Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-02 / 152. szám

1963. július 2. kedd 3. oldal rr / Ok tizenhármán A hartai Lenin Termelőszö­vetkezet baromfifarmján a sok apró jószág élénk csipogással várja a takarmányt. Az asszo­nyok nagy igyekezettel készítik elő a sok ezer lábasjószág szá­mára az élelmet. Vajda Jánosné brigádvezető tizenhárom asszony és lány — köztük három tanulólány — irá­nyítója, egymás után sorolja: háromezer árubaromfink van, azért mondom így, mert nem­sokára szállítjuk őket a felvá­sárlónak. Kétezer csirkét, ezen­kívül 10 ezer gyöngyöst és 7200 pulykát nevelünk. A tiszta faj­ták tenyésztésére törekszünk, baromfiból például a Hem- shire-t tartjuk. Ez nemcsak mint húsbaromfi keresett, ha­nem elég jó a tojáshozama is — 156 az átlag. Az egyéni gaz­daságokban a vegyes állomá­nyok tyúkjai ennek mintegy fe­lét érik el. Az idén 6000 törzsbaromfit ér­tékesítünk a TEGI-n keresztül. Nagyszámú törzsállományt akarunk létrehozni, annál is inkább, mert a tagok is mind több ba­romfit igényelnek a háztáji gazdaságaikba. A termelőszö­vetkezet azzal is segíti a gaz­dákat, hogy 60—70 deka súlyig előneveli a baromfit és értük tojást ad az illető. Tiboldi Jánossal, az 5700 hol­das gazdaság párttitkárával — az ő felesége is itt dolgozik —, meg a brigádvezetővel járjuk a ,kombinátot”, ahogy a ter­melőszövetkezetben nevezik a farmot. Ez a meghatározás nem pontos, hiszen itt keltetés nem folyik, a törzstojásokat ugyanis a dunavecsei keltetőállomástól kapják. Vajdáné azt is elmond­ja, hogy küzdenek a szocialista brigád címért. Többek között vállalták, hogy 3,5 kilogramm takarmányból „állítanak elő” egy kilogramm baromfihúst. — Végeztek már számításo­kat? — Igen — válaszol büszkén a fiatalasszony. — Mindjárt di­csekedhetek is. Tavaly kilenc­ezer darab baromfinál 3,60 ki­logramm takarmány volt a fel- használás, az idén a tavaszi ál­lománynál csak 3,1 kilogramm takarmány kellett 1 kilogramm súlygyarapodáshoz.. Vállaltuk ezenkívül 10 ezer gyöngyös és 7 ezer pulyka felnevelését mi­nimális elhullással. — A tápanyagellátásban nincs fennakadás? — Nem is lehet — válaszol az asszonyka helyett a párt- titkár —, mert éppen a férje a tsz egyik gépkocsivezetője, aki a táptakarmányt is szokta hor­dani. Ha szükséges, a János még otthon is ösztönzést kap a feleségétől a táptakarmány szállítására, mert itt mindenki érzi a felelősséget. — Nagyon szeretem a jószá­gokat, szinte éjjel-nappal itt lennék köztük. — Egyébként — fordítja fé­lig tréfára a szót Tiboldi elv­társ — ez a fiatalasszony is gépkocsivezető, mert tavaly vettek egy Skodát, s hol ő ve­zet, hol a férje. — Ugyan, Jani bácsi, maga helyettünk is dicsekszik — kor­holja Vajdáné. A 13 tagú brigád három műszakban egymást váltva gondozza a ba­romfiállományt. Arra nincsen mód, hogy ezeket a szorgos asszonyokat mind bemutassuk. Schetrel Jánosnéval van alkal­munk még egy kis beszélge­tésre. A jövedelme iránt érdek­lődünk. — Az függ az elhullástól, a takarmányfelhasználástól, a súlygyarapodástól. Én meg va­gyok elégedve. Az elmúlt hó­napban 1654 forint volt a ke­resetem. Nagyon szeretem a csi­pogó jószágokat, vigyázok is rá­juk, mint a szemem fényére. — Bizonyítsa ezt tényekkel. Mesélje el azt az esetet, amikor azt a csibét meggyógyította — unszolja a párttitkár. — Ugyan — szabadkozik az asszony. — Már pedig az úgy volt, hogy az egyik fiatal baromfi fennakadt a kerítésdróton és