Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-23 / 196. szám

20*ő/tr Hol a „róka“? Elindultak keresésére a Szovjetunióba vadászaink Három MHS versenyzőnk képviseli hazánkat a nemzetközi versenyen Három IHHS versenyzőnk azóta már útban van a nagy verseny színhelye felé. Mind­hárman — Farkas Imre (Kecs­keméti Rádiótechnikai Gyár), Ádám Attila (Kecskeméti GEL- KA, jelenleg katona) és Patocs- kai István (Bajai Villamosipari Gyár) nagyon boldogan és lel­kesen készültek a versenyre. — Miért jutott részükre ez a megtiszteltetés — erről faggat­tam Hetényi Istvánt, a megyei rádióklub vezetőjét, valamint Farkas Istvánt és Ádám Attilát az indulás előtti percekben. — Elsősorban is arról sze­retnénk beszélni — kezdi a rá­dióklub vezetője —, hogy a „ró­kavadászat” technikai és fizikai sportág. Megyénkben 1958-ban honosodott meg és 20—25 URH, valamint rövidhullámú róka­vadászunk van. Mi a verseny lényege? Nehéz terepen bizo­nyos körzetben, ismeretlen he­lyen több adókészülék van el­rejtve. Feladata a versenyző­nek. hogy a saját maga által készített vevőkészülékkel mi­előbb megtalálja. A „rókavadá­szat” tehát komoly technikai és fizikai felkészülést igényel. Egy- egy versenyen az indulónak gyakran több kilométert is fut­nia kell. Megyénk MHS „rókavadászai” országos viszonylatban már jó hírnevet szereztek maguknak. Ezért is esett a választás a há­rom legjobb Bács-Kiskun me­gyei versenyzőre, hogy képvi­seljék a rövidhullámú verse­nyen hazánkat. Haiatmas küzdelmet ígér a Szovjetunióban Vilniusz kör­nyékén az augusztus végéig tartó nemzetközi Európa-rádió bemé­rő verseny, hiszen a népi de­mokratikus országok mellett Svédország, Anglia és az NSZK versenyzői is képviseltetik ma­gukat. — Bízok a fiúkban, hogy az erős mezőnyben is helytállnak és eredménnyel térnek vissza — mondja a rádióklub vezetője. — Szeretnénk, ha a megyében — különösen az iskolákban meg­honosodna ez a szép technikai Kitűnő eredmények a kiskunhalasi úszóversenyen A Bács-Kiskun megyei Űszó- szövetség Kiskunhalason az al­kotmány ünnepén igen jól si­került országos úszóversenyt rendezett. A versenyen kitűnő eredmények születtek, örven­detes megyei úszóink további javulása. Á versenyen a követ­kezőjobb eredmények születtek: Gyermek, fiú számok: (50 m-es távokon): hátúszás: 1. Sá­fár (Bp. Vörös Meteor) 44,2, 2. Sipos (Bp. VM.) 44,9, 3. Molnár (Kiskunfélegyházi Fáklya) 47,4. Mellúszás: 1. Raáb (Kiskunha­lasi Spartacus) 46,3, 2. Sáfár 47,3, 3. Sipos 48. Gyorsúszás: 1. Ismét a tompái sportéletről A z elmúlt napokban közel " harminc lelkes sportem­ber — köztük több fiatal spor­toló — tárgyalta meg Tompán a sportkör újjászervezésének ügyét. A megbeszélésen ott volt a járási TST elnöke, Fogarasi László, Fazekas Bálint, a járási TST elnökség tagja, a tompái Kossuth Termelőszövetkezet el­nöke, valamint Simola Lajos, a községi tanács vb titkára, a sportkör elnöke. Először Simola Lajos ismer­tette azokat az indokokat, amiért kénytelen volt feloszlatni a kö­zelmúltban a községi sportkört. Elmondta, hogy a vezetőség nem törődött a feladatokkal, egy sze­mélyben végezte az elnöki, ed­zői és intézői teendőket. A lab­darúgó-csapatnál fegyelmezet­lenség ütötte fel a fejét. A játé­kosok nem jártak az edzésekre, nem fizették a tagdíjakat a sportkör tagjai, s mindezek lát­tán maga az elnök is elkedvet­lenedett. A tompaiak — köztük a sport­köri elnök — Simola Lajos — most már látják, hogy kár volt ezt az elhamarkodott lépést megtenni. Elhatározták, hogy mindent újrakezdenek. Üjra megalakítják a sportkört és feladatul tűzik az új sportköri vezetőknek, hogy minden ere­jükkel segítsek a tompái sport­élet fellendítését. Sa»la# Sáfár 36,5, 2. Sípos 37, 3. Pet­rezselyem (F. Fáklya) 39. 4x50 m gyorsváltó: 1. Bp. Vörös Me­teor, 2:44,3, 2. Kiskunfélegyházi Fáklya 2:37,7. Újonc számok (50 m-es távo­kon): fiúk: gyorsúszás: 1. Suba (Bp. VM.) 31,1, 2. Prosz (Bp. VM.) 33.5. Hátúszás: 1. Suba 37,3, 2. Prosz 39,9. Mellúszás: 1. Suba 41,9, 2. Csányi (H. Spart.) 42, 3. Prosz 43,7. — Leányhátúszás: 1. Tóth (Bp. VM) 38.9. Leánymell­úszás: 1. Morvái (MÁVAUT) 42.5, 2. Tóth 44,2, 3. Csányi (F. Fáklya) 46. Serdülő számok: fiúk: 100 m gyors: 1. Szilágyi (Bp. VM) 1:10, 2. Rádi (F. Fáklya) 1:11, 3. Sárdi (MAVAUT) 1:12,2. 200 m vegyesúszás: 1. Barkóczy (MÁ­VAUT) 2:52,2, 2. Szilágyi 2:53.8. 400 m gyors: 1. Koszó (MÁ­VAUT) 5:33,2, 2. Rádi 5:45. 4x100 m gyorsváltó: 1. Bp. Vö­rös Meteor 4:51. Ifjúsági számok: fiúk: 100 m hát! 1. Mucsi (MÁVAUT) 1:13,9, 2. Németh (Bp. VM) 1:14,6, 3. Urbán (Bajai Spartacus) 1:15,8. — Lányok: 100 m pillangó: 1. Karbuczky (B. Spart.) 1:37,7 (mcs.), 2. Kiss (H. Spart.) 1:42.9. 200 m gyors: 1. Kovács (MÁ­VAUT) 2:50,7, 2. Weidinger (B. Spart.) 3:03,7. 200 m mellúszás: 1. Kemény (B. Spart.) 3:27,2, 2. Palotai (B. Spart.) 3:34,3, 3. Ka­tona (Kecskeméti Spartacus) 3:38,2. 200 m vegyesúszás: 1. Weidinger 3:21,2 (mcs.), 2. Ko­vács (MÁVAUT) 3:23,8, 3. Pet­rezselyem (F. Fáklya) 3:25. Felnőtt számok: 200 m férfi gyors: 1. Tuba (Bp. VM) 2:20,4, 2. Rédei (MÁVAUT) 2:25,9, 3. Mihalovícs (B. Spart.) 2:29,2. 200 m férfi mell: 1. Tuba 2:58,5, 2. Gilicze (Szentesi Kinizsi) 3:02,7, 3. Sin (MÁVAUT) 3:07,6. sportág. Szövetségünk minden segítséget megad a fiataloknak, várjuk jelentkezésüket. Méjf vfgY kézszorítás és a három „rókavadász” elindul a nagy útra. Búcsúzóul ezt mond­ják: mindent megteszünk, hogy méltóan képviseljük hazánkat a versenyen... Márkus János Használt bútort, ruhaneműt slb ■sznőnzért is vásárolunk! Bizományi áruház Kecskemét, Nagykőrösi u. >2. sz. 8211 Sikertelenül szerepeltek kosárlabdacsapataink BUDAPESTI MAFC—BAJAI BÁCSKA POSZTÖ 90:58 (41:29) NB I-es férfi mérkőzés, Bu­dapest, Millenáris, 150 néző, ve­zette: Herczeg és Szécsi. — B. Bácska: Kovács (22), Virág (4) — Csátaljai (4) — Vétek (19), Gádor (9). Csere: Halmos, Pász, tor, Vass II. A bajai csapat zónavédelem­mel kezdett. Két hosszú közép­kosarassal játszottak a Ijazaiak Gabányi és Korányi személyé­ben. Bár a régi kezdő bajai csapatból csak ketten voltak, mégis nagy küzdelemben az eredmény igen szoros volt, sőt az elején a bajai csapat veze­tett is. A MAFC előbb zónázott, majd áttért az emberfogásra és a palánkról lepattanó labdák­ból 12 pontos előnyt szereztek a félidő végéig. A második félidőben szelle­mes és ötletes játékkal a ven­dégek sokat ledolgoztak hátrá­nyukból. A befejezés előtt hat perccel Vétek kipontozódott és a többieknek is négy-négy sze­mélyi hibájuk volt. Az utolsó öt percben a MAFC nagyon rá­hajtott és a hajrában mintegy harminc pontot szerzett. — Jók: Kovács, Vétek, Gádor. ORSZÄCOS SPORTNAPOK 1963 Ötvenéves évfordulóját ünnepelte a Bácsalmási Sportkör A Bácsalmási Sportkör, alkot mányunk napján ünnepelte fennállásának ötvenedik évfor­dulóját. Az ünnepi közgyűlést sok régi és új sportköri tag je­lenlétében tartották meg a könyvtár nagytermében. Bácsalmáson 1913-ban alakult meg a sportkör és azóta rend­szeresen foglalkoznak a fiata­lokkal. A sportélet különösen a felszabadulás utáni években bontakozott ki labdarúgó, sakk, teke, kézilabda, torna és atlé­tika sportágakban. Szinte vala­mennyi sportágban nyertek egy- egy évben .megyei bajnokságot, sőt labdarúgócsapatuk egy eset­ben osztályozót is játszott az NB II-be jutásért. Az ünnepségen leleplezték az alapító tagok márványtábláját, majd jutalmazásra került sor. Négyen az MTST, tízen pedig a járási TST kitüntetését kapták meg. Horváth Máté Villanókq) Bajáról A sportpályán a honvédzenekar szórakoztatta a nézőket, akik az OSN rendezvényeire voltak kiván­csiak. A csapatok felvonulása után az 1500 méteres spartakiád-döntőt futották, amelyet Kincses (B. Hon­véd) nyert 4:59 idővel. Gyorsan pe­regtek a versenyszámok. A birkó­zók közül Komáromi, Ági, Palov, Kiss, Kulisics és Kecskeméti lépett a dobogó legmagasabb fokára. Ez­után Nagy, Csaba, Jakab, Gyalus és a Lenkei összeállítású tornász­csapat aratott nagy sikert. A 4x400 m-es váltó dönőjét a Gyomai, Tí­már, Vass és Juhász összeállítású csapat nyerte 4,07 idővel. Az öklö­zök közül. Kékedi, Vadász és Pa­rittya győzött, míg a Daubner—Mé­száros és a Kertész—Söröli pár döntetlenül mérkőzött. Ezután került sor a Bajai Bácska Posztó—Bajai Honvéd barátságos labdarúgó-mérkőzésre, amelyet 5:2 (5:0) arányban a Bácska nyert meg. Villámtorna a BRG-gyárban Az Országos Sport Napok alkal­mával a Budapesti Rádiótechnikai Gyár kecskeméti telepén villám- toma-versenyt rendeztek. A kétna­pos vetélkedőn férfi és női kézi­labdázók, valamint asztaliteniszezők mérték össze tudásukat. Eredmények: kézilabda, női: BRG —Kecskeméti Parkettagyár 4:1, BRG —Kecskeméti Sportiskola 4:3, fér­fiak: BRG—Kecskeméti Vörös Me­teor 20:12, BRG—Lajosmizse 17:16, K. Vörös Meteor—Lajosmizse 12:11, asztalitenisz csapatverseny: Kecske­méti Reszelőgyár—BRG 6:4. BP. ELŐRE—KECSKEMÉÍI PETŐFI 71:63 (57:57, 25:23) Az ÉM Fémmunkás Épü­letlakatos és Tömegcikk­ipari Vállalat Kecskeméti Vasszerkezeti Gyára vasszerkezeti lakatos és ívhegesztő szakmákra 8 általános iskolát végzett "iákat tanulóknak felvesz. lelentkezni a gyár mun­kaügyi osztályán lehet. 8178 NB II-s férfi mérkőzés, Bu­dapest, Sport utcai pálya, ve­zette: Mogyoróssy ' és Monos­tori. — K. Petőfi: Fekete, Zsa- dányi — Király — Polgár (9), Baumann (23). Csere: Sahin- Tóth II. (15), Székely (10), Tóth II. (6), Tóth I., Szeghalmi. Váratlan vereség érte a Petőfi csapatát Budapesten, a Sport utcában. Tapogatózó játékkal kezdtek és egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyre szert tenni. Már a mérkőzés elején látszott, hogy a Petőfinek az Előrén kívül Monostori játék­vezetővel is meg kell küzdeni. A II. félidőben a Petőfi erő­sen rákapcsolt. Egyenlített, majd tízpontos előnyre tett szert, amit később még növelt is, úgyhogy a mérkőzés győztesének látszott. Ekkor jött egy megtorpanás és néhány fordított ítélet Monos­tori játékvezető részéről, és a kecskeméti csapat előteye egy pontra csökkent, amit az utolsó pillanatokban jogtalan büntető­ből a pestiek egyenlítettek. A hosszabbítás már az Előré- nek kedvezett, mivel több Pe- tőfi-játékos — Fekete, Sahin- Tóth II., Székely — kipontozód­tak. A kecskeméti csapat szü­net utáni lelkes játékával meg­érdemelte volna a győzelmet, de a hajrában nem bírták a té­ves játékvezetői ítéleteket. — Jók: Baumann, Sahin-Tóth II., Zsadányi, Király. BUDAPESTI HSC—KECSKEMÉTI EGYETÉRTÉS 42:38 (20:18) NB II-s női mérkőzés, Buda­pest, vezették: Mercz és Hor­váth E. — K. Egyetértés: Dö­mötör (4), Csorba — Bild (13) — Kiss M. (11), Túri (5). Csere: Bajtai (1), Bencze, Luczó (2), Ronkó (2), Rozgonyi. Az Egyetértés még mindig nem tudott kilábolni a nagy­mérvű visszaeséséből. A har­madik hely szempontjából dön­tő fontosságú mérkőzést a leg­nagyobb erőfeszítések mellett sem tudták megnyerni, gyenge idegi és fizikai, állapotuk miatt. A mérkőzés végig nyílt volt. A II. félidő közepén még az Egyet­értés vezetett, de a HSC tíz ponttal megugrott. A lassan ki­pontozásra kerülő pestieket az Egyetértés nem tudta utolérni, mert a kezdő ötösük már a II. félidő elején kipontozódott. — Az Egyetértésből egyedül Bild játéka dicsérhető. Megállta a helyét az újonc Bajtai is. NEM JÁRT SIKERREL A KECSKEMÉTI DÓZSA VÁSÁRHELYI SZEREPLÉSE A Kecskeméti Dózsa — mi­után a Bp. FÜSZÉRT-tel való mérkőzése elmaradt — Hódme­zővásárhelyen szerepelt az Al­földi Kupa kosárlabda-tornán másik megyei női csapatunk­kal, a Kiskunfélegyházi RVSC- vel. Szereplésüket nem sok si­ker kísérte. A kecskeméti csapat az első napon a Nagykanizsai VTE és a Kiskunfélegyházi RVSC le­győzésével még esélyesnek szá­mított, de a második napon a csapat teljesen visszaesett. Előbb a gyenge képességű Hódmező­vásárhelyi MEDOSZ-tól szenve­dett vereséget. Itt nagy szerepe volt a hazabíráskodó játékveze­tőknek is, majd az utolsó mér­kőzésen a Szolnoki Vörös Me­teor NB I-es csapatától kapott ki. A tornát a szolnokiak nyer­ték, mögöttük hármas holtver­seny után a negyedik helyre csúsztak vissza a kecskemétiek. A Kecskeméti Autó- és Gépjavító Ktsz felhívja ügyfeleinek figyelmét, hogy moto rker ékpár-j avító üzemét 1963. szept. 2-től, Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky út 32. sz. alól, Külső-Szegedi út 1. szám alá helyezi át. Ennek megfelelően szept. 2-től kezdődően ügyfeleinket a Külső-Szegedi úton szolgáljuk ki. Telefon: 25-27. Ezzel egyidőben áthelyezzük Bem utca 20. sz. alatt levő hűtőgépjavító-részlegünket 3ajcsy-Zsilinszky út 32. szám alá. 13-77 telefonszámon kérjük megrendeléseikkel megkeresni. 8222 t *

Next

/
Thumbnails
Contents