Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-24 / 275. szám
Ka maion pénz áll a házhoz Titokvárosba nősültem EGY KIS FOCI... Rövidesen visszafizetik a KST-kölcsönöket Mit mutatnak a számok? — Jövőre: jubileumi év megyei dolgozók takarékoskodó, KST-be tömörült tagjai is elősegítették. — Hogyan bizonyítja ezt a megállapítást a KST megyei statisztikája? — kérdeztük Dudás Edétől, azOTP megyei fiókjának helyettes vezetőjétől. — Azzal kell kezdenem — mondotta Dudás Ede —. hogy szinte lehetetlen teljes pontosPETÖFl NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István .gazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér l. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 28-19. 25-16. Belpolitikai rovat: 11-22. Szerkesztő bizottság 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1*. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 11-95. Index: 25 065. (Tóth Sándor felvétele.) A minap adták hírül az országos lapok, hogy Budapesten és vidéken egyaránt megkezdődött a KST-kölcsönök visszatérítése. A múlt évihez viszonyítva jelentősen emelkedtek a KST-csoportok által befizetett összegek, s e növekedést a kecskeméti, a bajai, egyszóval a Bács-Kiskun sággal megállapítani Bács-Kiskun megyében a KST-tagok számát, mivel egyes hivatalok, intézmények KST-adatait az OTP központja Budapesten tartja nyilván. Tény az. hogy hozzávetőlegesen mintegy 22—23 ezer KST-tagja van megyénknek, akik egy év alatt több mint 25 millió forintot fizettek be. November végétől december elejéig az említett összegnek mintegy 70 százaléka kerül visszafizetésre — természetesen a törvényesen előírt 5 százalékos kamattal együttesen. — Hol találhatók a legtakarékosabb emberek megyénkben? — Kecskeméten és Baján. A megyeszékhelyen például a Zománcipari Művekben 302 KST- tagnak 510 ezer forint kölcsönt fizetünk vissza. Kiemelkedő a fi. sz. AKÖV-nél mutatkozó eredmény is, ahol a nyáron 340 ezer forintot fizettünk vissza 250 tagnak. Baján, a város egyik legnagyobb ipari üzemében, a finortíposztógyárban a dolgozók havonta csaknem félmillió forintot fizettek be KST- alapra. A városban 35 KST-csoport alakult — közel ötezer taggal. — A KST jövőre lesz 10 éves és örömmel mondhatom, hogy minden feltétel megvan ahhoz, hogy a jubileumi év végén az ideinél is lényegesen jobb eredményt mutasson Bács-Kiskun megye KST-statisztikája — mondotta befejezésül Dudás Ede. B. Gy. T ermel ő$zö veik ezeti gazdák kirándulása Kétnapos szegedi kirándulásra vitte az önsegélyző és biztosítási csoport a kiskunfélegyházi Dózsa, a Lenin és a Vörös Csillag, a kunszállási Űj Világ és a pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezetek 55 dolgozóját. A kétnapos programban városnézés, konzervgyár- és múzeumlátogatás, valamint két színházi este is szerepelt. írás a vonatablakon A lány a kocsi végében ült, közvetlenül az ablak mellett. Vele szemben, de néhány paddal bentebb két termetes asszonyság között szorongott a fiú. Kőbánya-alsótól Mono- rig meresztette szemét a legény, a bájos szőkeség itt viszonozta pillantását először. Néhány állomással később már hosszú másodpercekre kapcsolódott össze a két csillogó szempár, és az ifjú Rómeó akkorákat sóhajtott boldog izgalmában, hogy termetes szomszédnői ijedten húzódtak arrább, azt gondolván, nem kap elég oxigént. Ceglédbercel környékén azonban lehervadt ajkáról a hódító mosoly. Vészesen közeledett az állomás, ahol le kell szállni, anélkül, hogy a sokat ígérő, de mégiscsak meddő pislogás ismerkedéssé fejlődött volna.. Mi tagadás, az ügy elég reménytelennek látszott. A kocsiban minden tapalatnyi hely foglalt. Csak a vágyakozó pillantás szállhatott át a fejek fölött, a barátkozást elindító, százszor kipróbált mondat — hová tetszik utazni —, semmiképpen. Itt már csak a csoda segíthet, gondolta a paradicsomból kirekesztett ifjú, és jobb híján pupillájába összpontosítva tizennyolc éves keblének minden imádatát, nézte a lányt. És a kislány, mintha megérezte volna a néma kérést, egy sokatmondó pillantás után írni kezdett a párás ablakra. A fiú pillanatig sem kételkedett abban, hogy az üvegtáblára rótt üzenet neki szól, és az ismeretlenül m imádott hölgy lakcímét tartalmazza, vagy esetleg egy telefonszámot. Nyakát nyújtogatva próbálta elolvasni az életbevágóan fontos sorokat, de minden igyekezete kárba veszett. Sebaj, úgyis leszállók mindjárt. S elhaladva az ablak előtt kényelmesen elolvashatom — vigasztalta magát és készülődni kezdett. Végtelennek tűnt gz a néhány perc, amíg a vonat bedöcögött az állomásra és a csigalassúsággal tolongó leszállók között az ablakig jutott. Keserves csalódás várta. Az ablakpára bizonytalan talajára karcolt betűk időközben összefolytak, és bárhogy is meresztette szemét, csak ezt tudta kibetűzni a víz- csepp-patakokkal szabdalt sorokból: Sze... Sze..* Sze.,*. Már régen kiürült a peron, de ő csak állt, és szomorúan bámult a távolodó vonat után, amely örökre elvitte magával a kislányt a boldogságot jelentő üzenettel egyetemben. Az üzenettel, aminek minden sora ezzel a sokat sejtető két betűvel kezdődött: Sze... A fapados kocsiban ezalatt kabátjába fúrva szöszke fejét egy jó kis szunyókáláshoz készülődött a lány. Még félálmában is mosolygott. Hogyne mosolygott volna, amikor Pesttől idáig meresztette rá vízszínű szemét a vézna legényke, ráadásul az előbb az ablakon sikerült megtalálnia a lehető legszebben kanyargó monogramot. Így fogja behímezni barátnője, Szerénke nevét a karácsonyi ajándéknak szánt selvemzsebken- dők sarkába. B. D, (Kroki) MOTTO: A leninvárosi épületeken nincsenek házszámok. Majd ha felépül az egész városrész, akkor tüntetik fel a számokat a házakon — mondják az illetékesek. — Mi azonban úgy véljük, ideiglenes számozásra szükség lenne. FÉL ÉVVEL ezelőtt, egy magas vérnyomásos nyár eleji napon elpilledten néztem a tükörbe. Eszembe jutott, mit kell ilyenkor csinálni, és már kán- táltam is, ahogy nagyanyám tanította: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a világon?” — Édes öcsém, te mindenesetre kívül esel a számításon, — felelt szemtelenül a tükör. Jobb lesz, ha megnősülsz, mielőtt kimennél az időből. Még van rajtad imitt-amott valami harapnivaló, el ne apaszd azt is a hasztalan vágyakozással, facér legényélettel. Eriggy, keresd az igazit. Így vettem nyakamba az országot, míg végül megállapodtam egy terebélyes városban, ahol még a szél is aranyhomokot fú a vándormadarak szemébe. Éppen abban az időben törték le ezen helységben a hasas kecske farkát, úgyhogy rögtön láttam: ez egy szemérmetes város, itt csak szende leányzók szoknyáját lengetheti a sanda szellő. Bakacsin-fekete park fái alatt ismerkedtünk össze Rebekával, s mivel meggyőződtem ártatlanságáról, meg hogy megvolt keze, lába, meg miegymás, döntöttem, Feleségül veszem. Közöltem is vele, de ő szabódott. Mórikálta magát a setéiben, s azt rebeg- te: „Előbb megkérdezem az édes jó anyukámtól.” MÁSNAP éjfélre virradólag szinte ugyanott találkoztunk. Rebeka válaszából meggyőződhettem, hogy komoly famíliával állok szemben. „Az volt anyuka véleménye — suttogta Rebus —, hogy eszem, nem eszem, ■ nem kapok mást rajtad kívül. Tiéd a fele lelkem, meg mindennek a fele” — marcingolta szájával a fülcimpámat a radványi sötét parkban. Én is igent mondtam neki. — De oszt hun laktok? — tudakoltam indulataink józanul- tán, mire ő: — Amott nem messze. Az Óperenciás alsópályaudvaron innen, az üvegtemetőn túlnét, azaz, hogy Ti tok városban. Hetes épület, második emelet kettő. Könnyen megjegyezheted, édes, pajzánkodott most már, mivel nyeregben érezte magát. Hetes épület, azaz három meg négy az hét, második emelet, azaz tizenötből tizenhármat, marad a kettő, ég amennyit ehhez hozzáadsz, hogy négy legyen, az az ajtószám. — Fantasztikus! — akadt el a lélegzetem ekkora szellemi töltés . hallatán. Akkor holnap délután felöltözve várjál. Itt van kétszázhuszonhárom forint negyvenhét fillér, vegyél rajta fátylat, fehér fuszeklit, meg