kiszakadt a begye. Az asszonyok elkezdtek pityeregni, majd Schetrelné... de ezt már ma­gának kell elmondani. — Én is sajnáltam a kis jó­szágot, de csak egy kicsit pitye- regtem. összevarrtam a sérült részt, és meg is gyógyult a csibe. Ügy örültünk mindnyá­jan. Bizony az ilyen apró örömök­nek itt megvan a maguk jelen­tőségük, tartalmuk. Schetrelné annyira jól érzi magát a közösben, hogy a férjét is hazacsalta. Tizenhét éves háza­sok, a férj azóta Budapesten dolgozik, s legfeljebb hetenként látja a családját. Rövid idő múlva már ő is a szövetkezet­ben fog dolgozni. — Most már igazán haza­jöhet — mondja —, új házat építettünk, szépen bebútoroz­tuk, villamosítottuk a háztar­tást, gázunk is van. Egyetértek a véleményével. K. S. Ezt szeretjük ••• „Nincs anyag, nincs megrendelés, késnek a gépek” — szinte minden üzemrészben ez volt a refrén, amikor utoljára kintjártunk az ÉM Épü­letlakatosipari Vállalat kiskunhalasi telepén. Látogassunk most be a „B”- vagy meleg-üzembe, ahol Gacza Kálmán, a kecskeméti lakatosipari­tól kihelyezett üzemrész-vezető április vége felé csak gondokról, bajokról tudott számot adni. Itt is elhangzott akkor: „Csak egy szakembert küldene Kecskemét ebbe az üzemrészbe, nagyot segítene rajtunk.” Míg- a csarnokon áthaladunk, itt-ott megállunk, alapos gőzre kap a mi ingünk is. A fekete vaskemencék alattomosan ontják mele­güket. Nem irigyeljük azt a három fiatalem­bert, Kiss Gyulát, Fodor Lajost, Kurucz-Lackó Lajost, aki a 150 tonnás „fikciósgép”-et foglal­koztatja. Gyerekkocsikerék nagyságú, vörösre hevített karikákat raknak a gép egyetlen, vas­tag „foga” alá. Hosszú vasfogókkal adják-veszik a tüzes korongokat. Még tőlünk távol is süt a levegő. Füstöl közelükben a mérgesen „vicsor­gó” karikákkal teli vastargonca. Így lyuggatják, egyengetik a karimákat. Izzadságtól fénylő, vékony arcú munkást állí­tunk meg. öt még nem láttuk itt áprilisban. Paréj Pál beállító lakatos. Kovács Imre csoport- vezetővel azért jött Kiskunhalasra, hogy minél előbb ipari szakmára tanítsa az üzem munká­sait, akik szinte valamennyien a kasza mellől kerültek ide egyenesen. — Szívesen jöttünk. Jólesett, amikor Benke elvtárs, az igazgatónk behívatott bennünket oda­haza Kecskeméten, s közölte: ..Magukat ipar­kodó, segítőkész embereknek ismertem meg. Menjenek ki Halasra néhány hónapra. Ne hagy­juk magukra az ottani szaktársakat. Távol va­gyunk az otthontól, a családtól, de örülünk, hogy nem hiába töltjük itt az időt. Már a máso­dik hónapban elérték a 100 százalékot ezek az új betanított munkások. Gacza Kálmán üzemrész-vezető nem panasszal kezdi már a beszélgetést, hanem jóleső elisme­réssel. — Másfél milliós tervet teljesítenek ezek az emberek havonta. Nemrég még azt se nagyon tudták, milyen belülről egy üzem ... Tudjuk, ebben a büszke bejelentésben nála is a jól kiérdemelt elégtétel érzése rejtőzik. Hányszor kezdték reggel 5-kor a napot Bordács Sándor gyáregység-vezetővel, Király Lajos párt­titkárral s végezték sötét este? Járták az üze­met, maguk is tanították az új embereket. Nem volt hiábavaló a fáradozásuk. Félbeszakad a tájékoztatás, mert a mű­hely ajtaján nagy csoport igyekszik befelé. Meg­ismerjük a középsőket: a kecskeméti központ vezetői. Biztosan jó híreket hallottak, mert Benke János igazgató, Kovács Dezső főmérnök jókedvűen tárgyal, vitatkozik a halasiakkal. Jó ismerősökként állnak meg egy-egy gépnél, hogy szót váltsanak az emberekkel. Bordács Sándor gyáregység-vezető kihasznál egy ilyen percet, kiválik a csoportból, hogy újságolja. — Ezt szeretjük. Most már gyakran lejár az igazgató, főmérnök. Itt a műhelyekben tudjuk jól meghányni-vetni a kényesebb kérdéseket. Kérik, írjuk le ezenfelül is, milyen sürgős se­gítség kell... Ezért jó mór az anyagellátás, gépeket is kaptunk... Tóth István Őszintén és felelősségteljesen Megyénk lakosságának egy- harmadáról — az ifjúságról — tárgyalt a héten a megyei ta­nács ülése. Többször volt már a napirenden hasonló témájú előterjesztés. Ilyen komplex módon azonban nem szerepelt a gyermek- és ifjúságvédelem tanácsülésen. A tanácstagok nagyfokú felelősségérzetéről ta­núskodott, hogy az előterjesz­tett beszámoló felett igen sok­oldalú, tartalmas vita alakult ki. Dr. Gajdócsi István megyei tanácstag, a bajai Lenin Tsz el­nöke így fogalmazta meg a kérdés lényegét: „Nemcsak ar­ról van szó, minél több embert vonjunk be az ifjúság nevelé­sébe, hanem kimondottan arról, hogy a gyermek- és ifjúságvé­delem az egész társadalom ügyé­vé váljék. Valóban ez a lényeges. Nem sokat ér, ha valaki csak felhá­borodásának ad kifejezést, ami­kor fiataljaink egyes rétegei­nek viselkedéséről, munkához való viszonyáról, vagy rossz családi neveléséről esik szó. Saj­nos, sokan ilyenkor azonnal ál­talánosítanak, s az egész ifjú­ságról vonnak le túlzott követ­keztetéseket. A megyei tanács­ülés igen helyesen állapította meg, hogy a most felnövő ge­neráció művelt, tehetséges fia­talokból áll, ugyanakkor azon­ban meg kell védenünk őket a Ezer köbméter naponta Űj eljárással — úgyneve­zett hidromechanizációval — töltik fel a Duna-öblöt Tass­nál, a főárvédelmi vonal erő­sítése céljából. A munkát jó­formán teljesen gépesítették. Az eljárás lényege: a kotró­hajóról a folyó medréből fel­szedett anyagot vízzel együtt nagy átmérőjű csöveken nyo­matják a partra. A víz vissza­folyik a Dunába, míg a me­derből kikotort iszapot, homo­kot, kavicsot vesszőfonatokkal fogják fel. A Fóka (Folyam­szabályozó, Kotró és Kavics­kitermelő Vállalat) naponta mintegy 1000 köbméter iszap partra juttatásával tölti a tassi öblöt. Képünkön: a kotróhajó­ról csővezetéken át nyomják a meder aljáról felszedett anyagot az öbölbe. Van már kút a Tőserdőben Megyeszerte ismert, kellemes, szép kirándulóhely a Lakitele­ki Tőserdő. Több nagyszabású rendezvény színhelye volt már. Hosszú ideig azonban a kirán­dulók ivóvízellátása megoldat­lan volt, s ez nagymértékben rontotta a kirándulóhely iránti érdeklődést. A községi tanács elhatározta, hogy ártézi kutat létesít a Tős­erdőben. A megyei szervek a kútfúrás költségeihez jelentős összeggel hozzájárultak. Ez a tény még lelkesebbé tette Laki­telek tanácstagjait és lakosait. A Szikra Tsz., az állami gaz­daság és a Szőlészeti Kutató In­tézet a sürgető mezőgazdasági munkák közepette is talált mó­dot arra, hogy gépjárműveivel segítse a község lakóinak tár­sadalmi munkáját. Ily módon mintegy 10 ezer forint értékű társadalmi munka hozzájárulásával elkészült a kút. burzsoá erkölcs káros hatásai­tól. Az ezzel kapcsolatos nevelő­munka már nemcsak az egyes családok környezetében veszé­lyeknek kitett gyermekeket, ha­nem egész ifjúságunkat érintő feladat. Hiba, hogy sok esetben a fia­talok jó szándékát nem méltá­nyolják az idősebbek. Szemükre vetik például öltözködésüket, vagy azt, hogy szeretik a mo­dern táncokat. Azt azonban már nem