Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-04 / 181. szám
1963. augusztus 4, vasárnap 3. oldal Strandépítkezés akadályokkal A bajai Sugovica-part legszebb részén, a Vénus-dombon a különböző vállalati üdülők hosszú sora mellett félbemaradt építkezés csupasz falai nyújtózkodnak az ég felé több mint egy esztendeje. A megkezdett létesítmény a Bajai Fehérnemügyár tulajdona. A vállalatvezetőség 1961-ben elhatározta, hogy a régi kis épület helyébe egy modern egyemeletes strandépületet hoz tető alá a gyár több mint ezer dolgozója számára. Az építkezést a fehérneműgyári szak- szervezet irányításával a Bajai Vegyesipari Javító és Szolgáltató Vállalat még a múlt év elején meg is kezdte. Közben a fehérneműgyárban lezajlott revízió során az ellenőr kifogásolta a létesítmény házilagos kivitelezését, aminek következtében a ruhaipari igazgatóság, illetőleg a Könnyűipari Minisztérium illetékes szervei az építkezést leállítatták. Később a Magyar Beruházási Bankon keresztül folytatását újból elrendelték. Hogy mielőbb elkészüljön az új strandépület a gyár dolgozói 1961. valamint 1962. évi nyereségrészesedésükből egy napi bérnek megfelelő összeget felajánlottak. Ezenfelül az összevont testvérvállalatok is jelentős összeggel járultak hozzá az új építkezéshez arra számítva, hogy dolgozóik közül többen itt töltik majd nyári szabadságukat. Ez a kívánság ma még csak óhaj, tekintettel arra, hogy az építkezés egy éve szünetel. Ez azt jelenti, hogy közel százezer forint értéket őröl az idő vasfoga. Ki miatt húzódik az építkezés ideje? Ez ügyben felkerestük a Magyar Beruházási Bank Bács- Kiskun megyei fiókját, ahol azt a választ kaptuk, hogy ennek a beruházásnak lebonyolítását az összevont három ruhaipari vállalat budapesti központja végzi, a pesti beruházási bank útján. Szükséges még elmondani, hogy amikor az illetékes központ elrendelte az építkezés folytatását, akkor pénzt, építési mutatót nem biztosított a kivitelezéshez. Ebből adódóan az építkezés körüli huzavonának a végére pontot azoknak kell tenni, akik elrendelték az építkezés folytatását —, tehát a ^ vállalat központjának. Ezt várja többek között 300 strandolni vágyó KISZ-fiatal a Bajai Fehérneműgyárban. T. S. A dolgok összefüggenek Érkezik a gabona Kiskunfélegyháza és a félegyházi járás terményforgalmi fel- vásárlási telepein eddig már több mint kétszáz vagon gabonát vettek át. Képünkön: az egyik átvételi helyre, a félegyházi Vik- tória-malomba érkezik a Felszabadulás Tsz szállítmánya. (Vaskó József felvétele.) Ezeriiétszáz vadász igazolványát újították meg Ha végigszemlélnénk egy gyártmány elkészítésének útját, pontosan számba vehetnénk, hányszor kell megmozgatni az anyagot, míg a nyersanyagból — például a zöldborsóból — készáru, jelen esetben konzerv lesz. Ha csak 50 kilogramm borsót kell sokszor megmozgatni a gyártás folyamán, ez a súly a végén tonnákra növekszik. Ha ehhez hozzá vesz- szük, hogy az anyagmozgatást még sok üzemben kézi erővel végezzük, s a nyolc óra alatt nemcsak 5—6 forintos órabérű segédmunkások, hanem esetenként 9—10 vagy 12 forintos órabérű szakmunkások is hordozzák a terméket — elgondolhatjuk, mennyi ilyen költség terheli a gyártmány árát. Kétségtelen, hogy a termelési folyamat megköveteli az anyagok mozgatását, s a technológia által előírt úton történő