljen az üzemi pártszervezet tevékenységéről, az alapszervezet tagjainak konkrét pártmunkájáról, látszott arcán, hogy könnyebb kérdésre számított.

— Ha azt várja tőlem, hogy valamilyen pátosszal végigcsinált nagy tettekről beszélek, akkor téved. Pártszervezetünk tevékenysége sok-sok apró hétköznapi feladat végrehajtásából áll.

Ezzel kapcsolatban elég, ha annyit mondok, hogy gyáregységünk sikeresen pótolta első — és második negyedéves elmaradását, teljesítette háromnegyedéves termelési tervét, s az éves tervekkel sem lesz baj. JúliusNéhány évvel ezelőtt, alig 5 dekagramm vetőmaggal kezdték meg a külföldön is igen népszerű és drága gyógyszer- ipari alapanyag, a Vinca Rosea meghonosítását. A Dalmáciából származó növény értágító hatású anyagot tartalmaz. A Keszthelyi Agrártudományi Főiskola

ban például már — először üzemünk történetében — kilencezer darab kádat gyártottunk, s ezt követően csak javultak eredményeink.

Ám, ha már itt tartunk, hadd mondjam el a párttagok valamennyien tanulnak. Nagy részük szakmailag képzi magát a különböző technikumokon, szak- középiskolákban. Erre annál is inkább szükség van, mert mint ismeretes, gyáregységünk az elkövetkező években jelentős beruházásokkal korszerűsítve és fejlesztve lesz. Hozzá kell tennem azonban, hogy — a jó példa ragadós — a pártonkívüliek is tanulnak.

Közben a párttitkár kezembe adta a legutóbbi taggyűlés jegyzőkönyvét. Minél tovább olvastam, annál inkább kibontakozott előttem, milyen nehéz, sokszor bonyolult feladatokat végez el a pártszervezet a terbalatonakali kísérleti telepéről az idén szállítanak először vetőmagot az állami és a kísérleti gazdaságok részére. A Vinca Rosea magját most szedik, s több mint 50 hold betelepítésére elegendő mennyiséget juttatnak el az ország különböző részeibe. -melésd tervek teljesítése érdekében.

A második negyedév végén például még 1800 fürdőkáddal maradtak le a tervteljesítéstől. Ráadásul az egészségügyi berendezések megrendelése is késett, s a gyáregység forint- és exporttervének teljesítése érdekében újabb ötezer kád legyártását kellett vállalni. A munkavezetők között igen borúlátó hangulat alakult ki — gyenge minőségű a koksz, kevés az ember stb., így nem lehet tervet teljesíteni. *

összeült a pártvezetőség, amelyre meghívták a vezérigazgatóság képviselőjét is. A párttagok és pártonkívüliek összefogásának, meglett az eredménye. A vezetőségi ülésen hozott határozatotk végrehajtása ugyanis a párttagoknak, pártonkívü- lieknek egyaránt szívügyükké vált. Bizakodó lett a hangulat, ami oda vezetett, hogy hónapról hónapra jobb eredmények születtek, s szeptember végén már nem volt elmaradás a termelési tervtől.

Néhány oldallal odább a jegyzőkönyv egy új zománcozógép termelésbe állításának történetét említi. Mindenki idegenkedett — az egyébként gyáron belül konstruált — zománcozó forgató kocsi üzembe helyezésétől. Ekkor Járó Gábor fiatal párttag, a zománcozó részleg KISZ-titkára vállalta a feladat végrehajtását. Jellemző, hogy a pártonkívüliek közül is azonnal akadtak néhányan, akik csatlakoztak hozzá, s így két partit alakítottak ki. A gép jónak, kevesebb emberrel is termelékenyebbnek bizonyult, s jelenleg már egyre több kádforgató kocsit helyeznek üzembe a zománcozó részlegnél.

Csak egy pillantást vetettem a jegyzőkönyvbe, s ez is igazolta Zárai elvtárs szavait. A pártszervezet és a párttagság a munkás hétköznapokon szinte észrevétlenül alakítja, neveli, s közben ütőképes erővé forrasztja egységbe a gyáregység munkás és műszaki gárdáját, amelv sikerrel küzd a termelés frontján az éves tervek teljesítéséért.

Nagy Ottó

Délidőben

Csatornáznak Kecskeméten, dolgoznak a szorgalmas földmunkások — s közöttük Varga Lajosék. Délidőben látogattam meg öreg kubikos földimet, régi cimborámat, aki nemcsak dolgos ember, hanem nagy mesélő is, csupa szórakozás vele a munka. * . ■ ■

— Negyven éve járom én az országot ásóval-kapával. Egyszer a győri partokon dolgoztunk, s egy ünnepen moziba mentünk a komámmal — éppen jókor, mert a kubikolást is bemutatták a nagy mozgó képeken. Ugyancsak folyt a munka: útépítés valami ismerős vidéken. — Nézze csak — bökött oldalba a koma —, kicsoda ott az a vén csont, aki háttal látszik, ahogy tolja a talicskát. Nem ösme- ri? — Nem, mondom én, vén rossz ember, azt látom. Gacsos lábú, totyakos, görbe, mint a krumpli. Maga tán ösme- ri? — £n igen — így a koma —, de maga is, csak nézze meg jobban. — Hát megint csak nézem, nézem, de nem ös- merem én sehogy se... Egyszer csak a talicska szarvát figyelem a kezében, majd meg az oldalt látszó pipáját.

— Ejnye, ni csak? — mondom —, hiszen az^.én vagyok! Hallja-e, ugye, hogy én vagyok?

— Persze, hogy maga, hiszen éppen azért szóltam »

Hát hallják, én voltam ott a képen csakugyan, én mentem ott háttal elfelé, toltam a talicskát, de csak háttal látszottam, én meg ugye, hogy sohase láthattam a hátam közepit: nem ösmerhettem meg magamat hátulról... Hát így volt ez, így történt ez énvelem. Most azután azt kérdem: tudják-e, cimborák, mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mindnyájan csak élűiről ösmerjük magunkat: a szebbik oldalunkról. Abbizony. Dehogy is ösmerjük magunkat a fonákunkról! De ezt talán nem is akarjuk ám. Mert akkor aztán sok hibánkat, sok csúnyaságunkat meg kellene ösmefnünk, ezt pedig nemigen szoktuk firtatni, ugye? Inkább csak a másokét! ... Hanem aztán másokat se igen ösmerünk meg. Mert miért? Azért, mert mások is, alighanem mindenki, csak a szebbik, a jobbik oldalát igyekszik mutogatni. Igaz-é?

— Hát igen — integetnek az emberek. De egyik a fiataljából megütöd ve kérdi:

— Tán aztán még a beszédjükben is így csalfáskodnak az emberek?

— Alighanem! Nemigen szokás meg- vallani magunkról a színigazságot, nem mutogatjuk a hátunkat vagy a bélésünket, nem vallunk színt nagyon sokszor, titoktartók vagyunk mi jóformán mindenki előtt, mert mióta Éva anyánkat fölokosította a kígyó, igencsak a magunk hasznát nézzük a világban, de mi most, a szocializmusban, meg akarunk javulni, merthogy itt mi most már a közösség hasznát is nézzük, ugye?

Erre csak bólintani lehet, de a fiatal pajtás még megkérdezi:

— Aztán mégis miből ismetüzik meg

az ember, ha se a képéről, se a szavából nem?

No hát éppen erre a kérdésre várt öreg Varga Lajos, — hiszen éppen erre a kérdésre pályázott. Felel is rá nyomban, kész gondolattal, kerek mondattal;

— Miből, fiam? Hát: tettei mutatják az embert! Ki miképpen cselekszik, abból ismerszik meg. Abból, amit tesz, amit véghözvisz, és ahogy csinálja. Megítélni abból lehet mindenkit. A tettek nem hazudnak, a cselekvések igazat beszélnek, cimborám. Elejét-hátulját, színét- fonákját megmutatják azok az embernek. Érted-é?

A fiatalember néz az öregre. Aztán, mintha önmagába vetne egy pillantást. S gondol is valamit, összerándul a szemöldöke, majd egyszerre föláll ültéből. Nyúl a lapát után, s megszólal:

— Na, lejárt a délidő? ...

Majd kicsit mosolygós szemmel, de különben igen komolyan mondja:

— Gyerünk, cselekedjünk! Mégpedig keményen! Abból ismerszik meg, kik vagyunk!...

Az emberek megértik — s megfrissülő lendülettel emelkednek is mindjárt fölfelé.

Öreg Varga Lajos pedig kedvesen sétáltatja végig rajtuk a tekintetét. Két apró barna szemében csillog az okosság, az ügyesség. Alighanem mondja is ám magában nem csekély emberismerettel, hogy ez a csoport ma estig nyilván megint kivágja a rezet! ..

............... SIMONRA Wmm.

Pi

llantás a Jegyzőkönyvbe

\