Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-15 / 241. szám

1963. október 15, kedd 3. oldal Akik elbúcsúztak... Rovom Szakmar főutcáját. Hétköznap délután van, az út­test forgalma a szokásos képet mutatja. Kukoricával rakott szekerek ballagnak a Petőfi Tsz központja felé. A fogato- sok javakorabeli emberek. A járókelők között sem találkoz­zon! fiatallal. Hol vannak a fiatalok? Ezzel a kérdéssel állítok be Rideg Vincéhez, a helybeli ál­talános iskola igazgatójához is. — Annyit máris mondhatok, hogy az iskolából 1956 óta ki­kerültek közül egyetlen fiatal maradt a községben — mondja szomorkás mosollyal. — Sebők Sándornak hívják. Még a ne­vét is tudom. A Kalocsai Ál­lami Gazdaság itteni üzemegy­ségében dolgozik. Akik megtöltik a hajnali buszt Bemegyünk a tanterembe. A tablókról kamaszosodó lány­os fiúarcok néznek vissza ránk. Hol vannak? — Meglehetősen sokan tanul­nak tovább. Nagy részük gim­náziumba jár. Mezőgazdasági technikumba már jóval keve­sebben. Az idén hárman men­tek erre a szakra. Hogy visz- szajönnek-e? Nem tudom — És a többiek' — Ki merre. A hajnali busz mindennap megtelik a kalocsai paprikaiparnál, meg a cement­üzemnél dolgozóknál. Sokan el­járnak az állami gazdaságba is. De a hat tsz-ben hiába keres­ne fiatalt, nem találna. Megdöbbentő tények. Magya­rázatért Rákos Katalin községi védőnőhöz fordulok. Ö ugyan­is a Petőfi Tsz 30 tagú K1SZ- szervezetének a titkára. Ennek az alapszervezetnek egyébként az az „érdekessége”, hogy tag­jai közül csupán Barabás Ilona dolgozik a közös gazdaságban, ö is, mint adminisztrátor. Se támogatási se jövedelem — Nehéz dolgunk van — mondja a KtSZ-titkár. — A tsz-szel, amely egyébként a község legnagyobb közös gaz­dasága, nincs valami jó kapcsol­tatunk. S ez elsősorban nem a| fiatalok hibája. Tavaly például! ifjúsági munkacsapatot szeri veztünk, s egész évben vállal­tunk öt hold fűszerpaprikát) készpénzfizetés ellenében. Andi­kor azonban először kimentünk a területre, csak inútt-amott láttunk palántát. Szabadi I^a-r jós elnökhöz fordultunk, hogy segítsen bennünket, adjon pa­lántát a pótláshoz. Ö azonban elutasított bennünket. A fiata­lok másfelé kerestek munkát. Szabadi András, a községi párttitkár, nyíltan kimondja: az a legnagyobb baj, hogy ke­vés a jövedelem a szövetkeze­tekben. Az elmúlt évben az Üj Élet Tsz-ben ért legtöbbet a munkaegység, 20 forint egy­néhány fillért. A hat tsz közül négy mérleghiánnyal zárt. Nemrég a Kiskőrösi Állami Gazdaság valósággal toborozta itt a fiatalokat. A szüretre. Naponként 80 forintot kapnak. A lányok a Béke Tsz-ből nyá­ron is ebben a gazdaságban dolgoznak. Havi 1800—1900 fo­rint a keresetük. Két évvel ez­előtt — akkor a tsz még rend­szeresen adott előleget — a közösben is megtalálták a munkát. — Meggyőződésem, hogy nem szívesen járnak el a fiatalok a községből — hangoztatja a párttitkár. — A szükség kény­szeríti rá őket. Kalocsára reg­gel 5-kor indul a busz. Kettő­kor vége a műszaknak, a busz azonban négy óra után indul vissza a községbe. Kinek jó ez? Nyilvánvalóan senkinek. Különben a község szórakozási lehetőségekkel sem áll rosszul. Van mozi, művelő­dési otthon. Nyáron még két klubszobát is berendeztek az if­júság részére, televízióval, mag­nóval, sok más egyébbel. Bár igaz, hogy a hat szállás lakóinak — s a lakosság fele ott él — ez nem sokat jelent. Aggasztó folyamat Nemcsak a szövetkezetek gyér jövedelme taszítja a fiatalokat. A csekély ösztönzés is, ami az ifjaknak nem biztosít perspek­tívát. Az idén ugyan százalékos a kukorica, meg