Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-07 / 261. szám

IMS. aovember 1, csütörtök

S. ©Mal

Nyíltszívű emberek

Hangos vita hallatszott a téglarakás irányából. Az alacsony, zömök, pirospozsgás arcú, élénk mozgású férfi indulatosan kö- vetelődzött. Mellette az építkezés művezetője állt, s nyugtatgatta.

— Van itt anyag bőven, ami- korrá kell, itt lesz az újabb szállítmány is.

A falakon dolgozó emberek szeműk sarkából kajánul figyelték a jelenetet, néha egymásra kacsingattak, a kezük azonban serényen járt.

Mátra völgyi Sándor, a Bács- Kiskun megyei Építő- és Szerelőipari Vállalat építésvezetője mosolygva félrevont.

— Ez a nagyhangú fiatalember Jánoska József, a brigád vezetője. Ezek — amint a vitából is sejteni lehet — elhatározták, hogy a Tiszakécskei Permetezőgépgyár új csarnokát is határidő előtt fejezik be. Egyébként Jánoska akkor is veszekszik az anyagokért, ha sok van körülötte. Igaz, ég a brigád keze alatt a munka, s mindig attól félnek, hogy anyaghiány miatt kell majd le- állniuk.

Marad brigódvezető

—; Akkor ne is zavarjuk éket, hátha nem vennék szívesen, inkább meséljen róluk — kértem az építésvezetőt.

— Valamennyien kécskei parasztgyerekek, az építkezés szerelmesei. A brigád kilenc tagja közül öten kőművesek, négyen segédmunkások. Van szívük a munkához, havi 2000—2500-on alul nemigen kapnak a borítékban. Meg kell mondanom Födi István, Varga László, Miklós György, Parádi Mihály nem Is akármilyen kőművesek, Radies József, Sánta Gyula, Tóth Béni, Zámbori Ferenc segédmunkások pedig jól kiegészítik őket. Sok szép munka került már ki a kezük alól.

Jánoska vasfegyelmet tart közöttük, de nagyon szeretik. Soha nem esik kétségbe, minden helyzetben feltalálja magát, és nagyon ragaszkodik ő is a brigádhoz. Már elő akartuk léptetni művezetőnek, de hallani sem akar róla. Egyébként szocialista brigád. Itt a naplójuk, de mielőtt elolvasná, hadd mondok róluk néhány jellemző történetet.

Vállalatunk kapott egy „Pán- tya” vakológépet. Idegenkedtek tőle a munkások, mert az a hír járta, hogy aki ezzel dolgozik, kevesebbet tud keresni. Egyedül Jáno6káék oem ijedtek meg tőle. A tezakécskei művelődési ház vakolásánál kezdtek dolgozni vele. Azóta úgy megbarátkoztak a géppel, hogy a világért sem adnák ki a kezükből, őrzik, ápolják, s úgy szeretik, mintha édes gyermekük volna. A télen, amikor

fagyszabadságra mentek, egyik fontos alkatrészét magukkal vitték, nehogy átirányíthassuk a gépet egy másik brigádhoz. Azóta egyébként átvették szocialista megőrzésre.

Kész a magtár

Áldozatkész, jószívű emberek. Amikor a nyáron meghallották, hogy Szkoplje macedón fővárost földrengés pusztította el, az egész brigád jelentkezett újjáépítésére. Mindenáron ott, a helyszínen akartak segíteni, alig tudtam megértetni velük, hogy itthon is szükség van rájuk.

Közben felütöttük a brigádnaplót. Az első bejegyzés az 1962. április 22-én tartott brigádmegbeszélésről szól. Miután a brigádvezetö ismertette, hogy a tsz-eknek most milyen fontos a magtár, a következő határozatot hozták:

— Vállaljuk, hogy a lászló- falvi Üj Tavasz Tsz 32 vago- nos magtárát 30 nappal és a tiszakécskei Szabadság Tsz * 32 vagonos magtárát 15 nappal a határidő előtt hibátlan állapotban átadjuk rendeltetésének. Az anyagot nem pazaroljuk, a cementet pontosan adagoljuk.

Május 16-án az építésvezetőség bejegyzését látjuk a naplóban, miszerint a brigád 42 nappal a határidő előtt készítette el a magtárakat, s a jó minőségű munkáért a Tsz Beruházási Irodától külön dicséretben részesültek. Az égjük oldalon különböző címletű „A népek függetlenségéért” bélyegeket találunk. Kilenc brigádtag, kilenc bélyeg. Húsz oldallal odább „Szolidaritás a spanyol néppel” bélyegek találhatók, ugyancsak kilenc példányban.

A brigádnaplóból megtudjuk, hogy a különböző építkezéseken tavaly augusztusig 113, év végéig újabb 52 nap, s ez évben is már igen sok határidőmegtakarítást értek el. Egy- egy építkezés befejezését közös kirándulással ünnepük. Ilyenkor családostól mennek a Tiszára. Együtt járnak moziba, a brigád sűrűn cseréli a ván^or- könyvtárláda tartalmát.

Négyen tanulnak

Varga László gimnáziumba

jár, hárman pedig az általános iskola nyolcadik osztályát végzik. Januárban, a félévi vizsgák előtt, az iskolába járó brigádtagok részére napi egy óra tanulmányi időt engedélyeztek. Azóta ezt a vizsgaidőszak előtt rendszeresítették.

— Sánta Gyula segédmunkás rossz körülmények között lakik — olvassuk a tizennegyedik oldalon. Szombati és vasárnapi szabad időnkben segítjük felépíteni a házát.

Ez tavaly volt, az idén Zámbori Ferenc segédmunkás házát

is felépítették, s a „végzőt” közös családi kirándulással ünnepelték.

Az egyik határidő előtt befejezett építkezés alkalmával Jánoska — a naplóbejegyzés szerint — így szólt a brigád tagjaihoz:

— Szép feladat a szocializmust építeni. Az ilyen határidő-rövidítéssel hazánk és önmagunk szebb és jobb életét építjük.

Ha ezt nagygyűlésen mondaná egy előadó, közhelynek hangzana. Ám Jánoska József és társai egyszerű, nyíltszívű, munkásemberek. Amit ők mondanak, az sohasem frázis, szívük mélyéből jön a szó, s e szerint élnek, cselekednek, lelkesednek.

NAGY OTTÖ

Felkészülve várják a telet

a Dunaártéri Erdőgazdaság vadrezervátumaiban. Kísérletképpen mintegy 23 köbméter silót is készítettek, ezenkívül nagy mennyiségű makkot, gesztenyét, lombtakarmányt és egyéb szálas-, valamint szemestakarmány gyűjtöttek össze a vadállomány téli etetésére.

NOVEMBERI NYÁR,..

(Tóth Sándor felv.)

Pásztorok unokája

Ijpbrgoen könnyűnek tűnő, modem tehénistállók sorakoznak a solti Szikra Tsz központi majorságában. A tehenek azonban nincsenek bent, valahol kint legelnek a határban.

Délelőtt van, folyik a takarítás. A betonjászlak fölött fekete táblák láthatók, rajtuk az állatok neve és egyéb adatai. Ma- dácsi Istvánnal, a közös gazdaság párttitkárával és Takács László főállattenyésztővel járjuk az istállót. Aztán egyszer csak megállunk az egyik tábla előtt. A „Gólya” nevű tehén napi átlagtejhozama 32 liter — hirdetik a fekete alapra rajzolt krétabetűk.

— Az istálló rekordere — jegyzi meg a párttitkár. — És alighanem a szövetkezet tehén- állományáé is. De nézze csak meg a többi huszonhárom táblát is — mutatja. — Látja, 22, amott 24 liter szerepel. Meg huszonnyolc. Húszon alul alig van a tejhozam. Tízen alul viszont egyáltalán nincs.

— Ki a gondozójuk? — kérdezem.

— Szegedi István — válaszol a főállattenyésztő. — A legjobb tehenészünk. Fiatalember, huszonhárom éves. Tavaly az országos ifjúsági versenyben harmadik lett. Alighanem az idén is rászolgál a jó helyezésre. Az általa gondozott tehenek évi átlaga meglesz a 4000 liter. Ha nem több.

Fehér köpenyes fiatalasszony megy át az istálló túlsó végébe.

—- A felesége — mondja a párttitkár. — Tejkezelő. Mindketten harmadik éve dolgoznak itt. Igazán dolgos, szorgalmas házaspár. És jól keresnek. Kettőjüknek megvan a közösből származó havi ötezer forint jövedelmük.

lííeffíllífem. hogy Szegedi István jelenleg a teheneket őrzi a termelőszövetkezet öntözött legelőjén...

Nagy fa alatt, félkézre támaszkodva fekszik a gulyás. Kezében bot, vállán suba. Összehúzott szemmel figyeli a közelben legelésző kétszáz tehenet.

ősi, pásztori hangulatot idéz a kép. Meg lehetne róla mintázni a mélázó gulyás szobrát.

Elmondom, amit az istállóban megtudtam róla. Csöndesen és igenlően bólogat, álszerénység nem készteti tiltakozásra. — Bogár, Puli! — füttyent a két fekete kutyának, amelyek máris a szédelgő gulya felé iramodnak.

— Szeretni kell a jószágot — mondja lassan felém fordulva. — E nélkül semmit nem ér az egész. És nagy gyakorlat, hozzáértés is kell hozzá. Nézze, én ebben nőttem fel. Már hátié vés

Felsült

Van egy vasúti szállítási szabály a többi közt. Eszerint személy, fapados kocsiban egy pár tyúk, csirke, kakas, kappan vihető díjtalanul!

Na mármost, öreg néniké szállt fel a vonatba. Nagy szuszogás, fáradságos fészkelődés után .végre megnyugszik a — fapadon. ölében elegyengeti a motyójából kiemelt egy pár galambfiút és 1, azaz Egy darab csirkét, ami aligha van harminc-harmincöt deka.

A mama le-lepillant a kis jószágokra ezután is. Odébb-odébb mozdítja fejüket, ha netán egymásra duródnak. Az öregek szüntelen nyugtalanságával pislog ki

az ablakon is: túl ne szaladjon vele a vonat.

Lehet, a menyétől kapta ajándékba a galambot, csirkét, hadd főzzön jó erős húslevest az öreg szüle. Az is lehetséges, hogy ő viszi a jószágokat, ugyanazzal a céllal — a menyének. Mindegy. Biztos-, hogy nem kereskedni akar velük.' Ezért nem utazna a városból máshová.

Ámde jön a Hivatalos Közeg, a kalauz. Jön, s ahogy az állatökat-megpillantja, átvillan agyán a szabály. Egyúttal kontrollál is: személykocsi — stimmel; fapados — stimmel; egy pár — ez már nem stimmel. Mert ugyebár 3, az nem egy pár, hanem eggyel, azaz félpárral több. Szeme villan.

— Kérem a jegyeket!

Az öregasszonyt utoljára keríti sorra. Ne úgy nézzen ki a dolog, hogy egyből „kiszúrta”. A néni odaadja a jegyet. A vékony papíron látszik az apró fekete betűkre nyomott barna 27-es szám. A Hivatalos Közeg nemcsak hátuljával előre, hanem fejjel lefelé is fordítja a menetjegyet. Alaposan megdolgozik, míg megállapítja, hogy a néni tényleg nem csal, jó jeggyel utazik. Nem mintha ezt gyanította volna, hanem hát, hogy lássa mindenki, mennyire szabá- 1 o s a n jár el. Mármint ezt követően.

— A három élőállat bárcá.ia?

— Milyen bárcája — kedves?

— Kérem, egy pár tyűk, csirke, kakas, kappan díjtalanul vihető. Egy pár liba, kacsa,

pulyka már nem... Tehát egy pár. Érti? A maga két kisgalambja meg a csirke — összesen három darab.

— Az csakugyan három.:. De hol vannak ezek egy pár tyúktól, kakastól? Hiszen a galambok még tokosak. Nézze ezt a csipasz nyakát — csipkedi idegesen a galambfiúk ráncolódó bőrét az öregasszony.

— Nem vagyok vak, de maga se tartson fel engem. Három élőjószág nem egy pár, ez a lényeg... Meg fogja fizetni az expressz szállítási díjat, meg külön tíz forintot. Bárcát kellett volna ezeknek váltania...

Az utasok ellenérzéssel figyelik a jelenetet. Feszült a hangulat, s éppen ezért nem szól senki. Nem akar támadást provokálni a vasutassal szemben. A néni látja, érzi, hogy a kalauz könyörtelen. Sipi- tozva sopánkodik.

— Ajjaj, hát volna szíve ezekért megbüntetni? Nincs énnálam öt forint se... Ki gondolt volna erre?

A vasutas hajthatatlan. Már a blokkját igazgatja, rakosgatja benne az indigókat.

Ekkor szól oda erélyesen egy asszony.

— Adja csak azt a csirkét néni. Itt van érte húsz forint.

Már nyújtja is a pénzt. A néni tétován mozdítja érte a kezét, nem tudja, mit tegyen? Végre csak elveszi a húsz- forintost.

A kalauz sötéten méri végig a közbeavatkozót. Bevágja a tömböt a táskájába, s odébbáll, (t)

koromban teheneket őriztem. Meg birkákat, öt éven át a Solti Állami Gazdaságban voltam fejőgulyás. Ott is jók voltak az eredményeim.

Óramű pontossággal eteti a teheneket. Mindegyik azt a porciót kapja meg, ami ki van rá szabva. Ezt Dani Gábor brigádvezető írja ki. A tehenésznek az a véleménye, hogy a brigádvezető nagyon érti a dolgát. Ezt a tapasztalat is bizonyítja. A takarmányozásnál a lényeg az abrak. Dekára kimérve kell adni a jószágnak. Mert. ha csak pár deka csökkenés is van az előző napihoz képest, azt már megérzi a tehén.

— Az időben történő vemhesülés is fontos — magyarázza. — Nálam most mindegyik tehén tejel. Az idén huszonhat borjú jött világra. Vagyis két tehénnél ikrek voltak. Ez is jó eredmény.

Megkérdem, hogyan lehetne fokozni még a tejtermelést.

— Még jobb takarmányozással — mondja. — Meg a fejőgéphez jobban össze kellene válogatni a teheneket.

Pár percre, elábrándozik,

aztán így folytatja:

— Három évvel ezelőtt, mikor idejöttem, csak 44 fejős tehene volt a tsz-nek. Most meg van nyolcszáz. „Kicsivel” több.

Érdeklődöm, mi a véleménye a korszerű istállókról.

— Nem mondom, szépek — fontolgatja a szavakat. — Csak az a bajuk, hogy keskeny az állás. Lelóg a tehénnek a fara, ha lefekszik.

Igazi, szinte ösztönös hivatás- tudat árad szavaiból. Úgyszólván minden idejét a tehenekkel való törődésre fordítja. Mutatja ezt az is, hogy havonta legfeljebb csak egy szabadnapot vesz ki, bár négy illetné meg. De volt már úgy is,- hogy három hónap alatt csak egy napot volt távol.

— Ilyenkor előfordult, hogy a teheneimnél 30 literes csökkenés is volt. Tudja, mi tehenészek sem vagyunk egyformák. Kényes jószág a szarvasmarha, rögtön megérzi, hogyan bánnak vele. Ezért nem veszek én ki ”>"vesen szabadnapot.

Úihól a gulya felé figyel, amely lassan hömpölyög a dú- sabb legelő felé. Szegedi István felkel, terelni indul a gulyát, s botja végén egy pillanatra megáll a delelő őszi nap.

HATVANI DÁNIEL