Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-14 / 215. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! / "W—*w *fms Ä rAM*.»MKASPART ßACS;Kl,SKl>N MCCVEI LAPJA xvra. evf. 215. szám Ara 60 fillér «sä. szept. m, szombat Közel tízezer fiatal vesz részt az idén szervezett KISZ-oktatásban A KISZ Központi Bizottságá­nak irányelvei minden KISZ- bizottság és alapszervezet szá­mára meghatározzák azokat a feladatokat, melyeket ifjúságunk eszmei—politikai fejlődése, mű­veltségének, szakmai tudásának állandó növelése érdekében a rövidesen kezdődő 1968/64-es KISZ-oktatási évadban valóra kell váltani. Az irányelvek szellemében készült fel az új oktatási évre a KISZ Bács-Kiskun megyei Bi­zottsága is. Az alapszervek és bizottságok tervei már július­ban elkészültek, s ennek alap­ján időben hozzáláthattak a pro­pagandisták kiválasztásához és felkészítéséhez. Az idén már mindenütt közösen beszélték meg a feladatokat a párt-, KISZ- és szakszervezetek veze­tői, s így megszűnt az a veszély, hogy egy dolgozót több oktatási formába bevonjanak. A jó szervező és előkészítő munka eredményeként a rövi­desen megkezdődő oktatási évad érdekesebbnek, tartalmasabbnak ígérkezik a tavalyinál. Ennek köszönhető, hogy az ifjúság kö­rében is jelentősen megnőtt az érdeklődés a tanfolyamok iránt. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy 370 Világ térképe előtt tan­folyam indul az idén, s az I.—II. évfolyam hallgatói­nak száma közel 3000. Olyan helyeken is sikerült az idén Világ térképe előtt tanfo­lyamot létesíteni, ahol régebben nagy gondot jelentett az ifjúság foglalkoztatása, oktatása. Mind­ez pedig a párt-, KISZ- és szak- szervezet együttműködésének és a propagandisták időben való felkészítésének a következmé­nye. Ebben az évben új vonások­kal gazdagodik a KISZ-oktatás. A korszerűtlenné vált KISZ po­litikai köröket megszüntették, helyette Társadalmi ismeretek és mezőgazdasági kérdések tan­folyamán vehetnek részt a fia­talok. Legnagyobb érdeklődés a társadalmi ismeretek tanfolya­ma iránt mutatkozott, melynek témaköre a KISZ Központi Bi­zottság irányelveiben megfogal­mazott politikai, erkölcsi, ifjú­ság-politikai, valamint a leg­fontosabb elvi kérdéseket öleli fel. Megyénkben 140 társadalmi ismeretek tanfolyama létesült és máris 4500 a jelentkezők száma. Ugyancsak nagy népszerűségnek örvend a szakmunkásképzésre elő­készítő Mezőgazdasági kér­dések tanfolyama. Nyolcvan tanfolyamon részt vesz közel 2500 hallgató. A tíz előadásból álló sorozat be­fejezéseként ismertetik a fiata­lokkal saját gazdasági üzemük termelési terveit is, melynek alapján könnyen megítélhetik, hogy az adott gazdaság fejlődé­se érdekében milyen feladatok hárulnak az ifjúságra. A módszertani csomagokat és olvasókönyveket már megren­delték a KISZ-bizottságok, min­den készen áll az 1963/64-es KISZ-oktatási év megkezdésére. A szervezett politikai oktatásba az idén bekapcsolódik közel 10 ezer fiatal, 2—3000-rel több mint tavaly. De most szervezik még az üzemekben, a közép- és ipari ta­nuló-iskolákban az október első felében kezdődő Ifjúság a szo­cializmusért próbákat is. Továb­bá megtörtént 25 ifjúsági aka­démia, 7 ifjúsági filmszeminá­rium, valamint több kötetlen formájú foglalkozás előkészíté­se. A falusi, főleg a tanyán élő fiatalok ismereteinek bőví­tése céljából a Bajai Felső­fokú Tanítóképző, a kecs­keméti és kiskunhalasi fel­sőfokú mezőgazdasági tech­nikum növendékei vállalták, hogy a KISZ-aktívákkal kö­zösen télen, vizsgák után egy hetet a tsz-ekben tölte­nek, elbeszélgetnek a fiata­lokkal és előadásokat tarta­nak számukra. Eddig mintegy 800 előadás meg­tartására tettek ígéretet a kecs­keméti, kiskunhalasi, kiskun­félegyházi és dunavecsei já­rásban. Október végén mindenütt kez­detét veszi megyénkben a KISZ- oktatás. A jó előkészítő és szer­vező munka azonban csak ak­kor lesz igazán eredményes, ha a párt- és KISZ-bizottságok ve­zetői továbbra is megtesznek mindent annak érdekében, hogy zavartalan és sikeres legyen az 1963—64-es KISZ-oktatási év.-w r.-"'i Gyorsan nő a vályogfal Pin* tér László, Pál Károly és Pál János szövetkezeti építők keze alatt. A kiskunfélegyházi Kis­kunság Tsz új szerelő- és ko­vácsműhelyét még az ősz folya­mán átadják rendeltetésének. A ■ázilagos kivitelezésben készülő létesítmény 70 ezer forintba ke­rül. Országos szőlőtermesztési bemutató volt Kecskemét környékén A Földművelésügyi Miniszté­rium szakoktatási és kísérlet­ügyi főigazgatósága és a szőlé­szeti kutatóintézet pénteken az intézet Kecskemét környéki te­lepein országos szőlőtermesztési, nemesítési és borászati bemuta­tót rendezett. A reggeli gyüle­kező a kecskemét-katonatelepi üzemegységben volt. A résztve­vők között ott láttuk K. Nagy Sándort, a Földművelésügyi Mi­nisztérium pártbizottságának tit­kárát, Vlucskó Lajost, az FM szakoktatási és kísérletügyi fő- igazgatóságának helyettes veze­tőjét, dr. Somos András akadé­mikust, a Kertészeti és Szőlé­szeti Főiskola rektorát, Vaclav Svejcart, a lednicei gyümölcsé- szeti főiskola tanárát, Lőcsei Mihályt, a Minisztertanács tit­kárságának főelőadóját, dr. Cse- lőtei László tanszékvezető egye­temi tanárt, Brachna Jánost, a MÉSZÖV elnökét, Mészöly Gyu­lát, a Duna—Tisza közi Kísér­leti Kutatóintézet Kossuth-díjas igazgatóját, Horváth Sándort, az intézet homoki osztályának vezetőjét és az ország valameny- nyi szőlővidékéről kutatókat és termesztőket egyaránt. Az egész napos bemutatót az intézet kecskemét-lakiteleki üzemegységének üvegházai előtt Katona József, a Szőlészeti Ku­tatóintézet igazgatója nyitotta meg, ismertetve az intézet tö­rekvéseit és az egész napos program célját. Utána dr. Sze­gedi Sándor, a kaconatelepi ve­zetőkutató tájékoztatást adott az intézet már több mint hat év­tizedes fejlődéséről, de különö­sen az utóbbi tizenhárom esz­tendőben megtett útról. Részle­tesen tájékoztatta a megjelente­ket a csemegeszőlő-termesztés szaporítóanyag-ellátási és neme­sítési problémáiról. A tájékozta­tók után a résztvevők megtekin­tették a gyors szaporítóanyag­ellátást biztosító üvegházakat, hollandi ágyakat, az öntözött gyökereztető iskolákat, a cseme­geszőlő-fajták bemutatóját és a szőlőtáblákban tanulmányozták az intézet sokoldalú tevékenysé­gét. A katonatelepi program ke­Majdnem egymilliárd forint értékű árut vásárolnak még fel az év hátralevő részében Pénteken délelőtt Kecskemé­ten, a megyei tanács vb ülés­termében értekezletet tartottak a felvásárló és termeltető vál­lalatok vezetői. A megbeszélé­sen részt vett Magony Imre, a megyei tanács vb felvásárlási osztályvezetője és Pálfi Pál, a megyei pártbizottság mezőgaz­dasági osztályának munkatársa. Magony Imre beszámolt az időszerű mezőgazdasági és fel- vásárlási tennivalókról. Elmon­dotta, hogy az év hátralevő ré­szében az idei termés 70 száza­léka vár betakarításra. Erre az időszakra esik a közös gazda­ságok éves bevétele biztosítá­sának mintegy a kétharmada, s hasonló arányban szükséges a gépi munka elvégzése is. Az év első nyolc hónapjában egymil­liárd forint értékű árut vásá­roltak fel megyénkből a válla­latok, s a hátralevő időszak­ban még majdnem ugyanennyi értékben vesznek át termékeket. Mindezek önmagukban is jel­zik a feladatok megoldásának súlyosságát — mondotta az osz­tályvezető. — Hiszen mintegy 350 ezer hold szántóföldről és 80 ezer hold szőlőről kell beta­karítani a termést. Leszedésre vár mintegy 320 vagon gyü­mölcs. Mindent egybevetve: ösz- szesen 124 ezer vagon áru be­takarítása válik szükségessé — alig 4—5 hét alatt. Nyilvánvaló, hogy a szállító gépeken kívül minden kézi és fogaterő „beve­tésére” nagy szükség van. A burgonya betakarítása — amely teljes mértékben előveteménye a búzának — október 10-nél nem halasztható tovább. A nap­raforgó gyors betakarítása csak gépek alkalmazásával lehetsé­ges. A 200 ezer holdon termő kukorica egyharmada szintén előveteménye az őszieknek, az érés után a törés és a szár le­vágása tehát halaszthatatlan. Az idén jó minőségű a kukorica­szár, nem árt, ha a tsz-ek mi­nél többet silóznak belőle. Er­re lehetőség van a több mint 200 silókombájn kellő kihasz­nálásával. i A betakarított borszőlőkből mintegy másfél millió liter must kipréselésére van lehetőség. Bár a cukorfok nem éri el a ko­rábbi évek átlagát, több gazda­ság — a rothadás miatt — már megkezdte a szüretet. Ettől füg­getlenül azonban jól teszik a szövetkezetek, ha termésüknek minél nagyobb részét értékesí­tik étkezési exportszőlőként. A kenyérgabona termesztését illetően szó volt a tsz-ek terv­kötelezettségéről. Hogy - időben, és az előírt nagyságú terüle­ten kerüljön földbe a gabona, ennek megvalósításáért a szö­vetkezeti vezetők anyagilag is felelősek. A közös gazdaságok­nak jövőre 180 ezer holdról kell gabonát aratniuk, s ezen leg­alább 16 ezer vagon termést kell elérniük — az idei 9500- zal szemben. A beszámolót élénk vita kö­vette, amelynek során a részt­vevők helyesléssel fogadták az eddig tett és ezután teendő in­tézkedéseket. H. D. rétében a kutatómunka külön­böző problémáiról dr. Hegedűs Ábel kandidátus, Andrási Ele- mér, Füri József és Erős János tudományos kutatók adtak rész­letekbe menő felvilágosítást. Ké­sőbb a részvevőkhöz csatlako­zott Kocsis Pál Kossuth-díjas szőlőnemesítő, akit a szakmabe­liek nagy szeretettel vettek kö­rül. Délben a szakemberek a sző­lészeti kutatóintézet lakiteleki gazdaságába látogattak, ahol már mintegy 25 bor- és cseme­geszőlő-fajta kapott egyenként kéthektáros törzstelepet. Itt be­mutatták a széles sortávolságú szőlők teljes gépi művelését, a különböző trágyázási és öntözési módszereket. Sajnálatos, hogy ezen a nagy fontosságú bemu­tatón a megye állami gazdaságai közül mindössze a kunfehértói képviseltette magát, de nem jöt­tek el a meghívott állami szer­vek képviselői sem. Kétségtelen, hogy az őszi mezőgazdasági munkálatok minden szerv és ve­zető nagyfokú lekötöttségét igénylik, de mégis egy ilyen nagy fontosságú és a megye ter­melési célkitűzéseivel teljes mér­tékben összhangban levő egész napos bemutatóról való távol- maradás nehezen indokolható. Véget ért a nicosiai értekezlet Véget ért az ázsiai és afrikai népek szolidaritási szervezete végrehajtó bizottságának negye­dik ülésszaka. Az ülésszakon részt vett kül­döttek határozottan elítélték a kínai küldöttség mesterkedéseit, amelyekkel bomlasztani próbál­ta a világ népeinek egységes an- tikolonialista és imperialista­ellenes frontját Az ülésszak magáévá tette a nukleáris fegyverkísérletek rész­leges eltiltásáról szóló moszkvai szerződést. Határozatokat hoz­tak, amelyeknek értelmében tá­mogatják Kuba, Délnyugat-Af- rika, Dél-Vietnam, Dél-Rhode- sia népeinek a gyarmati rend­szer ellen vívott harcát. Az ülésszakon elfogadtak egy általános politikai határozatot, és egy közös nyilatkozatot, amely az egység és a szolidari­tás erősítésére szólítja fel az ázsiai és afrikai népeket.

Next

/
Thumbnails
Contents