mirtuszt. és amit még akarsz. Ruhának megmegy, ami rajtad van, ha cipőt is akarsz, intézd el hozómra. — Mi lesz a násznéppel? — szólalt meg Rebekában az örök nő. — Mi lenne? — vontam meg a vállam. Ha jönnek, lesznek, ha hoznak, esznek. Na, szervusz, én már nem érek rá. Alig van időm a legénybúcsúra. Igaz, pénzem sincs, alighanem hajnali misebor lesz az italom. De még az se lett. Meg kellett elégednem a Körösi Street borszagával, reggelire meg a kon- zervművek hagymaillatával. Nem baj, mondtam, majd jól tartanak Rebekáék a lakodalomban. Addig kibírom. De biz már délben nagyon rágott az éhom. Addig-addig sündörögtem, míg Titokváros kies partjaira nem evickéltem. Leültem az árokpartra, elővettem Parker-típusú palavesszőmet és kiszámítottam, hogy Re- biék a hetes épületben, annak is a második emeletén, ott is a... szóval tudják, hol laknak. ELINDULTAM a gyöngyházfényű, márványpaloták között. Időnként kapkodtam a lábam, rá ne toppantson némelyik a bakancsomra kacsalábával, ögyelegtem. kerültem erről, kerültem arról, hogy majd csak rátalálok a házszámra, de biz’ hasztalan szédelegtem. Végezetül megkérdeztem egy barátságosnak kinéző, szénporos fuvarost, aki viszontag vérbe borult szemmel csikorított egyet a fogán a zavarásra. — Mondja már földi, az isten is megáldja, ha megmutatja nekem, melyik a hetes épület? — Böh! — fröcskölt rám csapzott bajuszából félmaroknyi szénport. Ne idegesíts, én is azt keresem már hauta. Onnan ide küldtek, innen amoda. Mindenki máshol tudja, melyik a hetes épület. Egyik lovam már kidőlt, látja, ott vergődik a temetőárokban, olyan régen keringé- lek itt ezzel a tíz mázsa szénnel, meg a Türelem alágyújtóssal. — Hahó, néne! — kiálték fel a felettünk magasodó kastélyba, ahol is egy élemedett nőszemély rázta a kettedik emeletről a rongypokrócot. —- Árulja már el, ides. hányadik épület lenne ez a magukféle? — Ez? — húzta a szót bánatosan a mama. Asziszem ötös épület. VÉGÜL IS cselhez folyamodtam, hiszen én se megyek a szomszédba egy kis sütnivalóért. Megszámoltam, hány várkastély vagyon arrafelé. Pont tíz volt. Na, mondok. Az az első, — mutattam a legelői büszkélkedőre, és a cipellőmet is levetettem, hogy lábujjaimat is igénybe vegyem a számoláshoz. Szeren esésen kijött a hetedik számú palota. Kopogó szemmel kopogtam be a második emelet kettes ajtón, aminek a kinyitása után beestem az éhségtől. Nagy csődület vett körül, mire felocsúdtam. — Hát meggyöttem, — húztam ki a keblemet .vőlegény! önérzettel. Hol a menyasszony? — Itt vagyok! — pattogott idegesen Rebeka, s azt is különösnek találtam, hogy hozzátette: — Ki küldte magát? — Én vagyok, a te egyszülött Ábrisod, — tártam feléje karjaimat és vártam, hogy rácsimpaszkodjon. mint ott a parki setét éccakában. Egy goromba fickó éppen az öklét sodorgatta a nózim előtt, mikor betoppant két egyensapkás gépkocsivezető, és lihegve szólt. — Meghoztuk a kisbabát a bábaképzőből. — Mit? Hogy? — sápadt el az előbb még vérszomjas ifjú. és kimeresztett körmökkel lépdelt Rebeka felé. — Nem sok ez egy kicsit, aranyoskám? Két hónapra gyerekkel lepsz meg, drági- cám? Mire Rebeka elájult. — Én nem hagylak el bajodban — ugrottam mellé hűségesen. mikor az anyósom elsival- kodta magát. — Hogy nem tudtál várni, Boris? Hogy az anyád ... — Miféle Boris? Rebeka. — álltam ellene az anyai önkénynek. Aztán kedvesem áléit fülébe kezdtem dúdolgatni a bájos altató dalocskát: „Hej Rebeka, Rebeka, dróton jár a dereka ...” Alighogy ennyit döngicséltem, felugrott, neki egyenesen a képemnek. — Engedjen, maga varangy! Utána kikapta anyukája kezéből a sofőröktől elvett cédulát. Beleolvasott, s már pattant is az ablakhoz. — Halló — kiáltott le — Nem jó helyre hozták a babát. Ez a kilences épület. EZZEL minden megoldódott — számukra. Én pedig kezdtem elölről Rebekám keresését. Mire a hetes épületet megtaláltam, azt is, meg Rebust is renoválni kellett. Annyit mégis elértem, hogy most már egyikbe se esik bele az eső. Tóth István