Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-17 / 269. szám

1963. november 17, vasárnap 5. oldal jPniatür Jövendölések az első oskoláról A SZÁZAD elején történt, hogy egy alföldi napilap kül­földi tudósítója kereste fel Pá­rizsban Szomory Dezsőt, és ar­ra kérte, legyen segítségére, mert ő nem ismerős a hatalmas francia fővárosban. Riportot szeretne küldeni lapjának. Akkoriban a Dreyfuss-pör foglalkozotatta az egész művelt világot. Nemrég jelent meg Emile Zola híres levele, a „J’accuse’’. Szomory Dezső is­merte Zolát, s azt ajánlatta vi­déki kollégájának, hogy keres­se fel a világhírű francia re­gényírót és csináljon vele in­terjút. Igen ám, de a derék vidéki magyar hírlapíró egy ár­va szót sem tudott franciául. Annál jobban megörült a Szó- mory-ajánlotta riporttémának. Addig-addig könyörgött az ak­koriban Párizsban élő magyar írónak, amíg az az asztalhoz ült és papírra vetett egy rövid üdvözlő beszédet francia nyel­ven, persze magyar fonetiká­val, hogy a magyar kolléga be tudja tanulni. — Ezt vágd be kivülről — mondta Szomory Dezső. — Majd írok néhány sort Zolának, hogy fogadjon. Felmész, megállsz előtte, és felmondod a beszé­det. Közben szétnézel a szo­bájában — láttad, beszéltél vele — mit akarsz többet? Er ről már Írhatsz! ÚGY IS történt. A szerencsétlen vidéki új­ságíró két napig magolta a Szomory-irta francia szöveget. A nagyhangú szólamokat, me­lyeket nagy műgonddal felírt neki. Azután boldogan rohant Zolához. A mester déltájban fogadta. Az újságíró megállt előtte, mellére tette a kezét, és ahogy a népgyűléseken látta, tele to­rokkal belekezdett a szónokla­tába. Zola — kedves tiltakozással — többször is félbe akarta szakítani, de a magyar hírlap­író nem engedett. Elfújta szé­pen az egész beszédet, azután, mikor Zola vette át a szót, hir­telen megfordult és elrohant. NÉHÁNY nap múlva Szo­mory Dezső találkozott Emile Zolával. Megkérdezte a nagy francia írótól, mit szól magyar barátjához. — Drole de type — mondta Zola. — II m’ a parié, comme a une statue.., Magyarul: — Furcsa ember: úgy beszélt hozzám, mint egy szoborhoz ... Révész Tibor Szombaton nincs helyünk. A zöld posztón nagyot csat­tanva ütköznek a biliárdgolyók. Az asztalok mellett ülők kezé­ben legyezőként szétnyíló Tömi lapok, cigarettafüst és halk be­szélgetés moraja száll a meny- nyezet felé. Szokásos esti össze­jövetel a kalocsai művelődési ház munkásklubjában. A tagok száma eléri a hatvanat és az üzemek dolgozói mellett itt üdülnek fel napi munkájuk után az értelmiségiek, meg a széltől cserzett arcú tsz-tagok is.- Mióta megalakult — szó­lal meg „kibicelés” közben György József, a városi tanács dolgozója — minden áldott este itt vagyok. Römizünk, megvi­tatjuk a világ dolgait, tv-t né­zünk és ha valami érdekes elő­adást tartanak, hát azt is vé­gighallgatjuk. Csakhogy nincs lehetőségünk mindennap ösz- sze gyűlni. Szombaton és szín­házi előadások alkalmával nincs helyünk. Hová menjünk ilyen­kor? Az italboltba? „Így van ez” — csóválják fe­jüket a többiek is. Pedig úgy ideszoktunk, de hát mit lehet tenni? — Sajnos, nagyon szűkén va­gyunk — folytatja a panaszt Novák Sándor művészeti vezető. — A munkásklubnak csak a színházterem előcsarnokában tudtunk helyet szorítani, tánc­csoportunk itt próbál az irodá­ban, raktárunk nincs, a reflek­toroktól kezdve a vetítőgépig mindent a ruhatárban tárolunk. Helyiség ugyan lenne, mind­járt az oldalbejárat mellett, de azt pihenőnek használják a szembenlevő autóbuszállomás gépkocsivezetői. A szomszédsá­gában levő kis szobát pedig pénztárnak akarják berendezni. Érthető, hogy az AKÖV-nek is minden talpalatnyi helyre szük­sége van, viszont nagyon jó volna már, ha a két vitázó fél barátságosan megegyezne és kivezető utat találna ebből az áldatlan helyzetből. A városi ta­nács is segíthetne, hogy az AKÖV közel a megállóhoz kap­jon egy megfelelő helyiséget. — Most kezd színesedni, tar­talmasabbá válni a munkásklub élete — mondja Novák Sándor —, tagjainak száma 1960 óta 8—10-ről 60-ra gyarapodott. If­júsági klubunk 120 tagot szám­lál és egy-egy foglalkozáson 70-nél többen is megjelennek. Nagyon népszerűek körükben a közös társasjátékok, a szellemi vetélkedők és az Illik—nem illik címmel indított, filmvetí­téssel egybekötött előadássoro­zatok. De szépen haladnak a külön­féle művészeti csoportok is, és kedvelik a művelődési ház öt üzemben megszervezett szakmai előadássorozatait. Csak az a „van is, meg nincs is” helyiség­gond ne rontaná a kedélyeket. Holott sorsa mindössze azon múlik, hogy egy kis belátással, kölcsönös megértéssel rendezik-e végre ezt a sok vitára okot adó. régtől húzódó enyém, vagy tiéd ügyet. V. Zs. megmozdult a zöld „macska­szem”. Halk sistergés hallatszott, és egy nyíláson át megindult a szalagfolyam. Brondell ezredes izgatottan kapott a szalaghoz, de elenged­te, mert eszébe jutott, hogy ha adás közben tépi le, könnyen megsérülhet, és megfejthetetlen- né válhat a szöveg ... A „macskaszem” néhány pil­lanatra ismét kitágult, és az ezredes mégiscsak letépte a pa­pírkígyót. — Megfejteni! — kiáltotta Garkinsnak. A kapitány akkor sem szalad­hatott volna gyorsabban a meg­fejtőkhöz. ha történetesen halál­veszedelem fenyegeti. Az ezre­des megnyugodott. Tudta, hogy már a bejelentkezés ténye is jó dolog. Pedig milyen komplikált módszert eszeltek ki, hogy meg­tudják, épségben van-e a B. 26- o®... Egy eddig még fel nem használt ügynöküket kellett koc­káztatni, sőt feláldozni a cél ér­dekében. De nem érdekes. A lé­nyeg az, hogy végrehajtotta fel­adatát. Közben Garkins már vissza is érkezett a megfejtett szöveg­gel. Az ezredes átfutotta a so­rokat: „Palatínus jelenti: az ér­dekelt nyugalomban Van. Hosz- szú időre nem vállal mozgást. Közvetett kapcsolatot teremtet­tünk. Egy Ideig én adok. Az ér­dekeltnek szóló utasításokat is veszem, de ő is figyeli a táblá­zat szerinti időpontokban. Fecs­ke I-nél maradni. Leg...” — Ennél a szónál tépte le az ezre­des a szalagot. Brondellt azon­ban már nem érdekelte különö­sebben a folytatás, majd lehoz­zák neki, amikor készen lesz­nek. Tehát ők is a Fecske I-et ja­vasolják. Nagyszerű! Nem kell mindent felbolygatni! Most pe­dig lemegy és személyesen is találkozik Sípossal. Olyan je­lentős az akció, hogy még ezt az utolsó erősítést meg kell ad­ni a fickónak A puha szőnyeg felfogta lép­tei zaját, hangtalanul ment be a szobájába. Meg akarta lepni Sípost, ezért is ültette le segéd­tisztjével egy fotelbe, háttal az ajtónak. A fiú a szőnyeg min­táit nézegette. Az ezredes, mint az egérre sunyító macska, nesz­telenül odasompolygott mögéje, aztán váratlan, éles-érces han­gon rákiáltott: — Kezeket fel! Sipos, mintha összeszorított rugón ült volna eddig, a másod­perc töredéke alatt felpattant, és öklével elhárító mozdulatot tett az ezredes felé. Brondell azonban két méterre lehetett Sípostól, s köztük volt a fotel is, így a védekező mozdulat ha­tástalan maradt. De Brondell- nek tetszett Sipos fürgesége, jó reflexe. — Üljön le! Gratulálok. Ezt jól csinálta. Bizonyára tudja, hogy ön a soros — szólt barát­ságosan Brondell. — Rágyújt? Chesterfield! Megkínálhatom még valamivel, mielőtt elmegy? Remélem, tudja, hogy odaát nem ihat! — Igen, mindent tudok — vá­laszolta halkan, de határozottan Sipos. — Inkább a saját ciga­rettámból szívok. Az nem pá­colt. — Kérem ... Mindenre kiok­tatták, ugye? Az ■ — Igen! — Keze? Sipos elmosolyodott. Hányszor megkérdezték már ezt tőle az iskolán is. A fegyverei után a kezét kellett a leginkább rend­ben tartania. Tudta, miért kér­dezi az ezredes, ezért hát fel­emelte mind a két kezét: — Tessék ... Az ezredes odalépett, megfog­ta Sipos balját, és szemügyre a kisujját. Csavart egyet rajta, meghúzta, megint csavart egyet, és Sípos bal kezének kisujja az ezredes kezében maradt! — Rendben van. Tegye vissza. A forradásra mindig vigyázzon. Ne nagyon alkalmazza, inkább más készülékkel dolgozzon, mert gyorsan elfogy benne a film. Sajnos, azt még fel kell talál­niuk tudósainknak, hogyan tud­ják embereink a helyszínen egyszerűen, könnyen kicserélni ebben az ördöngös kis masiná­ban a filmet. Arra kérem, ez­zel csak arcokat fényképezzen. Használható arcokat... Mert úgyis nagy lesz a rosta, s alig marad egy-kettő, akiket min­tázni tudunk... És még egyet. Ugyebár, megmondták önnek, mi a feladata a lánnyal. — Igen. — Azt is tudja, hogy kicsoda, micsoda, milyen jellemű, gon­dolkodású? Nagyon-nagyon vi­gyázzon, nehogy lerohanja. (Folytatjuk.) I rodalmunk legkiválóbb * egyéniségei bármily ne­héz viszonyok között is, de min­dig vállalták a haladásért és a függetlenségért vívott harcot. Korában talán Csokonai Vitéz Mihály életpályája mutatja ezt legtisztábban. 1773 november 17-én született. Keserves és hányatott ifjúkor után bebarangolta egész Ma­gyarországot. Megyénkben is megfordult. 1795-ben Kiskunha­lason legációban volt. Lelkes ünneplője a felvilágo­sodás eszméinek. A forradalmi szabadság gondolata közel állt hozzá. Írói pályájának ezek ad­ják vezérfonalát. Legismertebb verseiben (Az estve, Szabad­sághoz, A reményhez, A tiha­nyi Echóhoz, Lilla-ciklus stb.) természetszeretete, mély nép- szeretete és tiszta belső érzés­világa nyilatkozik meg. Éles szemmel észrevette a műveltség hiányának okait a feudalista tár­sadalmi viszonyokban. Jöven­dölés az első oskoláról az So­mogybán című költeményében így ír: Debreczen és Patak Messze esteitek Ide, hol a Múzsák Nem is esmértettenek, Ami kevés pénz bejött, Két-h&rom hóra, Nagyobb dologra ment el — Borra vagy disznóra. Dorottya című komikus epo­szában a nemesi társaság élet­módját, a Tempefői című szín­művében a műveltség és kultú­ra iránti közömbösséget bírálta. sokonai küzdelmes, elszo- morítóan eredménytelen­nek látszó harca a haladásért és a művelődésért nem volt hiábavaló. A debreceni borbély tehetséges, lángeszű fiának élet­útja a természet, a munka, a nép szeretetem és megbecsülé­sére nevel. Szenvedélyesen lük­tető költészetének szépsége ma is lenyűgözi olvasóit. Jósa Iván Li Ming-csiang zongoraestje Kecskeméten A nagyzenekari hangverseny- sorozat hétfő esti előadásán a Katona József Színházban kitű­nő vendégművész játékában gyönyörködhet Kecskemét zene­kedvelő közönsége. Li Ming- csiang zongoraestje értékes ze­nei élménynek ígérkezik. A neves kínai zongoraművész 1936-ban született Sanghájban. Tanulmányait a Sangháji Zene- művészeti Főiskolán, majd a pe­kingi Központi Zeneművészeti Főiskolán végezte. Jelenleg a Sangháji Zeneművészeti Főis­kola zongoratanszékének tanára. 1957 óta többször vett részt külföldi versenyeken és turné­kon. 1957-ben Prágában, a Sme­tana Nemzetközi Zongoraver­senyen harmadik helyezett lett, 1958-ban Bukarestben, a Nem­zetközi Enescu Zenei Verse­nyen első díjat , 1960-ban Var­sóban, a Nemzetközi Chopin Zongoraversenven pedig negye­dik díiat nyert. Li Ming-csiáng 1960 áprilisá­ban Budapesten is vendégsze­repeit. Az idei opera-bér'etek A Kecskeméti Katona József Színház ismét szerződést kötött a Szegedi Nemzeti Színházzal az évad legjobb operaelőadásai­nak bemutatására. A meghir­detett bérlet négy előadásra szól. A szegedi társulat Verdi A végzet hatalma című ope­ráját, Beethoven Fidélióját és Wagner Tannhauserét mutatja be Kecskeméten, valamint egy balettesttel lép nálunk szín­padra. A színház vezetősége nagy gondot fordít ezekre az előadá­sokra. Messzemenő figyelemre vall, hogy a régi bérlők helyeit november 30-ig fenntartják A Zola-interjú

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents