Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-10 / 211. szám
1963. szeptember 10, kedd 3. oldal Hogy idejében és jól elvégezzék... Határjárás Dusnokon ii. A szövetkezet egyik majorságába érünk. Parti István amiatt panaszkodik, hogy annak idején a három közös gazdaság más-más helyen fogott hozzá a major létesítéséhez. A tsz-ek aztán egyesültek, az épületek viszont maradtak, össze kellene őket vonni egy helyre, ez azonban akkora vállalkozás, ami meghaladja a szövetkezet mostani erejét. Silóznak. Két kombájn vágja a fővetésű kukoricát, az egyik a tsz-é, a másik a gépállomásé. Az utóbbi már reggel óta áll. „Lerobbant.” A vezetője most rakja össze. Fél órán belül — ha igaz — újból üzemel. Ott hagyjuk őket, hadd csinálják. A főagronómus szitkozódik. Ezt mondja: — Két hete már itt dolgozik, de alig volt három nap, amikor nem bukkant fel valami hiba. Aztán a vontatók vezetőivel megbeszéli: legkésőbb negyed hatkor induljanak el az asszonyokért, akik a községtől 14 kilométerre a krumplit szedik. Százötven asszony Majdnem másfél százan vannak az asszonyok. Egyformán világos ruhájukról messziről észrevenni őket a szőlős parcellák mögött. Szedik a burgonyát, amit előttük a lófogatú ekék forgattak ki. Itt van a két brigádvezető, Penoff Péter és Varga Vince is. Évnyitó ünnepség a Mezőgazdasági Ünneplő ruhás fiatalok töltötték meg tegnap reggel 9 órakor a megyei tanács dísztermét. A Kecskeméti Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum gyümölcs- és szőlőtermesztési szakának 125 hallgatója gyülekezett a tanévnyitó ünnepségre. Az ünnepség elnökségében dr. Mészöly Gyulán, a technikum igazgatóján, Komlósi László igazgatóhelyettesen és Tóth Ferencen, a kollégium igazgatóján kívül helyet foglalt Pálfi Pál, a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályának munkatársa, s Magyar Ferenc, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának munkatársa. Dr. Mészöly Gyula bevezető szavaiban üdvözölte a hallgatókat, majd ismertette az oktatási év főbb célkitűzéseit. Mint mondotta: a technikum legfontosabb Azon tanakodnak, elegendő lesz-e három nap a krumpli betakarításához. A vita végére a főmezőgazdász tesz pontot, azzal, hogy ennyi idő alatt el lehet végezni ezt a munkát. Mert aztán jön a többi... A paprikaszedés, 135 holdon. De a termést fel is kell fűzni, úgy adják át a feldolgozóknak. Értékének 40 százaléka a gazdáké. Aztán következik a cukorrépa szedése. Itt is ösztönző a jövedelemelosztás formája, mivel minden átadott mázsa után egy kiló cukrot — vagy annak értékét — kapják a tsz-tagok. Az időjáráshoz képest nem rossz, átlagosan 130 mázsa a termés. A napraforgó művelése munkaegységre történik, de a szárát — a tányérok leszedése után — a szövetkezeti gazdák kapják. Ezzel egyúttal a gyors letakarí- tás is biztosítva van. Ahogy a vezetőség határozott... — Minden munkánál az a legfontosabb, hogy idejében elvégezzük — összegezi a főmezőgazdász. — S ebben nagy segítségünkre vannak az asszonyok. — Nemcsak idejében, hanem jól is — teszi hozzá Deli Péter, a tsz elnöke, aki közben mellénk szegődött. — A vetésnél is például, ahol kalászos kalászost követ, mindjárt az aratás után az összes tarlót megtárcsáztuk. Kiderül, hogy a talajerő pótKecskeméti Felsőfokú Technikumban feladata, hogy szakmai és politikai szempontból képzett gyümölcs- és szőlőtermesztő szakembereket neveljen, elsősorban megyénk nagyüzemi gazdaságai részére. A második ötéves terv időszakában végrehajtandó telepítések, a lakosság mind tökéletesebb áruellátása, a növekvő exportfeladatok megkövetelik a mezőgazdasági munka tudományos szintre való emelését. Ezért állítanak egyre magasabb mércét a hallgatók elé, akik két év alatt megismerkednek a legkorszerűbb termelési eljárásokkal. A hallgatók eskütétele után Magyar Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság és a megyei tanács nevében köszöntötte a fiatalokat, s eredményekben gazdag tanulmányi évet kívánt nekik. lására is jóval nagyobb gondot fordítanak, mint tavaly. Nyilvánvaló, hiszen nem szeretnék, ha az interzív búza ismét csak 7 mázsás átlaggal fizetne, mint az idén. Aztán szó esik a kukorica betakarításáról is. Ezt szintén százalékra végzik. És nem kis terület van, ahol gabonát vetnek a helyére. Hogyan takarítsák le idejében? Erre vonatkozóan a legutóbbi vezetőségi ülésen a következő határozat született: a törés után nyolc sort a táblák közepén azonnal kivágnak, ennek a helyét felszántják, s a többi szárat is ide rakják. S hogy mindenki kivegye részét a növények mind a százalékos, mind a munkaegység szerinti műveléséből és betakarításából, erre annak idején megfelelő módszert dolgoztak ki. Mindenkinek — családja és vállalt területének nagyságához képest — megfelelő számú munkaegységet kell teljesítenie, a vezetőség különben felbontja a szerződést, s a százalékos részesedés helyett munkaegység szerint állapítja meg a jövedelmet. Üjból a vetéshez megyünk. A Duna felett lefelé ereszkedik a nap. /Vem könnyű a dolguk Nagyot haladtak a gépek. Már a tábla közepéhez közel róják fordulóikat. — Szép munkát végeznek — mutatja látható örömmel Parti István. — Egyáltalán nem látszik a traktor nyoma. És hogy a csatlakozás is pontos, az már most kivehető. Ezek régi traktorosok — mutat a gépek felé —, nem szoktak megajándékozni bénnünket „nyúlcsapásokkal”. A vetést nyújtott műszakban végzik: napi 15—16 órán át. Végül újra sorral látogatjuk a szántó traktorosokat. A szövetkezetieket is, akik hat órától a II. műszakban dolgoznak. A fajszi határ közelében, ahol a DT—54-es szánt, nem mesz- szire egy lapos tetejű épületre leszek figyelmes, amint körvonalai kirajzolódnak az alko- nyatban. — A kalocsai öntözőfürt nyomásközpontja — mondja a főagronómus. — Jövőre 350 holdunkra juttat öntözővizet. És a Vajast is jobban kihasználjuk, mint az idén. Ürrá leszünk az aszály felett. S szerte a határban sorra felgyulladnak a traktorok reflektorai. ' HATVANI DÁNIEL dúuú Magas, szikár ember. Az ilyenre szokták mondani, hogy „van tartása'. Fején az elmaradhatatlan barna svájci sapka, alóla kilátszik ezüstös haja. Egyenes törzzsel ül az ablakkal szemben, szeme a furatmérő készüléken. Figyeli az érzékeny mutató ugrálását. — Mínuszos — teszi félre a megvizsgált hengeres alkatrészt. Veszi elő a másikat — mínuszos. A harmadikat — mínuszos. A negyedik pluszos. Vagyis egyiknek sem megfelelő a furata. Tizenötöt mér meg, mind a tizenötöt félre kell rakni. — Abba is hagyom — néz az asztalán sorakozó, még nem ellenőrizett darabokra — visszaküldöm mindet javításra. Flösser elvtárs, mi a véleménye? A budapesti gyáregységből leküldött Flösser István szintén meós. Nézi az alkatrészeket, s kérdezve válaszol. — Vajon az átfutó revizor mit csinált a gyártás alatt? Megnézte egyszer is, jók-e ezek? Sürgősen változtatni kell ezen a helyzeten. Nem elég, hogy visszaküldjük. Vagy tenni kell oda más revizort,, ha nem tudja ellátni a dolgát, vagy... — De kit? Flösser elvtárs — kit? — Ha nincs kit, akkor addig ne is legyen ilyen munkakör. Tegyük felelőssé a művezetőt, a me- lóst. — Nincs is szükség futórevizorra — véli egy fekete fiatalember. — Nincs igazad, Csaba — torkolják le mind a ketten. Nagyon is kell, de olyan, aki el is látja... Kuti Sándor elvtárs, az ősz hajú meós most már nekem mondja. — Ez a legnagyobb gondunk: kevés a műszakink. Nem ismerjük még jól az új profilt. Anyagellátásunk kielégítő, de a minőséget még akadozva biztosítjuk. Igaz, szerszámproblémáink is vannak. — Tiszasasról jár-e még munkába, és naponta? — Jó pár éve háromnegyed négykor kelek, s félnyolc, háromnegyed nyolc körül érek ide az üzembe. Eszembe jut utolsó találkozásom a Szerszám és Gépeleragyárák Gépelemgyára kecskeméti telepe párttitkárával, s lelkiismeretfurdalást érzek. Valamikor májusban együtt mentünk autóbusszal az állomásra. Ö a délután 4 óra 58 perces vonathoz igyekezett, hogy este 7 óra körül hazaérjen Tiszasasra. Ott a zsúfoltságban, a fogantyúkba kapaszkodva panaszolta el Kuti elvtárs, hogy mintegy 250- en írtak egy beadványt a vasúthoz, az arról utazók nevében. Kérték, hogy a Tiszasasról jövő és Lakitelekre 4.50-kor érkező motorvonatot, amely 6 óra 10-ig úgyis ott vár, s aztán indul vissza, engedjék tovább Kecskemétig. így sok munkást megkímélnének az időveszteséget jelentő várakozásoktól, lehetővé tennék, hogy idejében üzemükbe érkezzenek. Naponta 100—150 munkaóra megy így el — feleslegesen... Az észrevételükre választ nem kaptak... Ennyit törődik ez a fehér hajú munkás is, és én csak most teszem szóvá kérésüket. Pedig mennyire becsülöm az elvtársat azért is, hogy a napi fáradalmak után hazaérve még tanul is. Négyes eredménnyel végezte el a hetedik osztályt, s most a nyolcadikba fogott. Mi jut a családjának, az öt gyereknek idejéből? S a feleségének, aki az ottani Rákóczi Tsz-ben dolgozik? Mert szó se róla, szépen keres Kuti elvtárs, de éppen most számítja: 350 forint jut belőle havonta a héttagú család egy-egy tagjára. Az bizony nem sok. Mire megérkezik a hajó, elborul a derűs, napfényes ég. Fárasztó utazás lesz, amire a már amúgy is zsúfolt hajó újabb „ostromából” lehet következtetni, s abból, hogy csak hajnaltájt érnek a pesti piacra. Az eső is csapkod és kellemetlen vihar táncoltatja a hullámokat, mire a teherhordók felrakják a hajóra a személypoggyászként ma feladott 33 mázsa piacra szánt árut. S miközben a hajó eltávolodik a parttól, egyre azon töprengünk: miért hódolhatnak ekkora szívóssággal régi szokásaiknak megváltozott társadalmi helyzetükben is az uszódi asszonyok? Hiszen valamennyien termelőszövetkezeti tagok, s bár szerintük a vezetőség nem neheztel a sokszor csütörtök déltől szombat estig tartó piacozásért, — Kell az asszony jövedelme is, kiegészítésnek. Ö akkor dolgozik a tsz-ben, mikor ideje van a családtól — 3—5 évesek a gyerekek. Mikor mások nyaralni mennek a Balatonra vagy a Kékestetőre, én a feleségemnek segítek: permetezem a téesz gyümölcsösét, fejelem a répát. — Mindezek mellett i párttitkár is Kuti elv-1 társ... Hogyan bírja? j A párttitkárnak sosem szabad elfáradnia? — Ma vagyok utoljára párttitkár — nyúl elfogultan a keze ügyében levő menetes acélhengerért. Furcsa érzés lemondani, de megtettem. Exportra dolgozó üzem vagyunk, ide egész ember kell párttitkámak... Ma estére biztosan megértik ezt az elvtársak is .. Elhallgat, sokáig gondolkodva mered az ablakra. Búcsúzik a párttitkár. Tóth István mi mégsem hisszük, hogy ennyi munkáskéz több napos hiányát nem sínyli meg a közös gazdálkodás. S talán ezért van az, hogy a körülbelül negyven asz- szony által egyénileg piacra vitt 33 mázsa zöldség-, gyümölcsféle nagyobb hasznot hoz, mint a napi munkaegység?! Vajon nem lenne kifizetődőbb, ha kihagyások nélkül, egész héten dolgoznának, s a háztájiban megtermelt többletet pedig ösz- szegyűjtve hol egyikük, hol másikuk vinné piacra?- Eszikné—Pásztor Sok fáradság, kevés haszon közel negyven társukat nem a bágyadt, de igen-igen jóleső szeptemberi napsütés csalogatta a napi munka után a partra. A szokásos csütörtök délutáni pillanatkép ez — hajóvárás közben. A zöldség, gyümölcs, bazik. Ök pedig egy-kétnapi élelemmel megrakott kosaraik mellett pihennek. Mert gyakran előfordul, hogy a péntekről megmaradó árut a szombati piacon is felkínálják, s csak szombat estére térnek haza családjukhoz. Vasárnap délutáni terefere? A három uszódi asszonyt, s a képen nem látható, de a hajóállomáson velük együtt várakozó rotmfi — amivel a dunaújvárosi és a budapesti piacokra indulnak — már a kikötőben kosarakba, zsákokba varrva sorakor
