Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-04 / 206. szám

1963. szeptember 4, szerda 5. oldal A TANYAI GYERMEKEKÉRT A sárfehérszőlő hazájában is kezdetét vette az új tanév. Iz­galommal készültek a pedagógu­sok és a diákok. Sok gondot okoz minden alkalommal az is­kolai év előkészítése, még az olyan tapasztalt kollektívának is, mint az izsáki. A központi emeletes épület­tel egy időben benépesültek a tanyai egy-kéttantermes iskolák is, amelyekben ez évben újra több száz gyermek bővíti tudá­sát. Az idén újabb ötvennel csökkent a tanyán tanuló gyer­mekek száma, mert a felvilágo­sító munka következtében egyre többen lesznek, akik a központi iskolát veszik igénybe. A gyer­mekeket és a szülőket azért is vonzza a belterületi iskola, mert az jobban felkészít a továbbta­nulásra, lehetőséget teremt ide­gen nyelv tanulására és az ösz- szes tananyag szakosított okta­tására. A továbbtanulásra való felkészítés érdekében már az el­múlt évben is nem kevés áldozatot hoztak a szülők, gyermekek és az egész felnőtt társadalom. Az állami gazdaság vezetősége 120 gyermek iskolába- és hazaszállí­tásáról gondoskodott rendszere­sen. Sok szülő vásárolt gyerme­kének kerékpárt, hogy napi öt­tíz kilométert „karikózva” na­gyobb tudást biztosító iskolába járhasson. Több helyen a tsz fogatokkal segíti a gyermekek iskolába jutását, de igénybe ve­szik az autóbuszjáratokat is. Mindezek ellenére, mégis csak lassú javulásról lehet beszélni, mert ez évben is mintegy 200 felső tagozatos tanuló az osztat­lan tanyai iskolákban tanul, ame­lyek már nem tudnak eleget tenni a mai követelményeknek. Ennek fő oka, hogy minden tan­tárgyat egy-két pedagógus ta­nít és az összevont osztályokban négy évfolyamra jut annyi idő, mint a központi iskolában egy­re. Nagy hátrány az orosz nyelv oktatásának teljes hiánya is, amit a gyerekek képtelenek pó­tolni a középiskolába való be­iratkozás előtt. Az izsáki pedagógusok és a község egész társadalma, mint fontos feladatot magukénak vallják azt a célkitűzést, hogy az iskolában is fel kell építeni teljesen a szocializmust. Mint ahogy az élet valamennyi terü­letén, ez az iskolában sem fog bekövetkezni egyik napról a másikra. Ha a törekvéseket szorgalmas munkával megvaló­sítják és rendszeresen javítják az oktatás felételeit, akkor gyorsabban és rövidebb idő alatt végbemegy ez a folyamat. Hogy mennyire szükség van erre, azt már minden gazdasági, politikai és iskolai vezető tudja Izsákon is. Hiszen a községből a továbbtanuló gyermekek szá­ma alig fele az országos átlag­nak. A belterületi iskolában az elmúlt négy év alatt 239 gyer­mek végzett és közülük nyolc­vannégyen mentek továbbtanul­ni, azaz 35 százalék. A tanyai iskolákból viszont a 111 végzett­ből csak 18, ami 16 százaléknak felel meg. A község vezetői, de közülük is főleg Lévai Pétemé, iskola- igazgató és Illés István tanács vb-elnök már hónapok óta for­gatják a különböző terveket a tanyai gyermekek problémái­nak megoldása végett. Elmen­tek tapasztalatcserére és tanul­mányozták, hogy más községek­ben hogyan oldják meg ezt a kérdést. A pártszervezetben vagy a tanácsülésen mindig be­széd és vita tárgya a körzetesí­tés, de így van ez a nevelőtes­tületben is. A közelmúltban azonban befejeződött a vitatkozás a javaslatok és ellenvélemé­nyek időszaka. Együttes ülésen ugyanis a párt és tanács vb el­döntötte, hogy az új iskolához „ragasztva” megépítik a tanyai gyermekek hétközi otthonát. Ez az építmény teljesen korszerű lesz, központi fűtés, folyóvíz és önálló konyha is biztosítani fogja a megfelelő körülménye­ket. Elkészültek az építési ter­vek, megvalósításuk közel há­rommillió forintba kerül. A ta­nácsban dolgozó elvtársak a községfejlesztési alapból bizto­sítják az építési költséget, de számítanak arra is. hogy a já­rási és megyei tanácsszervek is segíteni fognak. Ha a terv megvalósul, akkor a jövő tan­évben újabb nyolcvan tanyai gyermeket tudnak beiskolázni és ezzel lényegében valamennyi felső tagozatos tanuló az általános iskolában olyan felkészültséget nyerhet, amellyel bármely középiskolá­ban megállja a helyét. Az izsáki pedagógusok és a községi vezetők a hétközi otthon fenntartásáról is tanácskoztak már a tsz-ek, valamint az álla­mi gazdaság vezetőivel és közel 400 szülővel. A tanács és a gaz­dasági szervek vezetői elhatá­rozták, hogy az otthon minden lakójára eső költségek három­negyed részét a községfejleszté­si alapból, valamint a szociális és kulturális alapból biztosít­ják. Amikor a tervek a megvaló­sítás stádiumába jutottak, a köz­ség vezetői újra a jövőre gon­dolnak. Reményeik között ott szerepel egy kihelyezett nappali tagozatos gimnáziumi osztály indítása is. Már most is mint­egy 100 középiskolai tanuló uta­zik vonaton és autóbuszon Kecs­kemétre. A gimnázium első osz­tályába 45 gyermek jelentkezett erre a tanévre. Az izsákiak törekvése mutat­ja, hogy megértették pártunk politikáját, megteremtik a köz­ségbeli és kerületi gyerekek számára az egyenlő feltételeket a tanuláshoz, hogy egyre több fiatal végezhesse el a középis­kolát. Horváth Ignác 20. — Még nem... gondolkoznom kell előbb. Talán az idő majd eligazít sok mindenben. Az ablak felé fordult, és az üvegen át kinézett a virágos­kertre. Rövid hallgatás után a férfi nyugodt hangját hallotta: — Vasárnap délelőtt sétál­hatnánk valamerre... Mondjuk az úttörőgazdaságban. — Nem! — rázta a fejét. — Vasárnap nem mehetek. — A vőlegénye? Némán bólintott. — Hát... akkor majd más na­pon... ha mindkettőnknek al­kalmas lesz — dörmögte Buj­dosó félszegen. A tehetetlenség csöndje közé­jük ereszkedett. A férfi nem bírt mást mon­dani, pedig már tudta: a lány többet vár. Túlságosan nagy volt a tét, s talán a felelősség riasztotta meg, talán csak az, hogy még nem gondolta végig következetesen, mi történne, ha Marika szakítana vőlegényével. — Marika, nekünk feltétlenül beszélnünk kell — törte meg akadozva a csendet. — Magára bízom az időpontot, amikor jó­nak látja. Alig mondta ki, máris meg­bánta. Szégyellte határozatlan­ságát, a gyávaságnak is beillő bizonytalan ígérgetést. Marika végre megfordult. Színtelen hangon mondta: — Árpád, tudja mit? Ne siessük el. Hátha megbánná va­lamelyikünk. Az udvaron most súlyos lép­tekkel közeledett valaki. Ügy kopogtatott pár másodperc múlva, mintha ököllel verné a deszkát. Sütős volt az új látogató. A feszült hangulatból semmit nem vett észre. Arca örömtől sugár­zott, még köszönni is elfelej­tett izgalmában. Ég felé tartva karját, így kiáltott: — Nyissátok ki a rádiót! Em­ber van a világűrben! Még az iménti beszélgetés hatása alatt voltak, s első pilla­natban alig fogták fel szavai ér­telmét. Marika engedelmesen a telepes rádióhoz nyúlt, bekap­csolta. Erzsiké ebben a pillanatban lépett be. Meglepett arcot vá­gott, de még fel sem ocsúdha­tott, Sütős arcon csókolta. — Ember van a világűrben, Erzsiké! Az első ember. Mint valami gyerek, aki nem tud örömével mit kezdeni, most az agronómust ölelte át. — A kisfiam látta, hogy ide­jöttél, nem bírtam magamban tartani ezt a szenzációs hírt, utánad indultam. Bújdosó nehezen tért magá­hoz. Szaggatott gondolatok ka­varogtak agyában, pontatlanok, befejezetlenek, mégis megdöb­bentően hatalmasok. Először va­lami félelmetes, sötét végtelent látott képzeletben, amelyen fé­nyesen fúrja magát keresztül az ember engedelmeskedő alkotá­sa, egy pillanatra világosságot lobbantva az örök, érintetlen semmibe. Aztán az állatszerű ősre gondolt, aki karvastagságú bottal túrja a földet, gyökerek után kutatva, s vinnyog, szű­köl, ha villámok csattognak az égen. Tűz, gép, embert röpítő rakéta néhány százezer év alatt. Egy másodperc sincs a minden­ség változásához képest. És mégis ... milliárdnyi előd vá­gya ... Érezte, hogy szebbet, nagyob­bat kellene mondani, de csak dadogni tudott: — Ez óriási! Űj korszak kez­dődött az emberiség történeté­ben ... A rádió megszakította műso­rát. A bemondó ismerős hangja ünnepélyesen csengett: „Április tizenkettedikén a Szovjetunióban föld körüli pá­lyára felbocsájtották a Vosztok szputnyik űrhajót, amely a vi­lágon az első embert szállító űrhajó. A történelem első űr­hajósa szovjet állampolgár — Jurij Alekszejevics Gagarin re- pülőőmagy. A szputnyik űrhajó súlya az űrhajós pilótával együtt — a hordozórakéta utolsó fo­kozatának súlyát leszámítva — négyezer hétszázhuszonöt kilo­gramm. Az űrhajó föld körüli útja után a program szerint le­ereszkedett és Gagarin őrnagy a Szovjetuniónak előre meg­adott területén sikeresen földet ért.” — Gagarin... Gagarin — is­mételgették az űrrepülő nevét. A beállott csendben hallani lehetett a futballozó gyerekek vidám kurjongatását. Erzsiké arcán alig észrevehe­tő kis felhő suhant át. Alig le­hetett érteni, mit mond, olyan halkan szólalt meg: — Akkor lenne igazán nagy­szerű, ha nem kellene rettegni a háborútól. Ha csak űrrepülés­re használnák a rakétákat. Ne­kem két bátyám halt meg a fronton ... A rádió újabb részleteket kö­zölt az űrrepülő útjáról. Azután felolvasták a Szovjetunió mi­niszterelnökének üzenetét, ame­lyet a világ minden kormányá­hoz intézett. Meghallgatták még egyszer a rendkívüli hírt, azután elbú­csúztak. — Akkor megegyeztünk, Er­Új utat nyitottak mi színpada. De a többieknél is mutatkoznak már a fejlődés je­lei. Tartalmas műsorösszeállítás, jó felkészülés jellemzi a műso­raikat. És ami a legfontosabb, nemcsak előadják, hanem a rendszeres elemző munka kö­vetkeztében alaposan megisme­rik és meg is szeretik a klasszi­kus vagy a modern irodalmi alkotásokat. A nyári hónapok azonban — különösen falun — megnehezí­tették a gyakori összejövetelt, s ez a hosszú szünet nem egy csoport munkájában komoly visszaesést jelentett. Rövidesen megkezdődik az új művelődési évad, melynek egyik legfonto­sabb feladata legyen — pótolni a nyári mulasztásokat, megte­remteni minden csoport számá­ra a folyamatos és rendszeres munka feltételeit. A fejlődés, a tartalmi munka színvonalának állandó emelése valamennyi irodalmi színpad elsőrendű szükséglete. Ezért fordítsanak az eddiginél is több gondot rá­juk a művelődési házak, ottho­nok. Képünkön: Mintái Józsefné, a bácsalmási művelődési otthon irodalmi színpadának tagja Jó­zsef Attila-verset szaval. a művedvelő művészeti mozga­lomban a nagy sikerrel működő irodalmi színpadok. Megyénk­ben 29 irodalmi színpad alakult, s nem egy közülük felveszi a versenyt az ország legjobb cso­portjaival is. Mint például a kecskeméti művelődési ház Ke­lemen László, a 607. sz. ipari- tanuló-iskola, a bácsalmási és a bajai művelődési ház irodal­Zseniális ötlet Salamon Sámuel, a KRUM- BULINEX Vállalat fő aktatolo- gatója döntő lépésekre szánta el magát. Tekintetét végighor­dozta menyei, sógorai, testvérei és unokafivérei népes gyüleke­zetén, akik mind ott lebzseltek, könyököltek körülötte igazolván a vállalat igazgatójának oly sokszor és szívesen hangoztatott állítását, mely szerint: „A mi vállalatunk, kartársaim olyan, akár egy nagy család.” Sámuel elégedetten köhintett és nyájas mosoly kíséretében zsike tanító néni — mondotta búcsúzóul Bújdosó és megérin­tette Sütős karját. — Gyerünk, mielőtt még keresésünkre in­dulnának ... X. Egyik délután a baromfifar­mon hangos csetepaté zajlott le. A brigádvezető négyóra tájban kikötötte lovát a csibetelep előtt egy akácfához és nagyot kiál­tott: — Ilonka! Készüljél a leg- rosszabbakra! A kiáltásra fiatal, szőke lány került elő a takarmányoskam- rából. Tizennyolc éves lehetett, molett, dús keblű, abból a faj­tából, akiről az ember első lá­tásra megállapítja: legalább há­rom gyereke lesz, ha férjhez megy. — Már azt hittem, nem jön Géza bácsi. — Igen rosszul hitted. Nem is érezném már jól magam, ha naponta nem látnálak. Az ud­varlódat hová dugtad, mi? És megcsipdeste a lány izmos karját. De mindjárt kapott is érte. Ilonka csattanósat vágott az öreg keze fejére. — Magának is huncutságon jár még mindig az esze. De megjárja, mert elmondom Ma­riska nénémnek. Az öreg dörmögött valamit az orra alatt, majd megindult a drótkerítés felé. — Száznegyven jár! — kiál­totta Ilonka, azzal bement a kiskapun, felkapott egy tégla­szerű, nagy tarajú kakast és ösz- sze-visszacsókolta a búbját. A csirkék mindössze tízhete­sek voltak, de a kilót már mindegyik megütötte. A ba- romfitáp és Ilonka hallatlan szorgalma meghozta az ered­ményt. Minden ezerből kétszáz­zal hullott el kevesebb, mint ta­valy. Mindössze öt százalék volt a pusztulás. (Folytatjuk.) belépett szeretve tisztelt főnöke ajtaján. No, mi újság, mi újság Sá­muel kartárs? — Mi kellene megint? — hangzott a kérdés, annyira szívélyesen, hogy a be­lépő habozás nélkül, tüstént a lényegre tért. .— Csekélység, igazgató kar­társ! Csak tetszik tudni az unö­kaöcskös... — Lám, lám!... Hát még nem fogytak ki a rokonai? — csodálkozott az igazgató inkább elnéző jóindulattal, mint mér­gesen. — Hát nézzük csak. Szak­munkásunk úgyis kevés van, mi sem könnyebb... — Baj van _ vetette közbe magát Sámuel. — Nem ért a fiú az égen-földön semmihez... — Senki sem születik tudós­nak. Majd beletanul.,; — Csak ... hogy is mondjam... Szóval gyenge is, mint a har­mat. Meg aztán itt sincs min­den rendben —, s kifejező moz­dulatokkal mutogatott a feje körül. — Nem veszélyes, sze­gény, csak éppen „gyagyás” egy kicsit... Ezután töprengve bámulták egymást. Végre az igazgatóban megszületett a mentő gondolat. — Nagyszerű! Éppen most szóltak „felülről”, hogy ekkora üzemben igazán elkelne már egy kultúrfelelős. Ez az állás az égvilágon semmi munkát nem jelent, de ha betöltjük, én is jól járok, meg az unokaöcs- cse is ..: — Zseniális! — rebegte Sá­muel és kezét dörzsölve, ragyo­gó arccal indult az ajtó felé... Az első tanítási nap Az ország csaknem hétezer ál­talános és középiskolájában ked­den volt az első tanítási nap. Ebből az alkalomból reggel a Kossuth-rádióban Lugossy Jenő művelődésügyi miniszterhelyet­tes köszöntötte a tanuló ifjúsá­got és a pedagógusokat. Az általános iskolákban — a korábbi évek hagyományainak megfelelően — megkezdődött a tankönyvek szétosztása. Az első és második osztályokban vala­mennyi régebbi könyvet az új tantervek alapján készült re­form-tankönyvek váltanak fel. Ugyancsak az első és második osztályokban új tantárgy lesz a környezetismeret. Egyik jelentős újdonsága a most induló tanév­nek, hogy az általános iskolába „bevonul” a KRESZ oktatáaa is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents