Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-18 / 193. szám

Hitelt kapnak a használt személygépkocsik vásárlói Több mint 150 szövetkezeti lakást adnak át Kecskeméten Hét hónap alatt 6 millió 500 ezer lottószelvényt vásárollak Bepillantás az OTP munkájába Szinte napról napra sokré­tűbbé válik az Országos Taka­rékpénztár munkája. Űjabb és újabb hitelakciókkal könnyítik meg a lakosság által keresett cikkek, ingatlanok vásárlását. Értékesebbek, változatosabbak lettek a lottó-tárgynyeremény- sorsolás nyerőtárgyai. Felkeres­tük az OTP megyei fiókvezető­jét, hogy tájékoztatást kérjünk néhány időszerű kérdésre. kölcsönözzük. 1959 óta 1800 ki­jelölt ingatlan 2800 bérleményé­ből 2100 lakást adtunk magán- tulajdonba. — Fortuna, a szerencse isten­nője hogyan viselkedik a me­gyei lottózókkal? — Ügy látszik, kölcsönös vonzalom. Ez év július 31-: közel hat és fél millió lottószel­vényt vásároltak a megye te­rületén. Az idén augusztus köze­péig huszonöt négytalálatos Jócskán benne vagyunk a nyárban. Még egy hónapig tart „hivatalosan” ez az évszak. Azt mondják az idősebbek: másod­szor virágzik az akác, tehát meg lesz nyarunk és szép, hosz- szu őszre számíthatunk. Ilyen előrejelzések alapján meg időszerű a nyári gondos­ról írni. A Bajai Városi Tanács éppen a napokban tárgyalta a fürdővárossá fejlesztés lehető­ségeit. A tanácsülés után be­szélgettem Farkas Lászlóval, a városi tanács végrehajtó bizott­ságának elnökével erről a té­máról. — Nagyon alaposan mérle­gelték tanácstagjaink a fejlesz­tés lehetőségeit. Szóba került a város ivóvízellátásának teljes megoldása. Baja csatornázásá­nak programja most készül Még az idén Bajaszentistvánon egy vízműtársulatot szervezünk. Kísérletképpen az elmúlt év­ben történt próbafúrás a Pe- tőfi-szigeten, azonban a kút ala­csony vízhozama miatt nem le­hetett megoldani innen a vá­ros központi vízellátását. Még az idén a vasúti hídtól északra fekvő területen, sőt még a Du­nán levő homokzátonyokon is végzünk próbafúrásokat. A csa­tornázás miatt nem bővítjük a meglevő mélyfuratú kutak há­lózatát, csak ott, ahol erre fel­tétlenül szükség van. A fürdő­zésre alkalmas területeken ter­mészetesen létesítünk kutakat. — Tudomásom szerint régi gondja a városnak a tisztasági fürdő létesítése, valamint a sza­bad fürdésre alkalmas terüle­tek bővítése. — Igen. A tisztasági fürdő megépítésére mintegy 3 millió forint áll rendelkezésünkre, be­leértve a 250 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát. A fürdő a Vasvári Pál utcában, a volt salakos labdarúgó-pályán épül. A munka megkezdődött, és tervünk szerint 1964. októ­ber 20-án, felszabadulásunk 20. évfordulóján átadjuk a lakos­ságnak. — Az idén növeltük a szabad fürdésre alkalmas területeket. A Sugovica gázgyári oldalán is engedélyeztük a fürdést, ez a terület most rendezés alatt áll, és a hajójavítások megszünte­tése után fásítani kívánjuk, és padokat is szeretnénk elhelyez­ni. Hozzáteszem, hogy a Sugo- vica-parton a fürdési gondok akkor oldódnak meg véglege­sen, ha rendeződik a terület tu­lajdonjogi kérdése. Jelenleg ugyanis egy része a partnak a MAHART kezelésében van. — Milyen tervek vannak a Petőfi-sziget rendbe hozásával kapcsolatosan? — A fürdővárosi program ke­retén belül kulturális centrum­nak akarjuk kiépíteni. Az idén elkészül a rendezési terv, ettől függetlenül folyamatosan épül­nek a vállalatok vízi telepei és egyre több közület jelentkezik építési igénnyel. Ajánlatot tet­tünk más városoknak is, hogy az általunk ingyen felajánlott telkeken létesítsenek üzemeink dolgozói részére állandó jellegű üdülőket. Egyébként az elmúlt