a fűszerpapri­ka művelése, de ez kevés Szak- máron, ahol a munkaegységnek jelenleg még nincs „fedezete”. — Jövőre javulás mutatkozik — tájékoztat Farkas András ta­nácselnök. — Az összes kapás­növény ápolása százalékos lesz, s a gazdákkal egyenként meg­beszéljük, ki mennyit tud vál­lalni. így bizonyára több család­tagot tudunk rendszeresen be­vonni a munkába. Igen, épp ideje lenne meg­állítani a fiatalok „elvándorlá­sának” aggasztó folyamatát. S hogy e jelző használata meny­nyire nem alaptalan, álljon itt Antal Istvánnak, a Petőfi Tsz főkönyvelőjének tájékoztatása: — Kétszázegy a férfi gazdák száma. Ebből 40 éven aluli har­minckilenc. Harminc éven alu­liak mindössze hárman vannak. Huszonöt évnél fiatalabb nincs senki. A szükséges létszám még most megvan a területhez. De a nehezebb testi munkához már alig találunk embert. Traktoro­saink is az idősebb nemzedék képviselői. Ám, ha közülük egy megbetegszik, már nem tudunk kit a gépre ültetni. A kettős műszakra nem is gondolhatunk. A mostani helyzet Szakmáron nem derűtfkeltő. A fiatalok el­vándorlásának a megállítása nem könnyű. De meg lehet — és meg is kell e feladatot ol­dani. Hatvani Dániel Magyar újságirókiildöltség utazott Lengyelországba A Lengyel Népköztársaság Külügyminisztériumának meghí­vására hétfőn magyar újságíró­küldöttség utazott tíznapos lá­togatásra Lengyelországba. A küldöttség tagjai: Márkus Gyu­la., az MTI külpolitikai szerkesz­tőségének vezetője, Eck Gyula, a Képes Ojság főszerkesztője, Korolovszky Lajos, a Magyar Rádió és Televízió rovatvezető­je, T. Tóth Béla, a Népszabad­ság munkatársa, Schel Gyula, a Magyar Rádió és Televízió mun­katársa és Serény Péter, az Esti Hírlap munkatársa. STlLUSEGTSÉG — Sikerült az istállóhoz a megfelelő szarvasmarhát kite- nyéstenünk! lalnak a közösségért — nemegy­szer elfelejtődik. A nevelésnek sokféle módja van. A tudatformáláson, politi­kai nevelőmunkán, a pártokta­tásba való bekapcsolásukon kí­vül bátran meg lehet bízni a párt törekvéseivel egyetértő elvtársakat apróbb feladatokkal. Emellett hatnunk kell az em­beri jellemvonásaikra, rokon­szenves tulajdonságaik fejlesz­tésére. A szocialista címért vetélkedő munkabrigádok nagyszerű elő- iskolái az ilyen nevelésnek. A Lakatosipari Vállalatnál például — ahol dicséretes a pártépítő munka — a pártba jelentkezők 90 százaléka éppen a szocialista brigádokból kerül ki. Ugyanez a helyzet a Faipari Vállalatnál is, ahol a párttagok száma a két évvel ezelőtti vezetőség új- jáválasztása óta megkétszerező­dött. S az utóbbi helyen az is a gondos nevelőmunkára utal —, hogy a pártoktatásban való rész­vételre mintegy száz pártonkí- vüli is jelentkezett. A VIII. kongresszus, s a me­gyei pártértekezlet határozatá­nak szem előtt tartása tükröző­dik abban, hogy míg az elmúlt évben hét mérnököt és techni­kust vettek fel a kecskeméti pártalapszervezetek, addig idén kilencre emelkedett a felvétel­re jelentkezők száma. Legalább ilyen jó a helyzet a pedagógu­sok körében, akik közül idén tizenkilencet vettek fel tagje­löltnek. Ám. hogy összességében még­is némi lassúbbodás tapasztal­ható a pártépítésben, ennek má­sik okát a pártatapszervezeti munka nem mindig megfelelő színvonalában látja a pártbi­zottság. — Vajon mi ösztönözheti az embereket arra, hogy felvételü­ket kérjék a pártba, ami első­sorban külön kötelességekkel jár? — vetette fel a kérdést Greiner elvtáre és nyomban meg is adta rá a választ: — Talán elsősorban • is a vonzó pártélet. Mert, ha egy üzemben valóban a pártszervezet a