szállítását. A gyártmány — példánk esetében a konzerv — árára vonatkoztatva a fő kérdés az, hogy mennyit kell feleslegesen mozgatni az anyagot a rosszul szervezett technológiai folyamatok vagy raktározási gondok miatt? Baracskai Istvánnal, a Kecskeméti Konzervgyár termelési osztályvezetőjével mint legégetőbbet, a raktárhiánnyal összefüggő felesleges anyagmozgatás következményeit vizsgáltuk. — Jelenleg 331 vagon raktár- térhiányunk van — mondotta Baracskai elvtárs. — Kényszer- megoldásként sok árut szabad ég alatt tárolunk. Mire beállnak a hidegebb idők, szezon múltával, sok hely szabadul fel, s ilyenkor ezek a termékek is raktárba kerülnek. — Gyümölcstermelő megye vagyunk, egyik „kulcsterülete"’ a konzerviparnak. Megadhatjuk magunkat ennek az „objektív” akadálynak? — Természetes, hogy nem. Pár héten belül adják át 315 vagonos új raktárunkat... — Akkor az említett raktárhiány ... — Ez az új raktár már bele van kalkulálva az idei csúcsszezonba. Ellenben jövő tavasz- szal újabb 400 vagonos raktár építése kezdődik. — Tehát megoldódik a most fennálló hiány. — Szerencsére olyan fejlődés előtt állunk, hogy akkorra már újabb igénnyel jelentkezhetünk... De ne legyünk telhetetlenek. Csak az sikerüljön. — Miért, talán nem bízik benne, hogy felépül? — Bárcsak kellemesen csalódnék az építővállalatban... De idén tavasszal kezdték építeni az új irodaházunkat. Jövő tavaszra kellene átadni... Viszont még alig jöttek ki a földből. Itt van egy hatalmas daru, alig tett még odébb valamit... Pedig nem luxusból kell az új irodaház. A régi irodahelyiségeket is „üzemesíteni” akarjuk, azokban is termelő műhelyeket akarunk berendezni... Hogy még ésszerűbb legyen a termelési folyamatok megszervezése és kevesebb az üzemen belüli anyagmozgatás. Augusztus 1-én kezdetét vette az új vadászati idény, amelynek „premierjét” a vadkacsavadá- szat jelenti. Ez a számyasvad — a kékcsőrű récét kivéve — már lőhető. A megyei vadászati felügyelőség 1200 vadász igazolványát újította meg. Ezeknek a felügyelőség által közölt sorend- ben történő kiváltása fontos követelmény, mivel az annak hiányában való vadászat szabálysértésnek minősül. A Földművelésügyi Minisztérium — mint minden évben — most is külön utasításban ■ szabályozza az egyes vadfajok vadászatának időpontját, illetve közli a tilalmi időket. A vadkacsázást a fogoly, a fácán és a nyúl vadászata követi majd. A vadászati felügyelőségtől nyert értesülés szerint egyébként a megye idei vadállománya általában kielégítő, bár a nagy forróságban kiszáradt vizek környékén a vadkacsák száma megfogyatkozott. Jól üli a vasparipát Mindez azonban egyrészt sok selejttel jár — romlik az áru, törik az üveg, megrozsdásodnak a lapkák —, másrészt megkétszerezi az anyagmozgatást. Az udvaron is: le kellett szedni, össze kellett rakni, raktári rendbe kellett tenni az árut. Behordáskor újból felszedni, bevinni, felrakni kell a terméket. Legkevesebb 80—100 ezer forintos többletköltséget jelent ez a gyárnak, s végeredményben a konzerv árába központilag beleszámítva — a fogyasztóknak is. — Hogyan igyekeznek felszámolni a raktárhiányt? — Felszámolni? Fogas feladat. A konzervipar felfutása, a termelés fejlődése nagyobb ütemű, mint a kisegítő üzemek — így a raktár — kapacitásának bővülése. Az ötödik traktoros, akit a FelsőszentiVánról Jánoshalmára vezető kövesúton az autóból munkában látok. A felsőszent- iváni határ talajművelői eget átpingáló porfellegben, misztikus látványt nyújtva szántják a tarlót, simítózzák a szántást, — ő, az ötödik pedig a borotai Béke Tsz letakarított búzaföldjén nyergeli az Utost. A gépe mögé kapcsolt eke szaporán forgatja a földet. Miként az előbbieknél, nála is olyan iramos a munka, mintha most fogott volna hozzá. Pedig este van már, fél nyolc, s miután intésemre megáll, elmondja: hajnali 4-től dolgozik, és tízig-tizenegyig abba sem hagyja. A fején szalmából font, széles karimájú strandkalap, pantos overálja meztelen hagyja vállát, inas karjait. Arcát fürkészve próbálom megállapítani az életkorát. Nem sikerül. Oly vastagon lepte be fizimisikáját a por, hogy akár százesztendősnek is nézhetném, ha nem volnának nyurgák a mozdulatai, s nem csillogna élénken a szeme. Húsz Károlynak hívják, huszonöt éves, katonaviselt, Pécsett, az erőmű kokszolójában is dolgozott; két év óta traktoros, a Borotai Gépállomáson képezték ki a vasparipához értővé —• sorolja két cigarettaslukk között a „nacionáléját”’. — Szeretek traktoros lenni, ..megkameltam” ezt a munkát. Nincs helyhez kötve az ember. Ma itt, holnap ott. Még ezen a táblán is — mutat a százholdas parcellára —, hol az egyik végiben, hol a másikban. Egyszer ekével, aztán vetőgéppel. Mert S veti is be a nem kis területet — Egy jó darabot felszántok 14—17 centi mélyen, aztán as ekét felcserélem a vetőgéppel, melyhez két farost ad segítőnek a szövetkezet. Zöldtrágyázás céljára napraforgót teszünk a földbe másodnó- vénynek. Aztán megint szántok. Muszáj nyomni az ipart, mert a téesz úgy szeretné, ha már ki is kelt volna a napraforgó. Gyakran meglátogat Magyar István, a gépállomási brigádvezetőm, meg Bárány? igen, Bárány, János? — a fene tudja, azt hiszem Jánosnak hívják, az ag- ronómusunk is. Kilenc napja csinálom itt a melót, még egy nap van hátra, s kész az egész. Megyek máshova. Ahogy a tavaszi szezonban, a nyáriban is túl akarom teljesíteni a tervem. Smtékclc Nézzük a cipóbarna búzakereszteket Túri Ferenccel, az öreg téesz- paraszttal. — Az volt a nagygazdáé — mutat a szövetkezet ezer holdjába olvasztott egyik nagy táblára, melyen már a tarlóhántás lilásbarna barázdái süttetik magukat a tűző nappal. — Ott arattam 'az asszonnyal a húszas években. Semmink nem volt az égvilágon. Ugyan hazudok, mert volt már négy apró gyerekünk, ezért viszont alig kaptunk lakást a faluban. Hat rossz kis tyúkot neveltünk aztán, hogy annak az árából kifizethessük az előre kikövetelt lakbért. Várjunk csak, kiket is talicskáztunk ki nap mint nap a tarlóra? — hajlítgatja eltűnődve egymás mellé az ujjait Túri Ferenc. — Ilonka, Pista, Jancsi, Palcsi megvolt már. Józsival volt teherben a feleségem. A kicsik egész áll- tó nap a búzakeresztek tövében sínylődtek. Elmondhatjuk, hogy az eperfa álól kosztoltak. Nem volt ám napközi, egy kanál levest nem adott senki a mi gyerekeinknek. Mindenkinek hoztak ételt delenként, csak nekünk nem. Mit álltunk ki, atyaúristen! De keservesen lestek ránk a cseppek: hát nekik nem adunk olyat, amit mások esznek9 Nem is mertünk rájuk nézni, de ha hátat fordítottunk is, láttuk nyúzott kis képüket, ijedt nagy szemüket. Látta már az elvtárs, milyen döbbenet van az éhes kisgyerek szemében? Ne is lásson olyat soha. . Szóval, rémületes is lehetett szegényeknek, mikor csak nyeltek, nyeltek, egyre szaporábban az üres torokkal, figyelték, mekkorákat harapnak mások, nekik meg semmi se marad... Ha feljött a vihar, késő este, villámok fényénél szedtük össze az apróságokat a tarlón. Szedret keresgéltek a kisbo- londok. Ügy éltek, mint a mezei madarak ... Kényelmesen aludni? Hogyne! Vasárnap délután kimentünk a birtokra, a következő héten haza se mehettünk. Egybefolyt éjjel-nappal. Mi jutott a cséplés után? Két-három mázsa búza, ötven-hatvan kiló árpa, egy mázsa zab. Kaptunk három kiló babot, két kiló sót, két kiló szalonnát. Tél beálltáig se volt elég. Ősszel? Gyerünk a Gyöngyösi Bank répaföldjére. Hideg esőt kaptunk. Hiába tüzeltünk egész éjjel a csutkaszárral, míg a répát fejeltük, nem száradtunk fel. Tüdőgyulladás lett a vége. Hat hétig rózsaszínűt köptem, a végén csak ágynak estem. „Nemsokára felköthetik az államat” — gondoltam magamban, de ránéztem az asszonyra, a gyerekekre, és összeszorítottam a számat: szegény vagyok, nem engedhetem meg magamnak, hogy meghaljak! Sose felejtem el, november huszonnyolcadi- ka volt. Este a feleségem összeesett a szoba közepén. Eljött az órája. A gyerekek sivalkod- tak, a földön is belekapaszkodtak az anyjukba, mintha az itt akarná hagyni őket. Valahogy lecsúsztam az ágyról, de ahogy mellé értem, rárogytam ... Azt csak később tudtam-meg, hogy a kis Ilonka szaladt át segítségért a szomszédba ... így végződött a mi betakarításunk... De azért nyolc gyermeket neveltünk fel. Karácsonykor valameny- nyien haza szoktak jönni. Az ország minden tájáról. Ki katona, ki munkás, ki funkcionárius, — a parasztok itthon maradtak. Jönnek az unokák is, és van min mulatni, hogyan férünk el kis házunkban. Attól sem kell félni, hogy — mit eszünk? Három disznót szoktam vágni. Egyet magunknak az öregasszonnyal, kettőt meg szétosztogatunk nekik az útra ... Pénzt nemigen költünk. Áprilisban még volt a tavalyi búzánkból, amit a tsz-ben kerestünk. A cukor is a szövetkezetből jött. Ha meg minálunk nem úgy sikeredik egy esztendő, az időjárás miatt, kisegítenek bennünket az ország kenyerének másik oldaláról. Hej! — voltak olyan nyarak Horthyék alatt, amikor százezren maradtunk munka nélkül... nem kellett kaszás, marokszedő. Féltek is tőlünk az urak. Ezért villogott a határ a csendőrszuronyoktól. TÖTH ISTVÁN — Kettős műszakban nem dolgozhatna? — Nincs elég traktoros. Majd ha jönnek az őszi esők, keresek magamnak társat. Nyújtott műszakban sem kevesebb a gép teljesítménye, — Ha viszont hajnali négykor kezdi, s éjfél előtt egy-két órával előbb fejezi be a munkát, nyújtott lesz maga is. — Nem méretszkedtem, de érzem, tényleg soványodtam ezen a nyáron. — Ebéd? — Legtöbbször hideget eszek. Szalonnát, ezt, azt. Este, illetve éjjel, otthon, Rémen, mert haza járok. Tudja fiatal hásas vagyok, szóval, eszem főtt ételt is. Van úgy, hogy reggel is. A vacsoramaradékot. Majd télen, a jó disznótorokon pótolom, amit most leadok. Eldobja a körmére égett csikket. Az est lassan lehulló leplében kamaszosan felvillan szeme, kezet nyújt, siet vissza halkan dohogó gépéhez. Mire az aütóhoz érek, a mögötte gomolygó portól már csak a strandkalapját látom, meg az Utos reflektorának fénycsíkját, ahogy belesöpör a tarló felett sűrűsödő sötétségbe, ta— is—
