Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-05 / 155. szám
1963. július 5, péntek 3. oldal Mit terem a türelem Úttörők kapával A türelem rózsát terem. Ezt ” tartja a régi közmondás, de ez az igazság csak akkorigazság, ha a termékeny értelem tükrén fénylik. Mert ha például véget nem érő türelemmel lesnénk, hogy a tóparti béka mikor változik tündérré, az amerikai fegyvergyáros pedig a népek barátjává, hát nagyot kellene csalódnunk várakozásunkban, meddő türelem volna ez. A helyénvaló türelmet fontos erényként tisztelik az emberek. Jó, bölcs dolog ez. Vegyük például azt, hogy az emberi egyéniség és jellem úgyszólván soha sincsen kész, befejezett állapotban, mert az ember szüntelenül fejlődik:.. Vannak dolgok, amelyeket ma még nem ért megj de ha türelmesen felvilágosítjuk és megmagyarázzuk neki az igazunkat, egy idő múlva maga is ezeknek az igazságoknak szószólója lesz. Vannak hibák, amelyeket ma még meggondolatlanul elkövet, de ha baráti indulattal, türelmesen jó belátásra térítjük, holnapra nemcsak megszabadul ezektől a hibáktól, de maga is küzdeni fog a hasonló botlások ellen. Hogy kinél mennyi türelem szükséges, ezt embere válogatja, mert az egyik ember gyorsabban nő fel a társadalmi követelmények színvonalára, a másik valamivel lassabban. A fő az, hogy embereket megítélvén, feltétlenül higy- gyünk ebben a fejlődésben. Ügy is mondhatnók: higgyünk az emberek emberségében, mert a jóra való készség és a folytonos tökéletesedés — emberi mivoltunk talapzata. Ha hiszünk ebben, akkor bízunk is az emberekben, azaz kellő türelmet tanúsítunk irántuk. Maponta jő néhány hibával ■ * találkozunk, amelyek bosz- szantanak bennünket. Ezeket többnyire emberek követik el. De aki hisz az emberi fejlődőképességben, az tudja, hogy az emberek és hibáik nincsenek összenőve. Senki sem születik garázdának, könnyelműnek, felelőtlennek vagy bűnözőnek. A rossz vonások később rakodnak rá emberségére. De éppen ez okból meg is szabadíthatok ezektől a hibáktól. E jótékony szabadító hatás egyik legfőbb eleme a türelem. Ha türelemmel eszméltetjük a hibázókat, ébresztgetjük jobbik énjüket, úgy előbb-utóbb helyes belátásra térülnek, és akkor már nem ellenükre küszködünk hibáikkal, hanem maguk is szabadulni igyekeznek ezektől. Annak a küzdelemnek, amelyet a szocialista jövendőért, saját boldogulásukért, életük megkönnyítéséért vívunk, szerves része a különböző hibák elleni harc, és ámbár a hibák többnyire emberek kezéhez fűződnek, emberi tévedésekből fakadnak, emberi botlások következményei, ez a harc nem az emberek ellen, hanem az emberekért folyik. A harc a hibák ellen folyik avégből, hogy elkövetőiket megszabadítsuk hibáiktól, a társadalmat nedig e hibák káros következményeitől. M i, kommunisták, ahhoz az * * alapelvhez tartjuk magunkat, hogy az emberek nevelésében a lehető legnagyobb türelmet szükséges tanúsítani. Ha egy ember hibát követ el, időt kell adnunk neki a gondolkodásra, hogy felmérhesse tévedését és helyrehozhassa botlását. Időt kell adnunk arra, hogy a közösség figyelmeztető szavát mintegy megemészthesse, és végül úrrá válhassék érzelmein, indulatain, teljes önmagán. Ám ez a türelem a nevelés eszközére értendő, és egyáltalán nem azt jelenti, hogy tűrjük meg a hibákat. Ember és hibája — ez különbség. A hibákat nem szabad megtűrnünk, mert a hibák az emberek és érdekeik ellen hatnak. A leginkább emberséges cselekedet az, ha megoltalmazzuk az embereket tulajdon hibáiktól és ezeknek következ- ménveitől. De rosszat teszünk azzal az emberrel, akinek hibáit eltűrjük, lenyeljük, és rosszat teszünk minden emberrel, ha türelmesen szemet hunyunk a különböző társadalmi értelemben veszélyes balfogások felett. Említsünk most egy ritka, szélsőséges, de sokatmondó példát. Az egyik sütőüzem vezetője, egy durva és fékezhetetlen természetű ember három esetben három beosztottját megverte. Tettére nincs mentség. Vajon a mi társadalmunkban akár egy percig is eltűrhető-e ez a pimaszság? Nem. Annál el- képesztőbb, hogy ezek a vérig sértett és megalázott emberek eltűrték. Szinte mindegy, hogy miért, mert erre a „türelemre” épp oly kevéssé van magyarázat, mint az említett vezető tettére. Ha már az első eset után megfelelő leckét kapott volna, minden másként alakulhat. Akkor semmiféle türelem sem érvényesült volna egy olyan vétekkel szemben, amelyet semmi szín alatt sem szabad megtűrni. De a sütőüzem vezetőjét, 'aki ezt a súlyos vétket elkövette, eréllyel ötvözött türelemmel észhez lehetett volna téríteni. Ám nemcsak a vétkes, hanem a vétek iránt is türelmet tanúsítottak. Ezért még két pofozás következett, és hihetőleg sokáig nem fogja kiheverni a következményeket ez a magáról durván megfeledkezett ember. V annak termelőszövetkeze- * teink, ahol az elnök, a vezetőség a háztáji gazdaságok ellen politizál, azaz, ahelyett hogy segítene kihasználni a háztáji gazdaságban levő termelési lehetőségeket és tartalékokat a szövetkezeti tagság s a népgazdaság egyetemleges javára, nyíltan vagy ravaszul keresztezi a háztáji gazdálkodást. Ez a jelenlegi viszonyok között teljesen helytelen és oktalan eljárás, ami az orvoslási törekvéseket illeti, kétféle szélsőséggel is találkozunk. Egyik-másik szövetkezetben sokan követelik a vezetőség leváltását, mondván, ne tűrjék meg az ilyen embereket a közös élén. Miből indulnak ki e türelmetlen emberek? Nem hisznek a józan érvek, és az emberek érzelmi befogadóképességének erejében, ezért gondolják, hogy a változtatás egyetlen módja — a' hibázok eltávolítása. A másik szélsőség éppen ilyen gyakori. Éveken át jobb- ról-balról kérlelik a vezetőséget, hogy változtasson hibás gyakorlatán, de az okos szó elröppen, és minden marad a régiben. Végtére is megtűrik ezt a hibás gyakorlatot. Ami a leváltás követelését illeti, ennek a türelmetlenség az indítéka, türelmetlenség az emberek iránt. Ami a rossz gyakorlat megtörését illeti, ez megint elvtelen dolog, mert ez a hibás szemlélet szegről-végről igen komoly ká- okat okoz a társadalomnak. Mi hát a helyes és célravezető eljárás? Türelmesen és kitartóan meg kell magyarázni az ilyen szövetkezeti vezetőségnek, hogy amit csinál, az senkinek sem jó, ezért sürgősen változtasson a dolgon. Lehet, hogy az első, a második, sőt a harmadik napon sem sikerül meggyőzni a vezetőséget. Akkor folytassuk a negyedik és az ötödik napon. Mi a lényeg? Ne parancsszóval, ne ellentmondást nem tűrő intézkedéssel helyettesítsük a meggyőző érveket, tehát a vezetőség ne azért változtasson hibáján, mert a felsőbbség ezt követeli, hanem mert az érintett emberek belátják tévedésüket. Másfelől viszont nem szabad lagymatagon belenyugodni egy hibás és kárt okozó gyakorlatba. A bíráló sző munkánk foly” tonos javításának nélkülözhetetlen eszköze. Némelyütt azt vetik a bírálók szemére, hogy türelmetlenek. Persze hogy azok. Az esetek többségében a bírálat indítéka — az egészséges türelmetlenség. Miért egészséges ez? Mert ha valakit bánt és nem hagy nyugodni az, hogy rosszul szervezik meg a munkát, hogy hanyagság és nemtörődömség károsítjá a közérdeket, az nagyon helyes és egészséges türelmetlenség. Hová jutnánk, ha az észlelt hibák, kárt okozó jelenségek mindenkit hidegen hagynának és senki sem sürgetné ezeknek jóra fordítását? Azt az egészséges türelmetlenséget tehát, amely a közjóért felelős embereket nyugtalanítja és kritikára készteti, nemcsak el kell fogadnunk, de nagyon meg is kell becsülnünk. Van azonban az éremnek egy másik oldala is. És ezt a bírálóknak nem szabad elfelejteniük. A kritika ostora a hibákon csattogjon, ne pedig azoknak az embereknek a hátán és önérzetén, akik a botlást elkövették. Amilyen türelmetlenek vagyunk a hibák iránt, legyünk hasonlóképpen türelmesek az emberekkel szemben: adjunk időt a megfontolásra, a cselekvésre, a változtatásra. Ez a türelem azért is szükséges, mert különösen a nyilvános bírálatot nem nagyon könnyen emészti meg az emberi természet, és ezt jó megérteni. f C létünk valamennyi terüle“ tén jótékony és megtermékenyítő hatást gyakorol, ha helyesen fogjuk fel és helyesen alkalmazzuk ezt a módszert: egészséges türelmetlenség minden jelenséggel szemben, aminek szocialista építésünk s a közérdek vallja kárát, egyszersmind megértő türelem az emberek nevelésében, amikor szem- fa eszállunk a fogyatékosságokkal. Így aztán a türelem valóban rózsát terem. HORVÁTH JÓZSEF 300 hold őszibarackos a szamártüske ellen A zsanai Napsugár Termelő- szövetkezet ez év őszén 100 ka- tasztrális holdon telepít őszibarackost. Tavaly 50 holdon hoztak létre ugyanilyen ültetvényt, és a tervek szerint a barackos összterületét 1965-re 300 katasztrális holdra növelik. A mélyszántás előtti terület- rendezési munkákat már megkezdték. (Czakó Ferenc levelező.) Összesen 260 hold réttel rendelkezik Dunapatajon a községi legeltetési bizottság. A hatalmas területen tavasztól őszig a közös és a háztáji gazdaságok teheneit legeltetik. Nemrégiben a helybeli általános iskola úttörőcsapatának 50 tagja, csapatvezetőjük, Varga Andrásné pedagógussal az élen, négy napon át kapával 50 holdon irtották az elburján- zó szamártüskét. 2000 forintot kaptak a legeltetési bizottságtól. Ebből, és az eddig megtakarított pénzükből fedezik a Leányfalun szervezett 10 napos táborozásuk költségeit. Képünkön a lelkes úttörők egy része látható, a legelő javítása közben. (Pásztor Zoltán felvétele) Ahol nem falra hányt borsó a bírálat A legutóbbi termelési tanácskozás jegyzőkönyvét nézegetjük az É.M. Parkettagyártó Vállalat 3. sz. kecskeméti telepén. A pártiroda már elcsendesedett, az esti műszak „felvonult” a műhelyekbe, van egy lélegzetvételnyi ideje Horváth Imréné- nek, a párttitkárnak és Hegedűs Gáspárnak, a telep vezetőjének. — Úgy látom, Rigó Gyula művezető és Ugri Ferenc csoportvezető vetette fel a legégetőbb pótolnivalókat — állapítom meg, miután végigböngésztem a felszólalásokat. Előzőleg már tájékoztattak az elvtársak, hogy legnagyobb gondjuk a szárítókkal volt a tél folyamán. Nem tudtak megfelelő gőzellátást biztosítani s emiatt maradtak el 16 000 négyzetméter mozaikparketta gyártásával. (Azóta már el is felejtették az adósságot.) Mikor a tél elmúlt, Rigó Gyula éppen a termelés meggyorsítása érdekében javasolta a tanácskozáson, hogy alakítsanak egy 6—8 fős brigádot, amely kizárólag csak a szárító csillék ki és berakásával foglalkozik. Kiszámította, hogy ezen az úton kétszeresére tudják növelni a kiszárított alapanyag mennyiségét. Ugri Ferenc viszont azt boncolgatta mennyi pénz esett ki a nyereségrészesedésből a múlt években, mert sok volt a szabványon aluli áru. — Ezt a két javaslattevőt, illetve észrevételezőt kérdezzük meg, nem volt-e pusztába kiáltott szó a bírálatuk? — Rigó Gyula elutazott — világosít fel a telepvezető, — de keressük meg munkahelyén Ugri Ferencet. Hármasban indulunk a szárítóba. Alig fordulunk ki az alacsony folyosóra, magas, szikár férfi után kiált Hegedűs Gáspár, aki már útra készen tartott a kijárat felé. Így sikerült találkozni Ugri Ferenccel. Ha egy percet késünk, őt sem találjuk. Közelebb van a pártiroda, nem megyünk vissza a műhelybe beszélgetni. A fiatal telepvezető először nem mondja meg Ugri Ferencnek a kérdezgetés indokát. Mintha valami jelentéshez gyűjtene az adatokat, úgy érdeklődik. — Hányán is vannak a szárítóban, Ugri elvtárs? — Tizenhármán. Így már boldogulunk. Azelőtt kisebb létszámmal nemcsak a szárító csilléket láttuk el, hanem a kész árut is mi raktuk vagonba... Télen három lokomobil gondoskodott a gőzellátásról, most négy. Az idő is kedvező, gép is több van, központi elosztóból kapjuk a gőzt... De hiszen ezekről nem keveset beszéltünk Rigó elvtárssal a termelési tanácskozáson... A párttitkárnő is, a telepvezető is mosolyogva nyugtatja meg. — Éppen ezért akartuk, hogy az elvtárs maga mondja el, történt-e változás azóta? ... Beszélgessenek — fordul hozzám, az újságíróhoz. Horváth Imréné és Hegedűs Gáspár dolga után megy, Ugri Ferenc már nekem válaszol. — Történt-e változás? Csak a hajópadlót említem. Tavaly meg 1961-ben egy-egy időszakban 11 ezer négyzetméter szabványon aluli készült. Az idén már csak ezer. 1961-ben rengeteg kifogásolás volt velünk szemben, nyakunkon maradt a sok áru. Nem ellenőriztek a vezetők. Szemet hunytak afelett, milyen alapanyagot kapunk más vállalattól. — Milyen például a szabványon aluli padló? — Egy folyóméternyi darabon több a csomó, a dugó a fában, mint a megengedett. Enyvtáska van benne, — azok az enyves erek csatornák, amiket deszkákban gyakran láthatunk. Aztán elszínesedett padló is előfordul; nedvességet kap a fa, penészedik. Húsz éve csinálom, tudom, mennyi csínja- bínja van a fafeldolgozásnak. Ellenőrizni is olyan vezető tud, aki szintén „fás”. — A mostani telepvezető még fiatalember... A múlt nyáron jött ide. — De igazi famunkás. Most végezte be a faipari technikumot, tehát tanult is... Hogy milyen ember Hegedűs Gáspár? Mikor a parketták már csomókba vannak kötegelve, s úgy halomba rakva, csak odanyúl, s már húzza ki a hibás darabot. Hát ezt, hogy vette észre? csodálkozom még én is. Ö meg csak úgy egyszerűen: „Feri bácsi, ez már kiabált, hogy nem jó.’* Tóth István
