Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-22 / 247. szám
Világ proletárjai, egyesuljefefc! XVIII. ÉVFOLYAM. 241. SZÁM 4ra 60 fillér 1963. OKTÓBER 22, KEDD A községekben is megkezdik a csatornázást Műhelyek, irodaházak, körzeti telephelyek épülnek a vízmű vállalatok részére Megyénk ivóvízellátása, — amely valamikor a legelmaradottabb volt az országban, — az utóbbi években jelentősen fejlődött. Ma már — a központi beruházások és a társadalmi összefogás, a községfejlesztés jóvoltából — nincs olyan községünk, ahol néhány mélyfúrású kút ne lenne, s rajtuk kívül 33 vízmű működik. E nagyarányú fejlődéssel minden vonatkozásban számolni kellett. Ezért hozták létre a Bács-Kiekun megyei Vízmű Vállalatot, s külön a megyeszékhely nagyvárosi igényeinek kielégítésére fejlesztik tovább a Kecskeméti Víz- Csatornamű és Fürdő Vállalatot. A megyeszékhelyen egyre nagyobb gondot okoz a vízellátás. Új víznyerőtelep létesítése, s a régi telep rekonstrukciója vált szükségessé, amely az elkövetkező években mintegy 65 millió forintos beruházást igényel- Ám ez még csak a kezdet, hiszen a továbbiakban a város iparának és lakótelepeinek fejlődése, s az építés alatt álló csatornahálózat üzemben tartása egyre újabb feladatokat hárít a vállalatra. Ehhez pedig mind* nagyobb munkásgárda és műszaki felkészültség szükséges. Jövőre már 6 és fél millós költséggel megkezdik a Kecskeméti Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat új műhelyeinek, üzemi konyhájának, étkezdéjének, ivóvíz- és szennyvízvizsgálatra alkalmas laboratóriumának, valamint irodaházának építésétA Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat — amely eddig Baja, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas vízmüveinek és a községek törpevízműveinék üzemeltetését látja el, újabb feladatot kap. Megkezdik ugyanis községeinkben a zárt csatornahálózatok és szennyvíztisztító berendezések építését. Az utóbbiak a szennyvízcsatornák vizét teszik majd öntözésre alkalmassá. Ilyen csatornamű létesítése Kiskőrösön, Soltvadkerten és Vaskúton már előkészítés alatt van. A vállalat fejlesztését mintegy 4 és fél millió forintos beruházással az idén megkezdték. Ebből Kiskunhalason — a vállalat székhelyén — raktárak, műhelyeik, irodaház és a munkások részére szociális létesítmények épülnek- Műhelyekkel, raktárakkal és a gyors javításokhoz szükséges felszerelésekkel ellátott telepeket építenek Baján és Lakiteleken, hogy a körzetükben működő községi törpevízművek üzemeltetéséről megfelelően gondoskodhassanak. A Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat körzeti telephálózata 1964-ben tovább bővül. Másfél milliós beruházással új üzemvezetőségek létesülnék Fülöpszálláson, Kiskunfélegyházán és Kalocsán. A tervek szerint a vállalatot — amely jelenleg megyeszerte 150 kilométer hosszúságú vízvezeték-hálózatot tart üzemben, s az idén 35, jövőre pedig körülbelül 75 millió forint értékű vízműépítést, kútfúrást és csatorna- építést bonyolít le — 1964-ben erőteljesen gépesítik, s mintegy 10 millió forintos beruházással fejlesztik. N. O. Harminchárommillió forint A Bajai Fémipari Vállalat kiváló munkájának köszönhet!; hogy alig több mint egy esztendő alatt rangos üzemmé fejlődött a szakmában. Tavaly augusztusig, hogy így mondjuk, kisszerű munka folyt az itteni műhelyekben. Azután adott megbízatást egyszerűbb esztergályos és lakatosmunkákra a Budapesti Kismotor és Gépgyár. Vezetők és munkások sikeresen állták a vizsgát, erre a fővárosi üzem bővítette a megbízatások skáláját. Most már szerelést is folytatnak a bajai vállalatnál, és ottjártunkig közel kétszáz motort szállítottak Pestre. Ebben az évben 33 millió forint értékű tervet teljesít az üzem, jövőre már 50 milliósat. 1965-ig mintegy 20 millió forint értékű beruházást kap a vállalat, amelyből 8 milliót építkezésekre, szociális létesítményekre fordítanak. Színvonalas termelés csak jó szakmunkásgárdával lehetséges. Megértették ezt a Fémipari Vállalatnál, ezért fordítanak nagy gondot az iparitanuló-képzésre. Tavaly 80. az idén 120 ipari tanuló sajátítja el a korszerű gyártmányok készítéséhez szükséges szakismeretek alapjait. Képünk Farkas Sándor maróst ábrázolja, amint fogaskereket készít. A fontos alkatrész gyártásánál nagy figyelem-összpontosításra van szükség. Az ember így ura igazán a gépnek. CÉLEQYENESBEN Befejezés előtt a vetés Munkával töltötték a hét végét a szövetkezetekben (T. I.) Sportnyelven mondva: célegyenesbe érkezett megyénkben a szövetkezeti gazdaságok vetési munkája. Az őszi kenyérgabonának az 5 százalék biztonsági hányadot is magában foglaló 189 ezer hold területéből az elmúlt hét péntek reggeléig 166 ezer holdon került vetőágyába a mag. Az eredmény az ütemtervhez mérten megfelelő — 101,4 százalékos arány mutat —, s arra utal, hogy termelőszövetkezeteink többségében jól szervezték meg e fontos munkát. S hogy a vetésnek a versenyfutáshoz való hasonlításánál maradjunk, olyan termelőszövetkezetek törtek az élen haladók soraiba, amelyek még egy hete, a fordulópontban, azt a látszatot keltették, mintha a „finisre” mar nem maradt volna erejük. így történt Alpáron, a köpeg egész parasztságát egy közös gazdaságba tömörítő Búzakalász Tsz-ben, amelynek vetési munkájáról 5—6 napja nem a legbiztatóbb hírek érkeztek, s a gazdaság már pontot tett a vetésre. A bajai járásban tíz napja még legutolsó helyen kullogott a bácsszentgyörgyi Ezüstkalász Tsz, de szombaton már szerkesztőségünkbe érkezett a község vezetőinek távirata, amelyben bejelentették, hogy a helység egyetlen szövetkezetének a gazdái 3 százalékkal túlteljesítették vetési tervüket. Mindéz azt mutatja, hogy tsz-einkben néhány nap alatt is lehet pótolni a lemaradást, ha minden erőt a vetésre összpontosítanak;. s ha így teszik, nem alaptalan a remény, hogy a vállalt határidő, október 2ő-e után nem marad megyénkben vetnivaló. Erre enged következtetni az is, hogy a múlt péntek előtti egy hét alatt 24 600 holdon történt meg a vetés, ha ezt az ütemet tartjuk, e hét péntek estig elvetésre kerül mindenütt a kenyérgabona. Ügyeljünk azonban arra, nehogy önteltség legyen úrrá rajtunk, a termelőszövetkezetek vezetőin, vagy más érdekelteken, mert ennek az lenne a következménye, hogy közvetlenül a cél előtt felbukunk. Máskülönben a statisztika alapján készített számvetés nem veszi figyelembe, hogy közös gazdaságaink csaknem mindenütt elegendő előkészített területtel rendelkeztek a vetés elvégzéséhez, ezután viszont kivétel nélkül olyan földbe kerül a mag, amelyről most takarítják be a kapásnövények termését. A remélt siker eléréséhez tehát arra van szükség, hogy elsősorban a bevetésre kerülő területeket szabadítsák meg az előveteménytől. E munkára szövetkezeti gazdáink mozgósítsák családjuk tagjait is, a tsz- és gépállomási vezetők pedig úgy csoportosítsák át az erőgépeket, hogy a terményszállítás, a szántás és a vetés komplex munkájában ne legyen percnyi fennakadás sem. Azok a közös gazdaságok, amelyekben már befejezték a vetést, gépeiket adják kölcsön lemaradt szomszédaiknak. A tataházi Petőfi Tsz például már több mint egy hete így teszi: miután elvégezte a vetést, erőgépeinek jelentős részét és a vetőgépeket átadta a bácsbokodi közös gazdaságoknak. Négy teljes nap van még hátra, az erők figyelembevételével rengeteg idő, nagyon jó az időjárás is, használjunk hát ki minden percet, szervezzük meg úgy a munkát, hogy pénteken este elmondhassuk: jól sikerült a „finis”, győztünk,1 Sürget a határidő, most minden percet kihasználnak a vetésre a termelőszövetkezetek. Számos helyütt az elmúlt vasárnap is a földeken szorgoskodtak a gazdák. Munkával töltötték e napot a városföldi Dózsa és a Petőfi Termelőszövetkezet vetőbrigádjának dolgozói is. Mindkét gazdaságban földbe tették a kenyérgabonát. Hasonlóképpen népes volt vasárnap a tiszakécskei határ. A Szabadság, a Béke és a Tiszagyöngye Tsz-ben is befejezték a búza vetését. A 33 285 holdas, 5 százalékkal felemelt vetéstervet közel 300 holddal teljesítették túl a kecskeméti járás tsz-ed. Szép eredménnyel zárták az elmúlt hetet a félegyházi járás termelőszövetkezetei. A kunszállási Alkotmány Tsz-ben vasárnap nl:g négy gép szórta a ma- dot, de délután már azt jelenthették a gazdaság vezetői, hogy pontot tettek a vetés végére. A járás már 106 százalékos tervteljesítéssel dicsekedhet, bár néhány termelőszövetkezet még az adósok listáján maradt. A bajai járási pártbizottság munkatársai a határt járva még alkonyattájt is munkában találták a bácsborsódi Rákóczi és az Új Élet Tsz vetőit. Mindkét termelőszövetkezetben az utolsó holdakon tették földbe a magot A járás minden olyan termelő- szövetkezetében munkával töltötték a hét végét a dolgozók, ahol még nem fejezték be a kenyérgabona vetését. A ma- darasi Dózsa és a Kossuth Termelőszövetkezet is igyekszik pótolni az elmaradást és előreláthatólag 24-re földbe juttatja a kenyérgabonát. Az uszódi Egyetértés Tsz-ben csatasorba álltak vasárnap a tsz vezetői is. Felváltották az utóbbi napok hajrájában kifáradt traktorosokat, vetőgépkezelőket. A dusnoki Munkás—Paraszt és a bátyai Piros Arany Tsz-ben 100—100 holdnyi búzát vetettek ezen a napon. A szak- mári Béke és a Remény Tsz gazdái már tiszta lappal kezdték a hetet. Mindkét tsz-ben földben a mag. Szombaton Fülöpszállás négy közös gazdaságának határában 1539 holdon — a tervezettnél 5 százalékkal nagyobb területen — befejeződött az ősziek vetése. Hétfőn a megyei tanács fel- vásárlási osztályán értekezletet tartottak a járási tanácsok vb felvásárlási csoportjainak vezetői, valamint a felvásárló vállalatok képviselői. Bevezetőül Magony Imre, a megyei tanács vb felvásárlási osztályának vezetője adott tájékoztatást, majd a résztvevők beszámoltak tapasztalataikról. Az árufelvásárlás eddigi eredménye túlhaladja nemcsak a tervekben szereplő mennyiséget, hanem a tavalyi eredményt is. Az eddigi évekkel ellentétben, piind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben egy-két százalékos túlteljesítés várható. Kiemelkedően jó — 108 és mintegy 115 százalékos — a felvásárlási terv teljesítése gyümölcsből és borból. A kenyérgabona, napraforgó és zöldségfélék felvásárlásánál némi lemaradás mutatkozik. Ebből is kitűnik, bogy a jövő A község ezzel eleget tett a kiskőrösi járás többi községé- hez intézett versenyfelhívásának, amely szerint vállalta, hogy október 20-ra befejezi a vetést. Lapzártakor érkezett szerkesztőségünkbe a szabadszállásiak jelentése, amelyben a község vezetői arról számoltak be, hogy 20-án a helybeli termelő- szövetkezetek mindegyike befejezte a vetést. Az őszi árpa vetőmagját 1251, a kenyérgabonáét pedig 3702 holdon juttatták földbe. évre vonatkozóan mennyire indokolt volt a talaj munkák és az őszi vetés időben történő elvégzésének a szorgalmazása. A kenyérgabona felvásárlása a homoki, az állati termékeké viszont a fekete földű járásokban alakult kedvezőbben. A tejfelvásárlásban az előirányzott összesített terv teljesítése mintegy 137 százalékban várható. Ez nagyrészt a magas felvásárlási áraknak és a különféle kedvezményes állami juttatásoknak köszönhető. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy az év hátralevő két hónapjában várható „csúcsidő- szakra” elsőrendű feladat a közös gazdaságokkal egyetértésben részletes átvételi, illetve szállítási tervek kidolgozása, annak érdekében, hogy a torlódás elkerülése végett a gazdaságok pontos ütemterv szerint tehessenek eleget áruátadási kötelezettségüknek* d. T. Jobbak az eredmények mint tavaly A felvásárlás helyzetéről tanácskoztak