Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-30 / 254. szám

Vm. október », 3. oldal NAPIRENDEN A TEL A hideg időkre való felkészülés nemcsak a családon belül jelent gondot, feladatokat, hanem az üzemekben, a munkahelyeken is, ahol életünk jelentős részét töltjük. Éppen ezért jól esett ol­vasni a Vasas Szakszervezet Bács-Kiskun megyei Bizottsága munkásellátási bizottságának je­lentését a vasipari üzemek téli felkészüléséről. A bizottság hét üzemben vizsgálta, ellenőrizte a felkészülést, s azt állapította meg, hogy apróbb hibáktól elte­kintve, előző évekkel összeha­sonlítva komoly fejlődés tapasz­talható. Megfelelő kályhákat, gőzfűtés­hez kazánokat, tüzelőt biztosí­tottak. Meleg ruha, gumicsiz­ma, bakancs, s egyéb, a dolgo­zóknak járó felszerelések elő­készítve állnak a raktárakban. Ahol még van tennivaló, határi- időt szabtak annak elvégzésére, ífy például a ZIM-ben novem­ber 10-ig a műhelyekben elkeli végezni a próbafűtéseket, s a bajai DÁV külszolgálatos dol­gozóinak érdekében a Vasas Szakszervezet központjának köz­benjárását kérik a lakókocsik beszerzéséhez. Koránt sincs azonban még mindenütt rend, s hogy a tél milyen kötelességekre figyel­mezteti a gyárak vezetőit, szak- szervezeti bizottságait, ennek súlyát az SZTK-nál mindig ren­delkezésre álló és tanulmányo­zásra érdemes táppénzkifizeté­sek adataiból is lemérhetjük. Lássunk egy kis statisztikát néhány évre visszamenően. Ho­gyan alakult a téli és nyári táppénzszázalékok közötti diffe­rencia. Téli százalék Nyári százalék 1960. 4,4 3,4 1961. 4,4 3,4 1962. 4,3 3,5 És 1963 telén 5,2 százalék je­lezte, hogy a rendkívüli tél a dolgozók egészségét is alaposan megviselte. Amikor egyes felelősöket kö­telességükre figyelmeztetnék hi­vatalos szervek, azzal térnek ki, hogy „Nemcsak az üzemben hűlnek meg az emberek, hanem az utcán is.” Ezzel mintegy le is akarják rázni felelősségüket. Nem is kell orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy az ilyen ké­nyelmes. az emberséggel is el­lentétes nézetet megcáfoljuk. Az ízületes — ha megfelelően felöl­tőnk — az utcán azért nem vá­lik munkaképtelen beteggé, mert jön-megy, mozog. Ha azonban műszakokat ül vagy áll végig hideg, huzatos munkahelyen, szinte egyik napról a másikra jelentkeznek nála az ízületi fáj­dalmaik, melyeik előbb-utóbb ágyba is döntik. Az ÉM Fémmunkás, Épület- lakatos és Tömegcikkipari Vál­lalat Vasszerkezetek Gyára kecskeméti egységénél az elmúlt években gyorsan felfutott a munkáslétszám, sokasodtak a feladatok. Nem épültek azonban ennek megfelelően műhelycsar­nokok. A dolgozók jelentős ré­sze kénytelen volt szabadban dolgozni, mert fedett munka­hely nem volt elegendő. Emiatt itt az átlagnál magasabb a táp­pénzes megbetegedések, hűléses, mozgásszervi megbetegedések száma. Hasonlóképpen igen magas volt ez a szám az év első hó­napjában a kecskeméti parketta- gyárban. Elégtelen volt a csar­nokok fűtése, egy kazán nem működött, s bár a munkások heteken át panaszkodtak, intéz­kedés alig történt. A műhelyek­ben 6—10 fokos hőmérséklet mellett dolgoztak. Gondoljuk el, milyen érzéssel tölti ágyban napjait a munkás, aki betegségét azért kapta, mert üzemében nem megfelelő az emberekről való gondoskodás. Biztosan elégszer kesereg amiatt, hogy felgyógyulásáig csak a táppénzt adhatja család­jának. Képzeljük el, milyen kedvvel megy vissza felépülése után a gyárba, mikor tudja, hogy a táppénzes időszak miatt jó darabig szó se lehet a gyerek cipőjének vagy a feleség téli­kabátjának megvételéről. A fentebb elmondottak az ed­digi statisztikai adatokon, hely­színi tapasztalatokon alapulnak. A mostani tél itt van már a nyakunkon, de még mindig van idő, hogy alaposabban készülje­nek fel az üzemek. Ha „receptet” ajánlhatnánk a téli, munkahelyi megbetegedések hathatós csök­kentéséhez, ennek azt a fajtáját tartjuk egyedül célravezetőnek, amire ez a fejléc van nyomtat­va: „Emberekről való gondos­kodás.’’ —th —n 280 százalék A gyógyszeripar netto ter­melői árai az önköltség javulá­sával évről évre változnak. A második ötéves terv az 1960. évi árszinten 187 százalékos fejlő­dést írt elő 1961-ről 1965-re. Ez­zel szemben 1963-ban a fejlődés majdnem 280 százalék lesz. A kikemelkedően fontos C-vita- mintgyártás például a bázisév­hez képest több mint tízszeresé­re, a B-12 vitamin pedig hu- szon h ötszörösére növekedett. A legfontosabb 32 cikk összesített termelése 325 százalékkal nőtt 1960-tól 1963-ig. Egy kis eszmecsere Amíg a nagypapa a szomszéd­dal egy kis baráti beszélgetés keretében megvitatja a „világ folyását”, a kisunoka — matróz- blúzban és jó meleg kucsmával a fején — jóízűen szürcsölget a kunszentmiklósi cukrászdában is kapható, immáron hagyomá­nyossá vált italból, a Hősiből. A két Kindla Három-négy szekér ácsorog a tompái Szabadság Tsz központ­jának udvarán, a kovácsműhely előtt. Mögöttük Kindla Péter, a közös gazdaság kovácsa pat- kolja az egyik nyugodt, türel­mesen álldogáló lovat. Sokszor látott, naponként is­métlődő kép ez a szövetkezet­ben. A kovács számára ezzel kezdődik a nap. A tsz 120 lova közül minden reggel akad né­hány. amelynek lábára új pat­kó kívánkozik. Még egy patkószeg — és má­ra kész... A kovács felegyene­sedik, s a megvasalt lólábak fémes koppanásait figyeli a kö­vön. Aztán ezt mondja: — Ha annyi forintom lenne, ahány lovat megpatkoltam éle­temben, halálomig megélnék be­lőle. Tudja, én félig-meddig a kovácsműhelyben nőttem fel. Igaz, az apám urasági bognár volt, de egy fedél alatt dolgo­zott a kováccsal. Nagyon tet­szett, hogy az izzó vasat for­Kindla Péter és fia, Sándor, az utolsó simításokat végzi az újjávarázsolt szekéren málni lehet... Hát ezt a szak­mát választottam. Nem volt könnyű élete. Kis­szálláson, egy urasági méntele­pen majd’ egy évtizedig dolgo­zott. — Micsoda lovak voltak ott! — emlékezik. — Lipicaiak. A legkülönbek az igazgató hintá­ját röpítették. Két óra alatt Sze­geden voltak. Pedig ötven kilo­méter a távolság. Bemegy a műhelybe, s egy kattintással megindítja a vil­lanyfúj tatót. Az egyik cápafejű fogóval vasat tart a felizzó pa­rázsba. Közben így folytatja: — De hát azok mit sem érné­nek a szövetkezetben. Ide ne­héz, szívós lovak kellenek. Stra­pabírók. Fiatal, erős, svájcisapkás férfi lép a műhelybe. Ahogy a fúró­géphez indul, látszik rajta, hogy otthonosan mozog itt. — A fiam — mutatja be Kindla Péter. — Ö is kovács. — Meg lakatos is — veszi át a szót Kindla Sándor. — Négy évig Pesten, a Ganz MÁVAG- ban azt a szakmát űztem De visszajöttem, mivel nem kap­tam lakást. Meg unalmas is volt. Éveken át egyforma munkada­rabokat csinálni. Ez változato­sabb, tehát szebb is. Itt ugyan nem nyolc órát dolgozunk, ha­nem jóval többet. A kovács kilenc fia közül kettő folytatja az apja mester­ségét. Sándor itt, Mihály pedig az egyik csikériai tsz-ben. Ócsai Sándor, a fiatal vas­utas „ munka-rezidenciája” a kiskunfélegyházi fűtőház; mö­gött, a kerítéshez ragasztott kis épületben van. Utoljára tavasz- szal látogattuk meg itt. Tervei­ről beszélgettünk, miután ismé­telten tanácstaggá választották. Most is éppoly friss, lelkes — és ami rá különösen jellemző —, szenvedélyesen egyenes ember. Ezért kezdi talán egy kissé ha­ragos mondattal a tájékoztatást. — Fel vagyok háborodva. — Nem sikerültek a szép cél­kitűzések? — Amikor megint megválasz­tottak, minden noszogatás nél­kül munkához láttam. Megszer­veztem, hogy a Fadrusz János, Liszt Ferenc és Munkácsy Mi­hály utca lakói — folyóméte­renkénti 20 forintos — társadal­mi hozzájárulással siettessék a járdaépítést. Megvoltak az alá­írások. minden olyan símán ment, hogy magamban azt gon­doltam: „No, Sándor, ha egész évben így lesz, ebben az. eszten­dőben körzeted nvnden utcájá­ban lesz iárda. kövesét nagy részben sőt vízvcz 'is a Ho1- ló Lajos, Honvéd és Laktanya utcában, ahonnan a tötíbi szin­tén beköthető.” Amirői tavasszal beszéltem az elvtársnak, a magam részéről mindent elvégeztem. Megvannak az aszfaltjárdák, de... Nekem nem mindegy, hogyan lesz az ígéretből valóság. Elvem az egyenesség. Említettem, hogy a 20 forin­tos hozzájárulást mind a három utca megszavazta. Időközben a KÖFA hatáskörébe került az ügy, s a 20 forint helyett 10 fo­rint is elég volt járdaméteren­ként. Ekkor azonban a Munká­csy utcaiak — a Csáki testvérek kivételével — visszakoztak. Nem fizetnek — mondották — és va­laki megsúgta: „Megcsinálják azt hozzájárulás nélkül is.” Megépült a Munkácsy utcai jár­da is. De a másik két utca la­kói joggal reklamáltak azóta sokszor, miért szedtünk be tő­lük pénzt, ha amazoknak úgy is sikerült? Nem kis összegekről van szó. Seres Márton például 430 forintot fizetett a portája melletti járdarész után. Mit mondhattam a kifogások­ra? Hogyan nézzek most a má­sik két utca választóro1 gárainak szemébe? Egyébként a múlt hé­ten, a III—IV. kerületi párttag­gyűlésen hallottam, hogy van­nak utcák, melyekben befizet­ték a hozzájárulást, de még nem csinálták meg a járdát. Becsapottnak érzi magát kör­zetem, illetve a három utca a vízvezetékkel is. Amikor meg­kaptam az értesítést, mindjárt hozzáláttam, hogy a társadalmi hozzájárulás összegét begyűjt- sem. Nyolcéves kisfiam is be­állt iskola után „segédtanács­tagnak”, ő is járt a választók­hoz, akikkel már egytől-egyig tanácskoztam. Két nap alatt így tudtuk összeszedni a pénzt, s örültünk, hogy biztosítottuk el­sőségünket a munka megkezdé­séhez. Május 3-án fizettem be a 6000 forintot, és vittem az örömhírt: Gulyás elvtárs meg­ígérte, egy hónap múlva kész lesz a vízvezeték. A zófa öt hónap telt el, a munkát még meg sem kezdték. Nem volt azóta tanácsülés, ál­landó bizottsági megbeszélés, ahol a vízvezetéket ne sürget­tem volna. Választóimmal pe­dig restellok találkozni, mert még határozott választ nem ad­tak, mikor teljesül az ígéret. Ne járassák le ilyen könnyel­műséggel a tanácstag hitelét. Semmi baj nincs, ha azt köz­ük: „Elvlársak, nem várt aka­dályok jöttek közbe, csak ekkor és ekkor lehet megoldani.” De ha válaszra sem érdemesítenek bennünket... A szeptemberi tanácsülésen végre ígéretet kaptunk, hogy ebben az évben elkészül a víz­vezeték. A sok huzavona után azonban az utca bizalma egy kicsit megingott. A tanácstag becsületét is kikezdik a kényel­meskedések, közömbös, felelőt­len ígérgetések. örülök, hogy a megyei lap ér­deklődik, mik a tanácstag gond­jai. Arra is büszke vagyok, hogy körzetemben — a Honvéd utca kivételével — aszfaltjárda van már az utcákban, s nagy részben kövesút. Mióta tanácstag va­gyok, ezt értük el az összefo­gással. Vízvezeték is lesz. Ad­dig nem „szállók le róla”. . Igaz, egyszer meghátráltam. Szeptember 22-én lett volna ta­nácstagi beszámolóm. Megmond­tam a tanácstitkárnak: „Nem me­rek addig a választóim elé áll­ni, míg egyenes választ nem tu­dok adni az említett gondokra.” Ilyen még nem esett meg velem, mióta tanácstag vagyok. Biztos vagyok benne, hogy a ta­nács vezetői hozzásegítenek: ilyen ne is ismétlődjön meg a jövőben. Tóth István Bőven akad munkája a szö­vetkezet kovácsainak. A patko- lást. mint most is, általában a szekerek javítása követi. Hat­van fogata van a tsz-nek. min­den napra van javítanivaló. — Havonta kettőt „generáloznak”. — Ezek a szekerek is mások, mint régebben voltak — mond­ja az idősebb Kindla. — Annak idején az volt a szakma dicső­sége. ha a kovács minél inkább kicifrázta rajtuk a vasakat. A vásárokra is elsősorban azért jártunk, hogy ezt figyeljük. Er­refelé leginkább a dorozsmaiak értették ennek a csínját... A mostaniak viszont kétszer any- nyit elbírnak, mint azok, bár kevésbé mutatósak. íme, így érzékeli a szövetke­zetben immár 14 éve dolgozó kovács az átalakuló világnak a józan gyakorlatiasságon alapuló követelményeit. Ittléte alatt már megismerkedett a traktor von­tatta. korszerű munkagépekkel is. S elégedett a munkával — — meg a jövedelemmel is. — Évente 8—900 munkaegység' szerez, ami havonta kétezer fo rint feletti keresetnek felel mc- Fia 20 százalékkal kap keveset bet, mint ő. A jól gépesített tsz kovács- érzik, tudják, hogy rájuk még hosszú időn át szükség lesz. Hatvani Dániel A tanácstag becsületéért

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents