Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-23 / 170. szám

Tanácskozott a megyei szállítási bizottság Tegnap Kecskeméten a me­gyei tanács vb építési, közle­kedési és vízügyi osztályán ülést tartott a megyei szállítási bi­zottság. Buda Gábor, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, a me­gyei szállítási bizottság elnöke, a tehergépkocsik elosztásával, ma.id azokkal a problémákkal foglalkozott, amelyek a szállítá­sokat gátolják. Megállapította, hogy egyes vállalatok nem hasz­nálják ki megfelelően a teher­gépkocsikat. Felhívta a vállala­tok figyelmét arra, hogy a szál­lításokat körültekintőbben és Meglepő eredményt, kettős si­kert hozott filmgyártásunk szá­mára a moszkvai fesztivál ne­ves művészekből álló zsűrijé­nek döntése. Több mint 50 or­szág rövidíilmjei közül Kollányi Ágoston rendező és Somló Ta­más operatőr színes rövidfilm­je, az Ének a vasról nyerte el a fesztivál nagydíját. A film Perez János ötvösművészt és alkotó munkájának programját mutatja be egyéni látószögből, nagyon színvonalasan. A fesztivál aranydíját Frede- rico Fellini Nyolc és fél című filmje kapta. A három nagydíj kitüntetettje a csehszlovákok Nincs megbocsátás, a jugoszlá- vok Kozara és japánok Bukott lány című filmje. A három ezüstdíjat a szovjet Üresjárat, a lengyel Fekete szárnyak és a Az utóbbi napokban ismét súlyos balesetek történtek a me­gye különböző útvonalain. El­gondolkoztató, hogy valameny- nyit motorkerékpáron közleke­dő személyek okozták. Czégai ^ Miklós, Kecskemét, Budai utca 4. szám alatti lakos kecskémét és Ladánybene kö­zött motorkerékpárjával halad­va erősen ittas állapotban köz­lekedett és elütötte Kiimán Sán­dor Kecskemét, Máriahegy 93. szám alatti lakost, majd áldoza­tát cserbenhagyva elrobogott. Nem haladt azonban messze és újabb balesetet okozott. Elütöt­te az út szélén álló Tóth Jó­zsef, Kecskemét, Máriahegy 36. szám alatti lakost. A baleset következtében Czégai 8 napon túl gyógyuló fejsérülést. Kiimán Sándor ugyancsak súlyos fej- és orrsérülést szenvedett. Mentők szállították őket a kórházba. Kiskunfélegyháza határában történt a következő baleset. Ku- csera Sándor, Kiskunfélegyháza, Romhányi János utca 13. szám alatti lakos motorkerékpáron haladt egyik társával. Kecske­méthez közel elütötték Szabó Lázárt, aki Kiskunfélegyházán, a Tanya 5. szám alatt lakik. A baleset következtében a gyalo­gosnak eltört a vállcsontja és megsérült a feje. Gyalogosok közé rohant mo­torkerékpárjával Kecskemét belterületén a Gáspár András utca és a Csányi utca kereszte­ződésénél Márkus Imre Üjsolt, Sallai rész 3. szám alatti lakos. A szabálytalanul közlekedő fia­talember elütötte Papp Ilona, Budapest, VIII. Gyulai Pál utca gazdaságosabban szervezzék meg. A bizottság megállapította, hogy most legfontosabb a gyü­mölcs- és zöldségszállítás zök­kenőmentes lebonyolítása. Az értekezleten részt vevő Csoltó László elvtárs, a Központi Szál­lítási Tanács titkára, felszóla­lásában ugyancsak rámutatott, hogy a zöldség- és gyümölcs­szállítás a legfontosabb és meg­előz minden egyéb terményszál­lítmányt. A szállítási bizottság végül határozatokat hozott az áruk szállításának megjavítá­sára. magyar Legenda a vonaton kapta meg. A legjobb rendezés díjával Frank Bejert, a Farka­sok közt védtelen című NDK- film alkotóját tüntették ki. A legjobb operatőri munkáért a dán Jorgen Skov kapott dí­jat, aki a Szép kis család című vígjátékot fényképezte. A leg­jobb filmalakítás díját Steve Mc Queen nyerte el, a Nagy szökés című amerikai filmben nyúj­tott kitűnő teljesítményéért. A legjobb női alakítás díját pe­dig Suchitra Sen, az indiai La­kodalom című film főszereplője kapta. Ezzel véget ért a 15 napon át tartó moszkvai nemzetközi film- fesztivál, melyen várakozáson felül jól szerepelt a magyar filmművészet. kőnek ütközött. Hegyesi Mária súlyosan megsérült, a motorke­rékpáron pedig ezer forint kár keletkezett. Osztrogonácz Antal ellen a rendőrség bűnvádi eljá­rást indított. Jakabszállás határában haj­tott motorkerékpárjával Farkas Gellért, a Kecskeméti Gépállo­más gépkocsivezetője és gépé­vel nekiment Harkai József, Ja­kabszállás 114. szám alatti la­kos gyalogosnak, aki erősen it­tas állapotban tántorgott az út­testen. A baleset következtében Harkai János súlyos fejsérülést szenvedett és mindkét lába el­törött. A mentők kórházba szál­lították. A fentinél is súlyosabb, halá­los kimenetelű közlekedési bal­eset történt az Izsák felé vezető műúton vasárnap délben. Papp József Orgovány. III. 98. szám alatti lakos bátyja motorkerék­párjával Izsákról Páhi felé ha­ladva az egyik kanyarban fi­gyelmetlen vezetés miatt neki hajtott az út szélén levő fának. Az ütközés olyan nagy erővel történt, hogy Papp József a fejét ért sérülésbe a helyszínen belehalt. A járművön kb. 4000 forint kár keletkezett. Munkásszállás céljára ke­resünk nagyobb méretű üresen álló lakószobát. Fizetés megegyezés sze­rint ÉM Bács-Kiskun megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Klapka u. 34. J\ÍOTkaügyi_osztál£i;__jn60i KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ ELŐADÁSA BA.IAN Túlius 23-án, kedden este fél 8 órakor A BAJADÉR Tóth Kálmán bérlet. Július 23-án, kedden: Baja Uránia: Kopaszok bandá­ja, Kalocsa: Valahol Európában, Kecskemét Árpád: Aranyember, Kecskmét Városi: Egy szélhá­mos vallomásai. Kiskőrös: Elha­gyott férj, Kiskunfélegyháza: Üt a kikötőbe, Kiskunhalas: Fel a fejjel. Esztergályo s- és lakatos­szakmunkásokat felvételre keresünk. Mun­kásszállást nem biztosí­tunk. Baja, , Hajójavító Üzem. ____________________7699 Közi eményeh A KISKUNFÉLEGYHÁZI Mezőgaz­dasági Technikum levelező tagoza­tára az 1964. tanévre a jelentke­zések megkezdődtek. Jelentkezni le­het a kiskunfélegyházi és kecske­méti járásból, korhatár nélkül. Kö­vetelmények: 8 általános iskola, vagy azzal egyenértékű iskolai vég­zettség, 2 éves mezőgazdasági gya­korlat. A jelentkezők felvételi vizs­gát tesznek magyar nyelvből és ma­tematikából. Jelentkezéshez csatolni kell az iskolai bizonyítványt, szü­letési anyakönyvi kivonatot, önélet­rajzot és az iskolánál kapható je­lentkezési lapot kitöltve. Mezőgaz­dasági szakiskolát és más típusú középiskolát végzettek különbözeti vizsgával folyathatják tanulmányai­kat. Jelentkezési határidő 1963. augusztus 15. Bővebb felvilágosí­tást az iskola szóban és telefonon ad. Telefon: 19. 7664 A KECSKEMÉTI Városi és Járási Rendőrkapitányság talált tárgyként őriz egy Csepel gyártmányú, 168 374 számú, egy ismeretlen gyárt­mányú. H 9707 számú és egy ugyan­csak ismeretlen gyártmányú, F 8836 gyári számú férfi kerékpárt, vala­mint nagyobb összeggel egy női pénztárcát. A tárgyakat igazolt tu­lajdonosaik a kapitányságon átve­hetik. Dr. Somogyi Gyula, Somo­gyi Júlia, Szabó Ambrus- né Somogyi Ilona fá­jó szívvel jelentik az egész család nevében is, hogy szeretett édesanyjuk, özv. Somogyi Gyuláné Krisch Viktória f. hó 21-én, 94 éves korá­ban elhunyt. Temetése f. hó 23-án, kedden délután 4 órakor lesz a ref. temető halottas házától. ____________________1980 KÖ SZÖNETÉT mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, külön a Kodály-kórus- nak, akik szeretett férjem, apánk, nagyapánk, Gaál László temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszo­rút helyeztek, s ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. KÖSZÖNETÉT mondunk mindazon rokonoknak és ismerősöknek, a szakszervezet vezetőségének áldo­zatkész fáradozásukért, a 9. AKÖV dolgozóinak, barátainknak, akik felejthetetlen drága, férjem, Balogh János temetésén részt vettek. Fe­lesége és egyetlen gyermeke. 1985 KÖSZÖNETÉT mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik fe­lejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. özv. Somodi Imréné és csa­ládja. 1967 KISGYERMEK gondozására felve­szek fiatal lányt vagy nyugdíjas j nőt. Kecskemét, Jókai u. 31. 1982 ; DUNAVECSE központjában, József A. u. 3. sz. alatt levő két szoba, összkomfortos, vízvezetékkel ellátott, nagy kertes családi ház azonnal be­költözhetően áron alul eladó. Ér­deklődni Dunavecse, Nap u. 1., vagy Dunaújváros, Déliváros, fod­rászüzlet. 1983 DRÓTBETÉTES, kétszám.vas vaska­pu kisajtóval megbízásból eladó. 46 ÉVES egyszerű munkás ember keres korban hozzá illő, szerény igényű, gyermefkszerető asszonyt házasság céljából. „Piros alma 44423” jeligére kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 7691 ELADÓ villa, Kecskemét. Semmel- weiss Ignác u. 9 Megtekinthető hétköznap a délutáni órákban. 7754 SZOBA, konyha, éléskamrás lakást költségmegtérítéssel keresek magá­nyos nő részére. Kecskemét, Alsó­széktó m. u. 8. Tóth István. 7781 ELCSERÉLNÉM 2 szobás lakásomat hasonlóért. Cím: Kecskemét, Kis­faludy utca 7. Érdeklődni 18 óra után. 7784 ELADÓ azonnal beköltözhető . csa­ládi. ház. Kecskemét, Vágó u. 15/a. Érdeklődni: Délelőtt 9 órától egész nap. 7786 KISIPARI gyermeksportkocsi el­adó. Kecskemét, Széchenyi tér 9. 7789 HAROMSZOBÄS ház eladó. Kecs­kemét, Csóka u. 17. 7791 ELADÓK kisméretű antik fotelok. Kecskemét, Vak-Bottyán u. 9. 7792 ELADÓK kedvezően szép hálóbúto­rok, konyhabútorok, kombinált-szek- rény, ágyak, rekamié-garnitúra. szé­kek. Kecskemét. Vak-Bottyán u. 9. Városi Mozinál 7793 ELADÓ kedvezményes áron, lakott területen szép és jó helyen i60 négyszögöl házhely és. építőanyag. Érdeklődni a helyszínen, Kecske­mét, Szolnokihegy 6/c. (Szolnoki út, első kis köz jobbra) 7794 ELADÓK szép, festett hálók, kony- hakredencek, páros ágyak és min­denféle bútorok állandóan, Kecs­kemét. Kossuth körút 23. Volt zsib- piacnál. 7796 JAWA 175 köbcentis, kskerekű mo­torkerékpár eladó. Hegedűs, Kecs­kemét, Puskin u. 8. sz. 1983 KIADÓ külön bejáratú bútorozott szoba férfiak részére. Vaskapu el­adó. Kecskemét. Puskin u. 19. 1913 CSALÁDI ház eladó. Kecskemét, Zöldfa u. 56/a. Érdeklődni a hely­színen. 1984 KECSKEMÉT. Zöldfa u. 21. sz. ház eladó. Érdeklődni kedd reggel 6-tól 9-ig. ________________________________1971 EL ADÓ Kecskemét, Budai Dezső fa­sor 8. sz. villa. Érdeklődni Sétatér u. 30. sz. alatt, 10—12 óra között. 1973 ELADÓ ház, Kecskemét, III. kér. Nyíl u. 19 Azonnal elfoglalható. Érdeklődni ugyanott. 1974 NYUGDÍJAS tanárnál két közép- iskolás fiú szállást kaphat. Korre­petálási lehetősségei. Cím: Kecske­mét, Külső-Szabadság út 15. 1975 ELADÓ BMW oldalkocsi, vagy könnyebbel elcserélhető. Érdeklődni Kecskemét, Pásztor u. 18. sz. 1976 ELADÓ rádiós Wartburg, 29 ezer km-rel. Kecskemét, Villám I. u. 3. Szabóság. 1977 ELADÓ három házhely az árvaház mögött. Érdeklődni Kecskemét. Vil­lám I. u. 3. sz. Szabóság. .977 BEKÖLTÖZHETŐ fél házrész eladó. Kecskemét, Damjanicz u. 9. sz. 1978 NYOLC Nagyboczonádi méhcsalád eladó. Kecskemét, Széchenyiváros 49/b. (körúton), Szalai méhész. 1979 ELADÓ OTP-vel épült háromszobás családi ház. Vétel esetén elfoglal­ható. Cserelakást is beszámítok. Érdeklődni mindennap 13 óráig. Kecskemét, Matkói út 5. 1981 SZOBA, konyhás, összkomfortos la­kást keresek költségmegtérítés&sl. Kecskemét, Kölcsey u. 11. 7715 IPARI tanulónak jelentkezhetnek a kalocsai járás területén lakó 14—16 éves fiúk, kőműves és ács szakmá­ra. Jelentkezés és felvételi vizsga július 26-án (pénteken) 9 órakor, a kalocsai iparitanuló-iskolában, Kos­suth Lajos u. 41—43. sz. A jelent­kezők hozzák magukkal iskolai bi­zonyítványukat és a dolgozatírás­hoz töltőtollat vagy ceruzát. 7761 plüss garnitúra. Kenderessy utca 7. 7654 ELADÓ azonnal elfoglalható ház­rész. Érdeklődni 3 óra után, Kecs­kemét, vm. kerület. Juhász ut-u 14._________________________ 7657 SZABAS-varrás tanfolyamot indít a városi művelődési ház. Jelentkezés július 31-ig, Kecskemét, Sziládv Károly utca 6. sz. alatt, naponta 8—11-ig és délután 2—5 óráig. 7681 ELADÓ Kisfái 12. számú ház, 80C négyszögöl földdel. Betonút mellett. 6-os km-nél. 1934 AZONNAL beköltözhetően, Külső körút 17. sz. ház eladó. Kecskemét. Rendőrfalu. 1937 10—12 MÁZSA teher szállítására al­kalmas magánjáró kocsi eladó. Ugyanott hathengeres, felülszelepelt Wanderer-motor eladó. Berkó, Já- noshalma, Kélesi út 11. 7748 A DÉL-MAGYARORSZÁGI Áram­szolgáltató Vállalat Kecskeméti Üzemvezetősége felvesz hálózatra segédmunkásokat, valamint raktári anyagkiadót, azonnali belépéssel. 7783 ELADÓ családi ház, Kecskemét, Al- sószéktó, VI. utca 9. sz. Vétel ese­tén elfoglalható. Érdeklődni ugyan­ott, Ungváriaknál. 1957 ÜGYES fiút fűszerüzletbe felve­szek. Kecskemét, Lugosi I. u. 16. 195!) 12 CSALÁD méh nagyboconádi kap­tárban és 1 pergető eladó. Megte­kinthető vasárnap. Kecskemét, Alsó- széktó 140. 1960 500 FOLYÓMÉTER tetőléc, 7 m kazalozó létra eladó. Kecskemét, Simon István u. 12. 1970 TISZAKÉCSKE központjábán be­költözhető ház eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Csáktornyái utca 23. Ugyanott Danuvia motorkerékpár és hálőszobnbútor eladó. 7752 A DÉL-MAGYARORSZÁGI Áram­szolgáltató V. Kecskeméti Üzem- vezetősége felvesz villanyszerelő szakmunkásokat, hálózatra segéd­munkásokat, valamint raktári anyag, kiadót azonnali belépéssel. Jelent­kezés Kecskemét, Csongrádi út 26. alatt. 7764 A 9. SZ. Autóközlekedési Vállalat felvételre keres hálózati és autó­villamossági szerelőket. Jelentkezés Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. sz. alatt. 77€ TERMELŐI bérfőzést vállalunk. Kecskemét és Vidéke körzeti Föld­művesszövetkezet 4. sz. szeszfőz­déje, Szarkás 227. sz. 7772 NYUGDÍJAS kőműveseket idény­munkára felvesz az Aranykalász Tsz, Kecskemét-Városföld, Szarvas­tanya. 7780 A FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZET, Baja, Szamuely u. 89. sz. alatti szeszfőzdéjében hétfőn, szerdán és szombaton du 2—7 óráig korlát­lan mennyiségben vásárol hulló ba­rackot. 7722 KŐMŰVES, SZOBAFESTŐ, ÉPÜLETASZTALOS, VILLANY­SZERELŐ, CSERÉPK4LYHAS ÉS TETŐFEDŐ SZAKMUNKASOKAT. ÉPITŐGÉPKEZET ŐKET, KUBIKOSOKAT ÉS 18 ÉVEN FELÜLI FÉRFI SEGÉD­MUNKÁSOKAT AZONNAL FELVESZÜNK. Szállást és ebédet térítés ellenéber biztosítunk. Tanácsi igazolás, kézi­szerszám és munkaruha szüksége.1- Munkásfelvétel: Kunszentmiklós gimnázium építkezés. Dunavecse rendőrség építkezés. Izsák strand­fürdő építkezés. Kalocsa. Martino­vics u. 3. sz. építésvezetőségen és a vállalat központjában ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Klapka u 34. 7679 Előadói munkakörbe férlj munkaerőt felvesz a Kecskeméti TÜZÉP Vállalat. Feltétel: Közgazdasági tech­nikum kereskedelmi tago­zatán szerzett képesítés vagy kereskedelmi érettsé­gi 5 éves kér. gyakorlattal Jelentkezés Kecskemét Nagykőrösi u. 32—34. ____________________197 0 Ke ttős magyar filmsiker Moszkvában Halálos végű közlekedési baleset Az ittasság és a figyelmetlen motorvezetés következményei Aorihirdelések ELADÓ bordó Kecskemét, IV. 12. szám alatti lakos csecsemő­gondozónőt, akit súlyos sérülé­sekkel vittek a Kecskeméti -Honvéd Kórházba. Ugyancsak motorkerékpáros okozta azt a balesetet is, mely Tompa község belterületén, a Dózsa György utca 48. számú ház előtt történt. Osztrogonácz Antal, Tompa, Örökföld 39. sz. alatti lakos ittas állapotban pót­utasként szállította motorján Hegyesi Mária, tompái lányt. A fiatalember — mivel ital ha­tása alatt volt — nem tudott uralkodni a járművön, az lesza­ladt az útról és egy kerékvető PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspár- Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel Kiadja: a Petöíi Népe Lapkiadó Vállal;. Felelős kiadó: Mezei István tgazg Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szár' Szerkesztőségi telefonközpont 26-19, 23-16. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dil l hónapra 12 font Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85. ___ bides: 25 065. me gnyílt az ajántfékosztály ® Kecskeméti különleges kecskeméti Áll ■ AJÁNDÉKOK. Ál Somi DIVATÉKSZER, ÖRA, X Jw \ ÖNGYÜJTÓ, AlffillA A I r I MANIKŰRKÉSZLET, \SmÍí/ | run on Don divattaska, PORCELÁN-DÍSZTÁRGYAK » 7790

Next

/
Thumbnails
Contents