évben a Petőfi-szigeten, a váro­si strandfürdő befejezése után, 160 ezer forint beruházással aszfaltutat építettünk, a DÁV társadalmi munkában transz­formátorállomást létesített. Ké­szültek zuhanyozók, gyermek- éves időtartamra szól és 1965-re fürdő, és anyagi erőnkhöz mér- fejeződik be. örvendetes, és ten bizonyos parkosítást is vé- ezen a legutóbbi tanácsülésen geztünk. is bebizonyosodott, hogy a vá­Gondot fordítunk arra, hogy ros dolgozói szívesen járulnak minél nagyobb területet te- hozzá társadalmi munkával is gyünk alkalmassá üdülési, pi- a célkitűzések mielőbbi meg- henési célokra, sátortáborozás- valósításához. Már az idén ra, víkendházak építésére. En- mintegy félmillió forint értékű nek érdekében elsősorban a társadalmi munkát végeztek, de Duna túlsó oldalán, a vasúti a következőkben még ennél na- hídtól északra fekvő, úgyneve- gyobb részvételre számítunk, zett vén-dunai rész kiépítésé- * hez kezdtünk hozzá. E terület A beszélgetés után fotoripor- ivóvízellátásra, valamint a tér kollégámmal a késő dél­villany odavezetésére mintegy utáni órákban végigjártuk a Az ország minden részéből felkeresik a Kamarás-Duna partját a pihenni vágyók. A színes műanyagsátrak impozáns látványt nyújtanak. Képünkön: egy komlói család vacsorához készül. 300 ezer forintot költünk. A Sugovica, vagy ahogyan hivata- csepeli dolgozók e területen 250 losan nevezik: a Kamarás­fős ifjúsági tábort létesítettek. Duna két partját. A gázgyár amelyet állandó jellegűvé ki- felöli oldalon a dózerek a te- vánnak fejleszteni, ugyanakkor reprendezést végezték, munká- megkezdődtek már a víkend- juk nyomán alakul ki a homo- házak építése. kos, lapos, fürdőzésre alkalmas — A vendéglátóipar hogyan part. A pedagógusok vízi tele­segíti a célkitűzések megvalósí- pén társadalmi munkások dol- tását? goztak. Motorcsónakok húztak — Ez az egyik legnagyobb a Duna felé, egymás után. A gondunk. Az előbb említett te- Vénusz-dombról, a kör alakú rület vendéglátása nincs meg- vendéglőből, nagyon szép kilá- oidva. A földművesszövetkezet tás nyílik a környékre. Láttuk csak a jövő évben tud egy ven- a több ezer fürdőzőt, a vízi tele- déglőt létesíteni. A városunk- pék sokaságát. A Duna felé pe- ban üdülő dolgozók, a fürdő- dig sok színben pompázó, sát- idényben beáramló idegenek el- rákból álló campingtáborral látása nincs kellőképpen meg- találkoztunk, melynek lakói az szervezve. Kezdve ott, hogy a ország minden részéből sereg- Duna-szálló üzemeltetése gon- lettek ide, kipihenni a munka dot okoz, mivel az épület süly- fáradalmait. lyed. A megyei idegenforgalmi Mindezek alapján még inkább hivatal a segítségünkre sietett megszilárdult bennünk az a a fizetővendég-szolgálat meg- meggyőződés: hatalmas lehető­szervezésével, azonban ez meg ségek vannak e Duna menti nagyon kezdeti megoldás. Sze- város további fejlesztésére rintem a tanítási szünetben a szépségeinek kiaknázására — Már több helyen — nem hivatalosan — hallottuk, hogy az Országos Takarékpénztár a közeljövőben bevezeti a széles körű autóhitelakciót, mely az új kocsikra is kiterjed. Helytál­ló-e ez a hír, és ha igen, mi­kor valósul meg? — Az utóbbi időben sok ilyen kérdés érkezik fiókunkhoz. Ér­tesülésünk szerint jelenleg nincs mód az általános új gépkocsi hitelvásárlás bevezetésére. Leg­alábbis nem húszszázalékos készpénzfizetéssel, mint ahogy ez alaptalanul elterjedt az or­szágban. Kisebb pénzüsvi kele­tet kantunk, hogy új Moszkvics és Skoda személygépkocsinál húszezer forintos hitelt folyósít­sunk a vásárlóknak. Ezt a há­rom hónapja tartó vásárlási for­mát eddig huszonhatan vették igénybe a