Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-24 / 275. szám

1963. november 24, vasárnap 5. oldal Pusztulnak a sárkányfejek TAPSOLUNK minden okos intézkedésnek, amely a lélekölő, időtrabló bürokratizmus sárkányfejei közül egyet is levág, örömmel olvassuk a hírt, hogy a Művelődésügyi Minisztérium csökkentette az iskolai adminisztrációt. Jegyzőkönyvet — pél­dául — ezentúl csak a tanévnyitó, a félévi tantestületi, a tan­évzáró és a diákok fegyelmi ügyeit tárgyaló rendkívüli tantes­tületi értekezletről kell készíteni. Az idén az igazgatóktól már nem kérnek év végi jelentéseket, s elmarad a tanév végi sta­tisztikai felmérés is. Még a laikus is azt mondja: nagyon helyes. Miért kelljen az igazgatónak külön év végi jelentéseket, statisztikai re bu­szokat összemesterkednie, mikor az iskola normális, eleven mű­ködését tükröző tanévzáró jegyzőkönyvben minden szükséges tény, adat megtalálható. NEM KELL az iskola munkatervén kívül külön nevelési tervet készíteniök az igazgatóknak. A pedagógus elnevezés — paidagogos görög szóból, ami nevelőt-tanítót jelent a paideuo, nevelni igéből származtatva — alap-, sőt hogy úgy mondjuk, ősjelentésében magában hordja a foglalkozás nélkülözhetetlen funkcióját, a nevelésre való elhivatottságot. Nem az a különös, hogy tervet kell és lehet készíteni nevelési feladatokról is, hanem annak lesz hátrányos következménye, ha évről évre a külön tanítási és külön nevelési terv készítésével metafizikus elkülönültségbe kerül egymástól tanítás és nevelés. Most már tényleg a hivatás életteljes feladataira, az alkotó gyakorlatra szentelheti idejét, energiáját a pedagógus. Hogy ez a fordulat elkövetkezhetett, annak nagyon pozitív következ­ménye, hogy minisztériumi szinten is „életközelségben” foglal­koznak a közoktatással. Mint más területen is, a művelődés ügyében szintén a gyakorlati élet követelményei számolják fel a sokszor egészen öncélú, a valóságos feladatoktól elvonatkoz­tatott, kiagyalt szempontokra szóló „kimutatásosdi” íróasztali játékot. Ami, egészen bizonyosan, nem gyakorló pedagógusok, ha­nem szobatudósok, vagy az aktív tanító-nevelő munkától inkább a kényelmes hivatalnokságba terebélyesedett bürokraták műve volt. VÉGE a sok fogcsikorgató taposómalom-munkának. Meny­nyivel több mosoly, meleg érzés, szenvedélyes hivatásérzettel átadott tudás jut a gyerekeknek! TÓTH ISTVÁN Kac&karingók Dendelet tiltja a kultúrhá- •» zakban a rövid italok árusítását. De vannak, akik rosszul ér­telmezik a rendeletet. Azt hi­szik, hogy a kultúrházak büfé­jében nem szabad töményt tar­tani. Dehát melyik csapos akar­ja ezt? Sőt, mielőbb szeretne túladni rajta. Az egyik helyen láttam, hogy nem is a polcon, vagy a pulton tartják, ahol ha­mar észreveheti valami okvetet- lenkedő ellenőr — a pult alól mérték demizsonból. Ilyen esetek akadnak egyre- másra, nem is töltjük a helyet a felsorolásukkal, a sajtó tud­valevőleg nincs valami bővében a papírnak. Csak arra akarunk rávilágítani, hogy mennyi eb­ben az ügyben a félreértés. M ért vannak például, akik * * azt vetik a rendelet el­len, hogy nem lett volna szabad a kultúrházakból kitiltani az erősebb szeszféleségeket, hiszen azok is — a kultúra termékei. Adém és Éva a paradicsomban még nem tudhatta, mi a ko­nyak. A bort is csak az embe­riség fejlődésének egy maga­sabb fokán, amikor már hajót tudtunk építeni, fedezte fel Noé. Egy másik érvelés korszerűbb alapokon nyugszik. Idézi azt a tézist, hogy a kultúrházak le­gyenek a tudatformálás hatha­tós eszközei. S azután kancsalít- va így kérdez az érvelés: Le- het-e hathatósabban, alaposab­ban és rövidebb idő alatt átfor­málni a tudatot (lásd öntudat, eszmélet címszó alatt) mint az 50 százalék feletti szesztartalmú italokkal? Az eredméhy másnap reggelig garantálva. £ sakhogy a filozófiához mi is értünk ám. A lét ha­tározza meg a tudatot, ugyebár. Ha tehát az illetékes hatóságok az eddiginél nagyobb summa bírsággal sújtanák a vétkesek létalapjait, akkor azok ezentúl tudni fogják, hogy a rendelettel nem lehet kukoricázni. Se demizsonból, se filozófiai meggondolásokból. M. L. „Mindig előre, vörös magyarok!... 99 Negyvenöt éve alakult meg a Kommunisták Magyarországi Fártja, amelyben jelentős része volt az orosz fogságból haza­térő elvtársaknak. Ebből az alkalomból emlékezünk a munkás- mozgalom nagynevű harcosára — Ligeti Károlyra —, aki életét áldozta a magyar nép, de a világ valamennyi dolgozójának szabadságáért. Messzi Szibériában, Omszk Város főterén emlékmű magaso­dik. Alatta hősök nyugszanak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom bátor és igaz har­cosai. Oroszok, magyarok ... Ne­vük ott ragyog a márványtáb­lán és mindjárt az első — Li­geti Károlyé... Neve, legendás alakja eltép- hetetlenül összefonódott az em­beriségre köszöntő új korszak dicsőséges virradatával. A kis­kőrösi kovács fia nagy utat tett meg, amíg eljutott a forradal­márok, a harcok tüzében születő társadalom első zászlóvivői közé. Ezen az úton Indultam el, egy ködös, alkonyba hajló őszi délutánon, hogy felkutassam, vissza pergessem gyermekkorá­nak és rövid, de sugárzó élet­útjának emlékeit. A csepeli Béke tér egyik új bérházában él Ligeti Károly húga, Czirok Mihályné. Egysze­rű, csendes asszony. Beszéd közben meghatottan szedegeti elő a bátyjáról őrzött sárguló fényképeket A régi felvételek­ről délceg tartású fiatalember néz velem farkassZemet, eré­lyes vonásait, parázsló tekinte­tét a gyorsan múló évek sem tudták megfakítani. — Ilyen volt mindig — só­hajt a testvér, -r Szókimondó, önérzetes. Mint gyerek bálvá­nya, példaképe a pajtásainak. Nézze csak, mit írnak róla ifjú­kori barátai. Betűzöm az öreg kezekkel rótt, reszketős sorokat. „Szor­galmas, dolgos gyerek volt — írja Viclárv Lajos kiskőrösi bog­nár. — Mikor Pesten elvégezte az iskoláit, mondtam neki: „Te úr lettél, én mesterséget tanul­tam.” Mire komolyan válaszolt: „Legfeljebb hivatalnok leszek, de úr soha!” Gáspár Endre kis­kőrösi fogtechnikus így vall róla: „Erős testalkatú fiú volt, kimagaslott á többi közül és mindig 6 volt á veiér. Fogsá­gomban is hallottam, hogy né­zető szerepet tölt be a Vörös Hadseregben és hogy költő, Ver­seket ír.” Sorakoznak a sűrűn teleírt levelek, Czirok Mihályné töp­rengve bányássza elő emléke­zetének mélyéről a múlt sok apró, kedves mozzanatát. — Szegény anyám, míg élt, naphosszat Sándorról áradozott. Ugyanis Sándor a másik neve. — Követem magukat, csak in­duljanak már! A gát oldalában, a körülkerí­tett kis kert mellett felbúgott öt gépkocsi. Pálos is beszállt, aztán rádiótelefon-parancsot adott, hogy induljanak. Tömör parancsszavak, utasí­tások hallatszottak az éterből. Pálos figyelte, hogyan működik az apparátus, de úgy tapasztal­ta, hogy egyelőre minden rend­ben megy. Autója egy kis mellékúthoz ért, amely levezetett a gátról, ki az országúira. A sofőr csak most kapcsolta be a reflektoro­kat. Mintegy tíz kilométeres robo­gás után Pálos leállította a ko­csit. Előttük már ott sorakoznak a többiek. Újabb várakozás kö­vetkezett. amíg a Fecske partra száll. Eltelt fél óra, egy óra. s Pálos szeme már majd leragadt az álmosságtól. A múlt éjszaka sem volt ágyban. Elhatározta, hogy keres a közelben egy ku­tat, s lemosakszlk. De aztán le­mondott róla. nem akarta elsza­lasztani az ügynököt. Rágyúj­tott. Hajnali hármat mutatott az óra, amikor megérkezett az el­ső hír. Az 506-os figyelőpont jelent­kezett. — Partot ért. Tőlünk száz mé­terre lehet, készülékünkkel kö­vetni tudjuk. Bokros, fás rész. Most figyel. A hátán egy hatal­mas fémtok. Egy méter hosszú lehet, ötven centi széles. Leve­szi. Otthagyja a földön, s indul a part felé ... Az adásban rövid szünet kö­vetkezett, s Pálos máris paran­csot adott: — Az 506-os figyelőpontot egy kilométerre megközelíteni. Ne felejtsétek el váltani a rend­számtáblákat. Az olajozott gépezet ismét működésbe lendült. Pálos né­hány évvel ezelőtt még elége­detten dörzsölte volna a kezét, hogy milyen nagyszerű is ez az éjszaka használható messzelátó. Ultraibolya sugarakat bocsát ki, s akár öt kilométer távolságra is tökéletesen látni vele. Rop­pant ügyes dolog. Néhányszor már használták, most pedig kü­lönösen jól jött... Az 506-os figyelőpont újra je­lentkezett: — Egy csónakmotorhoz ha­sonló készüléket cipel a partra. Könnyű lehet, mert az ölében hozza. Feljön a gátra. Lemegy a bokrosba. Nem látjuk... ís- mát látjuk ... Lehajol a bokrok alá. Felemelkedik a feje. Eltű­nik. Valószínűleg ás. Valaki jön a gáton .. Kerékpárral... Fecs­ke eltűnik ... A kerékpáros fü­tyül ... Azt hiszem, a Rákóczi- induló utolsó taktusait. Megint fütyül... A vizet nézi... Vala­mit kivesz a zsebéből... No­tesz ... Kinyitja. Űgyíátszik. tá­jékozódik. Leteszi a kerékpárt, leül a földre ... Fütyül. .. Fecs­ke teljesen felöltözve előjön ... Feljön a gátra . . Nem halljuk, mit mond... A kerékpáros va­lami fényeset nyújt át neki... Fecske egyik keíe a zsebében. Bal kézzel átveszi ... Bal kéz­zel ő is zsebre nyúl, és elővesz valamit... Két tárgyat összeil­lesztenek. Eltakarják, nem lát­juk ... A kerékpáros eliramo­dik ... Fecske visszamegy előb­bi helyére... Most égy szekér tűnik fel... Honnan kerül elő? Szénával van megrakva ... Ket­ten ülnek a bakon ... Megza­varják Fecskét... De nem ... Az egyik az előbbi kerékpáros. Megállnak ... Fecske előjön ... Csomagokat hoz. Nyilván az úszószerkezetet... Nem látjuk jól, műanyagba lehet csomagol­va ... Betakarják szénával .. A kocsis felénk néz. Remélem, nem vesz észté bennünket... A szekér megindul, felénk tart... Itt fog elmenni mellettünk .. pcfr-Wem mert közelednek ... (Folytatjuk.) Mikor megszületett, anyám va­lami különöset vélt felfedezni rajta és azt mondta: „Legyen Sándor, mert így hívták Petőfit is.” Valóban különös gyerek vöt. Apámnak szóvá tette, hogy keveset fizet a segédjének. — Nevet. — Pedig hát abból a kis műhelyből kilenc gyereket kel­lett eltartani. A tízóraira ka­pott pár krajcárból pedig titok­ban Népszavát vásárolt. Már akkor izgatta, érdekelte a po- iitiká. Szocializmusról, munkásmoz­galomról egy kiskőrösi kosár­fonótól hallott először. A Kom munista Kiáltványhoz barátja, dr. Borsai Sándor orvos fia lé­vén jutott. Ezek a hatások ér lelték, kovácsolták szilárddá Li­geti jellemét, döntötték el a sorsát véglegesen. A polgári is­kola elvégzése után Budapestre került. Mérnök szeretett volna lenni, de ez a vágya sohasem teljesült. Kereskedelmi iskolába iratkozott és az érettségi után a Lipték-féle vasgyárban he­lyezkedett el, mint tisztviselő. — El is bocsátották hamaro sah, mert akkor már bekapcso­lódott a munkások mozgalmi életébe, béremelést követelő sztrájkot vezetett és sehol nem nézték jó szemmel baloldalísá- gát. Aztán kitört a háború és rövidesen a szerb frontra ke­rült. Itt sem tagadta meg a né­zeteit. Katonáit a háború ellen buzdította, intő hangú verseket írt. Galíciában orosz fogságba esett és itt állt szívvel-lélekkel a forradalom, a proletárhata­lom ügye mellé. Az 1917-es februári orosz pol gári demokratikus forradalom hatására írta az ivanovói hadi- fogolytáborból: „Tavasz van? Itt még fehér tél van, csak a hó piros, mint a vér. Európa legmindenhatóbb despotizmusa végére ért és mi nagyon érdé kés napokat élünk át. Látom Oroszország új történelmét —, látom az első hatalmas lépése két.” Nemcsak látta, de részt is vett az új történelmet formáló évek lázas eseményeiben Szer­vezte, a bolsevikok oldalára ál­lította a magyar hadifoglyokat, és amikor Omszkba szállították, letépte tiszti rendfokozatát, ki­építette azt a csoportot, amely később az omszki hadifoglyok forradalmi mozgalmát szervez­te és irányította. Az októberi forradalom után vezetésével alakult meg a felszabadított hadifoglyok nemzetközi Vörös Gárdája és pártszervezete. For­radalom címmel magyar nyel­vű hetilapot szerkesztett Ligeti, melyben állandóan tájékoztatta olvasóit a forradalom és a ma­gyar munkásmozgalom helyze­téről. „A világ minden kizsákmá- hyoltjának. támogatni kell ezt a mindenkiért vérző és küzdő forradalmat” — hangoztatta lapjában Ligeti, aki társaival együtt mélységesen hitt abban, hogy Magyarországon is hama­rosan „vörösödni fog az ég” és eljön annak az ideje, amikor a magyar nép veszi kezébe az ország sorsának irányítását. Jövőt kutató szavai így hang­zanak: „Jaj lesz neked lánc­verő világ, ha szétrobbannak a lelkek égre kiáltó tornyai!... Ó, úgy várom ezt az órát!” Várta, előkészítette, de nem érte meg. Omszkot körülzárták kelet felől Kolcsak admirális hordái, nyugatról a cseh ellen­forradalmárok. „Fegyverre!” — harsogott Ligeti szava, és a vá­rost védő magyar csapat élén ott harcolt 6 is az első tűzvo- nalban. Vállvetve, elszántan küzdöttek a magyar és orosz harcosok. A túlerőben levő el­lenség azonban visszafoglalta a Várost. Ligeti feleségével együtt — aki a vörös hadsereg ko­miszárja volt — a fehérek ke­zébe került. — Később tudtuk meg, meny­nyit szenvedett. — Itt elakad Cirok Mihályné hangja és hir­telen egy másik emlékét idézi. — Emlékszem, hogy anyámmal együtt kikísértük az állomásra. A vagonokban az orosz frontra induló katonák amikor meglát­ták, olyan éljenzést csaptak, mintha országos nagy ember ér­kezett volna közéjük, ö meg integetett, mosolygott ránk, ameddig csak el nem tűnt a szemünk elöl. Akkor láttuk utol­jára. Két egykori harcostársa, akikkel együtt került a fehérek fogságába — Rozik és Daske- vics elvtársak — mesélték el, hogyan viselkedett. Ligeti Károly kommunistához méltóan vállalta sorsát a fog­ság gyötrő napjaiban is. Hiába akarták felbérelni, hogy szaba­dulása árán adja fel hitét, el­veit. Nem lett áruló, verések, kínzások nem tudták megtörni acélos jellemét. A hír, hogy győzelmesen Omszk felé köze­leg a Vörös Hadsereg, hitvány bosszúra indította Kolcsak fe­hér kozákjait. A mozgalomban részt vevő foglyokat — köztük több mint 100 magyart — az utolsó szálig kiirtották. Az agyonkínzott, súlyos beteg Li­geti Károlynak 1918 telén ol­tották ki fiatal életét. Huszonnyolc éves volt. Büsz­kesége és reménysége a párt­nak, bátor, töretlen hűségű ka­tonája a népek szabadságáért küzdő forradalomnak. Megalku­vást nem ismerő harcos, újság­író és költő. Versei az elnyo­mottak érzéseit szólaltatták meg. akikért elszántan harcolt, és akikhez utolsó szívveréséig ragaszkodott. Nevét vérrel jegyezte be a történelem nagy fordulópontjá­nak lapjaira, emléke olyan el- moshatatlan, mint azé a kor­szaké. amelyre mindig büszkén gondol vissza az emberiség. Mindazok, akiknek a jövőbe Vetett töretlen hittel üzente: ■ •"VTif: telketekben szikra tflz fog égni, Mindicr előre, vörös magyarok! A szép jövendőt el fogjátok érni, ftn is elérem, — habár meghalok.” VADAS ZSUZSA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents