Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-27 / 199. szám
Nagy iramú, színvonalas küzdelem Megszületett az elsü győzelem Egri Dózsa—Kecskeméti Dózsa 2:1 (1:1) Kecskeméti TE—Hmvásárhelyi MEDOSZ l:0(0:0) (Kiküldött munkatársunktól.) Eger, 4000 néző, vezette: Loson czi. Egri Dózsa: Szűcs — Mészáros. Kiss I„ Baranyai — Váraljai, Hanus — Nagy K. Kovács, Nagy F., Üsztöke, Handó. Edző: Molnár Péter. Kecskeméti Dózsa: Gór — Be- rán. Határ. Winkler — Peiler, Morvái — Tanács, Dobó, Kasza. Lieber, Ézsi. Edző: Fenyvesi László. A kecskeméti csapat eléggé felforgatott összeállításban volt kénytelen kiállni a rangadó mérkőzésre, mert az indulás előtt derült ki, hogy Koltai belázasodott és ő sem utazhatott el az együttessel. A vasárnap délelőtt elég rosszul kezdődött a kecskemétiek résziére, mert az NB II-s Dózsa női kosárlabda-csapat a — sok íó helyzet kihagyása után — Hét végi sporteredmények LABDARÚGÁS: A spanyol Reál Madrid a venezuelai Caracasban rendezett tornán szerepel. A csapat világhírű csatárát, Di. Siefanót, elrabolták. A rablók közölték, hogy a jeles futballistát a mérfcőzések befejezése után szabadon bocsátják. A spanyol csapat ennek ellenére is kiáll a mérkőzésekre. KAJAK-KENU: A jajcei világbajnokságon a Tímár—Fábián kettős a 10 ezer méteren és a Tímár— Fábián—Koltai—Urögi összeállítású kajaknégyes világbajnokságot nyert. Az ifjúságiak nyolc szám közül hatban első helyen végeztek. ÖTTUSA: Az uppsalai nemzetközi versenyen Balczó 150 ponttal fölényes győzelmet aratott a szovjet Makarjev és Minyejev előtt. A magyar Török dr. ötödik, Móna hatodik lett. A csapatversenyben a Szovjetunió csapata lett az első, 40 ponttal megelőzve Magyarország csapatát. ÜSZAS: Budapesten Moszkva utánpótlás válogatottja 148:119 arányú győzelmet aratott Budapest utánpótlás válogatottja fölött. ATLÉTIKA: A hét végén az ausztráliai Bail lie Zátopek 12 éven fennálló két. világcsúcsát javította meg: 20 km: 59:51,8 és az 1 órás futást 20 052 méterre. Rúdugrásban Panelt tovább javította saját világcsúcsát: 520 cm-t ugrott. Totóeredmények: x, x, x, 2, 1, 1, x, 2, x, 1, 2, 1. a labdarCgö nb i. Állasa 1. Újpesti Dózsa 3 2 1 — 4:2 5 2-3. Dorog 2 2-------2:0 4 2-3 . Győri ETO 3 1 2*— 2:0 4 4. MTK 3 1 2 — 2:1 4 5. Ferencváros 2 1 1—4:0 3 6. Csepel 2 1 1 — 3:2 3 7. Tatabánya 3 1 1 1 4:3 3 8. Komló 3 1 1 1 5:7 3 9. Pécsi Dózsa 3 1 — 2 5:5 2 10-11. Bp. Vasas 2 1 — 1 2:3 2 10-11. Szeged 3 — 2 1 2:3 2 12. Bp. Honvéd 2 — 1 1 1:3 1 13. Debrecen 3------------3 3:6 — 14. Diósgyőr 2------------2 1:5 — A forduló eredményei: Ferencváros—MTK 0:0, Bp. Honvéd—Csepel 1:1 (1:0), Szeged—Tatabánya. 0:0, Győri ETO—Újpesti Dózsa 0:0, Dorog—Diósgyőr 1:0 (1:0), Komló—Pécs 3:1 (2:0). Bp. Vasas—Debrecen 2:1 (0:1) Debrecenben. A Délnyugati NB in. eredményei: Nagykanizsai VTE—Nagy mány oki Bányász 4:2, Taszári Honvéd—Pécsi EAC 2:1, Szekszárdi Dózsa—Pécs- szabolcsi Bányász 7:1, Kaposvári Kinizsi—Mohácsi Petőfi 3:2, Mohácson, Dombóvári Vasutas—Szekszárdi Petőfi 2:0. — A Bajai MTE— Máza-Szászvári Bányász 1:1 (1:0), a Kalocsai Honvéd—Nagykanizsai Bányász 2:0 (2:0) és a Nagykanizsái Dózsa—Kalocsai Kinizsi 2:1 (1:0) mérkőzésekről lapunk holnapi számában közlünk beszámolót. Menyei I. osztályú bajnoki labdarúgó eredmények Északi csoport: Lajosmizse—Duna - vecse 4:2, Kiskunfélegyházi Honvéd —Szabadszállási Honvéd 2:0, Kecskeméti MÁV—Kunszentmiklós 6:0, Alpár—Kiskörös 3:0, Tiszakécske— Izsák 4:0, Kecskeméti Dózsa II.— Kecskeméti Légierők 5:0, Kiskunfélegyházi Vegyipari—Kecskeméti Épületlakatos 2:0. Kecskeméten. Déli csoport: Jánoshalma—Nemesnádudvar 2:2, Bácsalmás—Halasi Honvéd 5:3 Kiskunhalason, Bajai Bácska Posztó—Hajós 5:0 Hajóson Bajai Honvéd—Mélykút 2:2, Kavicsai Spartacus—Soltvadkert 2:’ Soltvadkerten. Kecel—KiVsunhaiMÄV 6:4, Császártöltés—Vaskút 6:1. 43:43 (20:12) arányú vereséget szenvedett az egri lilafehérektől. Nagy hangorkánban kezdődött a két belügyi labdarúgó-csapat rangadó mérkőzése. Az egriek első támadása után Tanács szépen futott el jobb szélen, de lövése az egyik egri védőről perdült szögletre. A beívelt szögletrúgásnál Kasza lövését a kapus nagy bravúrral nyomta szögletre. Az egri csapat első veszélyes támadása a 4. percben alakult ki, amikor is szögletrúgás után a kecskeméti kapus fölött átszálló labdát Be- rán a befutó egri középcsatár elől szögletre fejelte. Egy perc múlva megismétlődött a jelenet és ismét Berán fejelte ki a kapu torkából a labdát. Az egri együttes hatalmas akarással küzdött és látszott a játékán, szeretne visszavágni a kecskeméti együttestől kétszer elszenvedett vereségért. A Kecskeméti Dózsa azonban az első negyedóra eltelte után átvette a játék irá- ■ nyitását és formás támadásokat vezetett az egri kapu ellen. Hatalmas iram alakult ki és szinte percenként változott a helyzet, hol az egri, hol a kecskeméti kapu került veszélybe. A 23. percben Gór már harmadszor mentett parádés védéssel. Az ellentámadásnál Dobó nagy bombáját a kapu torkából mentették az egri védők. A kecskeméti csapat a 30. percben megszerezte a vezetést. Kasza átadása jó helyzetben találta Liebert, akinek lövésével szemben az egri kapus tehetetlen volt. 0:1! A gól után a kecskeméti csapat maradt támadásban. Előbb Ézsi, majd Tanács lövése szállt fölé. A 37. percben egyenlített Eger. Gór Handó lövését öklözte ki, de a labda a jó helyzetben levő Kovács elé került, aki közelről nem hibázott. 1:1! A gól szárnyakat adott az egri együttesnek, de a Kecskeméti Dózsa védelme biztosan rombolt. A második félidő második percében Dobó a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, Tanács átadását közelről a meglepett egri kapuvédő mellett a bal kapufa mellé lőtte. Ezután Tanács lőtt fölé, majd Dobó éles szögből leadott lövésébé vetődött bele merészen az egri kapus. A Kecskeméti Dózsa szemre is tetszetősen játszott, csatárai gyakran hozták zavarba az egri védelmet, de a támadások befejezésénél nem volt szerencséjük. Az első negyedóra eltelte után ismét egri rohamok következtek, és Górnak többször is minden tudására szüksége volt, hogy menteni tudjon. Már-már úgy látszott, hogy döntetlen születik a nagy iramú rangadón, amikor a 33. percben egri szögletrúgás után tétováztak a kecskeméti védők és Kovács közelről a kapu bal alsó sarkába fejelt. 2:1. A kecskeméti csapat ezután több formás támadást vezetett, de csatársora már nem tudott eredményes lenni a védelembe j vonult egri csapattal szemben. | A két belügyi csapat rangadója hatalmas iramú játékot hozott. A mérkőzés mindvégig nyílt volt: hol az egyik, hol a másik kapu került veszélybe. Az egriek hatalmas becsvágy- gyal, minden tudásukat latba vetve küzdöttek a kétszeri veszteség utáni visszavágás reményében. A közönség a mérkőzés nagy részében színvonalas, szemre is tetszetős játékot láthatott. A kecskeméti csapat egygó- los veresége ellenére is jó benyomást keltett, minden játékosa szívvel-lélek- kel küzdött, a csatársortól is formás akciókat láthattunk, csak éppen a befejezések nem sikerültek. A kecskeméti lilafehér gárda az egri rangadó mérkőzésen az őszi idény eddigi legjobb játékát nyújtotta. A csapat valamennyi játékosa dicséretet érdemel lelkesedéséért, de külön ki kell emelnünk Gór védéseit, valamint a fedezetek játékát. Márkus János NB n. KELETI CSOPORT 1. Bp. Előre 4 3 1 — 9: 2 7 2. Egri Dózsa 4 3 1 — 7: 2 7 3. Kecskemét 4 2 1 1 8: 4 5 4-5. KISTEXT 4 2 119:65 4-5. Szóin. MTE 4 2 1 1 9: 6 5 6. SZVSE 4 2 1 1 8: 6 5 7. Nyíregy. MSE 4 2 — 2 8: 5 4 8. Gyula 3 2—16:44 9. Debr. Dózsa 4 1 2 1 6: 6 4 10. Miskolci B. 4 2 — 2 5:7 4 11. Kisterenye 4 12 1 7:10 4 12. Vasas Izzó 4 1 2 1 2: 3 4 13. Nagybátony 3 1 1 1 3: 2 3 14. Szóin. MÁV 4 1 1 1 8: 7 3 15. Jászberény 4 1 1 2 5: 5 3 16. Bp. Spart. 4 — 2 2 6:12 2 17. Békéscsaba 4—13 5:11 1 18. Baglyasalja 4------4 3:16 — A forduló eredményei: Bp. Előre —Szolnoki MÁV 1:0, Vasas Izzó— Kisterenye! Bányász 1:1, Gyulai ME- DOSZ—Bp. Spartacus 4:1!, Nyíregyházi MSE—Miskolci Bányász 4:1 Perecesen!. Nagybátonyi Bányász- Szegedi VSE 2:0, Szolnoki MTE— Baglvasaljai Bányász 7:1, KISTEXT —Debreceni Dózsa 3:1, Jászberényi Lehel—Békéscsabai Előre 2:0. Kecskemét, 1500 néző, vezette: Szarvas. KTE: Vitkovics — Palinosár, Farkas, Héjjas — Kállai II., Vass — Kuluncsics, Szabó, La- czi II., Sallai, Schieszler. Edző: Molnár Ferenc. Mindkét oldalon gyors támadások vezették be a játékot. A 4. percben Laczi II. mesteri módon lőtt szabadrúgása a jobb kapuEáról pattant visza a mezőnybe. Nagy iramban támadott a KTE és a 7. percben két szögletet is kiharcolt. A másodikból kis híján öngól lett. A 12. percben majdnem gólt kapott a KTE. Bakos erős lövését Vitkovics szögletre tolta, majd a beívelt labdát kiejtette — szerencsére az alapvonalon túlra, s így újra szöglet lett, amit tisztáztak a KTE-védők. A 17. percben KuIsmerkedés a tollaslabdával Hazánkban is . egyre népszerűbb lesz a tollaslabda játék. A fővárosban és egyes nagyobb vidéki városokban már versenyszerűen is játsszák. Legutóbb Kecskeméten is megismerkedhettek a nézők és a fiatal sportolók ezzel az új sportággal. A budapesti VIII. kerület tollas- labdázói látogattak megyeszékhelyünkre. A bemutató előtt Rázsó Pál, a VIII. kerületi tollaslabda szövetség titkára ismertette a játék szabályait, majd a bemutatóra került sor. Képünkön Szűcs Éva és Rázsó Pál vegyespárost látjuk játék közben. luncsics három emberen is átment, de a negyedik szerelte. A 20. percben Sallai csavart lövését nehezen tisztázta a vásárhelyi védelem. A félidő közepén nagyon feljöttek a vendégek, de a KTE-védelem mindent mentett. Az utolsó negyedórában jól hajrázott a KTE, s a vendégek beszorultak. Szabó szép lövése gólt érdemelt volna. Kuluncsics és Sallai jó helyzetben rontottak. Az utolsó percekben Szabó kapufája jelentett eseményt. Gyors, változatos játékkal kezdődött a második félidő. A 6. percben villámgyors KTE-tá- madás végén a vásárhelyi Béni csak hajszállal vágta a labdát saját kapuja fölé. Mintegy tízperces KTE-ro- hamok után felszabadult a vendégek kapuja, és a MEDOSZ ellentámadásba ment át. Több veszélyes helyzet alakult ki a KTE kapujánál, de ezeket mindig tisztázta a hazai védelem. A 29. percben a vásárhelyiek 16-osánál felvágták Kuluncsicsot. A szabadrúgást Laczi II. lőtte, a kapus kiejtette, Kuluncsics ráfutott, a kapus szabálytalanul akadályozta, amiért a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Laczi II. értékesítette. 1:0! A 32. percben szögletrúgásnál majdnem újabb gólt ért el a KTE. Az utolsó tíz percben a vendégek erősen visszaestek, de a hazaiak támadásai ekkor már nem jártak eredménnyel. Ezen a mérk őzésen a KTE javuló formát mutotott. Különösen a csatársor Szabó— Kuluncsics jobbszárnya teremtett veszélyes helyzeteket. Laczi TI. kitűnő átadásaival tűnt ki. 1 A fedezetpár megbízható volt. A védelem Farkassal az élen. — aki a mezőny legjobbja volt —. hatalmas munkát végzett. A két szélső hátvéd is hasznosan játszott. Vitkovics jól védett. NB III. DPfKEI.FTT CSOPORT 1. Kiskunhalas 3 2 1 — 10: 5 5 2. Sz. Építők 3 2—1 7: 4 4 3. Martfű 3 2 — 1 8: 5 4 4. Nagykőrös 3 2 — 1 6: 4 4 5-6. Bcs. Honv. 3 12 — 7: 5 4 5-6. Csongrád 3 1 2 — 7:5 4 7. Újszeged 3 2 — 1 7: 8 ‘ 8. Bcs. VTSK 3 1 1 1 8: 5 “ 9. H. MEDOSZ 3 11 1 4:3 ' 10. KTE 3 1 1 1 1: 1 ' 11. Mezőhegyes 3 1 1 1 5: 6 12. Mezőtúr 3 1—2 10:10 I 13. Makó 3 1 — 2 4: 7 14. Jászberény 3 1—2 5:10 15. Tm. Vasas 3 — 1 2 2: 6 16. Orosháza 3----------3 4:11 — A forduló eredményei: Szegedi Építők—Mezőhegyest MEDOSZ 4:1. Békéscsabai Honvéd—Makói Vasas 4:2, Békéscsabai VTSK—Jászberényi Vasas 4:0, Csongrádi Petőfi—Mezőtúri Honvéd 4:2. Nagykőrösi Kinizsi—Törökszentmiklósi Vasas 1:0, Hjszegedi TC—Orosházi Kinizsi 2:1, Orosházán! — A Kiskunhalasi ME- Martffii M,E 3:1 (1:1) mérmésről holnm számunkban kö» lünk beszámolót. Kuluncsicsot csak szabálytalanság árán tudta a vásárhelyi kapus szerelni. A jogosan megítélt 11-est Laczi II. értékesítette.