Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-21 / 272. szám
Birkózóink sikerei Tatabányán Bács-Kiskun megye felnőtt és ifjúsági válogatott birkózói vasárnap Tatabányán vendégszerepeitek, ahol Komárom megye birkózóival mérték össze erejüket. Felnőtt birkózóink 12:4, ifjúsági birkózóink 15:5 arány ban győztek. A valóságban nem volt olyan nagy különbség a két csapat között, mint amit az eredmény mutat. A jobb technikai felkészültségű Bács-Kiskun megyei versenyzők csak minimális pontkülönbséggel tudták a maguk javára dönteni az egyes mérkőzéseket az igen erős fizikumú Komárom megyeiek ellen. Eredmények: felnőttek: Topolya I. tússal kikapott, Rácz, Katus, Vágó pontozásos győzelmet ért el, Paletta pontozással kapott ki, Pércsi II., Kanizsai és S. Tóth pontozással győzött. — Az ifjúságiaknál Topolya II. döntetlent ért el, Farkas P.. Juhász, Bende, Farkas F. és Paletta pontozással, Gál tussal és Kovács pontozással győzött. — Kecskés tussal vereséget szenvedett. Egy súlycsoportban Bács- Kiskun megye nem állított versenyzőt. — Versenyen kívül: Erdei tussal vesztett Városi ellen, míg Sztics ugyanígy győzött Vargával szemben. Járási labdarugó csoportdöntők A járási összevont labdarúgóbajnokság csoportdöntőinek első fordulóját vasárnap lejátszották. Minden mérkőzésen hatalmas küzdelmet vívtak a csapatok, úgyhogy a végleges eredmény csak a vasárnapi második forduló után dől el. Eredmények: Északi csoport: Kecskeméti Egyetértés—Kerekegyháza 1:1 (1:0). — Középcsoport: I. helyért: Apostag—Kiskőrösi Honvéd 2:1 0:1). III. helyért: Bátya—Harta 1:1 (0:0), V. helyért: a Miske—Csengőd mérkőzésen a csengődiek nem jelentek meg. VÉGE FELÉ közeledik a labdarúgó-bajnokság. A szurkolók figyelme most már azok felé fordul, akik még nem fejezték be a bajnoki pontért folyó csatát. NB-s csapataink közül vasárnap a Délnyugati csoportban a Bajai MTE és a Kalocsai Kinizsi fejezte be a félfordulós bajnokságot, míg a Kecskeméti Dózsa Szolnokon sikerrel vette — az utolsó előtti akadályt. KECSKEMÉT vasárnap labdarúgó-mérkőzés nélkül maradt — mivel a KTE—Épületlakatosipari SK mérkőzés csak barátságos jellegű volt. A szurkolók a rádió mellett hallgathatták meg az Újpesti Dózsa—Bp. Vasas mérkőzés második félidejét, majd a nagy meglepetést és nagyarányú Honvéd győzelmet hozó Bp. Honvéd—Ferencváros mérkőzést. Velünk együtt nagyon sajnálta sok-sok labdarúgást kedvelő, hogy ezt a mérkőzést, melyen oly sok szép gól esett, s amely színvonal tekintetében messze kimagaslott az eddigi mérkőzések közül, a tv nem közvetítette. Nagy kár ez, hiszen ez a mérkőzés amint hallottuk, s amint olvashattuk a sportlapokban, igazi hírverés volt a labdarúgósportnak. A KECSKEMÉTI DÓZSA Szolnokon jó játékkal lepte meg a közönséget. Végig irányította a mérkőzést és minden csapatrészében felülmúlta régi nagy ellenfelét. Külön öröm volt nézni a sportszerű, baráti légkörben lefolyt mérkőzést, amelyen ha nagy küzdelem után is, de biztos Dózsa győzelem született. A csapat becsületesen küzdött és helytállt az idegen környezetben. A táblázatot tekintve nem sok esélye van a kecskeméti lila-fehér gárdának az első hely megszerzéséhez, hiszen az ellenlábas Egri Dózsa is utolsó mérkőzését saját otthonában játssza. A■ papírforma szerint nem látszik valószínűnek, hogy az Eger pontot, vagy pontokat vesztene. A labdarúgásban azonban minden lehetséges... Éppen ezért a Dózsa változatlan lelkesedéssel készüljön az utolsó mérkőzésére a bajnoki reményeit még mindig fel nem adott Szegedi VSE