megyében. — Régebb idő óta foglalko­zunk a használt személygépko­csik vásárlásánál kért hitelek­kel. Az üzemek, intézmények által az AUTOKER Vállalatnak leadott kocsiknál a vételár 40 százalékát folvósítja a takarék- pénztár. Az üzemképes auték­! nál a hitelt a vásárló jövedel­métől függően két-hároméves időszakban állapítjuk meg. — Miiven segítséget adott az OTP a lakásproblémák megol­dásához? — Ez év augusztusától, de­cember végéig több mint 150 szövetkezeti lakást adunk át Kecskeméten. Az egv és két szo­ba összkomfortos lakásokat a Leninvárosban építették. A sor­házakció keretében idén 14 egyemeletes, négvlakásos ház épül a megyeszékhelyen, a Hu­nyadivárosban. Az 56 összkom­fortos lakást december végéig adják át a tulajdonosoknak. — Az állatni ingatlanok kisházértékesítési akciójában is jó eredmények születtek. A vé­telár tíz százalékát kellett kész­pénzben lefizetni, s a további összeget hoszabb időtartamra mi kollégiumokat is igénybe le­hetne venni, természetesen a tatarozási munkák megfelelő ütemezésével összehangolva. Szükség volna egy turistaszálló létesítésére, több vendéglátó­ipari egység kellene. Az idén kezdte meg üzemelését a Pe- tőfi-szigeten az Űj Élet Halászati Termelőszövetkezet kezelésében a halászcsárda. A Vénusz-dom- bon panorámikus vendéglő lé­tesült. Az elmúlt forró napok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a vendéglátóiparnak még nagyon sok itt a tennivalója, hiszen nem egy esetben több ezer fiirdőző jóformán semmi féle ellátásban nem részesül. — Mikor valósul meg végié gesen a fürdővárosi program — A végrehajtás során sok­helyütt találkozunk egészséges türelmetlenséggel a munkák ütemét illetően. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagy­ni, hogy a végrehajtás négy­KERESKEDÖ SÁNDOR szelvényre közel kétmillió forin­tot fizettünk ki. A 31. játék­héten Neszvecskó Jánosné, bács­almási lakos négytalálatos szel­vényével 67 ezer forintot nyert. A több éve rendszeresen lottózó asszonynak már sokszor volt háromtalálatos szelvénye is. A szerencsés nyertesnek a pénzt csütörtökön fizették ki a bács­almási művelődési otthonban. — A tárgynyeremény­sorsolás is kedvez a megyének. A legutóbbi sorsoláson 28 jula- lomtárgy talált itt gazdát. A több mint 300 ezer forint érté­kű nyereménytárgyak között Kékes televízió, magnetofonok, rádiók, két 50 ezer forint érté­kű lakberendezési utalvány, egy berendezett lakás a Balatonal­mádi üdülőtelepen, Skoda gép­kocsi — szerepeltek. K. M. Tanulmányi kirándulás, üdülés — jutalomként A kiskunfélegyházi járás mű­velődési otthonai a termelő- szövetkezetekkel közösen meg­szervezték a jól dolgozó Szövet­kezeti gazdák, valamint a mű­velődési munkában kitűnő ak­tivisták országjáró tanulmányi kirándulásait és néhány napos üdültetését. A jászszentlászlói művelődési otthon aktivistái közül augusztusban 30-an üdül­tek három napig a Balaton mellett. A kiskunmajsai műve­lődési otthon 90 aktivista szá­mára szervezett három csoport­ban országjáró jutalomkirándu­lást. Körbe utazták a Balaton mellékét, megtekintették Siófok és Badacsony nevezetességeit. A községből- az említetteken kí­vül a kígyósi Napsugár Tszcs 40 tagú csoportja augusztus 19-én, 20-án és 21-én tölt el három napot a Balaton mellett. Jutalomkirándulást szervezett a szanki Haladás Termelőszö­vetkezet is. Hetven szövetkezeti gazda Budapest nevezetességei­vel ismerkedett három napig, majd az út fáradalmait a Duna­kanyar festői vidékén pihen­ték ki. 0Q W A Vénusz panorámikus vendéglőből mind a négy égtáj fele gyönyörű kilátás nyílik. (Tóth Sándor felvételei.)

Next

/
Thumbnails
Contents