Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-17 / 165. szám

Í06S. Július 17, szerda 5. oldal A napokban rendelkezés je­lent meg, amely fontos válto­zásokat léptet életbe a felsőok­tatási intézmények nappali ta­gozatos hallgatóinak állami tá­mogatásában. Eddig hiába volt valakinek jó tanulmányi ered­ménye, ha a szülők jövedelme egy meghatározott összeget meg­haladt, a hallgató nem kapha­tott ösztöndíjat. Ez most meg­szűnik. Az új rendelkezés értelmé­ben az állami támogatás kétféle lehet: szociális tá­mogatás és tanulmányi ösz­töndíj, s ezek egymástól füg­getlenül adhatók. A szociális támogatás formái: diákotthoni vagy kollégiumi el­helyezés, rendszeres pénzbeni támogatás, kedvezményes étke­zés, valamint rendkívüli segély. A szociális támogatás mértéke az egy családtagra eső jövede­lemtől függ, s ebből a szem­pontból a hallgatókat három kategóriába sorolják. Diákotthonban elsősorban azokat a fiatalokat helyezik el, akiknek szülei nem a felsőoktatási intézmény szín­helyén laknak. Az elhelyezésnél előnyben ré­szesítik az alacsony jövedelmű fizikai dolgozók gyermekeit. A diákotthonban lakók az étke­zésért és a teljes ellátásért egy­ségesen havi 200 forintot fizet­nek. Ez az összeg csupán töre­déke annak, amibe egy-egy hal- gató ellátása az államnak kerül Általános tanulmányi ösz­töndíjat kap minden hall­gató, akinek átlag eredmé­nye legalább jó. Az ösztöndíj összege 100—300 forintig terjedhet. A kitűnő rendűek 300, a jelesek 250, a jók 150 forint ösztöndíjban ré­szesülnek havonta. Népköztársasági tanulmányi ösztöndíjnál eddig csak egy ka­tegória volt, s ennek összege 700 forint. A jövőben két fokozat lesz. Az első fokozatot — havi ezer forintot — az a 2—4. év­folyamú hallgató kaphatja, aki az előző tanévben kitűnő tanul­mányi eredményt ért el. A nép­köztársasági tanulmányi ösztön­díj második fokozata — amely­nek Összege 700 forint — annak a 2—4. éves hallgatónak ado­mányozható, aki az előző okta­tási évet legalább jeles tanul­mányi eredménnyel végezte, s legalább egy tárgyból kimagas­ló tudást mutatott fel. Az 1963—64-es tanévtől sok­kal többen részesülhetnek a Népköztársasági tanulmányi ösztöndíjban, körülbelül nyolc—tízszer annyian, mint eddig. A népköztársasági ösztöndíja­sok sem általános tanulmányi ösztöndíjat, sem rendszeres pénzbeli támogatást nem kap­hatnak. Attól a hallgatótól, aki­nek tanulmányi eredménye, er­kölcsi, politikai magataftása nem megfelelő, az adományozó az állami támőgatást határozott időre megvonhatja. Az új ösz­töndíj-rendszer ez év szeptem­berétől lép érvénybe. Amint a művelődésügyi mi­nisztériumban közölték, válto­zásokra kerül majd sor a tár­sadalmi tanulmányi ösztöndíjak jelenlegi rendszerében is. Figyelmeztetés Most fejeződtek be a fel­sőfokú mezőgazdasági tech­nikum felvételi vizsgái Kis­kunhalason. Az első évfo­lyamra 60 hallgatót vehet­nek fel, közülük azonban csak 21 a „megyei hely’’, a többi 39-re az ország min­den tájáról jelentkezhetnek a fiatalok. A felsőfokú tech­nikum ugyanis nem megyei intézmény. A halasi 21 helyre azon­ban csupán 19 jelentkező akadt a megyéből, közülük a felvételi vizsgán megfe­lelt 17. Elgondolkoztató ez a — legalább is számunkra — kihasználatlanul maradt 4 hely, a lehetőségek majdcsak egy ötödé! A pályaválasztási tanácsadás hiányosságaira figyelmeztet. Az Agrártudo­mányi Egyetemről és egyéb mezőgazdasági főiskolákról kiszorult jelentkezőkből ta­lán még pótolható, de jó lesz jövőre már a tavasszal, a felvételi jelentkezések ösz- szegyűjtése idején gondolni rá. —r —ó * 24 * 24 DUNA-PARTON... Csobban az evezőlapát. A tá­volban lomha uszályok ringa- nak. Lágy zöld selyemként zi­zeg a folyó. Álmos testére ezüst pikkelyeket szór a teljes erőből tüzelő nyári nap. Meleg van.. Lassan benépesül, fürdőzők lár­májától hangos a máskor olyan kihalt Duna-part. Víz, levegő és napfény... Van-e ennél pompásabb szünidei szórakozás? Ugye nincs? S ha már ilyen szépen összeverődtels a kis iskolatársnők, meg lehet tárgyalni a legfrissebb plety­kákat is. Ahogy az már a „nagyok” között is szokás... A „tiltott gyümölcs66 áldozatai A múlt évben két halálos mérgezést okoztak a gyümölcsö­sök permetezésére használt mérgező anyagok, illetve a gon­datlanul kezelt tároló edények, s az idén is több termelőüzem­ből kellett kórházba szállítani a „tiltott gyümölcsöt” fogyasztó, vagy permetes kádban fürdöző gyerekeket mérgezési tünetek­kel. A mérgezésekkel kapcsolat­ban megállapították, hogy a per­metezést végző gazdaságok meg­tették a szükséges óvintézkedé­seket: figyelmeztető táblákat helyeztek el a gyümölcsösök kö­rül, kidoboltatták, hogy a per­metezett gyümölcs mérgező és a csősz figyelmeztette az arra járó gyermekeket, felnőtteket. A lakosság egy része azonban még mindig azt hiszi, hogy a figyelmeztető táblák, hirdetések csupán arra valók, hogy a dézs- málókat elijesszék. A Földművelésügyi Miniszté­rium növényvédelmi szolgála­tán tájékoztatásul közölték, hogy a nikotinnal permetezett gyü­mölcsökön a méreg hatóanyaga 24 óra alatt elbomlik, de a biz­tonságos fogyasztás érdekében szedés előtt legalább három nappal befejezik a permetezést. A parathion tartalmú vegysze­rek hatása tartósabb. Általában 8—10 nap alatt bomlanak el és teljesen veszélytelenné válnak, de csak az utolsó permetezést követő 14 nap múltán kezdhet­nek a szedéshez. A szakértők szerint a frissen permetezett gyümölcsök akkor is mérgezőek, ha fogyasztás előtt gondosan megmossák. Ar­ra hívják fel a lakosság figyel­mét, hogy — elsősorban saját érdekükben — a fákról ne szed­jenek gyümölcsöt. Különösen indokolt az óvatosság az éret­len gyümölcsöknél, amelyek vegyszeres kezelése folyamato­san az érés kezdetéig tart. A gyermekeket minden családban külön figyelmeztessék a veszély­re! Ugyancsak óvni kell a gyer­mekeket attól, hogy a permetlé készítésre használt kádakban fürödjenek. (MTI) Az égbolt áttetsző hátterére feketén rajzolódnak a kavics«* rakok szoborszerű körvonalai. Későre jár, mire az uszály gyom­rából az utolsó rakomány is partra kerül. Utána jöhet az illatos halászlé és a közeli csár­dában habzó sörrel teli pohár­ral lehet a jól végzett munka örömére koccintani.., PP — szólalt meg Hazard szemre­hányóan. Medows néhány hosszú csíkot szakított le Quelteh ingéről és Hazard tábornok tőrével az egyik csíkot óvatosan kezdte beletömködni a betonfalon kép­ződött repedésbe. Eleinte ez se­hogy sem akart sikerülni neki, mivel a repedés túlságosan kes­keny volt, de aztán mégiscsak sikerült az egyik ingfoszlányt belepréselni a repedés közepé­be. Ellenben lejjebb elég nagy darab beton vált le a falról, s azon a helyen a víz erőseb­ben kezdett szivárogni. — Hagyja abba -professzor! — kiáltott rá Hazard indulatosan. — Annyira szétpiszkálja a fa­lat, hogy a víz szökőkútként fog zuhogni belőle. Quelteh, azon­nal kapcsolja be az adóvevőt! Közölje, hogy radioaktív víz szivárog be hozzánk. — De most senki sem fog meghallani minket, sir — je­gyezte meg Quelteh zavartan. — „Omár” csak tizenkettőkor fog jelentkezni. — Tegye azt, amit paran­csoltam! — vörösödött el a tá­bornok. — Lehet, hogy vala­melyik állomásuk egész idő alatt vételen áll. — Parancsára, sir. S hogyan továbbítsam az üzenetet: rejt­jelezve vagy nyílt szöveggel? — Nincs most idő rejtjelezés­sel bajlódni. Adjon le nyílt szö­veget. Quelteh sietve lekopogta a szöveget, aztán gyorsan átállt vételre, de semmi választ nem kapott. A víz pedig közben egy­re csak szivárgott. Annál a fal­résznél, amelyen a repedés volt, már egész tócsa képződött. — Nem válaszolnak... — szólalt meg Quelteh reményte­len hangon és dörzsölgetni kezd­te ujját, amely elzsibbadt a megfeszített kopogtatástól. — Akkor adjon le SOS-jele- ket! — rendelkezett Hazard tá­bornok, elhanyagolva minden­féle konspirációt. — Talán csak meghallja valaki és jelentkezik. Akkor megkérjük, hogy lépjen érintkezésbe Dixon tengernagy torpedórombolójával. Quelteh most szinte megsza­kítás nélkül küldte az éterbe a három betűs SOS-jeleket. Né­hány perc múlva orosz nyelven jelentkezett egy állomás. Mi­után Quelteh résztvett a máso­dik világháborúban és hosszú időt töltött Murmanszkban, elég jól értett oroszul. Kiderült, hogy a leadott SOS- jeleket egy szovjet tudományos kutató hajó fogta fel, amely a Csendes-óceán vizein úszott. — Ki az, aki jelentkezett? — kérdezte a tábornok kíváncsian. „Megmondjam, vagy sem, hogy oroszok?” — töprengett Quelteh. — Egyelőre homályos... — felelte kitérően. — Rögtön meg­tudom. De ahelyett, hogy megkérdez­te volna, közölte koordinátáit, s_ megkérte az oroszokat, hogy lépjenek érintkezésbe a „Fow- ken” torpedórombolóval. Azt a választ kapta, hogy ké­rését máris teljesítik. Azt is kö­zölték, hogy sejtik, miért ke­rültek a segítséget kérők ilyen nyomorúságos helyzetbe . >. — No, kicsodák hát?! — sür­gette Hazard Queltch-et. Kidu­dorodó homlokát számos apró ránc borította el, bozontos rőt szemöldöke csaknem összeért az orra fölött, állkapcsa kissé lej­jebb ereszkedett. Korábbi ke­vélysége szinte eltűnt. Quelteh nem minden öröm nélkül állapította meg ezt a vál­tozást a tábornok arcán és tet­tetett hanyagsággal válaszolta: — Oroszok, sir. — Micsoda?! — üvöltött fel Hazard, s arca ismét átválto­zott: szemöldöke felhúzódott, állkapcsa előreugrott. — És ma­ga beszélgetett velük? Kifecsegte nekik a hadititkot? Tudja-e, hogy ezért... Magánkívül volt a dühtől és többé egy szót sem tudott ki­nyögni. Quelteh pedig, ha nem is éppen szemtelenül, de min­denesetre önérzetesen felelte ne­ki: — Tábornok úr, én semmit sem fecsegtem ki nekik. Az oroszok enélkül is többet tud­nak erről az átkozott bombáról, mint jómagam. Talán még ön­nél is többet..: Ez a kijelentés oly annyira megdöbbentette Hazardot, hogy egyszeriben lecsillapodott és zavartan kérdezte: — De honnan?... Honnan tudhatták meg? — Ezt én már nem tudom, sír — vallotta be Quelteh egy­szerűen. — Viszont a bombán­kat sokáig hatónak nevezték és nagyon csodálkoztak azon, hogy mi egyáltalán életben marad­tunk. — Sokáig hatónak! — kiál­tott fel Medows. Leugrott az asztalról és Hazardhoz rohant. — Tehát felhasználták a mag­reakciót, amely sokáig ható atomhasadási gócot hoz létre? — Igen... — vallotta be a tábornok kissé zavartan. — De hisz ez a legtisztább kalandorság! — folytatta Me­dows izgatott hangon. — Ké­pesek voltak a „Big Joe” „be­gyújtására” felhasználni a nem­rég felfedezett és nagyon rosz- szul ismert transzurán elemet, a macedóniumot? És itt az ered­mény ... Nem, ez már több, mint kalandorság. Hisz még el­méletileg is csak nagyon ho­mályos elképzeléseink voltak ar­ról, milyen következményei lesznek annak, ha macedóniu­mot használunk a hidrogénbom­ba „begyújtásához”. Nem tu­dom megérteni, miért kellett annyira sietni ennek a „Big Joe”-nak a kipróbálásával! — Ugyan már! — nevetett fel Quelteh rosszmájúan. — Hi­szen azért sietünk, hogy minél hamarabb átléphessük a háború és béke közötti egyensúlyha­tárt. Félünk, nehogy bolygónk istállóvá változzék. Pedig úgy néz ki, hogy rövidesen nagy temetővé változik. Hazardot meglepte Queltch- nek az a kijelentése, hogy az oroszok ismerik a felrobbantott bomba titkát, s úgy látszott, hogy már nem érdekli,»mi tör ténik körülötte. (Folytatjuk.) Romantika? Az sem hiány­zik. Számunkra legalábbis an­nak tűnik a Duna vizében ru­hát sulykoló asszony látványa. Utóbb kiderül, hogy szívesen le­mondana a „romantikáról”, mondjuk egy mosógép kedvéért. De mit tegyen, mikor az uszódl községi tanács villanyt csak a község főútvonalára vezettetett. Akkor mégis jobb megoldás mosásra nagyobb „lavórt”: a Dunát választani!... Balatoni hangversenyek Az Országos Filharmónia rendezé­sében több balatoni üdülőhelyen hangversenyeket tartanak. A kon­certeken fellép Bacher Mihály zon­goraművész, Szendrey-Karper László gitárművész, Agai Karola énekesnő, Ungár Imre zongoraművész. A kon­certeken közreműködik a Buda­pesti Fúvósötös is. E hónapban Sió­fokon 28-án. Földváron 23-én é» 30-án, Bogláron 24-én, lellén 24-én és 25-én, Berényben pedig 19-éa lesz hangverseny. (MTI) Jelentős változás az egyetemi hallgatók állami támogatásában

Next

/
Thumbnails
Contents