ellen. Ügy hallottuk, a vasutasok is nagy becsvággyal készülnek a kecskeméti találkozóra, s minden valószínűség szerint hatalmas küzdelemben alakul majd ki a mérkőzés végeredménye — reméljük — a kecskeméti győzelem! S ha közben az egriek is győznek, nem lesz más hátra, mint gratulálni nekik az első helyhez. De még valamit meg kell tenni: megfogadni, hogy a jövő évi bajnokságban még elszántabb akarattal küzd a csapát és mindent elkövet a még jobb szereplés érdekében! AZ NB III. Délnyugati csoportjában vasárnap befejező- dött a bajnoki pontokért folyó harc. A Kalocsai Kinizsitől a szurkolók tábora, a Taszáron kiharcolt győzelem után joggal várt győzelmet a Szekszárdi Dózsa ellen is. De a 2:2-es eredmény miatt sem kell a csapatnak szégyenkeznie. Sajnos, a kapu előtt sokat bizonytalankodtak a kalocsai csatárok és a kínálkozó több gólszerzési lehetőségeket nem tudták kihasználni. Így azután csak döntetlent tudott a csapat kiharcolni. A csapat vezetői, a játékosok minden bizonnyal levonják ennek a „kísérleti esztendőnek” halmi 368. Moldován 362 fával. — Faátlag 396:384. Befejeződött a bajai városi tekebajnokság A Baján megrendezett kétfordulós nagygolyós tekebajnokság küzdelmei befejeződtek. A bajnokságot a Bajai Spartacus nyerte 24 ponttal. A további sorrend: Bajai Bácska Posztó 20, Bajai Határőrség 20, Bajai Lakberendezők 18 pont. — Az egyéni versenyben: 1. Csicskó (B. Spartacus) 1938, 2. Nyilas (B. lakberendezők) 1936, 3. Vukov (B. Bácska) 19H fa. a tanulságait és a Kinizsi már a jövő évi bajnokságban komolyabb szerepet játszik. VERESÉGGEL zárta az esztendőt a Bajai MTE is. Nagykanizsán a Dózsa 2:0 arányban győzött. Az első félidőben a hazai csapat megérdemelt kétgólos előnyhöz jutott. Szünet után bár sokat támadott a BMTE, a hazaiak előnyét nem sikerült behozni. Bizony a bajai labdarúgósportnak is van mit behozni az elkövetkező években. Reméljük, ez sikerülni is fog! M. I. Hornyait tippel jiintf A totó 46. hetében a Komló, a Dunaújváros és a Nyíregyháza veresége alaposan megnehezítette a totózók dolgát. Nem is volt csak két 12 találatos, a nyereményük 144 808 forint. A 36 darab 11 találatos szelvény mindegyikére 8045 forint jut, míg a 357 db 10 találatos szelvény nyertesei 1081 forintot kapnak. E heti tippjeink: 1. Szeged—Ferencváros 2, x 2. Komló—Bp. Honvéd 1, 2 3. Dorog—MTK 1, X 4. Győr—Csepel 1 5. Debrecen—Tatabánya x, 1 u. Borsod—Egyetértés 19 x 7. Salgótarján—Ózd 1 9. Dunaújváros—Szfehérvár 1 9. Oroszlány—MÄV-DAC 1 10. Miskolc—Szállítók 1 11. Messina—Interna cionale 2 12. Milan—Juventus 1, x, 2 Pótmérkőzések: 1, x, x, 1. VVK és KK mérkőzés Szerdán délután a Megyeri úti sporttelepén az U. Dózsa: VVK-mérkőzés keretében fogadta a Plovdivi Lokomotívot. Újpesti Dózsa— Plovdivi Lokomotív 0:0 Kikapoi! az MTK A kupagyőztesek tornája nyolcas mezőnyébe jutásért szerdán délután szakadó esőben játszotta Zwickauban első mérkőzését a Motor Zwickau és az MTK. A nagy iramú, küzdelmes találkozón a hazaiak 1:0 (0:0) arányú győzelmet arattak a mérkőzés jelentős részében Nagy sérülése miatt 10 emberrel játszó MTK ellen. TEKEHÍRADÓ MÁV 6:2 (2609—2518) Nem sikerült. Nem ok ez az elkeseredésre, hiszen a csapat most került fel az NB n-be. A megszerzett harmadik hely és a százon felüli győzelem mindennél jobban mutatja a csapat képességeit. Jövőre újra meg kell kísérelni az első hely megszerzését. Értékesíteni kell a most szerzett tapasztalatokat, s főleg az idegen pályákon kell jobb eredményeket elérni. — A csapat győzelmeit Pintér T. 431 és Mozsár 415 fával szerezték. A többiek eredményei: Pintér G. 421, Dudás 418, Rédei 418, Körösi II. 415 fa. — Faátlag 435:420. Vasas 6:2 (2376—2306) 8000 néző. v.: Schiller (osztrák.) Az utolsó 25 perctől eltekintve ez a VVK-mérkőzés nem vajami jó propagandája volt a labdarúgásnak. Az erősen hullámvölgyben levő U. Dózsa nem tudott megbirkózni közepes képességű ellenfelével és így elszalasztottá azt az alkalmat, hogy előnyt szerezve utazhasson Bulgáriába a november 27-í visszavágóra. — Jók: Sóvári, Lutz, Bene, Göröcs és Zámbó, illetve a védelem, és Grancsarov. Rovatvezető: Tóth László Szmiszlov nyerte a moszkvai nemzetközi sakkversenyt Moszkvában befejeződtek a nemzetközi sakkverseny küzdelmei. Az elsőséget a végig egyenletes formát mutató Szmiszlov szerezte meg, aki az utolsó fordulóban döntetlenül mérkőzött Szabó Lászlóval. A magyar sakkozó mérsékelt teljesítménynyel a 8—9. helyen végzett. A versenyt Szmiszlov nyerte Tál előtt. * Élénk vitát keltett a moszkvai nemzetközi versenyen a ■ Kérész— Szabó játszma. Kérész a 23. lépésben huszárját ütésbe tette. Igaz, hogy a tisztért értékes gyalogokat kapott, de kérdéses, hogy Szabó helyes védekezése esetén megnyerte volna-e a játszmát. Ez a kérdés már a játszma alatt felmerült és a szakértők bizonytalanok voltak, hogy a vitatott huszárlépés elnézés-e vagy áldozat. Megkérdezték Kérész nagymestert is, hogy tudatosan adta-e oda huszárját. Ravasz mosollyal felelt: A tisztet feláldoztam, de a következményeket nem számítottam át. Amint az alábbiakból kiderül, Szabó utólagos elemzése szerint a tisztáldozat nem volt korrekt. SPANYOL MEGNYITÁS Kérész Szabó I. e4, e5 2. HÍ3, Hc6 3. Fb5, ao 4. Fa4, HÍ6 5. 0—0, Fe7 6. Bel, b5 7. Fb3, 0—0 8. c3, d6 9. h3, Hb8 A huszár d7-re kerül, hogy biztosítsa a b7-en elhelyezkedő futó hafáskörét. 10. d4, Hbd7 11. Hbd2, Gligorics itt Petroszjan ellen a Los Angeles-i nagy versenyen 11. c4 lépéssel folytatta. II. —, Fb7 12. Fc2, Be8 13. Hfl, Ff8 14. Hg3, g6 15. a4, c5 16. Fe3, Vc7 Szabó szerint a gyalogáldozatot nem volt tanácsos elfogadni. Következett volna: 16. —, ed: 17. cd:, He4: 18. Fe4:, Fe4: 19. Fg5! 17. Vd>, cd: 18. cd:, Hb6 19. Fg5, Fg7 20. Bad, Hc4 21. Vc3?, Jobb volt 21. Fd3! 21. —, ed: 22. Hd4:, Vc5 22. —, Hd7! volt helyes. 23. Hdf5, Az állás rendkívül érdekesen alakul a huszárlépés után. Amint a Szovjetszikij Szport megjegyzi, köny- nyebb a támadás a védekezésnél. 23. —, gf: 24. Ff 6:, b4 25. Vf3, Ff 6: 26. Fb3, d5 27. Hf5:, Vf8 28. Vg3f, Kh8 29. Fc4:, de: 30. e5, Fg7 31. BC4:, Be6 32. Bg4, Bg6 33. e€ Egyes elemzések szerint jó lépés, mert lazítja a királyt védő gyalogláncot. Szabó szerint ez már kétségbeesett kísérlet, amely csak az ő súlyos hibája következtében vezet eredményre. Szabó most 33. —, Bg4:I közbeiktatott lépéssel kielégítően védekezhetett volna. A feszültségben Szabó maga nyitott utat királya felé: 33. —, fe:?? 34. Bg6:!, hg: 35. Hg7:, Vg7: 36. Be6:, Bg8 37. Vh4-|, Vh7 38. Vb4:, a5 Az állás most már semmiképp sem tartható. 39. Vas:, Fc8 4». Vc3t, Vg7 41. Bg6:, sötét feladta. Bizony, a játszma végződhetett volna másként is. Kérész tanúsított a felidézett bonyodalomban nagyobb önuralmat, s ezzel nyert* holott 23. Hf5 után sötét tarthatta volna az állást, ha van ideje és idege a változatok higgadt mérlegelésére. A történtek után világos nyugodtan mondhatta, hogy nem nézte el a huszárt, hanem áldozta. Szovjet versenyzők j, zónaközi versenyen Az eredeti tervek szerint a Szovjetunió képviseletében a már jogosultságot szerzett Petroszjan, Bot- vinnik és Kérész mellett az idei bajnokság három első helyezettje képviselte volna. Most az a javaslat került előtérbe, amely szerint nyolc meghívott játszik a zónaközi döntőbe jutásért, s közülük a három első jut tovább. A meghívottak névsora: Tál, Szmiszlov, Korcsnoj, Geller, Szpasszkij, Polu- gajevszkij, Tajmanov és Bronstein. Hatalmas mezőny, amely rendkívül izgalmas küzdelmet ígér. II középiskolás Yrrágh Kecskemét sakkbajnoka Kecskemét sakkbajnoki versenye kéthónapos küzdelem után véget ért. A versenyt ifj. Virágh Ferenc, a Katona József Gimnázium fiatal mesterjelöltje nyerte meg — veretlenül. Csak Körösi József és Nagy András mesterjelölteknek sikerült tőle fél pontot elhódítani. Az I. o. versenyzők közül Dudás László teljesítete a 9,5 pontos normát. A verseny végeredménye: bajnok: ifj. Virágh Ferenc mesterjelölt 14, 2. Czár János mj. 13, 3. Dudás László I. o. 10,5, 4—5. Körösi József mj. és Nagy András mj. 10, 6—9. Körösi Imre 11. o., Mészáros, Miklós, Törteti I. o. 9, 10. Kiss 7,5 11. Pallós 6, 12. Garaguly 5,5, 13. Marosi 3,5, 14. Németh 3, 15. Szórád 1, 16. Vörös 0 ponttal. Erős küzdelem a Schumacher- emlé-versenyen A Baján megrendezésre került Schumacher-emlékverse- nyen hatalmas küzdelem folyik az elsőségért. A 8. forduló után még teljesen együtt van az élmezőny. A verseny állása a következő: Fenyvesvölgyi 5,5 (1), Gocsál 5,5 dr. R. Kiss 5, Borsodi 4,5 (2), dr. Sásdi 4 (2), Fehér- váry 4. Rockenstein 3,5 (1), Szemző 3 (2), Kormányos 3 (1), Kardos 2, Révfi 1 (2), N=°vcza- bó 1 (1). Sok helyzetei hagyott ki a Ferencváros Ferencváros—Diósgyőr 3:0 (1:0) Üllői út, 26 000 néző, v.: Gere. Góllövők: Albert, Novák (11- esből) és Juhász. A Ferencváros már a 2. percben gólt ért el. A 31. percben Szucsányi. megsérült, levitték a pályáról, a Diósgyőr 10 emberrel játszott tovább. Óriási fölénybe került a Ferencváros, állandóan diósgyőri térfélen folyt a játék. A 72. percben Szigeti is megsérült és a diósgyőriek a hátralevő időt 9 emberrel játszották végig. Tartja jó formáját a Bp.Honvéd Bp. Honvéd—Horog* 5:1 (2:1) Kispest, 10 000 néző, v.: Zsolt. Szerdán délután Kispesten elmaradt bajnoki mérkőzést játszott a Bp. Honvéd a Dorog ellen. A piros-fehér együtt”? ismét jó formát mutatott és imponáló gólaránnyal győzte le a vidéki bányászcsapatot. Góllövők: Tichy (2, egyet 11- rsből), Komora, Nógrádi ór vr-»y Gy., illetve Szuromi. Bp. MEDOSZ—Kecskeméti NB II-es férfi mérkőzés, Budapest, v: Oberhug. — Utolsó budapesti mérkőzésén „elvérzett” a MÁV. A vasutas-tekézők nem tudták megismételni legutóbbi itthoni jó teljesítményüket és vereséget szenvedtek. A fővárosi csapatnak nem volt veszteni valója, s így nyugodtabban játszott. A MÁV előtt az első három versenyző után még felcsillant a győzelmi remény, de a szünet után mindhárom dobója vereséget szenvedett a kitűnően hajrázó MEDOSZ-versenyzőktől, pedig ilyen közel még nem állottak a bajnoki címhez és a feljutáshoz. Csak 5:3-ra kellett volna győzniök. KISTEXT—Kecskeméti NB rr-es férfi mérkőzés. Kecskemét, v: Molnár J. — Rendkívül gyenge eredménnyel búcsúzott a Vasas nagymúltú csapata az NB írtől. Sürgősen ót kell szervezni a csapatot, hogy a megyei bajnokság küzdelmeiben megedződve helyt álljon és visszakerüljön az NB II- be. A csapatban csak Kovács F. játszotta ki a szokott formáját. A többiek nem ütötték meg az NB II. színvonalát. Győztek: Kovács F. 416, Cseh 374 fával (ellenfele 372-t dobott), vereséget szenvedtek: Balogh Gy. 401, Kripóczky 385, Szeg-