Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-26 / 251. szám

1963. október 26, szombat t. oldal Az angol—francia közeledés Hamarosan találkozik Ben Bella és II. Hasszán király Az együttműködés megsokszorozza a szocializmus erőit AZ ANGOL közvéle­mény szeretné remélni, hogy Butler, az új kül­ügyminiszter, elődjénél | EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN sem a repülőkötelékek bevetése. Hírek érkeztek arról is, hogy az algériai harcoló egységek jelen­nagyobb hajiekonysaggal és kiegyezesi készség­gé! javítani fogja a viszonyt Anglia és a Közös Piac országai, főként Franciaország között. Couve de Murville francia külügyminiszterrel folyta­tott megbeszéléseiről csak annyit hoztak nyilvá­nosságra, hogy „javította az éghajlatot” —, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen semmi érdem­leges lépés nem történt a tényleges közeledés irányában. A két külügyminiszter Hágában ta­lálkozott a Nyugat-Európai Unió hét külügymi­niszterének most kezdődött tanácskozása alkal­mából. Az összejöveteltől egyébként politikai megfigyelők nem várnak különösebb eredményt. Bár az is világos, hogy Párizs szívesen venné most London közeledését, ha az egyben az an­gol—amerikai viszony lazulását jelentené. Erre azonban nem lehet számítani. Macmillan távo­zása — írja a Paris Jour — valójában csapást jelent Párizsnak a francia—angol közeledésbe vetett reményeire. Butler ugyanis még távolabb áll a francia állásponttól, mint elődje. Ami Ang­liának a Közös Piacba való felvételét illeti, Luns holland külügyminiszter kijelentette a tanácsko­záson: Sok függ az angol általános választások kimenetelétől, ami egy évre elhalaszthatja a dol­gokat. Ha a választások olyan új angol kormányt eredményeznek, amely továbbra is Európa pozi­tív megközelítésének híve, úgy Anglia beléphet a Közös Piacba talán egy év múltán. A JELENLEG Tuniszban tartózkodó HailéSze- tasszié etióp császár sajtófőnöke közölte az új­ságírókkal, hogy az uralkodó javaslata alapján II. Hasszán és Ben Bella beleegyezett abba, hogy hamarosan találkozzanak Líbiában Algéria és Marokkó vitás problémáinak rendezése céljából. A találkozó színhelye minden valószínűség sze­rint Tripoli lesz. Egyébként, mint ismeretes, megállapodás jött létre a lázadókhoz pártolt El Hadzs ezredes és Ben Bella között arra vonat­kozólag, hogy háromezer berber gerillaharcost beszerveznek és elszállítanak az algériai—ma­rokkói határ védelmére. El Hadzs csatlakozása jelentős eredmény Ben Bella számára, akárho­gyan alakul is a helyzet. Ha a harcok a határo­kon tovább folynak, akkor nem kell tartania egy háta -mögött levő második fronttól, ha pedig megkezdődnek a tárgyalások Marokkóval, akkor azokon úgy léphet fel, mint mindenki által elis­mert államfő, az egységes nép képviselője. Al­gériai hírügynökségi közlések szerint az algériai csapatok előrehaladását a harcok térségében nem tudta megakadályozni sem a marokkói tüzérség, tos mennyiségű lőszert és fegyvert zsákmányol­tak. A hírek szerint körülbelül a felét visszafog­lalták annak a területnek, melyet a marokkóiak a hónap eleje óta megszálltak. A harcokban mindkét oldalról több ezer főnyi katonaság vesz részt harckocsik és tüzérség támogatásával. Ma­guk a marokkóiak is megerősítették, hogy az al­gériaiak erősen támadnak, de azt nem ismerték el, hogy területnyereséget is értek el. A SZOCIALISTA tábor országainak gyümöl­csözően fejlődő együttműködéséről ír és ezzel kapcsolatban a KGST munkájával foglalkozik a Pravda pénteki száma. A szocialista világrend- szer fölényének tudatos és tervszerű felhaszná­lását lehetővé tevő együttműködés fényes pél­dáját mutatják a KGST tagállamai. Az együtt­működés eredményei igazolják a szocialista or­szágoknak az erők egyesítésére, a gazdasági kap­csolatok bővítésére és a tapasztalatcserére irá­nyuló politikáját. Ha nem is közvetlenül, — de ugyanezeket a megállapításokat támasztja alá egy chilei újságíró nyilatkozata is, aki a nyári hónapokban hazánkban járt. A Novoje Vremja című több nyelvű szovjet külkereskedelmi heti­lapban megjelent cikk részletesen ismerteti a magyarországi életszínvonal emelkedését, a fa­lusi helyzetet, az értelmiség fejlődését. Cikké­ben megállapítja, hogy Magyarország a szocia­lizmus kiváló gyakorlati példája. Évről évre erő­södik a szocialista demokrácia, s a párt helyes szövetségi politikájának megfelelően igen jó a politikai légkör. Az érdeklődés egyre inkább nö­vekszik, éppen a kedvező hírek hatására, a ke­let—nyugati kereskedelem fejlesztése iránt. Leg­utóbb Hodges amerikai kereskedelmi miniszter tett nagy jelentőségű megállapításokat e keres­kedelem fejlesztéséről. Kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak felül kell vizsgálnia eddigi politikáját. A múlt évben — mondotta — majd­nem 4,5 milliárd dollár értékű árucikket adtak el a Szovjetuniónak és más európai szocialista országoknak. Ebből az összegből, melyet az Egye­sült Államok NATO-szövetségesei kötöttek le, mindössze 125 millió dollár értékű árut szállí­tott az USA. Az Egyesült Államok — ismerte el Hodges — nem tudja megakadályozni, hogy a Szovjetunió megkapja a számára szükséges áru­kat az európai NATO-partnerektől. Megváltoz­tak azok a körülmények, melyek a szocialista országokkal való kereskedelemre vonatkozó szé­les körű korlátozások bevezetése idején álltak fenn. A politikai légkör az egész világon derű­sebbé vált. Tyereskova és Bikovszkij diadalát ja Lengyelországban Varsó. (MTI) „Válja” és „Falerij”, ettől a két névtől visszhangzik ma Lengyelország. A szovjet koz­mikuspár minden lépését mil­liók vigyázzák lengyelországi diadalútjukon. Különösen a fia­talság lelkesedése nem ismer határt. A lengyel ifjúság esz­ményképeként tekint az űr meghódítóira. Csütörtökön Bikovszkij a grünwaldi csatamezőn járva megkoszorúzta a grünwaldi emlékművet. Tyereskova pénteken már má­sodik napját tölti Lodzban, ahol — az odaérkezett Bi- kovszkijjal együtt — véget nem érő ünneplésben részesül. A lodzi textilipari techniku­mot, Lengyelország legrégibb ilyen jellegű iskoláját, a világ első női űrhajósáról nevezték el. Bány ászszer encsétl enség Nyugat-Németországban HANNOVER. (MTI) Csütörtökön este víz öntött el egy vasércbányát a Hanno­vertől mintegy 40 kilométerre délkeletre fekvő Lengede hely­ség mellett. A délutáni mű­szakban 130 ember dolgozott a száz méter mély tárnában. Het­venkilenc bányásznak sikerült a víz elől átjutnia egy szom­szédos, már használaton kívül helyezett bányarészbe, és sér­tetlenül jutottak a felszínre. A mentőosztagok pénteken délelőtt újabb hét bányásszal teremtettek összeköttetést, akik felmásztak a tárna egy maga­sabban fekvő, teraszszerűen ki­ugró részére, és csupán 25 mé­terre vannak a felszíntől. Meg­mentésük azonban még így sem könnyű, mert a kijáratot vastag sárréteg zárja el. A többi bányászról eddig semmi hír, és megmentésükre nem sok remény van. A szerencsétlenséget az okozta, hogy átszakadt az érc­mosásra használt víztároló gát­ja és mintegy ötszázezer köb­méter víz zúdult a tárnába. (Reuter, AP, MTI) Nemzetközi |K] A|L|E|I|D|Q|S|Z|K|Q|P Hírek a Vatikánból A második vatikáni egyete­mes zsinat ülésén pénteken megszavaztak egy módosítási javaslatot, amelynek értelmé­ben az egyház hajlandó hozzá­járulni ahhoz, hogy a húsvét vasárnapja az esztendőnek min­dig egyazon vasárnapjára es­sen. Egy másik módosítási javas­lat, amelyet szintén óriási több­séggel megszavaztak, kimondja, hogy fenn kell tartani a szentek tiszteletét, de az egyházi évet nem szabad túlzsúfolni a szen­tek ünnepnapjaival. Goulart beszámolója A brazil kormány ülésén Goulart elnök beszámolt az ország nehéz gazdasági és pénz­ügyi helyzetéről. Az ország el­adósodása — mondotta — nyo­masztó. Brazília nem építheti többé gazdaságfejlesztési terveit arra az elgondolásra, hogy nagyarányú külföldi segítséget kap; az országnak a kihaszná­latlan belső tartalékokból kell kiindulnia. A kormány — mu­tatott rá az elnök — „nem hó­dol be sem a külső nyomásnak, sem a külföldi érdekeknek’’. Hruscsov sajtóértekezlete az újságíró-világtalálkozó részvevőivel MOSZKVA. (MTI) Nyikita Hruscsov, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnö­ke pénteken fogadta az újság­írók III. világtalálkozója részt­vevőinek nagyobb csoportját. Hruscsov válaszolt a feltett kérdésekre. A sajtóértekezlet rendkívül meleg és barátságos légkörben folyt le. Basutoföld függetlenséget követel A basutoföldi kongresszus párt képviselője Kairóban saj­tóértekezleten kijelentette: Ba­sutoföld népe követeli, hogy hazájának haladéktalanul ad­ják meg a függetlenséget. Azt akarjuk, hogy az angolok vo­nuljanak ki hazánkból és ma­gunk irányíthassuk ügyeinket. Az argentin kommunisták elítélik a kínai vezetőket A Pravda pénteki számában megjelent Amedo Alvareznek, az Argentin Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai titkársága tagjának nyilatkoza­ta a kínai vezetők álláspontjá­ról. A nyilatkozat megállapítja hogy a kínai vezetők egyre jobban és jobban ellentétbe ke­rülnek a munkásosztállyal és a nemzetközi kommunista moz­galommal. Az Argentin Kom­munista Párt Központi Bizott­sága, valamint a párt XII. or­szágos kongresszusa határozot­tan elítélte a kínai vezetők ha­mis álláspontját — jelenti ki Alvarez. A Jelenlegi súlyos marokkói—algériai ha- tárviszály ismét elő­térbe helyezte a 450 ezer négyzetkilométer nagyságú és 12 millió lakosú Marokkói Ki­rályság területi igé­nyeivel kapcsolatos problémákat. Marokkó legnagyobb része fran­cia, Észak-Marokkó spanyol uralom alól 1956-ban szabadult fel. Függetlenségének el­nyerése után már rö­vid idővel sor került a marokkói területi igények bejelentésére. Marokkó történelmi múltjára hivatkozva az úgynevezett „Nagy- Marokkó” terv kereté­ben kereken 2 millió négyzetkilométernyi te­rületre, azaz tulajdon­képpen az egész Nyu- gati-Szaharára igényt tart. A térképünkön ferdén vonalkázva áb­rázolt marokkói terü­leti követelések részint még gyarmati sorban levő területeket érin­tenek. Marokkói elképzelé­sek szerint egész Mau­ritániát, a Mali Köz­társaság északi körze­teinek egy részét, to­Marokkó területi igényei vábbá Algéria szaha- rai területeinek a nyu­gati felét, valamint egész Spanyol-Szaha­rát is a Marokkó te- rületébe beékelődött Ifni spanyol gyarma­tot kellene Marokkó­világgazdasági jelentő­ségű vasérckészletek találhatók. Ugyan­csak jelentős a mauri- tániai rézérc, továbbá a Colomb Béchar— Tindouf vonal mentén elhelyezkedő kőolaj- készlet is. A marokkói nacio­nalistáknak Algériá­val kapcsolatos terü­leti igényei összefo­nódnak a nemzetközi imperiálizmus érdekei­vel. A forradalmi Al­gériai Köztársaság ugyanis politikai füg­getlenségének kivívá­sa után, jelentős lépé­seket tesz gazdasági függetlenségének el­érésére. Az imperia­lista érdekekkel való összefonódást meg­könnyíti az a körül­mény is, hogy a ma­rokkói nacionalisták élén a királyi udvar áll, melynek érdeke, hogy a félfeudális jel­legű monarchia belpo­litikai helyzete meg­szilárduljon. A melléktérképen 'balra fent) az algé­riai—marokkói vitatott határszakaszt és a fegyveres összetűzé­sek helyét ábrázoltuk. Kádár János fogadta a svéd közlekedésügyi minisztert Kádár János, a Miniszterta­nács elnöke, pénteken fogadta Costa Skoglund svéd közleke­désügyi minisztert, a hazánkba érkezett svéd közlekedési kül­döttség vezetőjét, es szívélyes eszmecserét folytatott ve'e. A fogadáson svéd részéről jelen volt Harry A. M. N. Baggó, a Svéd Királyság rendkívüli kö­vete és meghatalmazott, minisz­tere, magyar részről Kossá Ist­ván közlekedés- és postaügyi miniszter és Rónai Rudolf mi­niszterhelyettes. M agyar—osztrák vagyonjogi tárgyalások 1963 szeptember 24-e és október 25-e között magyar cs osztrák küldöttségek Budapes­ten tárgyalásokat folytattak a két országot érintő függő va­gyonjogi és pénzügyi kérdések rendezéséről. A tárgyalásokat folytatni fogják. Elutazott a jugoszláv parlamenti delegáció A jugoszláv parlamenti kül­döttség, amely Zvonko Brkics- nek, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szknps- tinája alelnökének vezetésével tartózkodott hazánkban, pénte­ken reggel elutazott Budapest­ről. A delegációt indulásakor Vass Istvánná, az országgyűlés elnöke, Pólyák János, az or­szággyűlés alelnöke, az ország- gyűlés tisztikarának több más tagja és Erdélyi Károly kül­ügyminiszter-helyettes búcsúz­tatta. Ott volt a búcsúztatásnál dr. Dusán Csalics budapesti jugo­szláv nagykövet is. Bumaza lemondta párizsi útját Bumaza algériai gazdaságügyi miniszter lemondta péntekre kitűzött párizsi útját. A mi­niszter az eviani egyezményben előirányzott gazdasági együtt­működés kérdéseiről készült tárgyalást folytatni a francia kormány vezető személyeivel. Az utazás elhalasztását nem indokolták meg. hoz csatolni. E terüle­teken a mostoha ter­mészeti viszonyok kö­vetkeztében csuDán 800 000 fő éli; Mauritá­niában és Algéria em­lített részein (Tindouf körzetében) azonban

Next

/
Thumbnails
Contents