dobják a mérleg má­sik serpenyőjébe, hogy ugyan­ezek az ifjak —- hány ilyen pél­dát lehetne felsorolni —, szabad idejükben rendbe hozzák az idős, magatehetetlen özvegyasszony házát, felássák a kertjét, társa­dalmi munkát végeznek a vá­ros vagy község fejlesztésére, ifjúsági szocialista brigádokba tömörülnek és nagyszerűen megállják helyüket a termelés­ben. Mert ifjúságunk túlnyomó többsége ilyen. Sajnos, még a gazdasági vezetők sem foglal­koznak mindenütt megfelelően a fiatalokkal, nem támogatják kezdeményezéseiket, nem segí­tik az ifjúsági brigádmozgalom fejlődését. Eléggé elhanyagolt terület az ifjúság művelődésével, szórako­zásával való törődés. Megyénk harminc termelőszövetkezeté­ben vizsgálták meg a közel­múltban a kulturális alapok képzését és felhasználását. Meg­állapították, hogy az említett szövetkezetek 577 ezer forintot fordíthattak volna kulturális célokra, ezzel szemben tényle­gesen csak 210 ezer forintot használtak fel. Ennek is több mint egyharmadát kulturális feladatnak egyáltalán nem ne­vezhető reprezentációra költöt­ték. Annál kevesebb pénz ma­radt ismeretterjesztő előadá­sokra. könyvtárfejlesztésre, mű­velődési otthonok fenntartásá­ra. Kiderült, hogy a harminc szövetkezet mindössze hat fia­tal szakember képzésére alapí­tott ösztöndíjat. A tsz-elnökök ugyanakkor elismerték, hogy a fiatalok azért mennek el a fa­luból, mert nem tudják kielégí­teni művelődési és szórakozási igényeiket. Találkozunk olyan jelenség­gel is, hogy a megtévedt és bün­tetésüket letöltött fiatalokat nem akarják felvenni egyes üzemek­nél, vállalatoknál, intézmények­nél. A bíróságok által kiszabott büntetés nevelő jellegű, s ha azt a büntetett kitöltötte, a tár­sadalomnak segítenie kell őt a javulás, a becsületes munkában való helytállás útján. Sorsuk to­vábbi alakulásában a társada­lom az az erő, amely vissza tudja vezetni őket a normális életbe; a munkahelyek vezetői, munkáskollektívái tudják velük megszerettetni a becsületes munka gyümölcsének ízét. Az ifjúság nevelésének prob­lémái közül csupán egy kis részletet ragadtunk ki. Ez is érzékelteti azonban, hogy van bőven tennivalónk, s a fiatalok nevelése nem csupán a szülők, az iskolák, a gyámügyi elő­adók, vagy szőkébb körű gyer­mek- és ifjúságvédelmi albizott­ságok feladata. Felelősek mind­azok, akiknek irányítása alá kerültek, a felnőttek, akikkel együtt dolgoznak, felelősséget kell hogy érezzen az egész tár­sadalom, hiszen alig van em­ber megyénkben, akinek gyer­meke, rokona, hozzátartozója révén ne lenne köze az ifjúság­hoz; Nagy Ottó Orosz nyelvtanárok továbbképző tanfolyama Három megye — Bács-Kis- kun, Csongrád és Pest —, va­lamint Szeged oroszszakos nyelvtanárai, mintegy hatva- nan, kéthetes továbbképző tan­folyamon vesznek részt Kecs­keméten, a Bányai Júlia Gim­náziumban. A tanfolyamra öt szovjet pedagógus érkezett Moszkvából, akik segítségükre lesznek a nyelvtanároknak be­szédkészségük fejlesztésében. Hétfőn délután a Bányai Jú­lia Gimnázium dísztermében tartott megnyitón Kádasi László, a megyei tanács vb művelődés- ügyi osztályának vezetője üd­vözölte a megjelenteket, majd Dánffy Benő megyei szakfel­ügyelő az Országos Pedagógiai Intézet megbízásából megnyitot­ta a tanfolyamot. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Baksa Gyula, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság megyei titkára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents