Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-27 / 252. szám
WW. f^tSSfsr 9f, vasárnap 6. «Rtel POHÁRBA ZÁRT NAPFÉNY Méltatás és megjegyzés egy könyv margójára A patrióta nagy figyelemmel kiséri, hogy az újságok, folyóiratok, a rádió, .televízió vagy a könyvek mit írnak, mondanak szőkébb hazájáról. Egyáltalán nem panaszkodhatunk arról, hogy Bács-Kiskun megye mostohagyerek, hiszen sok helyen találkozunk városaink, falvaink nevével, és nem kis helyet kap az a megyénkre leginkább jellemző küzdelem, amely a homok végleges meghódítását célozza. Ezért vettük az utóbbi időben örömmel kezünkbe dr. Molnár Frigyes, Tompa Béla, Horváth Sándor és dr. Szegedi Sándor megyei szakírók műveit. De nem volt kisebb az örömünk, amikor a Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában Katona József és Dömötör József tollából A magyar borok — borvidékek című érdekes, szép kiállítású ismeretterjesztő mű megjelent a könyvesboltok kirakataiban. Szándékosan használom az ismeretterjesztő jelzőt, annál is inkább, mert manapság, amikor a magyar szőlőtermelés és borgazdálkodás egy soha nem látott ívű fellendülés előtt áll, a könyv tartalma nagy köziérdeklődésre tarthat számot. A mű a magyar borokról és borvidékekről úgyszólván minden tudnivalót az olvasó elé tár, olyan átfogó módon és új vonatkozásokat is megemlítve, amivel eddig a téma iránt érdeklődő egy cím alatt nem találkozhatott. A könyv ugyanakkor élvezetes és szemléletes stílusban lebbenti fel a fátylat a szőlőtermesztés sok évezredes múltjáról és magyarországi meghonosodásáról. A laikus számára is érthetővé teszi a borkóstolás művészetét, s a modem ember igényének megfelelően kéri a borászat lépéstartását az ízlésváltozással, s mintegy ráadásul bevezet a borfogyasztás gasztronómiai rejtelmeibe is. A pohárba zárt napfény — ahogyan költői kifejezéssel tisztelik a szerzők borainkat — a könyv törekvésének megfelelően a kulturált és egészséges táplálkozás részeként kapja meg a maga helyét. A magyar borok népgazdasági jelentőségéhez méltóan a könyv részletesen ismerteti az egyes borvidékeket, azok történelmi múltját, és elemzi az ott termelt fajták értékét. S mivel a bortermelés hazánknak nemcsak múltját, hanem nagy eredményekkel kecsegtető jövőjét is adja, ezért a műnek fontos elhivatottsága van eme közkedvelt kertészeti kultúra nép- gazdasági fontosságának bemutatásában. A könyv értékén bizonyára nem ejt csorbát az afféle recenzió, ha Bács-Kiskun megyében A homoki szólok ezer éve című fejezettel foglalkozunk elsősorban. Egyébként a kötetnek is egy termesztőtájjal ez a legbőségesebben foglalkozó része, és ha ehhez még hozzátesszük, hogy a magyar szőlő- termesztés 65 százaléka a homokon díszük, akkor ez az „önzés” mindenképpen megbocsátható. A szerzők pontos históriáját adják a homokon már egy évezrede dívó szőlőtermesztésnek. Rendkívül érdekes adatok tárulnak fel ebből a múltból, amely jó bizonysága annak, hogy a szőlőtermesztés a homokvidék nagy gazdasági hagyományai közé tartozik. S ez a termesztési múlt egyben predesztináló tényező is további terveinkben, hiszen a jól termékenyítő ökológiai körülményeken túl a szőlőkultúrához való érzelmi vonzódás, az apáról fiúra szállt sok-sok szakértelem és szőlőszeretet fontos szubjektív tényező grandiózus terveink megvalósításához. A tradíció és a körvonalaiban már megvalósulni látszó gazdag távlatok egymásba fonódása vitathatatlanná teszi a homoki szőlőtáj történelmi jellegét és végérvényesen feleslegessé válik a megkülönböztetés a régebben megszokott homoki és történelmi borvidék között. A mezőgazdaság szocialista átszervezése, a szőlő- és bortermelés nagyüzemi alapokra helyezése lehetővé tette, hogy a homoki borok a szerzők állásfoglalása szerint is „méltó versenytársai lesznek a köztudat előtt is legjobb hegyi borainknak.’' A homok hasznosítása öreg gondja a Duna—Tisza közén élő embereknek. A múlt század utolsó harmadában az energi- kusabb homoki szőlőtelepítésnek két fő tényezője volt: a filoxéravész és a vándorló homok megkötése. Az azóta eltelt évtizedek jól bizonyítják, hogy a homok további és végleges meghódításának, egyálta- 'án a homok hasznosításának legnagyobb jövedelmet ígérő és legigényesebb eszköze a nagy szőlő-gyümölcsligetek. Homokhátságunkon az élet így tette fel a kérdést: homoki ember mit akarsz? Három-négy mázsa rozsot, vagy 60—100 mázsa szőlőt? A válasz egyértelműen és évek óta a megyei pártpolitika tengelyit képezi: biztosítani kell ezeknek a .szűzföldeknek” a legmagasabb fokú hasznosítását. Ez fontos feltétele a megye jövőjének és a homoki ember szocialista boldogulásának. A szerzők művükben nem törekedhettek a teljességre. Mégis talán nem lett volna túlzott kívánalom, ha röviden, de felvázolják a homoki szőlőtermesztés jövőjét. A bevezetésben érzékeltetik, hogy az utóbbi esztendőkben e téren „forradalmi átalakulás ment végbe”, éppen ezért talán jó lett volna jelzést adni a nagy távlatok beteljesedését szolgáló és a napjainkat jellemző indításról. Köztudomású, hogy az alföldi homokvidék Bács-Kiskun megyei nagyobbik felében ebben az ötéves tervben 45 ezer hold szőlőültetvény létesül, amelynek méretei a szőlőtermesztés gazdag múltjában egyetlen időszakkal sem hasonlíthatók. Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy a homoki ember ezekben az esztendőkben írja nagy hőskölteményét, most telGépesített giccsterjesztés A Magyar Közlöny legfrissebb száma új, giccsellenes törvényről tudósít. „Képző- és iparművészeti alkotásokat engedély nélkül lakásán, vagy műtermében (műhelyében) csak a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának, továbbá a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja — saját maga, kereskedelmi szerv, vagy ügynök közreműködése nélkül — hozhat üzletszerűen forgalomba. A művészet szeretői bizonyára vára szolgált a közízlés széles körű átformálódásának is, de még mindig akadnak — elég szép számban — giccsfestők és belőlük hasznot húzó „maszek” üzletemberek, Sőt, amíg a művelődésügyi szervek, a múzeumok gépjármű hiányában elvétve tudnak csak vidékre juttatni kiálllításakat, a piaci giccsárus — autóval rendelkezik. A képen látható kocsi a keceli piacon reklámozta portékáit: aranyozott blondell- keretbe foglalt silány minőséörömmel fogadják ezt az ésszerű és előremutató rendelkezést, amely azt jelenti, hogy nem lehet többé háborítatlanul árusítani az ízlésromboló fércműveket. Kérdés: mennyire használják ki, hogyan szereznék érvényt az új rendelkezésnek felügyeleti szerveink, A feladat nem könnyű. Mert igaz, hogy a népművelés, az ismeretterjesztés, az iskolázottság hatalmas arányú növekedése jagű, értéktelen giccsekeL Az új rendelkezés birtokába* az eddiginél jóval hathatósabban kell a közízlés fejlődését veszélyeztető giccsek gyártói, árusítói ellen fellépni és őket a „piacról” kiszorítani. Csakis a szigorú ellenőrzés és felelősségre vonás — ha minden esetben és bátran élnek vele megyénk művelődésügyi szervei — lehet célravezető. V. Zs. jesedik be mindaz, amit valaha Csókás, Miklós, Katona, Hankovszky és Mathiász megálmodtak. Mindez együttvéve képezi tartalmát annak a nagy munkának, amelyet ma már az egész ország közvéleménye a futóhomokból aranyhomok programjaként ismer. A méltatott fejezet hasznos ismertetést ad a homok legelterjedtebb borszőlőfajtáiról, jól bemutatva azok becses értékeit. Ez segít a telepítésnél, hiszen a termesztő az értékesebb fajtákhoz vonzódik. Még wt volna azonban, ha a szerzők abban is állást foglalnak, hogy a nagyüzemi telepítéseknél mely fajták részesíthetők előnyben. Mindent egybevetve: szívesen vettük kezünkbe a könyvet, és bizonyára még sokszor fellapozzuk, ha a szőlőtermesztés múltját bizonyító adatra, a borok rangjának megítélésére és annak eldöntésére lesz szükség, hogy a Kecskemét környéki szüret nélkülözhetetlen birka- pörköltje után milyen borral koccintsunk. WELTHER DÁNIEL Napirend? öt, fél hatkor kelnek, este hat-hétre jönnek haza. Ebédidőben pihennek odakint két órát. Pénteken délutántól hétfő reggelig szabadok. Mivel telnek a esték? A szobában nincs villany, így hát nemigen olvasgatnak. A községi művelődési házba meg nem engedi be őket az igazgató, mert még nem töltötték be a 16. évüket. A tsz-ben klub, tv nincs. Valahogy agyonütik az estét, nagy ritkán moziba mennek. Nem hiányzik a betű? — A regény helyett többet érne egy könyv, ami a gépekről szól. Most közbeszól Muzsik Tibor, a járási tanács mezőgazdasági osztályának oktatási előadója, aki elkalauzolt a fiúkhoz Szánkra: Ez csak a kezdet — Másutt is vannak ilyen bajok. Persze, vehetne a tsz könyvet, nem nagy az összeg. De majd utánanézünk, mit lehetne kapni Kisfáiból, a szakmunkásképző iskolától. — Az a baj — teszi hozzá —, hogy ezek a gyerekek nagyjából úgy élnek, mint a munkásszállások lakói. Pedig tanulók még, nevelni kellene őket, foglalkozni velük. A község művelődési embereinek 's kötelességük lenne törődni velük. Persze, elég gyorsan megszervezték az idén a járás néhány termelőszövetkezetében a tanulóképzést. Ezek a gondok csak (mert három hónapig a központi iskolában vannak a fiúk Kisfáiban) — ez 2250 forint. A napi koszt 16—17 forintba kerül, aztán a szállás, mosatás, összesen körülbelül 40 ezer, viszont öt tanulóra 7500 forintot kapnak az államtól. Azt mondják tehát a Haladásban: megbántuk már, szeretnénk visszacsinálni. Kérték is, hogy kettővel, hárommal felbonthassák a szerződést. A járási tanács természetesen ehhez nem járult hozzá. Igaza volt. Nemcsak „jogi szempontból”, még csak nem is azért, mert a jövőre is gondolni kell, hanem azt mondták: számoljatok csak egy kicsit utána! Ha meggondoljuk, nem is olyan rossz üzlet ez. Mert a gyerekek, ugyebár, dolgoztak az idén is a betakarításban, a szüretben. Együtt a felnőttekkel, s ti is megmondjátok: annyit, mint a felnőttek. Amit ott kerestek, nem kell kifizetni. Ez „tiszta haszon”. Aztán meg Sólya Laci és Bárkai Feri egyedül szántottak már az idén. Kedves kis történetet hallok most. Az apró termetű Bárkai Feri nem kellett senkinek, amikor „kiosztották” a fiúkat a traktorosok között. Az egyik traktoros, a legjobbak közül való, éppen nem volt ott, így Feri őrá maradt. Most aztán nem győz örülni a „főnök”, azt mondja: nincs olyan felnőtt, aki úgy érzi a gázt, mint a kicsi. Éppen nem ráfizetés A fiúk tehát jövőre már önállóan dolgoznak majd, ha felügyelettel is. Igaz, hogy ez látszólag nem haszon a szövetkezetnek, mert a munkájukat a mestereik számlájára kell írni. De végeredményben az is csak nyeréséig}, mert a traktoros közben pihen, aminek következtében jobban bírja majd a nyújtott műszakot, jobb lesz tehát a teljesítménye és a munkája minősége. Hasznos munkát végeznek a fiúk, a gépek karbantartásában is. A szanki Haladásban megnyugodtak azóta a kedélyek: Jó, most már mindegy, ha úgysem lehet visszacsinálni, belenyugszunk! Nem akartak ők rosszat, csak attól féltek, hogy „becsapódnak”. Hiszen meg is szerették mór ezeket az igyekvő, ügyes fiúkat. Különben nem csináltattak volna nekik külön, szabóval, nyári ruhát. Hogy ne lötyögjön úgy rajtuk a felnőttekre varrt készruha. Bevallom, amikor elindultunk Muzsik Tiborral meglátogatni ezt az bt fiút, egyedül az aggasztott, hogy ja helyen vannak-e, gondoskodnak-e róluk, ha már annyira szabadulni akarnak tőlük. Efclöl megnyugodhattunk, és ez a legfontosabb. De azért az se kicsiség, hogy a Haladásban úgy vannak már vele, s mindinkább belátják: érdemes volt szerződtetni őket. Megérte. Mester Laszti most bukkannak ld. Sólya Laci ismét közibeszól; — Tessék mondani, tovább is tanulhat aztán az ember, ha már szakmunkás lett? Csókási Sanyi többet tud’ — Én be fogok iratkozni a technikumba. Amúgy a szüleim dott már olyat, amikor mérges volt, hogy mi hasznuk van belőlünk, ha nem engedhetnek a gépeken önállóan dolgozni. Elhamarkodták ? A többit már a Haladás irodájában tudakoljuk. Tóth IstTörök Jóska (balról) és Csókási Sanyi a műtrágyaszóró gép szerelését gyakorolja. nem bírtak volna taníttatni, így meg az első évet majd ki is hagyhatom. Amikor már mindent elmondtak, előrukkolok azzal, ami miatt kijöttünk hozzájuk. — Aztán, fiúk, néznek-e felétek? Törődnek-e veletek? — Hogyne, főleg Kovács elvtárs, az elnök. De Vágó Laci bácsi, az elnökhelyettes monván főkönyvelő van éppen itthon: — Megkötöttük a szerződést, mert azt hittük, az összes költséget fedezi majd az állam. Számolunk: munkaruhára — nyári vászon ruha, esőkabát, vattakabát, kesztyű, sapka, csizma — fejenként évi ezer forint. Azután kétszázötven forint fizetés kilenc hónapon át
