Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-23 / 145. szám
Äz erősebb Igazság Egy órája tartott már a huzakodás. Kell-e Pavelka Gyurka, vagy nem keli? Befogadják, vagy mehet, amerre lát? ... Végül elfogytak az érvek, feszült csend telepedett az irodára ... Pavelka György kereskedősegéd, akin annyit vitatkoztak a jelenlevők, a Kerekegyházi Földművesszövetkezet dolgozója. Január óta betegszabadságon volt, egészen június elejéig. A télen egy évekkel előbbi tbc-s beszűrődése újúlt ki. Könnyű fertőzés, kórházba se kellett véle mennie, de hónapokra táppénzes állományba került: Pihenjen, erősödjék, gyógyuljon meg teljesen. Amióta frontális támadást indítottunk a tbc ellen, nem fukarkodnak többé az orvosok a betegszabadsággal, az ingyenkezeléssel, gyógyszerrel. Gazdag nz fmsz ... Június elején, amikor Pavelka munkára jelentkezett Tóth Béla fmsz ügyvezetőnél, megnyugtató választ kapott: „Jó, majd meglátjuk, szólni fogunk, mikor és hova álljon be.” De egy hét múlva még mindig nem jött értesítés. Tudott már az ügvről Bod a László, a községi pártvezetőség titkára és Baksa Sándor, a községi tanács vb elnökhelyettese is. Végül együtt menték el az fmsz ügyvezetőjéhez. — Nézd, Tóth elvtárs — mondták neki — Tudod ugye, hogy ezt az embert nem ereszthetitek szélnek most. közvetlenül a betegszabadsága után. Törvény van rá! Ha nem dolgoztatjátok, akkor is fizetnetek kell. Talán olyan gazdagok vagytok? Amellett: Családja van, felesége, gyereke: az emberség is azt követeli, hogy munkát adjatok neki! — Igen, de hol? Horváthnak nem kell, Faragónak se. . . Talán a vasboltba mehetne pénztárosnak ... — Ugyan! Az félnapos állás. Hogy éljen meg a feleségével 450 vagy 500 forintból? — Visszatenném éjjeliőrnek, de míg beteg volt, azt a helyet is betöltöttük. — Akkor hát? ..: — Hívják be Faragót — szólt ki az ajtón az ügyvezető. —Nála még van egy üres hely. így került sor a bevezetőben említett beszélgetésre. Dehát miért ez a nagy ellenállás? Miért nem hajlandók Pavelkát az üzletvezetők befogadni? Rokon, barát Lássuk csak sorjában. Horváthéknál nem kell Pavelka György, pedig az üzletvezető annak idején nem akarta elengedni. amikor elhelyezték tőle évekkel előbb. Szorgalmas, használható embernek tartotta, aki bármikor túlórázik; külön fizetség és zokszó- nélkül. Éjjel-nappal húz, ha kell — így vélekednek róla ma is, akikkel együtt volt. Csakhogy: a bolt személyzete most az üzletvezető rokonaiból áll. így hát Pavelka már nem kell nekik. Hát Faragó? Négyen dolgoznak a keze alatt az önkiszolgáló boltban, s van egy üres hely is nála. Ö azonban oda mindenáron azt a munkatársát szeretné visszakapni, akit annak idején fegyelmileg bocsátottak el, s most Kecskeméten dolgozik. Mindenféle kifogást keres, Pavelkát elteszik, valahová, hogy azután előállhasson: engedjétek hozzám a barátomat! Több bolt talán nincs Kerekegyházán? De. Egyszemélyes boltok. Annak azonban, hogy ilyen helyre nem kerülhet, maga Pavelka György az oka. Egy ideig ugyanis dolgozott ő már ilyen tanyai egyszemélyes boltban. De hiánya volt többször is. Kifizettették vele, fegyelmit is kapott. Ö maga úgy emlékszik ezekre az esetekre, hogy az ellenőrök elkészítették a leltárt, azután jött az értesítés, hogy fizessen. Hitte is, nem is, de fizetett. Nem mert utána nézni, hogy valójában hogyan is számoltak, mert nem volt biztos a dolgában. Nyilvánvaló, hogy önálló, felelősségteljes munkakör betöltésére eszerint valóban nem alkalmas Pavelka György. Egynéhány tízezer forintos áruraktárt rendben tartani nem nagy dolog, de ő vagy könnyelmű hozzá, vagy meghaladja a képességeit — ilyen helvre nem való. Ettől viszont még lehet nagyon jó beosztott! •Ez nem felelőtlenség ? A párttitkár és a tanácselnökhelyettes úgy ment el az ügyvezető irodájából, hogy nem intézett semmit. Akármilyen mérgesek voltak, belátták, hogy tehetetlenek. Baksa elvtárs így „fenyegetőzött”: — Az ősszel elmegy a tanács kerületi pénzbeszedője. Fel fogom venni Pavelkát. én bízom benne! Majd meglátjátok, hogy nem lesz bajom. Dehát addig se maradhat kenyér nélkül! Értsétek meg: nem egy csibészt akarunk rátok tukmálni! Jó. bajok voltak vele. De meg kell adni neki ezt a lehetőséget! Ha tolvajnak bizonyulna mégis, vagy iszákosnak, munkakerülőnek. mi is azt mondjuk, hogy adjátok ki az útját. De most nem tehetitek ezt vele!. .. — Sajnálom — tárta szét a kezét az ügyvezető. — Rendelkezés van rá, hogy az üzletvezetők nem kötelesek azzal dolgozni. akivel nem akarnak. Mit csináljak? ... Nem hagyjuk annyiban, elBajai vendégvárás végre miattatok lett beteg másodszorra. .. Ügy ám! Pavelka alkalmatlanságának bizonygatása alatt az fmsz-beliek a saját felelősségükről egészen megfeledkeztek. Tavaly ősszél ugyanis, amikor éjjeliőr lett Pavelka György, nem kapott se bundát, se szőrcsizmát. A raktáros azt mondta, hogy kérje el a megbetegedett öregtől, akinek a helyét elfoglalta. „Ö nem ad ki egyszerre két felszerelést!” Pavelka azonban ki se ment az elődjéhez a lakásra, hiszen apró termetű ember volt, akinek se bundáját, se csizmáját nem tudta volna felhúzni. És itt megint megmutatkozott, hogy ez az ember még a maga ügyében is tehetetlen. Engedelmeskedésre született, beosztottnak. Mert félt még egyszer szólni. így aztán saját cipőben, vékony kabátban, „vészelte át” — a tél felét, míg januárban egy méltán szerzett tüdőgyulladás betegállományba nem segítette a csikorgó éjszakákból. 4z ezerfehl szörnyeteg Itt talán be is fejezhetném, ha nem érdekelné joggal az olvasót ezek után, hogy mi lett Pavelka Györggyel. Befejezhetném, mert az ő történetének további alakul ásától már független a tanulság. Hiszen kibukkant az ezerfejú szörnyeteg, amit egyre kevésbé vagyunk hajlandók megtűrni társadalmunkban, ami ellen mind erősebben és eredményesebben hadakozunk: Az emberek sorsa iránti közömbösség „apró igazságaik” iránti érzéketlenség, egyéni érdekek összefonódása, jogtalanság, bürokratizmus. Az üzletvezetők igazsága papírforma szerint megtámadha- , tatlan. Joguk van azzal dolgoz- ' ni, akiben megbíznak, akit. megfelelőnek tartanak. A rendeletre hivatkozott az ügyvezető is: ő maga nem kötelezheti a boltvezetőket, hogy elfogadják Pavelkát. De mennyivel erősebb igazság a Pavelkáé, aki munkát kért és 1100—1200 forintos kis kenyeret maga és családja számára. Becsületére váljék: erős ígérettel kötötte össze követelését, hogy nem lesz több panasz ellene. , A párttitkár és a tanácselnökhelyettes ezt az igazságot támogatta. Bizonyára nem kis részük van abban, hogy végül is Pavelka Györgyöt „befogadta” az fmsz. A vasbolt forgalma emelkedőben van, egész napos pénztárosnak felvehették. Kaltenecker Dezső üzletvezető elvállalta munkatársának. Mester László A Sugovica partján épült szép város az idén az eddigieknél is nagyobb gonddal és több beruházással készült fel a nyári fürdési idényre. Festik, tatarozzák a víkendházakat, s mindent megtesznek, hogy a vendégek jól érezzék magukat a festői környezetben. Túlnyomórészt társadalmi munkával épült fel a Duna par# ján ez az impozáns, emeletes üdülő, amely a városi kórház dolgozóinak pihenését, szórakozását fogja szolgálni. Mindössze harmincezer forint készpénzt fordítottak az építkezésre, a többit a szakszervezeti központ támogatása és a városban működő társadalmi szervek, üzemek, vállalatok dolgozóinak munkája pótolta. Könnyedén siklik a sétahajó a fodrozódó Sugovicán. Vidáili úttörők integetnek a parton állóknak, akik türelmetlenül várják, hogy ők is hajókázhassanak a „Dunagyöngyén”. A hajó, amelyet az idén harmincezer forintos költséggel újított fel a városi tanács, kétórás utakat tesz a Dunán és a Sugovicán. Az érdeklődés igen nagy a sétahajó iránt, különösen az úttörőknek jelent nagy élményt, ha fedélzetéről integetve megtehetnek egy „kört”. „Fehérlő66 nyájak a szikesen Megyénk termelőszövetkezeti juhászataiban rövidesen befejezik a gyapjúnyírást. A „bundaváltás” után most még messze fehérlenek a nyájak a nagy kiterjedésű szikes legelőkön. Az idén 240 ezer juh került olló alá, s a gyakorlott nyírók majdnem 140 vagonra való gyapjút fejtettek le, minőségben jóbbat és mennyiségben többet, mint tavaly. A juhonkénti 3,40 kilogrammos gyapjúhozam — a szokatlan téli időjárás után — a múlt évihez képest jó eredménynek számít. A szakemberek becslése szerint a szovjet nagy gyapjúhozamú merino kosokkal történő állományjavítással két év alátt 80 dekával nőtt az egy juhra eső gyapjúhozam. Az idei bárányok gyapjúhozamához még nagyobb a remény. Az utódok máris szépen benőtt, sűrű bundát hordanak. Az asszony levizsgázott — Kroki — Mialatt nejem a gimnáziumi év végi vizsgára készült, munkás hétköznapjainkhoz hasonlítottak a vasárnapok is. Míg Árnál a házi feladatokkal bajlódott, addig én a szőnyegeket, meg kisfiam nadrágját poroltam. Időnként saját nadrágjaimat láttam el gombokkal, s hogy ne kelljen hamarosan tűt fogni, úgy éltem velük, mint katonáéknál szoktuk annak idején. Vékony drótot használtam cérnának. Kezdetben szúrta egy kicsit a hasam, de később megszoktam. Az a fontos, hogy most már mindezeken túlvagyunk. Amália sikeresen vizsgázott és színtiszta 4-es bizonyítványába legalább egy 1-es erejéig én is beledolgoztam. Mivel keveset járt szemináriumba az ötvenes években, a fogasabb feladatokat igyekeztem neki politikusán megmagyarázni. Iparkodtam a lecketémákat összekapcsolni az aktuális problémákkal. Például. — Ide figyelj, Árnál — kezdtem okosan domborítani Toldi Miklós jellemét —: igaz, hogy Miklós kulák volt, de túllátott osztálya korlátain és még bátyjával, az álnok Györggyel is összerúgta a patkót, mert az hajlandó volt Budán Lajos királynak nyalni — a tányérját. Ami egy szép allegória Arany János részéről. A téesz-szervezésig is eljutott volna Miklós, de akkor még nem volt erre megérve a dolgozó parasztság. Ezt bizonyítja az is, hogy mikor napmelegétől égett a kopár sgik sarja, csak Miklós végzett termelőmunkát a vidéken. A többiek boglyák hűvösében horkoltak. Meg más ma a bírálat módja is, mint Toldiék idejében. Nem úgy kritizálják az embert, hogy dárdákkal döngetik körülötte a palánkot, és senki nem reagál úgy mint Miklós, hogy malomkövet vág a bírálóhoz. Szóval, így világítgattam meg az aszszonynak a tananyagot. Persze, nemegyszer vitatkoztunk is. Ő dogmatikusnak nevezett, állította, hogy Toldit nem lehet a mi időnkbe állítva káderezni. Mire én mutattam az egykori sillabuszokat, de Árnál így se engedett a negyvennyolcból. No de úgy szép az élet, ha dialektikus. Egyszer meg azt kérte nejem, hogy vázoljam az „És mégis mozog a Föld” tartalmát. Szívesen álltam rá, mert a hiúságomat is legyezgette, hogy pont az én cikkemet választották elemzésre. Azt, amelyet 1951-ben ezzel a címmel írtam a téesz-fejlesztésről. Elkezdtem hát ecsetelni, hogyan indultunk agitációra, hogyan lyukadt ki az autóbusz gumija a mesterséges megtermékenyítő állomásnál — és a többi. Egy darabig összeráncolt homlokkal hallgatott Árnál, majd kíméletlenül szakított félbe. — Nem vagy te lázas? A Jókai-regényről beszélj nekem! Mit tudtam én, hogy Jókai is megírta a téesz-fejlesztést — az én címemmel?! Mikor ezt tisztáztuk, a főhős jelleméről faggatott. De nem álltam kötélnek, nem bizony. Kifejtettem a véleményem a magyartanáráról is, aki pont a személyi kultusz elleni harc tetőpontján firtatja a főhősök jellemét. — Nem látod? — magyaráztam Amálnak — mennyire kerüljük még bíráló cikkeinkben is a konkrét népszerűsítést? Megint azt vágta a szemembe: „Te dogma-gép!” Ezért aztán jó ideig megtagadtam tőle a segítségemet. De mikor a gépesítésről szóló házi feladatán gondolkozott, addig kunyerált valami hangulatos bevezetőért, hogy megszántam. — Ezen már ne múljon — mondtam —, hiszen újságíró vagyok, vagy mi a szösz? Már diktáltam is: „Míg az átkos úri világban csak grófok, bárók vagy ezek származékai ülhettek traktorra, ma már az egyszerű nép gyermekei is lehetnek traktoristák...” Nem tudom, miért húzta ezt alá hullámos piros vonallal a tanár? Biztosan valami arisztokrata csemete ő is. Egyedül a kémiában nem tudtam ilyen hatásos segítséget nyújtani. Kémiatanárunk volt a gimnáziumi cserkészparancsnok. Az összes órából csak egyre emlékszem. Azon említette mély tisztelettel a tanár úr, hogy lord Baden Powel, a világfőcserkész is calciumbicarbonátot szokott bevenni, ha gyomorégése van a cserkészkolbásztól. Nini! Mindig több jut eszembe! Egy képletet is tudok, a vízét: SOS. Mármint a sósvízé. Persze, tudom, hogy ez ma már nem elég. Azóta olyan fejlett lett az atomfizika is, hogy alapanyagát, az atommagot a MÉH is kampányszerűen gyűjti. No de a vizsgák óta kellemesen telnek napjaink. Árnál ugyan gyakran zsötöiődik, mert nem tudja felvenni a kombinékat, amiket megstoppoltam, összevarrtam elejét a hátuljával... Hiába, nem lehet az ember mindenben egészen képzett. Tóth István
