Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-04 / 181. szám

1963. augusztus 4, vasárnap 3. oldal Csendet! Felvétel kezdődik... Készül Ranódy László új filmje, a Pacsirta Már a kiskapunál érződik. A Kecskeméti Katona József Szín­házban teljes a felfordulás. Sta­tiszták nyüzsögnek, valaki elke­seredetten rázza a telefont, a sarokban egy „japán úriember” magyarosan káromkodik. A né­zőtéren — múlt század végi ru­hákban kecskemétiek virraszta- nak. Várják, régóta várják a rendező varázsszavát, amely je­lezné végre a felvétel indulá­sának kezdetét... Egyelőre azonban a színfalak mögött káosz és látszólagos fejetlenség uralkodik. Mindenki jön-megy, utasításokat ad, ame­lyek — úgy tűnik — teljesség­gel feleslegesek, pedig min­den óraműpontossággal elren­dezett. — A feladatokat a forgató- könyv részletesen ismerteti — mondja Föld Ottó gyártásve­zető —, most csak a konkrét beállításokat jelöljük ki. A for­gatás nem a cselekmény sze­rinti, hanem gyártási sorrend ben történik, most éppen a 39. kép felvételét készítjük elő. Hogy milyen szerteágazó, bo­nyolult munka ez, abból a 5,diszpókönyv” ad ízelítőt. A Éim 300 képbeállításból tevő­színpadán javában folyik A gé­sa című nagyoperett előadása . .. Lator Margit, a primadonna (Törőcsik Mari) és Szolyvav bonviván (Pathó István) nagy jelenete következik ... Ranódy László rendező utasításokat ad a film szereplőinek. Törőcsik Mari és Pathó István a készülő film egyik jelentében. dik össze, és a mostani kép a főszereplőkön kívül 120 statisz­tát, 11 figurát mozgat. A kép azt a pillanatot ábrázolja, amikor a sárszegi Népszínház — Próba — harsog Bácska' István első asszisztens vezény­szava és a két főszereplő: a óíkete parókás Törőcsik Mari és a csillogó brokátba bújtatott Pathó István — immár ki tud­ja hányadszor — szenvedélye­sen egymásra borul .. Kibírhatatlan a hőség. Izza­nak a lámpák, ütemesen — elő- re-hátra mozog a fahrt-kocsi, a .olyosón már Latinovits Zoltán várja a következő jelenetet. Itt meg, mintha a zajnak, célta­lan szaladgálásnak soha sem akarna vége szakadni... — Készen vagyunk! Csendet! Felvétel kezdődik — kiáltja Ranódy László rendező, és most látszik, hogy a sok fttko- sás, méricskélés mennyire nem volt hiábavaló. A nézőtéren felzúg a taps, az ünnepelt primadonna beszalad a kulisszák mögé. „Már több­ször mondtam magának, hogy a nagy jelenet előtt ne zavarjon. Remélem most megiegyzi''" ri- pakodik szerepe szerint egyik pályatársnőjére és máris csattan a pofon. Több változatban ugyan, de elkészült ez a beállítás is. A rendező közülük fogja kiválasz­tani azt, amelyik végül a film­„stáb” és a szerv.-plők együttes munkájából, a rengeteg lótás- futásból összeáll a film. Kosz­tolányi Pacsirtája, melyen már nem érződik a forgatás tiszte­letlen és bábeli zűrzavara, a vá­gószobák fülledt acetonszaga, hanem a kész művet látjuk — beteljesült álmot a celluloid­szalagon ... V. Zs. Féleser előjegyzés Lenin összes műveire A Kossuth Könyvkiadó az idén jelentette meg Lenin ösz- szes műveinek második kiadá­sát. Az 55 kötetre tervezett dí­szes sorozat első két kötete az idén jelenik meg. A továbbiak­ban évente négyet-ötöt adnak ki, példányonként 30 forintos áron. A tervek szerint a kiadó, igen helyesen, nem fog ragaszkodni Lenin műveinek időrendi sor­rendben való megjelentetéséhez, hanem azokat, amelyek a párt­oktatásban résztvevők számá­ra kötelező vagy ajánlott olvas­mányok, előbb adják ki. A sorozat iránt igen nagy az érdeklődés. Különösen ott, ahol a pártszervezetek felhívták rá a párttagok és a helyi vezetők figyelmét, a vártnál sokkal na­gyobb számban gyűltek össze az előjegyzések. Egyedül Solton 34 előjegyzést gyűjtöttek. — Ugyanakkor az egész dunave- csei járásban, Solton kívül ösz- szesen hetet. Kecskeméten a Terményforgalmi Vállalatnál huszonheten rendelték meg a sorozatot. Viszont a Konzerv­gyár I-es telepén senki sem. Ezeknek az ellentéteknek felhánytorgatásával egyetlen pártszervezetet sem ^ akarunk valamiféle kampányra ösztönöz­ni. Az előfizetések erőszakolt gyűjtése éppen olyan helytelen lenne, mint e fontos kiadvány ügyének nemtörődöm kezelése. Az azonban bizonyos, hogy ahol rosszak az eredmények, ott • pártszervezet nyilvánvalóan semmibe vette a felsőbb szer­vek felhívását. Magyarázható-e mással az, hogy a kecskeméti járásban 165-en jegyeztek elő Lenin összes műveinek új soro­zatára, s még a kiskunhalasi járásban is a tervezettnél töb­ben, öszesen 57-en — de Kis­kunfélegyháza és Kiskőrös egész járásából összesen tíz jelentkező akadt. A jó propagandamunkára vall a kiskunhalasi járásban, hogy ott az anyagi érdekelt­séget is kiaknázták. Minden tíz előjegyzés után ugyanis egy in­gyen sorozatot ad a Kossuth Kiadó. Kiskunhalasról tehát nem egyenként, hanem tízesé­vel összeírva adták be a je­lentkezők névsorát, s a végére odaírták a gyűjtést végző pro­pagandista nevét, akinek az ingyen példány jár. A helyenkénti közömbösség ellenére is megyeszerte igen nagy érdeklődést keltett Lenin összes műveinek új kiadása. Ed­dig 486 előjegyzés érkezett e kiadó megyei kirendeltségéhez, s ezzel országosan első helyre kerültünk. Mint a héten Bu­dapesten ez ügyben összehívott értekezleten megállapították, az utánunk következő második leg­jobb megye — Veszprém is csak alig több mint felét mutathatja fel ennek az eredménynek. II Átveszem a stafétabotot" AZ ELSŐ sorban komoly te­kintetű fiatalember ült. A le­endő középiskolai tanárok fog­laltak ott helyet. Mögöttük az általános iskolai tanárok, taní­tók és az óvónők, összesen száz­harmincán, megyénk új pedagó­gusai. Ma kapják meg a kinevezé­süket, s mától diákból végér­vényesen tanárok, nevelők let­tek. Sok közülük az apja, vagy az anyja nyomdokaiba lép. Pe­dagógus gyereke, ezt a pályát választotta ő is. Nem megszo­kásból, nem is érdekből. Azért, mert megszerette. Szép pálya ez, s aki fogékony szépségei iránt, akiben feltámad a hiva­tástudat, az nem hasonlítgatja más foglalkozás előnyeihez, anyagi megbecsüléséhez. Ez le hét az oka annak, hogy szüleik foglalkozását talán a pedagó­gusok gyerekei közül követik a legtöbben. Pedagógusgyerek a komoly tekintetű fiatalember is: Baltás Dániel, most végzett magyar történelem szakos tanár. A Bá­nyai Júlia Gimnáziumba nevez­ték ki, ahol az édesanyja törté nelmet, földrajzot tanít. Mindketten nagyon örülnek most. Az édesanya már 61 éves, s amikor a fia kinevezésének ügyében járt a megyei tanács hanyba, a Balaton vizének fél óráig tartó látványa hadd mos­sa ki belőlünk a Robinsonnak is túlságosan korszerűtlen élet­mód emlékét. Ügy is történt. A tihanyi mo­tel éttermében pótoltuk a hat nap alatt elkótyavetyélt kaló­riánkat — miközben, nehogy smucignak tűnjek családom előtt, magamban számítottam ki: öt és félszer került többe egyhetes nyaralásunk, mintha szakszervezeti üdülőben bonyo­lítottuk volna le. f, m ezután jött a fekete- “ leves. A parttól vissza­felé indulván, halljuk, hogy ágyúznak. Hirtelen azt hittem, hogy az .üdülőmártírok tiszte­letére, mármint a mienkére pa­zarolják a vaktöltést, de kide­rült, hogy beborult. Olyan sö­tétszürke volt az égbolt a Veszp­rém megyei hegyek fölött, mint­ha a világ valamennyi ház­tartási boltjának a hasonló szí­nű összes festékkészletét ráön- tötték volna a mennyek kupo­lájára. Na, nekünk lőttek a vissza- hajózással, mert mint balatoni szakértő, nyilván jól tudod te is, hogy az ágyúszó megtiltja a vízi közlekedést. Ám mégsem. A három fiatalembernek, akik tengerész egyenruhában dirigál­ták a vízibuszt, nem szólt senki, így abszolút lelki nyugalommal nekivágtunk a már enyhén há­borgó víznek. Vagy harmincán foglaltunk helyet a mintegy százötven em­berre méretezett vízi alkalma­tosságon, s bár nem vagyok vészmadár, eszembe ötlött: ha a Balaton közepére érve erősö­dik az orkán, kellő terhelés esetén úgy összedobálják ha­jócskánkat a hullámok, mint a tojáshéjat. Barátom, megkaphatnám a „viharmadár” címet, akként zaj­lott le minden, ahogy az én Bács megyei homoktengerhez szokott fantáziám jelezte. Az optimisták eleinte örven­deztek, hogy milyen szép a ma­gyar tenger, amikor tarajos, de tíz perc múlva nem volt szó se optimizmusról, se pesszimiz­musról, annyira el voltunk fog­lalva mindannyian az előzőleg bekebelezett ebédadagok ren­deltetési helyén való tartásá­val. A többségnek nem sike­rült. Hegyre föl, völgybe le, nem hittem volna, hogy ekkora hul­lámokat vet a Balaton, ha mér­ges. A víz folyton átcsapott vízibuszunkon, s mert a felső nyiladékot takaró ponyva már az első szélrohamtól elszakadt, behatóan tanulmányozhattam, mit érezhet az ürge, amikor felülről vizet öntenek lyukába a cigánygyerekek. Mi, szegény ürgék, az eget is nagybőgőnek néztük már, amikor hallom, hogy a három ifjú és már csöppet sem snáj- dig tengerész azon tanakodik, mi módon kell kormányozni egy hajót a hullámokon. Merőlege­sen kell rájuk menni, vagy srégen? Egyszóval, nem voltak tisztában a vízi KRESZ szabá­lyaival vis major esetén. Súgom nekik, fogják be a szájukat, mert kitör a pánik. Ami egyébként félig-meddig ki is tört. Hogy teljesen nem sikerült neki, annak köszön­hető, hogy a közönség egyhar- mada ájultan hevert a bokáig érő vízben, a másik harmada el volt foglalva az ebéd kon­zerválásával, a többi pedig már istennek ajánlotta lelkét. (Eb­ből azt a következtetést vontam le, hogy a lakosság 33 egész egyharmad százaléka még nem materialista.) Katonaviselt ember vagyok, tudom, hogy a legnagyobb ve­szélyben sem szabad az ember­nek elveszítenie a fejét, s kezdtem menteni a menthetőt. Családom tagjai a kofferből előszedett plédekbe csavarva ma­gukat, mozdulatlanul vacogtak a hajófenék sarkában, velük tehát nincs gond, a tüdőgyulla­dás majd később jelentkezik, egy elájult nénike eszméletre térítéséhez fogtam hát. Citro­mot csepegtettem a szájába, ami meg is tette hatását. Csak­hamar kinyitotta a szemét, majd a száját is, és rikácsolva vont kérdőre; hol van a fia. meg a veje? Biztosan meggyil­koltam őket. Szegény, ilyesmit álmodott, amíg mi, az eszméle­tünknél maradtak, az élet-ha­lál kérdésével viaskodtunk. Egy öreg bácsi volt, persze rajtam kívül, a legkarakánabb. Kiköpött a vízbe, miközben ezt mondta: mit ugrál ez a rongyos Balaton? A Duna, az a víz. Röviden vázolta, hogy uszá- lyos a folyamon, s megkínált a pálinkából, ami még ott ko­tyogott egy literes üveg fene kén. Egy csehszlovák turista (a motelben láttam, négy dup'a konyakot tankolt az útra) bele akart ugrani a vízbe, úgy kel­lett lefognom. Erre aztán ősz- szeölelgetett, s kétórás hányó­dás után így, egymás lapocká­ját tapogatva, puszipajtásként kötöttünk ki a lellei parton. Egyébként nem haragszom ^ rád fel ültetésedért, hiá­ba is tenném, mert tudom, az­zal vágnál vissza, hogy az ilyen gazdag élmény minden szenve­dést megér, de nyaralási dol­gokban ezután nem hallgatok a szavadra. Szerencsére van még egy hét szabadságom, mos1 elkezdek udvarolni a hivatalom szakszervezeti bizalmijának, s talán az őszre — mondják, ak­kor már nincs sok jelentkező — sikerít számomra egy be­utalót valamelyik hegyi üdülő­be. Érted? A he-gyek-be! El­végre évente egyszer — pláne a balatoni egy hét után — ne­kem is jogom van a generál- oihenéshez. TARJÁN ISTVÁN művelődésügyi osztályán, azt mondta: Inkább nyugdíjba me­gyek, csak ide jöhessen Dani a helyembe. Szívesen átadom a stafétabotot... DE NEM volt rá szükség. Kell a tanár. A fiút örömmel várják és nem szívesen válná­nak meg az édesanyjától sem. — Természetesen már jól is­merem a leendő munkahelye­met — mondja Baltás Dániel. — Gyakorló tanításra ugyan nem jöhettem ide, mert Csőng- rád megyei iskolákba jártunk az egyetemről, de gyakran be­mentem a gimnáziumba, ha itt­hon voltam. Még órát is látogat­tam. Nagyon örülök, hogy oda neveztek ki, boldogan megyek, mert várnak. Mire készül, hogyan akarja hasznosítani magát a tanításon kívül? — Szegeden az egyetem KISZ- szervezetének színjátszóinál dol­goztam, mint afféle segédren­dező. Biztosan itt is akad mun­kám a KISZ-ben. Az ifjúsági szövetség építő­táborait említi, ahol megfor­dult. Bogyiszlón, Bodrogkeresz- túron és Szeged mellett a Haty- tyas-telepen dolgozott. — A táborok nagyon jól meg­felelnek a kettős célnak: meg­ismerkedtünk a fizikai munká­val, megtanultuk becsülni. És tapasztaltuk, milyen nagy erő rejlik a közösségben, milyen jó kollektívában élni, dolgozni. MIT VÁR a jövőtől? — Szeretném, hogy egyszer elmondhassam: nekem is sike­rült elérni, amit édesanyámnak, megbecsült pedagógus lettem. —r -ó Hétszázmillió írástudatlan Az UNESCO jelentést tett köz­zé, amelyben felhívja a figyel­met az írástudatlanság problé­májára. A földkerekség felnőtt lakosságának mintegy 50 száza­léka, több mint hétszázmillió ember írástudatlan. Az UNES­CO 191 millió dollár költséggel tízéves programot javasolt, — amelynek keretében Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában 330 millió felnőttet tanítanak meg írni, olvasni. be kerül. A 39. kép forgatásá­nak izgalmai elmúltak, újabb nyüzsgés kezdődik a következő felvételig. így megy ez majdnem az egész nyáron át. Míg végül a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents