Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-05 / 259. szám
1963. november 5, kedd 5. oldal Beszélgetés a filmről Foto Háber Izgalmas, váratlan fordulatokban bővelkedő film, amelyet pezsgő ritmusú bűnügyi koktéllá kevertek a készítők: Erdőéi János, Radványi Dezső, Szemes Mariann forgatókönyvíró és Várkonyi Zoltán rendező. A feszültséggel telített tőrrendező. Filmje mindvégig leköt, érdekes, még ha helyenként pajkosan nyelvet is ölt a realitás szigorú szabályainak. De hiszen a valósághoz való hűséges ragaszkodást a Foto Hébertől számon kérni nem kell és nem is lenne helyénvaló. Itt Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán, a film főszereplői. Jól vi%Mgá%iak középiskoláink Több mint 500 Bács-Kiskun megyei fiatal kezdte meg tanulmányait ebben a tanévben a különböző egyetemeken és főiskolákon. Ez 44 százalékkal . több mint az elmúlt évben. Mivel a felvételeknél döntő tényező a rátermettség és felkészültség volt, a felvételi eredmények ismerete jó alkalmat nyújt arra, hogy röviden elemezzük és összehasonlítsuk megyénk középiskoláinak munkáját A továbbtanulási kedv megnőtt. Bebizonyosodott, hogy a származási kategorizálás eltörlése időszerű volt, nem jelent hátrányt a munkás- és parasztfiataloknak, hiszen a felvettek 54 százaléka a ténylegesen fizikai dolgozók gyermekei közül kerül ki, arányuk még soha nem volt ilyen magas. Segített az új egyetemi ösztöndíjrendszer, és a szülők közül is egyre többen értik meg, hogy érdemes pár évig áldozatot vállalni gyermekeik magasabb képzettségéért. A pályaválasztás szakmák szerinti megoszlása viszont még mindig aránytalan, nem alkalmazkodik az élet szükségleteihez. Igaz, bizonyos területeken nevelőhiány van, de nem akkora, hogy indokolttá tenné a pedagógus pálya iránt megnyilvánuló túlzott érdeklődést. Ide jelentkezett a továbbtanulni szándékozóknak csaknem fele, és közülük kerül ki a felvetteknek 42 százaléka. Természetesen a tömeges jelentkezés miatt nagyon nehéz volt bekerülni. lődés összhangban van a megye várható igényeivel. Ebben az évben már azt is elértük, hogy elegendő orvos- és gyógyszerész hallgatónk kezdte meg tanulmányait. A megyei párt-végrehajtóbizottság szeptember végén foglalkozott az egyetemi és főiskolai beiskolázás idei eredményeivel. Négy középiskolát — a bácsalmási Hunyadi János, a bajai Frankel Leó, a kiskunhalasi Szilády Áron és a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor gimnáziumot — dicséretben részesített, mert végzett tanulóik közül a megyei átlagnál sokkal többet vettek fel és nagyon magas ezek között a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya. Az idei tapasztalatokat felhasználva, a jövő tanév előkészítését mór most meg kell kezdenünk. Megfelelő szakkörök szervezésével és a tanulók érdeklődésének egyéb módon való felkeltésével javítani lehet a szükségletek és jelentkezések összhangját. Az elmúlt tanévhez hasonlóan ismét megszervezzük az érettségi vizsgák június első felében való lebonyolítását, hogy maradjon idő a jól bevált szakosított vizsgáéi őkészítő-tanfo- lyamokra. A jövőben évenként összehívjuk Kecskemétre a Bács-Kiskun megyei egyetemi és főiskolai hallgatókat. Ezzel, valamint rendszeres meglátogatásukkal is azt kívánjuk elősegíteni, hogy közülük minél többen hazajöjjenek tanulmányaik befejezése után. Mindezek az intézkedések azonban csak akkor lehetnek eredményesek, ha megfelelő számban kerül ifjúságunk a felsőfokú intézetekbe. Ennek alapvető feltétele középiskoláink jó munkája. Évről évre növekszik a középfokú oktatásba bekapcsolódó fiatalok száma, és hozzávetőleg egy évtizeden belül általánossá lesz a középiskolai végzettség. Az, hogy az általános iskola VIII. osztályát elvégzetteknek jelenleg több mint 60 százaléka tovább tanul, a középiskolákat már ma is népiskola jellegűvé teszi. Köztudomású, hogy a tárgyi feltételekben sok helyen nem tudunk lépést tartani a rohamos létszámemelkedéssel, és ez ideiglenesen nehézségeket okoz. Túlságosan nagyok az osztálylétszámok, zsúfoltak az iskolaépületek, túlterheltek a pedagógusok. Eredményeik azonban azt bizonyítják, hogy sikeresen birkóznak meg ezekkel a nehézségekkel, tartani, sőt emelni tudják a színvonalat. A középiskolai oktatás színvonalának emelése a legszélesebb rétegeket érintő közügy. Minden rendelkezésre álló erőt fel kell használnunk, hogy az egyre növekvő állami támogatás mellett széles körű társadalmi összefogással is segítsük a középiskolák eredményes munkáját. Keresztes Nagy Imre téneiben helyet kapott mindaz, ami csak elképzelhető egy hatásos, idegborzongató bűnügyi drámában. Fondorlatos kémek és még fondorlatosabb kémel- hárítók, csinos fotomodellek, bútorokba rejtett lehallgatókészülékek, igazi és vaktölténnyel töltött fegyverek és bonyodalmak lépten-nyomon. Meglepetések sorozata fokozza az izgalmat, hiszen minden és mindenki más, mint aminek a látszat mutatja. A fényes és jónevű Háber cég tulajdonképpen a kémszövetkezet központja, a nyájas trafikos néni a banda főnöke, az öngyilkosságról kiderül, hogy gyilkosság és a kémnek álcázott jóvágású fiatalemberről, hogy nyomozó. Ebben a nyüzsgő, pattanásig feszült légkörű, különös világban nagyvonalú könnyedséggel, mértéktartó ízléssel irányítja a játékmenetet Várkonyi Zoltán KÉT ÉVVEL ezelőtt a szülők kérésére a Dunapataji Községi Tanács a járási tanács segítségével a meglevő négy óvodai csoport mellé még egy húszfős csoportot hozott létre. A tanács minden lehető eszközzel támogatja nemcsak a kulturális célkitűzéseket, hanem az oktatás, az ifjabb nemzedék nevelésének megkönnyítését célzó terveket is. Az új csoport felállításával segített abban, hogy a falusi gyerekek bizonyos előkészítést kapjanak, mielőtt iskolába mennek, és könnyített a dplgozó szülők helyzetén is. Ám az öröm nem tartott sokáig. A legutóbbi kemény tél megrongálta az I. számú óvoda épületét, annyira hogy életveszélyessé vált. Száz óvodás elhelyezésének gondja szakadt a tanácsra. Akkor még úgy látszott, hogy csak ideigenesen. — Amikor megkezdődött az iskolaév, átköltöztek a gyerekek a kettes számú iskolába, ahol így ugyan 150 gyereket kellett elhelyezni — jóval többet mint az épület befogadóképessége —,.de a szép őszi időben a nap nagy részét úgyis az udvaron tölthet- ték. Ma már ez természetesen nem nem arról van szó, hogy a főváros kellős közepén fényűző tanyát verhetnek a nyugati megbízók rovottmúltú, kétes egzisztenciájú ügynökei. A téma csak ürügy arra, hogy szerteguruljanak, késhegyen táncoljanak, s végül megnyugtatóan elrendeződjenek a történet szálai. A film szerepeit kitűnő színészek formálják meg: Szakáts Miklós, Latinovits Zoltán, Rutt- kai Éva, Sulyok Mária, Nagy Attila és Páger Antal, akik játékos kedvvel, otthonosan mozognak ebben az igazán nem mindennapi környezetben. A Foto Háber nem több és nem kevesebb annál, amelyet a nálunk eddig elég kiaknázatlanul hagyott bűnügyi műfajtól elvárhatunk. Akik szeretik az izgalmakat — nem csalódnak benne. V. Zs. lehetséges. Most a szülőkkel együtt aggódnak a tanács vezetői, mi lesz az óvodával, mikor kezdhetik meg a gyermekek a rendszeres foglalkozásokat. AZ ELSŐ levél ebben az ügyben még márciusban kelt. Azóta az akták száma tizennégyre emelkedett, de az ügy egy lépéssel sem jutott előbbre. A járási és a megyei tanács egyaránt egyet ért abban, hogy sürgős intézkedésre van szükség. A tervezőirodának azonban úgy lát- sik nem ez a véleménye. Ők a tervezést csak a jövő évre vállalják. Pedig a dunapataji tanács a megrendelésben hivatkozott arra, hogy az épület élet- veszélyes. LEHETSÉGES persze, hogy valamiféle utasítás az efféle „csekélységeket”, mint egy óvoda felújításának tervei, más, fontosabb érdekek alá rendeli. De még akkor is esetenként józan belátással kellene dönteni az ügy sürgősségéről. Itt egyrészt életveszélyről van szó, — másrészt gyermekek sorsáról. Ennél fontosabb szempont nem lehet. Zlatics Jánosné, Vincze Károly vb-elnökhelyettes, vb-elnök Szép számmal jelentkeztek mezőgazdasági egyetemekre, főiskolákra is, de még mindig nem elegen! Nagy terveink megvalósulásának, a megye mezőgazdasága gyors átalakításának alapvető feltétele, hogy megfelelő szakemberekkel rendelkezzünk. Kikre számíthatnánk jobban ebben a munkában, mint az innen kikerült fiatalokra? Lehet-e lelkesltöbb feladat, szebb perspektíva előttük annál, hogy aktív részesei legyenek szülőföldjük új arca megteremtésének? A társadalmi ösztöndíjak számának növelésétől kezdve az egyetemekkel és főiskolákkal való szoros kapcsolat kiépítéséig mindent megteszünk, hogy növeljük mező- gazdasági szakemberszükségletünk megyei bázisát. A többi pálya iránti érdekA II. megyei politechnikai kiállítás A megyei tanács vb művelődésügyi osztálya immár másodízben rendez politechnikai kiállítást megyénk iskolai tanulóinak műveiből. November 7-én déli tizenkét órakor ünnepélyes keretek között nyitják meg a kiállítást Kecskeméten a Bányai Júlia Gimnázium dísztermében. A megnyitóbeszédet Madarász László, a megyei tanács vb elnökhelyettese tartja. A kiállítást november 7—12-ig mindennap 10—18 óra között látogathatja a közönség. Megtekintése díjtalan. A második napon. 8-án, pénteken 11 órakor két igen fontos előadás hangzik el a Bányai Júlia Gimnáziumban. Az egyiket dr. Bori István tartja, az Országos Pedagógiai Intézet tanszékvezetője, a másikat dr. Oroszi András, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa. Mindkét előadás elsősorban a politechnikai foglalkozásokat vezető tanároknak szól, bár igen érdekesnek és tanulságosnak ígérkezik a nem szakképzett érdeklődőik számára is. Sürgős — nem sürgős, ki dönti el? Tízezer forintos rejtvénypályázatunk Hl. fordulójának második rejtvényét közöljük. A megfejtéseket totószerű l, x vagy Z beírással keli megadni. A harmadik forduló megfejtéseit összegyűjtve november 22-én, péntekig kell szerkesztőségünk címére beküldeni. A borítékra írjuk rá: REJTVENYTOTO. A pályázatokat kéthetenként díjazzuk. Akik minden fordulón — akár néhány szelvénnyel is — szerepeltek, azok között sorsoljuk majd ki a főnyereményeket műsoros est keretében. Biztosítsa előre a lap példányait! TIPP 1 TIPP Többféle gyógynövényt termelnek megyénkben. Kérdésünk, hogy melyikből a legtöbbet? Majoránna Anyarozs Szolánum 1x2 Török világutazó, aki 16S4—1666-ig Magyar- országon járt és a török szultánnak igen sok érdekes, az utókorra fennmaradt adatot szolgáltatott megyénkről. Küprülű Mohamed 1 Evlia Cselebi 2 Mebemed Ali x Gina Lollobrigida, filmjeiről megyénkben is jól ismert világhírű olasz filmsztár képét közöljük. Kérdésünk: Melyik filmben játszott? Cabiria éjszakái Trapéz Fehér éjszakák A beküldő neve: Pontos címe: ... 5 3 ■O Bekül dőnél marad