Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-07 / 261. szám

*. «Mal »63. november 7, csütörtök Miami fiszakecske Ex a két »zó egymás mellett égy tűnik, mintha a mozdony mögötti első kocsira felszerelt táblán olvasnék. Pedig ilyen járat nem létezik. Hogy mégis együvé kerül a két helységnév, amely nagyságra is legalább annyira különbözik egymástól, mint amilyen távolság van Ma­kó és Jeruzsálem között, annak egyedül és kizárólag Fuchs Kál­mán az oka. Oka mégpedig azért, mert 1907-ben, ötvenhat esztendővel ezelőtt elvándorolt a hazából a messze tengeren túli ígéret földjére és most né­hány hónapja — nyolcvankét éve« korában — diadalmasko­dott a sokáig csdtítgatott hon­vágy és visszahozta oda, ahol nagyon-nagyon régen szegényes, agyonkopott bölcsője ringott. Bizony agyonkopott volt, mert Fuchs Kálmán tizenhatodik gyermeke volt már réges-régen elporladt édesanyjának. Aho­gyan ő mondja: „A vakarcs vol­tam.” De ha végigmérem a kortól alig apasztott termetes alakját, önkéntelenül is arra kell gondolnom, vajon milyen lehetett a tizenöt testvér; csak tapogatód ztunk, semmint komolyan ráhajtottunk volna, ahogyan mondani szokták... De Kemecsei őrnagy rájöhetett va­lamire az utóbbi napokban. Sajnos, nem beszélt senkivel elgondolásáról, hanem felszállt egy Miskolc felé tartó vonatra. Hirtelen bukkanhatott valami nyomra..; — Kivel dolgozott együtt? — kérdezte Pálos. — Kazán századossal és cso­portjával. — Egyedül szállt vonatra? — Igen... Valakit felismer­hetett, vagy hirtelen kellett kö­vetnie valakit, nem tudom. De vannak ilyen váratlan fordula­tok a nyomozásban, amikor gyorsan kell határozni. Ezt ti tudjátok a legjobban. Anélkül, hogy biztosította volna magát, vagy jelezte volna, hogy milyen új szituáció állt elő, elutazott. Azért következtetek váratlan fordulatra, mert éjszakai vo­natra szállt. — Az a legvalószínűbb, hogy követett valakit, mert hiszen egyébként kocsival megy — mondta az őrnagy. — Igen... Én is azt hiszem... Különben sem a helyettese, sem az emberei nem tudják megmondani, miért indult el a miskolci gyorssal. Délután ötkor váltak el, de Kemecsei már nem ment haza, s a fele­sége is csak a haláláról érte­sülhetett. Ebben az irattartóban sincs semmi a korábbi nyomo­Hogy huszonhat éves korában miért adta fejét a kivándor­lásra? Sokszor megismétlődött és leírt história ez, de hogy a század eleji munkásmúlt ne menjen feledésbe, néhány mon­datot mindenképpen megérde­mel— Fuchs Kálmán kereskedőse­géd volt Budapesten. Akkori­ban a munkaidőnek — erre na­gyon élénken emlékszik — sem eleje, sem vége nem volt. A nyolcórás munka többnyire tit­kon őrzött vágyálma volt a hozzá hasonló munkásembernek. A körúti csemegeüzlet éjszaka is nyitva volt, mert ahogyan a főnök úr mondta: „Meg kell várni a színházból kijövő kö­zönséget is.” Fuchs Kálmán mint afféle fiatalember másra is szeretett volna időt szakítani, aiTól nem is beszélve, hogy egy igazi durmolásra is alig futotta. Így aztán gyorsan a munkás­szervezkedés közelébe került, s egyszer csak azon vette észre magát, hogy ott menetel a tün­tetők, a jogot követelők között. zás eredményéről, csak a rá- diógram. Sokáig a sötétben ta­pogattak Kemecseiék. Persze nagyon vigyázzatok, nehogy félrevezessen benneteket Keme­csei halála, mert az is könnyen előfordulhat, hogy egy korábbi ügy tettesét ismerte fel a vá­rosban vagy a pályaudvaron, s követni akarta. Igaz, ennek el­lentmondanak a gyilkosság kö­rülményei, főleg a fegyver, ami­vel elkövették. A miniszterhelyettesnek abba kellett hagyni a tájékoztatót, mert halkan felberregett a sok­gombos, nagy telefonkészülék Pálos is, Liszkai is feszülten fi­gyelt, s a váratlan telefonberre­gés mindkettőjüket felriasztot­ta. Pálos, természetével ellentét­ben, most egy kicsit ideges volt. Kuszáit, zavaros ügy. Jóformán semmi támpont. Még azt sem tudja, hol kezdje. A leglényege­sebbet, Kemecsei halálának kö­rülményeit egyelőre nem isme­ri. Szerencsétlen család ... Még dísztemetést se kaphatott az apa! Pálos nem volt közelebbi barátságban Kemecseivel, de jól ismerte. Majdnem egy időben kerültek 1945-ben a rendőrséghez, s — együtt voltak azon a néhány hó­napos nyomozóiskolán is, ahol a szükségszerűségtől diktálva, na­gyon rövid idő alatt igyekezett új rendőrtiszteket kiképezni a felszabadult ország. (Folytatjuk.) Még azt sem felejtette el, hogy a Tattersallban Bokányi Dezső miként válaszolt meg — az egész gyűléssel kinevettetve — a felügyelő rendőrtisztviselőnek. Aztán egy pillanatra megdöb­bentett, amikor arról beszélt, hogy olyan tüntetésen is részt vett, ahol így kiáltoztak: „Él­jen Tisza István... és egy pil­lanatra megállt, észrevéve poli­tikai érzékenységemet, azután huncutos könnyedséggel tette hozzá ...patkányméneggel!” A fordulat teljes megelégedésem­re szolgált. Aztán jött az ígéret, illetve az ígérgetés földje. Fel nem tudnám sorolni, hogy mi min­den voltam. Arra jól emlék­szem: sok próbálkozás után felcsaptam pincérnek. De ez a vállalkozásom sem tartott so­káig, mert déltájt az egyik ven­déget olyan istenigazából ki­szolgáltam, hogy a tejfeles va­das-szósz jól szabott zakójának elejét a nyakkendővel együtt valami különös terepszínre má­zolta. El lehet képzelni, hogy az étteremben, ha nem is kár­örvendő, de a helyzet komi­kumából adódóan milyen har­sány hahota tört ki. S mielőtt a vendég a maga angol nyelvén kifejtette volna véleményét, ad­dig engem a főnök egy marssal angolosan eltávolított. Aztán egy ügynök kezébe ke­rültem. Fűt-fát ígért, hogy mi­lyen jó dolgom lesz egy távoli szanatóriumban. Egy tüdőkór­házban kötöttem ki, ahol ápo­lónak lenni akkor még a veszé­lyes foglalkozások közé tarto­zott. Itt négy év telt el velem és később egy newyorki kórház sebészetén harminckettő. De amit még Pesten belém oltottak, attól itt sem nyughat- tam. Részt vettem minden bal­oldali megmozdulásban. Ha kel­lett újságot terjesztettem, tün­tetéseken meneteltem, vagy a bebörtönzöttek megsegítésére gyűjtést szerveztem. Jó isme­rőseim közé tartozott Gyetvai János és a nemrég elhunyt Bebrics Lajos. Húsz éve nyu­galomban vagyok és ebből hét évet éltem Miamiban, egy nyug­díjas otthonban havi 84 dollá­rért. Mert Amerikában semmi sincs ingyen, még a nyugdíja­sokból is hasznot húznak. A hazai dolgok azonban nem hagytak nyugodni. Már annál is inkább, mert a disszidensek szörnyű dolgokat meséltek. Mígnem egy véletlen folytán kapcsolatba kerültem Tiszakécs- kéről Weiner Fülöp unoka­öcsémmel, aki részletesen infor­mált a hazai életről. S az el­határozásom megmásíthatatlan lett. Pedig hányán ijesztgettek: „Hova megy maga? Elment az esze? Ott még jóllakni sem le­het. Ha kinyitja a' száját bör­tönbe dugják.” Nem hittem eze­ket a rémmeséket és mondha­tom, hogy a határátlépéstől kezdve csak udvariasságot és előzékenységet tapasztaltam. Pesten elámultam. Minden el­képzelésemet felülmúlta. Világ­város ez kérem! És itt Tisza- kécskén nagyon jólesik a nyu­galom, mindenkin jó ruhát, a szemekben örömöt és megelé­gedettséget látok. Hol vagy eh­hez képest te régi Magyaror­szág? S Fuchs Kálmán a tapasztalt öregek nyugodt méltóságával méri végig sokdioptriás szem­üvegén az új, meleg tiszakécs- kei otthonát, szerető pillantá­sokkal simogatja későn felfe­dezett »okonait és bennünket is kedves szavakkal traktál, akik egy órányi ízelítőt kértünk ér­dekes, viszontagságos, de végül a szülőföldhöz visszatért éle­téből. W. D. A vonat ablaká­nál állt. Nézte a vá­rost. Búcsúzott tőle. Csak akkor ült a helyére, amikor el­maradtak a Ldvoda füzesei, és a kálvá­ria kápolnájának tornya is elveszett a hajnalban. Most érezte, hogy köny- nyek nedvesítik ar­cát, s az emberek szeme rajta. Elő­vette zsebkendőjét, kitörölte szeme sar­kából az utolsó könnycseppet is, és ahogy ez lenni szo­kott, a szemben- ülőknek mesélni kezdett. Kicsit ma- gyarázgatva az el- érzékenyülést, ki­csit, hogy könnyeb­büljön a szív. — ötvenhat év­vel ezelőtt állították ki iparengedélye­met. Szíjgyártó mesterséget tanul­tam. 1901-ben Mo­hácson a tanonckt- állításon első díjat kaptam, meg 10 aranykoronát. Egy pár lószerszámot kellett elkészítenem. Csak a szabást vé­gezte a mesterem. A távolabb ülők is odafigyelnék már az öreg szavaira. Soikan ismerik is Horgos! bácsit, aki több mint 30 éven dolgozott Baján, a Kazinczy utcában, ötvenéves kisipari munkájáért az el­múlt években dísz­oklevéllel tüntették ki. A lapok is meg­írták. — 1913-ban arany­oklevelet kaptam Szegeden az akkori iparkamarától. A zentai ipartestület félszázados fennál­lásának jubileumára készítettem egy tel­jes négyesfogat- szerszámot. _ Szép munka volt, meg­nézhette bárki. Most már a ku­péban ülők kérdez­nek, Horgasi bácsi válaszol, magyaráz. Vele az utolsó szíj­gyártó mester mű­helyének ajtaja csu­kódott be Baján. Ez az egykor hires mesterség, akár a vízimolnároké, bá­bosoké is kihal. Horgos bácsi be­szél a városról, a kedves utcáról, amelyet most ottha­gyott. A lányánál telepedik meg hat­évtizedes, szaka­datlan munka után. Nagyokat füttyent a vonat. Kiskunha­las következik. Hor­gasi bácsi is cihe- lődni kezd. Eddig az útja, lánya várja az állomáson. A vonat tovább indult már, de Hor­gasi bácsi megvárta, amíg elmegy. Sze­mével kísérte, hisz ez hozta el szeretett városából. Az emberek még látták, amikor elő­vette zsebkendőjét, és újra letörölte ar­cáról a könnyeket. Felvidéki István Tízezer forintos rejtvénypályáza­tunk III. fordulójának negyedik rejtvényét közöljük. A megfejtése­ket totószerű 1, x vagy ä beírással kell megadni. A harmadik forduló megfejtéseit összegyűjtve novem­ber 22-én, péntekig kell szerkesztő­ségünk elmére beküldeni. A borí­tékra Írjuk rá: REJTV ENVTOTO. A pályázatokat kéthetenként díjaz­zuk. Akik minden fordulón — akár néhány szelvénnyel Is — szerepel­tek, azok között sorsoljuk majd ld a főnyereményeket műsoros est ke­retében. Biztosítsa előre a lap pél­dányait! Megyénkben született költő, kinek első ver­se 1813-ben Bajza József „Athenaeum” el- mű folyóiratában jelent meg. Az első, nyomtatásban megjelent „Borozó” című verséből Idézünk: „Gondűző borocska mellett Vigan Illan életem, Gond űző borocska mellett Sors, hatalmad megvetem.” Petőfi Sándor Arany János I x Vörösmarty Mihály Híres sportolónk, Zsivótzky Gyula kala­pácsvető bajnok megyéink egyik városában végezte a gimnáziumot. Hol? Baja 1 Kecskemét x Kiskunfélegyháza 2 Közöljük az egyik igen népszerű szovjet filmszínésznő fényképét, aki a „Szállnak a dárvák” és az „El nem küldött levél” című filmek főszereplője volt. Ml a neve? Zsanna Prohorenko Tatjana Szamod ova t x Nyina Drobiseva 2 A beköldö neve: .................................... Po ntos elme: TIPP TIPP Bekül dőnél marad EŰCSŰ

Next

/
Thumbnails
Contents