Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-06 / 234. szám
tó#8. október 8, vasárnap S. oldal A nyugdíjas Hivatalosan a határban (T. P.) Egy választási plakát akadt nemrégiben a kezembe, a jelöltek névjegyzékét tartalmazta. S ami akkor, a választások idején szemembe sem tűnt, most felkeltette a figyelmemet. Az egyik név . mellett, a foglalkozás megjelölésénél ezt olvastam: nyugdíjas. Jól ismerik megyeszerte az elvtársat, köztiszteletben álló ember, s már nem először képviseli választóit. Mégis a plakát csak ennyit árul el róla: nyugdíjas... Nem hagyott nyugodni a gondolat és találomra elővettem még néhány választási plakátot. Kíváncsi voltam, hogy csak véletlen jelenségről van-e szó, vagy elterjedt gyakorlatról. Sajnos, a tallózás arról győzött meg, hogy furcsa „betegség” áldozatai lettünk: derék nyugdíjasaink egyéniségét mi magunk szür- kítjük el ezzel a pontos, de mégiscsak egysíkú szóval, hogy: „nyugdíjas”. Itt van például a kecskeméti városi tanácstagok névsora, milyen gazdag nevekben és a legkülönbözőbb foglalkozási ágakban, szívmelengető még csak a puszta felsorolása is. Üzemi munkás, tervező, gépész- mérnök, tsz-tag, jogász, háztartásbeid, molnár, tanító, körzeti orvos ... hogy csak néhányat említsünk közülük. És 16 nyugdíjas is — de csak né- győjük neve mellett található meg a volt foglalkozás ilyenformán: nyugdíjas iskolaigazgató, nyugdíjas kereskedősegéd, nyugdíjas művezető... A többi csak „nyugdíjas”, és semmi több. Pedig — kiderítettük — akad köztük nyugdíjas vb-elnökhelyettes, nyugdíjas ktsz-tag, KlSZÖV-alkal- mazott és rendőrségi dolgozó is. Egyikőjük üzemből vonult nyugdíjba, másójuk egy iskolából, s ki tudja még hányféle munkaterületről. Hosszú, fáradságos életút van mögöttük, •..amrt ha nem is tükröz teljes egészében, de legalább jelez a hajdani foglalkozás megjelölése. Ennyit, azt hiszem joggal elvárnak ők, és elvárhatunk mindannyian — ha elér- . jük azt a kort. S a viszolygóknak, akik talán furcsának tartják, hogy mondjuk egy üzemi munkás neve után írjuk: „nyugdíjas lakatos” vagy esztergályos, s ..uram bocsáss!” még a tsz-ta- goknál is feltüntetjük ezt, engedtessék meg még néhány gondolat kifejtése. Az első csupán formainak látszik, s holmi nyelvészeti dolognak, holott lényegesen több annál. Azt mondjuk, szokatlan mindez. De miért szokatlan? Mert gondolhatott-e nyugdíjra nálunk akár húsz-harminc évvel ezelőtt az egyszerű földműves, a konzervgyári munkás, vagy az éjjeli őr? Volt-e időnk és lehetőségünk megszokni az efféle társításokat, szókapcsolatokat? S ilyen értelemben ez már politikai kérdés is. — Tehát nem „konstatálnunk” kell nyugdíjasaink előző foglalkozását, hanem szinte büszkélkedni vele, mert rendszerünk humanizmusát, emberségességét bizonyítja — ha kell ország-világ előtt. S végezetül még egy érv az említettek mellett: a mi nyugdíjasainak nagy többsége csak a volt foglalkozását tekintve „pihenőre tért” ember. Nagy részük nem tud meglenni valamilyen hasznos közéleti tevékenység nélkül, hiszen az — ahogy mondani szokás — már a vérébe ment át. Ezt bizonyítja éppen a megválasztott tanácstagok listája, névsora, ahol bőségesen szerepel a „foglalkozás” mellett a nyugdíjas meghatározás. S ezek az úgynevezett „nyugdíjasok” járják a körzeteket, társadalmi munkát szerveznek, panaszos ügyeket intéznek, egyszé- rűen nem akarják tudomásul venni az idő múlását, mert úgy érzik, hogy amíg dolgozni bír az ember, s ahhoz kedvet is érez, addig az igazi öregség is távoltartja magát. Fiatalok ők, legalábbis szívükben fiatalok —, s egy sorban küzdő, fáradozó emberek az ifjabb korosztállyal. Adjuk hát meg nekik ezután a szerény megbecsülést, életük rangját, a tiszteletet parancsoló foglalkozásuk megjelölésével is, ahogy azt majd mi is elvárjuk fiainktól — esztendők elmúltával. Uilésen átadták az e'ső kutat A Csongrád megyei Ullés köz ségb környékén az elmúlt más fél év alatt hat kutat fúrtak az Alföldi Gáz- és Kőolajipari Tröszt alföldi kőolajfúrási üzemének dolgozói. Az 1-es számú kutat szombaton a kutatók átadták az Alföldi Olajtermelő Vállalatnak, s rövidesen megindulnak az első üllési olajszállítmányok. Jóvérű csikók repítik a köny- nyú homokfutót. Dombra kanyarodik a dűlő és a kocsiról belátjuk az egész mélykúti határt. Szinte világítanak a homoksárga kukoricatáblák, üdén zöldellnek a gabonavetések. — Ott, a diófasornál kezdődik a mi birodalmunk — mutat előre Kancsár Sándor, az Űj Élet Tsz párttitkára. Az előttünk haladó három kocsiban a községi tanács végrehajtó bizottságának tagjai ülnek. Saját szemükkel akarnak meggyőződni arról: hogyan halad az őszi munkával az Új Élet Tsz tagsága, fedi-e a valóságot a vezetőség beadott jelentése? Jól fixet a kukoricát Répaföld mellett áll meg először a kocsikaraván. Kazinczi Mihály, az Űj Élet Tsz elnöke, jókora répát mutat Vezdán József tanácselnöknek, és köti az ebet a karóhoz, hogy egy-egy holdról felszednek 160—180 mázsát. A tanácselnök mosolyog, de nem tágít attól, hogy kár volt ide répát vetni. Partos rész és a takarmánynövény itt nagyon megsínylette a nyári aszályt. Ha a répájukra nem is, de a kukoricájukra büszkék lehetnek az Üj Élet Tsz gazdái. Gavlik Antal, a Béke Tsz brigádvezetője is tetszéssel nézegeti a sűrű szemű, acélos csöveket és elismeri, hogy a szomszéd bizony túltett rajtuk. A jól előkészített talajba vetett kukorica 41 mázsa átlagterméssel fizet. — Látja, ezért is jó, hogy ülés előtt kihoztuk a végrehajtó bizottság tagjait a határba — súgja fülembe a tanácselnök. — így legalább megnézik a másik tsz földjét is a szakemberek, és ha valami jót látnak, megjegyzik maguknak. Paprikaföld mellett haladunk el. A sorok között jókora kupacokban piroslik a termés. Még mielőtt feltehetném a kérdést, Kancsár elvtárs már magyarázna is a furcsa látványt: — Szerződésünk van a Kecskeméti Konzervgyárral, de kapacitáshiányra hivatkozva napok óta nem tudja átvenni a leszedett mennyiséget. Csak egy brigádot foglalkoztatunk itt, mégis két-három nappal előre vagyunk a szedéssel. Idén bizony nehezebb eladni a zöldségfélét, mint megtermelni. Dölyfös és családja Az 1-es számú üzemegység hatalmas istállóiban nevelkedik nítani bennünket. Vannak gyerekek, akik jól csinálnák, de vannak rosszak, akik elrontják. Ezeknek rosszul esik, ha osztályzáskor nem kapnak jó jegyet... Aztán az ebédlőben is. Vannak, akik például a levesnek csak a sőréjét szedik ki, mások meg tiszta levet esznek.” „Meg vagyok elégedve a műhely tanulószobáival és rendjével. — írja a harmadik. — Elismerem, hogy mindenkit osztályzata szerint kell értékelni, amiben egyetértek a műhely vezető személyeivel... Bár vannak a tanműhelyben, akiket nagyobb fegyelemre, erősebb kézzel kellene fogni.” „Egy névtelen” ezt jegyezte feí: „Az osztályzattal meg vagyok elégedve, mivel én is látom, hogy. munkadarabomra nem érdemiek többet. Az oktató elvtárs is jó, mivel mindenkinek azt adja, amit megérdemel. Szigorú, és ezzel biztosítva van, hogy a fiúk nem zavarják egymást a munkában. A fiúkról is írok. Mindegyiket kedvelem, csak B.-vel nem tudok kiegyezni, mivel nagyon gőgös. A munkahelyen azt hiszi, hogy ő tud csak valamit Megfigyeltem, az ebédlőben is úgy viselkedik, hgoy senki se akar vele ütni.’* . 1V „Szeretem a szakmám. Először még nagyon szokatlan volt ez a munka, de most már szívesen csinálom. Az osztályzattal is meg vagyok elégedve. Az ebéd is nagyon jó” — közli röviden egy kis „diplomata”. Az utána levő hasonlóképpen: „Nehéz volt megszokni az új környezetet. A munka is nehezen ment. Most már örülök, hogy felismertem magam a szakmában. Szorgalmasan és vidáman fogok ezentúl mindig a munkámhoz.” Egy kis személyeskedés: „Nekem a műhelyben minden jó, csak B. nem tetszik, mert mindig szemtelenkedik. Ha szólok neki, elkezd verekedni.” Megint egy kis fejbólintó-nö- vendék: „Rosszat nem tudok. Mert rossz csak annak lehet, aki nem szereti a szakmáját és nem szeret dolgozni. Nincs kifogásom a műhely rendjével szemben sem. Az ebéd szerintem megfelelő.” Azért kritika is akad: „Nem tartom helyesnek, hogy nálunk van a lyukasztó és előbb más csoport dolgozik vele. Az osztályozással nincs semmi bajom. Ha az oktató. elvtárs úgy akarja, figyelmeztesse B.-t, T.-t cs K.-t, hogy az étkezdében rendesen szedjenek levest.” .. „Oktatóm nagyon jó, társaimmal sincs semmi baj, csak egy- gyel, B.-vel — az ebédlői viselkedése miatt — referál az utolsó előtti levélíró. — Az osztályozással nincs semmi bajom. Ha én kettest kapok, az az én bajom, mert nem jól végeztem a munkámat. Mi még csak kezdők vagyunk, egy-két hónap múlva majd belejövünk a munkába, akkor talán jobb jegyeket érünk el. A tegnapi és tegnapelőtti munkám hármas lett, és ebből látom, hogy eredményemmel felfelé haladok.” „Vélemény-fogalmazás” — címet visel az utolsó levél. Mintha csak ezzel kezdené: „Csatlakozom az előttem szólókhoz...” — „Mikor bemegyünk az ebédlőbe, és helyet foglalunk, látjuk, hogy a mellettünk levő asztalnál B. nagy igyekezettel szedi a levesnek a sűrejit. Nem törődik azzal, mit fog enni másik tanulótársa. Úgy gondolja, másnak jó a ritka lé, vagyis a levesnek a leve ... Különben a munkahely jó, viszont vannak egyesek, akik nagyon büszkék a munkájukra.” Mintha összebeszélték volna a gyerekek, olyan egyetértéssel verik el a port B.-n, aki mohó, erőszakos, „gőgös”. Olyan rossz fiú ez, oktató elvtárs?. a termelőszövetkezet állatállománya. Kazinczi Mihály elnök büszkén mutatja a szépen göm- bölyödő hízó marhákat. Az idén 220 darabot értékesítünk — tájékoztatja a végrehajtó bizottság tagjait. A borjúnevelő fala mentén mély árok húzódik. Rövidesen lefektetik a csöveket és bevezetik a vizet a növendékállatok „lakosztályába” is. Méltóságteljes lassúsággal döcög elő óljából „Dölyfös”, a hatalmas komvall kan. Ügyet sem vet a látogatókra, végigballag a rekeszek előtt és szemlét tart népes családja fölött. — Komvallt és fehér hússertést keresztezünk hizlalásra — magyarázza az elnök. — Tízhónapos korukban elérik a 110 —120 kilót. Ebben az évben 2 millió 500 ezer forint értékű sertést értékesítünk. Jelenleg 150 anyakoca, mintegy 700 hízó az állomány. Eladásra neveljük a fiatal tenyészkanokat is. Dél felé jár az idő, ideje lenne visszaindulni a községbe. A végrehajtó bizottság tagjai azonban meg akarnak bizonyosodni afelől: igaz-e a hír, hogy 37,5 cukorfokos mustot préseltek az elmúlt napokban a termelőszövetkezetben? Nincs szerencsénk. A mai must „csak” 24—25 fokos, de a prés mellett dolgozók erősítgetik, hogy a hír megfelel a valóságnak. Az eső után beállt meleg néhány helyen szinte aszúvá érlelte a szemeket és sohasem tapasztalt magasra kergette a must cukorfokát. A krumpliföld mellett már ebédelnek az asszonyok, amikor a falu felé fordul a kocsik rúdja. Nemcsak a határidő, a minőség is fontos Néhány perc pihenő a tanácsháza hosszú asztala mellett, aztán szólásra emelkedik Vezdán József. — Végrehajtó bizottságunk ülésének első része már lezajlott a határban. A tapasztalatok alapján vitassuk meg az Űj Élet Termelőszövetkezet őszi munkákkal kapcsolatos beszámolóját. Kazinczi Mihály, a közös gazdaság elnöke alig győz feleletet adni a záporozó kérdésekre. Egyik-másiknál bizony töprengenie kell. Marosi Gyula községi párttitkár az iránt érdeklődik: hogyan áll. a gazdaság az őszi ve— Rossz? Nem akarom ismételni a pedagógus jelszót, hogy rossz gyerek nincs, csak nem megfelelő környezet, körülmények __B. nekem is megválasz olt egy alkalommal: „Ha tudja, miért kérdezi tőlem?” — felelte nyeglén. .. .De mielőtt elveszíteném a fejemet, és túl haragosan büntetném, mindig eszembe jut. Ennek a fiúnak nincs apja, öt testvérével édesanyja nagyon küszködve neveli őket. Sem módja, sem ideje nincs arra, hogy a mindennapi előteremtése mellett, a kiegyensúlyozott, biztonságos anyagi viszonyok között élő édesanyák módjára leülhetne egyik aprósággal, meg a másikkal is: — „Nézd, kisfiam, ez így illik... Kislányom, ma melyik ruhácskát veszed fel inkább? ... Na, most már jóllaktatok, mossátok meg megint szépen a kezeteket.” — Kis vadócok, nyűgösek, éhesek a gyerekek. B. idejövetele után pár nap múlva megszökött, hazament. Anyja könyörgött neki: „Menj vissza, kisfiam, ott legalább lesz elég ennivalód ... Meg kistestvéreidnek is több jut itthon valamivel.” TÖTH ISTVÁN téssel, elegendő-e a vetőmag? — Eddig a kalászosoknak mintegy a 61 százalékát vetettük el. Két vetőgép dolgozik állandóan. Ha az idő kedvez, október 25-re földbe kerül a búza. Vetőmagunk van elegendő — hangzik a felelet. Dóra László tanácselnök-helyettest az érdekli: teljesíteni tudja-e a gazdaság a 26 ezer mázsás silózási tervét? Az elnök elmondja, hogy eddig 18 ezer mázsa takarmányt tartósítottak. A hátralevő nyolcezer mázsát a cukorrépa felszedése után készítik el. A kukoricatörés azonban gondot okoz. Eddig mintegy 65 holdról takarították be a termést, s több mint 540 hold van még hátra. A munkára mozgósítják azonban a szövetkezeti gazdák családtagjait is. Az ülés befejezéséül a tanácselnök összefoglalja a végrehajtó bizottság tapasztalatait: — Az Űj Elet Termelőszövetkezetben — és ez érvényes a község többi gazdaságára is — kifogásolható a vetés minősége. A határidők betartását nem kapkodó, felületes munkával, hanem jó szervezéssel kell elérni. Az őszi munka fontossági sorrendje: kenyérgabonavetés, cukorrépa-betakarítás, kukoricatörés. Így irányítsák a munkát a termelőszövetkezetek. És alkalmazzák bátran az anyagi ösztönzés módszerét. Két hét múlva a Kossuth Tsz őszi munkáját vizsgálja felül a határban a községi tanács végrehajtó bizottsága. Békés Dezső m • Öregek napja Napok óta hozza a posta a híradásokat arról, hogyan, s mivel készülnek falvaink- ban, városainkban az idős emberek ünneplésére, ..köszöntésére. Kecelen a társadalmi szervek és a helyi tanács ma százötven idős embert lát vendégül a földművesszövetkezet kisvendéglőjében, Baján a Vörös Fény Termelőszövetkezet párt- és gazdasági vezetősége a közös gazdaság nyolcvan idős tagját köszönti. És így folytathatnánk hosz- szan a felsorolást. Mert ma már nem hiszem, hogy akadna falu megyénkben, ahol ezen a napon érdektelenül, kedves baráti és köszöntő szavak nélkül mennének el az idős emberek mellett. Akik — jól tudjuk ezt — valamennyien megérdemlik a figyelmet, elismerést. És nemcsak a régmúlt évek munkájáért. Hisz sokuk — talán fogyatkozó erejéhez mérten, de méltóképpen és áldozatkészen — most is segít mindennapi dolgainkban. A gyerekeinket, házunk táját gondozó, rendben tartó nagymamákon és nagypapákon túl még sok száz olyan példát is találunk, mint a tataházi Petőfi Termelőszövetkezet 178 idős tagjáé. A verőfényes őszi napsütés biz- tatgatására, „aki csak mozogni bírt” kint dolgozik a határban. Napok óta lelkesen, szorgalmasan segítik a fiatalabbakat az őszi munkában, hogy időben magtárba kerüljön minden szem megtermelt kukorica, burgonya, és pénzt kamatozva piacra, boltba jusson a paprika és más zöldségféle. Ám ne feledjük, hogy mindezekért nemcsak ezen az egyetlen októberi vasárnapon tartozunk nékik köszönettel, megbecsüléssel! Tisztelni, szeretni és legfőképpen segíteni őket — egyik legszebb és legemberibb kötelességünk az év minden napján. E. E.
