Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-05 / 259. szám
Nem tudta kihasználni az emberelőnyt a KTE Kecskeméti TE - Csongrádi Petőfi 2:2 (2:1) Továbbjutottunk a Nemzetek Kupájában Magyarország—JXDK 3:3 (2:2) Népstadion, 45 000 néző, vezette: Nedelkovszki (jugoszláv). Magyarország: Szentmihályi —• Mátrai, Mészöly, Ihász — Soly- mosi, Nagy — Sándor, Rákosi, Albert, Bene, dr. Fenyvesi. NDK: Heinsch — Urbanczik, Heine, Krampe — Kaiser, Liebrecht — Nachtigall, Nöldner, P. Ducke, Erler, R. Ducke. A magyar csapat két héttel ezelőtt Berlinben 2:1 arányban legyőzte az NDK együttesét, tehát egygólos előnnyel lépett pályára, a Nemzetek Kupájában a visszavágó mérkőzésen. A magyar válogatott kezdte a játékot, és az első percekben mezőnyfölényt harcolt ki. megérdemelten. A gólszerző Erler volt. 3:3. Az utolsó percekben is változatlan hévvel folyt a küzdelem, de az eredmény már nem változott. így azután a Berlinben kiharcolt egygólos előny azt jelentette, hogy 5:4-es összesített gólaránnyal a magyar csapat jutott tovább a Nemzetek Kupájában. A legközelebbi ellenfél tavasszal Franciaország válogatottja lesz. Ezen a mérkőzésen inkább a küzdő jelleg, mint a szép játék domborodott ki. Időnként tudott csak igazán jól játszani a magyar csapat, és fölényt kiharcolni a lelkesen és Félidőig — nagyszerű játék Kecskeméti Dózsa—Bp. Előre 2:1 (2:0) Kecskemét, 1500 néző, vezette: Sümegi. K. Dózsa: Gór — Cserkó, Határ, Koltai — Peller, Morvái — Tanács, Dobó, Vékony, Lieber, Rozgonyi. Edző: Fenyvesi László. Bp. Előre: Szilágyi — Berecz- ki, Gébele, Majláti — Gregor, Csáki — Bata, Marton, Juga, Lazaridisz, Csíder. Edző: Kiss Gábor. dát Szilágyi kapufára nyomta, ahonnan az ellenkező sarokba vágódott. 2:0! A 42. percben a kiugró Juga erősen szorongatva mellé lőtt. Változatos játékkal kezdték a II. félidőt a csapatok. Tanácsot a 2. percben lerúgták, percekig a partvonal mellett ápolták. A 6. percben a legveszélyesebb fővárosi csatár, Lazaridisz a megtot régen láttak Kecskeméten. Talán ez a túl kemény játék is közrejátszott abban, hogy a Dózsa játékosai, főleg a csatárok nem mutatták a szokott formájukat. Mégis ebben a sorban kaptuk a mérkőzés legkellemesebb meglepetését: Lieber korszerű csatárjátékát. Az állandóan mozgó fiatal csatár a meDobó tiszta helyzetben kapu mellé gurítja a labdát! Néhány szöglet jelezte fölényünket. A 6. perc hozta meg vezető gólunkat. Ekkor Mátrai a félpálya közeléből szabadrúgást iveit a német kapu elé, egy kis kavarodás keletkezett, majd Bene közelről a léc alá vágta a labdát. 1:0. Továbbra is mi támadtunk, de mintha könnyebben vették volna játékosaink a mérkőzést. A 12. percben azonban bebizonyosodott, hogy ez nem helyes. Ekkor ugyanis szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. A 20 méteres szabadrúgást a rosszul felállt sorfal mellett Heine laposan a hálóba lőtte. 1:1. A gól felrázta csapatunkat, ismét támadtunk, s újra megszereztük a vezetést. A 16. percben Sándort szabálytalanul szerelték. Solymosi erős lövést küldött a kapu elé és Sándor ritkán látott csukafejessel küldte a németek kapujába a labdát. 2:1. A vendégek ezután sem adták fel a küzdelmet. Hallatlan erővel és keménységgel vetették bele magukat a küzdelembe, s ez a nagy akarás meg is hozta az eredményt. Igaz, hogy ebben a védelmünk is „ludas” volt. A 27. percben formás német támadást vezették a németek és R. Ducke kiegyenlített. 2:2. A félidő hátralevő részében az eredmény már nem változott, bár mindkét kapu többször is veszélyben forgott. A második félidőben ismét a magyar válogatott kezdett jobban és a 2. percben Sándor nagyszerű elfutása után a beadott labdát Albert és Bene közös erővel hibázták el. Nagy helyzet volt. Négy perc múlva azonban újra vezetéshez jutottunk. Rákosi, egy hátúiról kapott labdával a német kapura tört, már a 16-oson belül járt és lövésre készült, amikor tiszta helyzetben a német védők felvágták. Tiszta 11-es, amit a játékvezető meg is adott. Solymosi értékesítette. 3:2. A gól után azt hittük, hogy eldőlt a mérkőzés a magyar csapat javára. Az NDK válogatottja azonban nem így vélekedett, hanem még nagyobb erőbedobással, lankadatlan hévvel küzdött a kiegyenlítésért. A 20. percben Mészöly egy összecsapásnál megsérült, és ettől kezdve a szélen csak statisztált. A 26. percben a német védelem hibájából Bene előtt nyílt gólszerzési alkalom, de lövés helyett tovább adta a labdát, majd egy perc múlva Fenyvesi mintaszerű beadásáról késtek le Al- berték. Ezután felváltva támadtak a csapatok, de egyre jobban kibontakozott a németek fölénye, hiszen Mészöly ^ már nem számított teljes értékű harcosnak. A 38. percben egyenlítettek a németek —. teljesen Élénk hazai támadásokkal indult a mérkőzés. A ?. percben Vékony a balszélen elfutott. Jól irányított beadását a befutó Lieber a kapus kezébe fejelte. Gólhelyzet volt! A 7. percben esett az első hazai szöglet. Tovább szorongatott a Dózsa és a 9. percben Peller nagy erővel lőtt a kapura. Szilágyi kapus kiejtette és a szemfüles Lieber a hálóba helyezte a labdát. 1:0! Erőteljesen támadott a Dózsa. A 11. percben Peller újabb nagy lövése a jobb felső sarok mellett süvített el. A 13. percben Rozgonyi szabadrúgását Szilágyi kiejtette, de Tanács nem talált a hálóba. A félidő közepén két szögletet harcolt ki a Dózsa, majd két éles, lapos lövéssel veszélyeztette az Előre kapuját. Közben Cserkó szép „olló”-val mentett. A 31. percben szögletrúgás akadt a kecskeméti kapunál. Gór kifutott, mellette a jobb felső sarokba emelték a labdát, amit a befutó Határ jó érzékkel szögletre fejelt az üres kapu szájából. A 34. percben Lieber váratlanul félfordulásból lőtt. Labdája a felső kapufát súrolva hagyta el a játékteret. A 39. percben Morvái mintegy 20—25 méterről lövésre szánta el magát. A nagy erővel lőtt labkeményen küzdő NDK válogatottja ellen. Némi szerencsével megnyerhettük volna ezt a mérkőzést, de ha igazságosak akarunk lenni, akkor meg kell azt is állapitanunk, hogy nyerhettek volna a vendégek is. Ezúttal még jobban játszottak és küzdöttek, mint Berlinben. Védelmünk a szokottnál gyengébb volt, s a fedezetek is sokat bizonytalankodtak. A csatársorban Sándor, Bene és Fenyvesi játszott jól. Az NDK együttesében ezúttal ismét a fedezetpár volt a legjobb, de sok jó teljesítményt láthattunk a csatársorban is. A jugoszláv játékvezető-hármas jól működött. M. I. csúszott Határ mellett kiugrott, és a kifutó Górt átjátszva az üres kapuba helyezte a labdát. 2:1! A 8. percben Bereczki gólhelyzetben kézzel fellökte Liebert. Szabályos 11-es! A játékvezető semmit sem látott! A 13. percben Dobó előtt a mérkőzés legnagyobb helyzete nyílott. Az ötös közepéről az üres kapu bal sarka mellé gurított. A Dózsa többet támadott, de ezek a támadások erőtlenek voltak. A 19. percben Rozgonyi óriási kapufát lőtt. Mindjobban eldurvult a mérkőzés, amiben az Előre- játékosok jártak elől. A 22. percben Batát többszöri figyelmeztetés után kiállították. A 30. percben Cserkót rúgták le, és percekig ápolták a partvonal mentén. A 36. percben Lieber bombalövését Szilágyi csak szögletre tudta ütni. Az utolsó percekben a vendégek támadtak, de csak két szögletet értek el. Az I. félidőben nagyszerű küzdelmet látott a közönség. Szünet után azonban eldurvult a mérkőzés, amiben az Előre játékosai jártak az élen. Meg kell mondanunk, hogy ilyen sportszerűtlenül küzdő és durván játszó csapaCsongrád, 700 néző, vezette: Lajkó. KTE: Vitkovics — Palincsár, Fekete, Suhajda — Kállai II., Vass — Sallai, Szabó, Kállai 1., Kuluncsics, Gárdái. Edző: Molnár I. Ferenc. A Laczi II. (egy hét eltiltást kapott) nélkül felálló KTE erőteljes rohamokkal kezdett és a félidő első felében mezőnyfölényt harcolt ki. A 9. percben Kállai I. előtt gólszerzési alkalom nyílott, de a középcsatár magasan fölé lőtt. Továbbra is a KTE támadott és a 14. percben Kuluncsics 25 méteres nagy lövését a hazai kapus csak nehezen fogta. Csongrádi ellentámadás során a 18. percben Gál I. a 16-os tájáról a felső kapuzőny egyik legjobbja volt. A fedezetsorban Peller most is kitűnően működött. Kapura lövései mindig veszélyt jelentettek. A védelemből Cserkó tűnt ki. Neki jutott a jól játszó Előre-balszárny. Határ a gólnál bizonytalan volt. — A játékvezető az első félidőben kifogástalanul vezette a mérkőzést. Szünet után azonban hibát hibára halmozott. Legsúlyosabban a 11-es meg nem adásával vétett. NB II. KELETI CSOPORT 1. Kecskemét 14 9 3 2 33:11 21 2. Eger 14 9 3 2 31:13 21 3. SZVSS 14 8 3 3 27:14 19 4. Ny. MSE 14 8 2 4 31:26 18 5. Bp. Spartacus 14 6 5 3 25:23 17 6. Szóin. MTE 14 7 2 5 31:24 16 7. J. Lehel 14 7 2 5 25:21 16 8. Gyula 14 6 3 5 28:25 15 9. Vasas Izzó 14 5 4 5 25:23 14 10. Nagybátony 14 5 3 6 15:14 13 11. Kisterenye 14 5 3 6 22:23 13 12. KISTEXT 14 4 4 6 21:19 12 13. Bp. Előre 14 5 2 7 19:18 12 14. Misk. Bányász 14 5 2 7 19:34 12 15. Szóin. MÁV 14 2 6 627:30 10 16. Baglyasalja 14 4 1 9 18:42 9 17. D. Dózsa 14 2 4 8 17:36 8 18. Békéscsaba 14 1 4 9 13:31 6 A forduló eredményei: Bp. Spartacus—Miskolci Bányász 4:1, Nyíregyházi MSE—Jászberényi Lehel 2:1, Bp. Vasas Izzó—Baglyasaljai Bányász 3:1. Baglyasalján, Egri Dózsa—Szegedi Vasutas 1:0, Szegeden, Szolnoki MTE—Debreceni Dózsa 3:1, Debrecenben, Szolnoki MÁV—KISTEXT 0:0, Nagybátonyi Bányász—Békéscsabai Előre 3:0, Békéscsabán, Kisterenyei Bányász- Gyulai MEDOSZ 2:1. fát találta el. A 20. percben szép jobb oldali támadás végén Szabó 20 méterről leadott váratlan nagy lövése a bal felső sarokban kötött ki. 1:0! A 26. percben szabadrúgáshoz jutott a Csongrád, és Kalmár 18 m-ről a bal alsó sarokba vágta a labdát. 1:1! Üjabb KTE-táma- dások következtek és a 35. percben Suhajda 25 m-es szabadrúgása a hálóban kötött ki. 2:1! A 41. percben Oláh megütötte Kuluncsicsot. mire a játékvezető a magáról megfeledkezett csongrádi játékost kiállította. Szünet után a tíz emberre olvadt Csongrád nagy erővel támadott és sikerült is egyenlítenie. Az 5. percben Sallai fejéről Gál II. elé pattant a labda, s a csatár az ötösről a KTE hálójába rúgta az egyenlítő gólt. 2:2! Tiz emberrel is a hazaiak támadtak többet, de a kitűnő KTE-védelemmel nem boldogultak. A 24. percben a KTE megszerezhette volna a győzelmet. Suhajda 17 méteres szabadrúgását a kapus kiejtette, és Ku- luncsics három méterről fölé lőtte. A továbbiakban kiegyenlítődött a játék, de a hazai támadások mindig veszélyesek voltak. A 34. percben Kállai I. a jobb oldalon elfutott, s mintegy tíz méterről mellé vágta a labdát. Az utolsó tíz perc a csongrádiaké volt. A bajnokjelölt csongrádi csapattól értékes pontot szerzett a KTE. A kecskeméti csapat javuló játékot mutatott és szívvel- lélekkel harcolt. Kár, hogy az emberelőnyt nem tudták kihasználni. Ebben közrejátszott az is, hogy a II. félidőben Csongrád túlságosan keményen játszott. — Jók: Sallai, Fekete, Suhajda, Palincsár. MB III. DÉLKELETI CSOPORT 1. Hm. MEDOSZ 12 8 3 I 26: 7 -9 2. Martfű 13 7 3 3 30:16 ’7 3. Csongrád 13 6 5 2 24:16 17 4. Bcs. VTSK 13 7 2 4 24:17 16 5. KTE 13 6 3 4 20:17 15 6. Nagykőrös 13 6 - 3 4 19:22 15 7. Kiskunhalas 13 6 2 5 28:25 14 8. J. Vasas 12 6 2 4 21:21 14 9. Bcs. Honvéd 13 5 3 5 27:22 13 10. Makó 13 5 2 6 18:23 12 11. Sz. Építők 13 4 3 6 19:21 11 12. Orosháza 13 4 2 7 19:24 10 13. UTC 12 4 2 6 18:27 10 14. Tsztnildós 12 3 3 6 14:16 9 15. Mezőtúr 13 2 3 8 24:34 7 16. Mezőhegyes 13 1 3 9 15:38 5 A forduló eredményei: Békéscsabai VTSK—Szegedi Építők 1:0, Szegeden, Orosházi Kinizsi—Békéscsabai Honvéd 2:0, Orosházán, Jászberényi Vasas—Mezőhegyes! MEDOSZ 3:1, Nagykőrösi Kinizsi—Makói Vasas 2:1, Makón, Martfűi MSE—Mezőtúri Honvéd 2:1. — A Törökszentmiklósi Vasas—Üj szegedi TC mérkőzés elmaradt, mert az UTC nme jelent meg. — A Hódmezővásárhelyi MEDOSZ—Kiskun- halasi MEDOSZ 3:0 (1:0) mérkőzésről lapunk holnapi számában közlünk beszámolót. Befejeződött az üzemi labdarúgó-bajnokság Bácsalmáson A DÁV szakszervezeti műhelyt zottsága rendezésében lebonyolít bácsalmási üzemi labdarúgó-bair> ság befejeződött. Az ünnepét eredményhirdetést nemrégiben ' tották meg. Az első díjat, egy <■ leget és 13 aranyérmet a Csőn csapata megérdemelten nyerte. A bajnokság végeredménye: 1. Csőűzem 5 4 1 __ 21 ■ 2. DÁV 54 — x 173. Sorosműhely 5 3 — 2 264. Ládagyár 5 2 — 3 9-51 5. Földm. Szöv. 5 113 10-18 6. Lenin Tsz 5--------5 5 .jj *