gaz­dasági, politikai munka mozga­tója, ha az emberek látják, hogy egyetlen életrevaló észrevétel, javaslat sem megy veszendőbe, ha a párttitkárhoz minden — ügyes-bajos problémájukkal — őszintén mehetnek az emberek és végső sorom látják, hogy a kommunisták pártjához tartoz­ni milyen megtiszteltetés — szinte önkéntelenül vonzód­nak ehhez a -közösséghez. Ellen­kező esetben pedig joggal fel­vethetik: Ugyan miért menjek én oda? Elsősorban tehát a vonzó párt­élet megteremtésére kell töre­kedni, s máris megkönnyül a pártépítési munka. Igen, a színvonalas, tartalmas pártélet vonzza az embereket. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a felvételüket kérők spontán jelentkezésére várjunk. Aki kopogtat a párt kapuján, az alapszervezet kommunistái­nak már ismerniük kell. S meg­ismerkedni a jelölttel elsősor­ban munka közben lehet, s tu­datának, jellemének formálásá­ban is főleg közben kínálkozik lehetőség. Ez a tevékenység min­den kommunista számára a Szer­vezeti Szabályzatban is előírt kötelessége. Ilyen munka köz­ben szövődik ismeretség, ba­rátság után aztán ritkán csúszik A nemesnádudvari példa Egy nemrégen lezajlott érte­kezleten hallottuk az alábbi megállapítást: „... amióta községünkben megnőtt az új­ságolvasó családok száma, sokkal könyebben értünk szót a lakossággal, a tsz tagsággal. Jobban megy minden a köz­ségben ...” A fent idézett megállapítás Papp István, a nemesnádud­vari párttitkár ajkáról hang­zott el. Az értekezlet résztve­vői nagy figyelemmel hallgat­ták, hogyan érték el, a köz­ségben, hogy egy év alatt 208 olyan családhoz jár az újság, ahová azelőtt legfeljebb egy- egy hetilap jutott el, hébe- hóba. Nemesnádudvaron a közsé­gi pártvezetőség felismerte az újságolvasás jelentőségét és hozzákezdett az előfizetők gyűjtéséhez. Először elhatá­rozták, hogy a pártaktívák közreműködésével felkeresik azokat a családokat, ahová nem jár rendszeresen újság. A pártbizottságon a községtér­képén zászlócskával jelölték meg azokat a házakat, ahová a postások visznek újságot. A szervezést főként a Petőfi Népére irányították, s a mun­ka nyomán napról napra nőtt az olvasók száma, s a térké­pen egyre több lett a piros zászlócska. Nemcsak a pártszervezet, hanem az állami és tömeg­szervezeti vezetők is, s nem utolsósorban a postások is szívügyüknek tartják az elő­fizetők számának rendszeres növelését. A postások minden hónapban beszámolnak az el­ért eredményekről. A fejlődés­ben természetesen nagy szere­pe van Papp Istvánnak, aki sze­mélyesen is részt vállal az új előfizetők gyűjtéséből és ké­sőbb a megtartásából is. Érthető, hogy ennyi gondos­ság, ilyen szervező munka után a községben hónapról hónapra több az újságolvasó, és szinte elenyésző a lemor­zsolódás. A beszervezett elő­fizetők rendszeres olvasókká váltak, s a legtöbbjük ma már el sem tudja képzelni az életét újságolvasás nélkül; Ugyanezen az értekezleten még az is elhangzott, hogy Nemesnádudvaron addig nem nyugszanak, amíg el nem érik kitűzött céljukat: minden házba napilapot! S ez a célki­tűzés ma már egyre reáli­sabbnak tűnik, és biztosak vagyunk a megvalósításában. Ennyit a nemesnádudvari sajtóterjesztő munkáról. A példa jó, lehet másutt is kö­vetni. Mezei István Kétezer forint fekbért takarítottak meg (Tudósítónktól) Vasárnap reg­gel a szokásosnál jóval nagyobb mennyiségű áru várt kirakásra a bajai 9. számú AKÖV teher- rakodóján. Ezen a napon a ra­kodómunkások száz tonna eter­nitcsövet és száz tonnánál több különféle kereskedelmi árut raktak ki a szállító vagonból és továbbítottak rendeltetési he­lyére. Mindezen felül azonban még öt vagon kohósalak is ki­rakásra várt, de erre már nem jutott munkaerő. Amikor erről a bajai Türr István Közgazda- sági Technikum, valamint a Hermann Ottó fiúkollégium két KISZ-brigádja tudomást szer­zett, Richnovszky Andor igaz­gató vezetésével, önkéntes va­sárnapi munkában vállalták a salak kirakását. Kazal Béla az AKÖV forgalmi osztályának ve­zetője még vasárnap este be­számolt az elvégzett munkáról, s elmondotta, hogy a KISZ-fia- talok 160 tonna kohósalakot raktak ki a vagonokból, ebből mindjárt 60 tonnát közvetlenül a sükösdi bekötőút építéséhez szállítottak. De ezenkívül még mintegy 160 métermázsa sót és be felületesség a felvételét kérő ajánlásába. Semmiképpen sem helyes az a gyakorlat, hogy legtöbbször a párttitkár, vagy a vezetőség va­lamely tagja az ajánló. Hiszen az nemcsak leszűkíti a pártépí­tési munkát, hanem ezeknek az elvtársaknak az egy-egy jelölt­tel való foglalkozásra sem jut­hat mindig annyi idejük, mint amikor ez a tevékenység az alapszervezet valamennyi tagja között oszlik meg. Az alapszervezeti párttitkárok értekezletéin — a pártépítést il­letően — az említetteken kívül is sok minden szóba került még. Nem utolsósorban az is, hogy a párt tagjelöltjeinek nevelése nem fejeződik be a felvételük­kel. Az ehhez javasolt hasznos tanácsokon kívül a kecskeméti városi pártbizottság „tagjelölt- iskola” szervezésével konkrét segítséget is kíván nyújtani. A hat előadásból álló folyamatos tanfolyamon —, amely még e hónapban megkezdődik — fő­ként a Szervezeti Szabályzattal, a pártmunka módszereivel, a kommunisták jogaival és köte­lességeivel ismertetik meg a párt újabb és újabb tagjelöltjeit. nagyobb mennyiségű tőzeget is kiraktak a vagonokból. A szorgalmas KISZ-brigádok teljesítménybérben dolgoztak és önkéntes vasárnapi munkájuk­kal közel kétezer forint fekbér megtakarítását tették lehetővé. Tari Sándor Meghiúsult telepítés A soltszentimrei Ezerjó Szak- szövetkezet most ősszel újabb 50 hold szőlő telepítésével akarja gyarapítani a közel­múltban létesített ültevényei- nek területét. A betelepíten­dő területbe azonban egy 23 holdas erdősáv ékelődik. Ennek fáit ki kell termelni, aminek a megtörténte után kerülhet sor a talajmunkákra, majd a telepítésre. A szakszövetkezet elnökhe­lyettesének elmondása szerint mintegy háromnegyed éve „vajúdik” már a kitermelés engedélyezésének ügye. A me­gyei tanács mezőgazdasági osz­tálya szeptember 23-án hozott határozatot, s ennek értelmé­ben a „kitermelésre a Kiskun­sági Állami Erdőgazdaság jo­gosult”. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság korábbi, szep­tember 10-i leirata szerint pe­dig az erdőterület helyébe a szakszövetkezet földjeiből ki­hasítandó másik 23 holdat a szövetkezeti gazdáknak kell „az erdőgazdaság szakmai irá­nyítása mellett, saját üzemi költségen, beerdősíteni”. Mellékes most az, hogy a szakszövetkezet éppen megfor­dítva szeretné: a kitermelést ők, az erdőtelepítést pedig az erdőgazdaság végezze. A tény az, hogy az erdő még mindig „talpon áll”, a talajmunkákat ezért nem lehet megkezdeni, s a szőlőtelepítés munkája — a szakszövetkezet fennállása óta első ízben — a tavaszra ma­rad. Megértjük, hogy az ügy több fórumot járt meg, s ez időt vett igénybe. De hogy a tavasz- szal remélhetőleg végre földbe kerülő szőlővesszők e huzavonr miatt csak jóval később póznám­má jd termést, ezért valakinek vállalnia kell a felelősséget. •tóba Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents