Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-19 / 115. szám
A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA Május 19-én, vasárnap délután 3 órákor Tsz- és nyugdíjas bérlet, este 7 órakor Bérletszünet. Dobozy Imre: HOLNAP FOLYTATJUK Színmű 2 részben. Május 19-én, vasárnap: Baja Központi: Amikor egy lány 15 éves, Baja Uránia: Oldás és kötés, Kalocsa: Válás olasz módra, Kecskemét Árpád: Fekete nemzedék, Kecskemét Városi: Amíg az utolsó vendég elmegy, Kiskőrös: Délután ötkor Madridban, Kiskunfélegyháza: Huszárkisasszony, Kiskunhalas: Séta a nárciszok körül. Május 20-án, hétfőn: Baja Központi: —, Baja Uránia: Kétéltű ember, Kalocsa: Rákóczi hadnagya, Kecskemét Árpád: A mi földünk, Kecskemét Városi: Amikor egy lány 15 éves, Kiskőrös: Amíg az utolsó vendég elmegy, Kiskunfélegyháza: Huszárkisasszony, Kiskunhalas: Oldás és kötés. Bú’oriavftást, átalakítást, bútorfényezést bútorok készítését vállalja a Tiszakécskei Építőipari Szövetkezet. Béke tér 7. Telefon: 32. 6831 Több éves számviteli gyakorlattal rendelkező revizort keresünk. Állami Biztosító Báes-Kis- kun megyei Igazgatósága, Kecskemét, Rákóczi út. Televíziót, rádiót, motorkerékpárt rövid határidőre, szakszerűen javítjuk. Motortekercselést, díszkapuk, díszkerítések készítését vállaljuk. Tiszakécskei Építőipari Szövetkezet, Béke tér 7. Telefon: 32. 6830 A Kalocsa-vidéki Fűszer- paprika- és Konzervipari Vállalat nagy gyakorlattal rendelkező motorszerelő szakmunkásokat keres azonnali belépéssel. 6729 GYORS- ÉS GÉPlRÓNÖT azonnali belépésre keresünk. Kecskeméti Ruhaipari Vállalat. Ótemető Ok 2. szám. 6847 Ngroker Vállalat Kecskemét, Mátkái út 3. azonnali belépéssel alkalmaz 1 fő pénzügyi osztály- vezetőt (férfit, mérlegképes könyvelői képesítéssel), 1 fő anyagkönyvelőt (képesítéssel, vagy gyakorlattal), Ezenkívül szerződéssel ideiglenesen alkalmaz: 2 fő munkaerőt, akik számológéppel tudnak dolgozni. Jelentkezés személyesen a Kecskemét Matkói úti telepen, kedden, 21-én. Költemények A 107-ES SZÁMÚ választókörzet tanácstagja, ördög István értesíti választóit, hogy május 20-án, délután 16 órától tanácstagi fogadóórát tart Borbáson a Dómján tanyában. Egyben értesíti a választókörzet lakosságát, hogy a jövőben minden hónap első hétfőjén ugyanezen a helyen és időben rendszeresen tart fogadóórát. — A választókörzetbe tartoznak: Borbás puszta, kecskémét—békéscsabai betonút, Kecskemét—Lászlófalva, Kecskemét—Nyár- lőrinc határuták és a Kisfái puszta által határolt területen levő minden tanyaépület. FELHÍVÁS. Kecskemét Városi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya felhívja a város lakosságát, hogy az eboltások május 13-án megkezdődtek. Akik még 19S3. évi ebadó-tar- tozásukat és hátralékukat eddig nem rendezték, azok tartozásaikat a városi tanács pénzügyi osztályán, és az eboltás színhelyén is fizethetik. Belterületen az oltás időpontja a következő: Május 20, hétfő de. 7—9, VI. kér. Oltás helye: Lóvásár tér. Május 21. keda de. 10—12 óra, V. kér. Oltás helye: Bika u., Kuruc krt. sarok. Május 21, kedd du. 4—6, IX—X. kér. Oltás helye: Kandó Kálmán u., Sallai u. sarok. Május 22, szerda délelőtt 7—9 óra, HI—IV. kér., Dárdai telep, Voelker telep és Budaihegy. Oltási hely: Budai kapu. Május 23, csütörtök de. 7—9. VII. kér. Oltási hely: Lóvásár tér. Május 24, péntek de. 7—9, VIII. kér. Oltási hely: Rendőrfalu piactér. Május 24, péntek, de. 7—9 óra, I., n. kér. Oltási hely: Tatár sor vége. A külterületi eboltások idejéről és helyéről hirdetmények útján adunk tájékoztatást. — Kecskemét, 1963. évi május hó 10. — Kecskemét Városi Tanács V. B. I. Pénzügyi Osztálya. 6705 1963 MÁJUS 13-án a Csongrád-Bács megyei Fűszer- és Édességnagykereskedelmi Vállalat Szeged, Dugonics utca 4. sz. alatt megtartott konzerwásárral kapcsolatos tombolajegy-sorsolás nyerteseinek névsora. 50 Ft értékű utalványt nyertek az alábbi nyertes tombolajegy-tulajdonosok: Iván Árpád Kecel, Barna Júlia Solt, Kissolt, Benedek Mária Kiskunhalas, Tóth István Szánk, Huber Jakabné Kunbaja, Gubacsi Sándor Szabadszállás, Prohászka József- né Kecskemét, Zanád Árpád Kiskőrös, G. Kiss Györgyné Soltvadkert, Batka Istvánná Tiszakécske, Németh János Kecskemét, Porth Mária Bátya, Cipak János Kecel, Kovács Andrásné Miske, Deli Imre Kecskemét, Wandrák József Tompa, Nyári Antalnó Kecskemét, Rapesák Mihály Kunszentmiklós, Csintalan Jánosné Kiskunhalas. Gubcsi Meny- hértné Kiskőrös, Szamosi Mária Császártöltés, Tusori Andrásné Kecel, özv. Dóka Andrásné Agasegyháza, Baranyi Lajosné Kiskunfélegyháza, Jávorszki Lajos Apostag, Pelényi Tivadar Kiskunhalas, Miklós Miklós Baja, Gyenizse István Kiskunhalas, Mester Béláné Kiskőrös. Vancsik György Császártöltés, Krenn Antal- né Izsák, Gyöngyösi Gyula Kiskun- máj sa, Horváth Gyuláné Dunavecse. — 100 Ft értékű konzervvásárlási utalványt nyerte: Hobucz Sándomé Baja, Cseh János Kiskőrös, Csóka György Baja, Baranyi Lajos Kiskunhalas, Kálmán Erzsébet Csát- alja, Földes Lajos Hajós, Gellért Imre Kiskőrös. Szilvás! Ferencné Kecskemét, Hőnig Ferencné Jánoshalma, Erdős Jánosné Kunbaja, Munvalch József Katymár, dr. Szabó Dénes Kecskemét, Kubatov Istvánná Baja, Fekete József Kecskemét. Ballószög, dr. Bogdán Gyula Izsák, Patyi Jánosné Szánk, Hen- gerics János Császártöltés, Vörös Ida Lajosmizse, Lavati Jánosné Kecel, dr. Mihala Ferencné Szánk, Zseni László Kiskunhalas. — 200 Ft értékű konzervvásárlási utalványt nyertek: Gyöngyösi Mihály Kiskunhalas, Durucz Sándomé Lajosmizse, R. Szabó Imréné Dunavecsei lakosok. — 300 Ft értékű főnyereményt nyerte: özv. Németh Lajosné Kecskemét. Ballószög. 6781 A LAKATOSIPARI Sportkör tekeszakosztálya minden szombaton du. 16 órától 21 óráig és vasárnap ae. 9 órától 13 óráig Kecskeméten, a Lakatosipari Sportkör tekepályáján (volt Építők Kultúrotthona) Katona József u. 4. sz. alatt szórakoztató tekeversenyeket rendez. Kérjük a tekesport kedvelőit, hogy minél nagyobb számban vegyék ki fenti rendezvényen részüket. Lakatosipari SK tekeszakosztálya. 6845 ♦ EZÚTON mondunk köszönetét mindazoknak, akik mélységes gyá- szunban osztozva, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Havas András és családja. KÖSZÖNETÉT mondunk mindazoknak, akik szeretett édesapánk, Sánta Mihály kovácsmester temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és ezzel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. — Gyászoló család. 789 Kecskeméti IBUSZ irodába férfi munkaerőt felveszünk Feltétel: érettségi vagy főiskolai végzettség, idegem nyelvismeret. Életkor 25—35-ig. Illetmény megegyezés szerint, önéletrajzot Budapest, V., Felszabadulás tér. IBUSZ Igazgatóságra kérjük beküldeni. 6793 Építőipari technikust vagy ennek megfelelő képesítéssel rendelkező műszaki ellenőrt azonnali belépésre keres a MÉSZÖV. Jelentkezés: Kecskemét, Katona József tér 10. (színház mögött), MÉSZÖV Beruházási Osztály. Telefon: 11-05. 688 Az EjM. Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat keres felvételre férfi segédmunkást és kubikost. Szállást, napi háromszori étkezést térítés mellett biztosítunk. Jelentkezni lehet: Pécs, Rákóczi út 5o. Munkaügyi osztály. 6704 A Bács-Kísknn megyei Tanácsi Tervező Vállalat felvételre keres megfelelő végzettséggel és gyakorlattal rendelkező magasépítő-ipari árelemzőt és épületgépészeti mnnkák rajzolásában gyakorlott és szakképzett gépészműszaki rajzolót. Cím: Kecskemét^ Kossuth tér L n, 17. 6764 Azonnali belépéssel felveszünk építészmérnököt vagy építésztechnikust műszaki revizori munkakörbe. Magyar Nemzeti Bank B ács-Kiskun megyei Igazgatósága. Kecskemét, Szabadság tér L 6778 A KECSKEMÉTI KONZERVGYÁR közgazdász-szervezőt, valamint gépészüzem-szervezőt keres felvételre. A közgazdász-szervezőnek köz- gazdasági egyetemmel és lehetőleg 5 évi üzemi gyakorlattal, valamint konzervipari munkák isme*«- \ tével kell rendelkeznie. A gépészüzem-szervezőnek; gépészmérnöki diplomával kell rendelkeznie, valanént konzervipari gépismere*«*- keL Jelentkezés személyesen, vagy írásban a Kecskeméti Konzervgyár (Saohmki út 6.) személyzeti osztályán. Fizetés megegyezés szerint, Útiköltséget n«* felvétel esetén térítünk. 6796 ESZTERGÁLYOS, LAKATOS ÉS HEGESZTŐ szakmunkásokat azonnali belépéséé} felvesz a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. A Kecskeméti Konzervgyár felhívja a volt szerződéses dolgozóit és azok figyelmét, akik a szezonban a vállalatnál szándékoznak dolgozni, hogy a felvételhez szükséges egészségügyi TÜDŐ-, VÉR- ÉS SZÉKLETVIZSGÁLATOT LEGKÉSŐBB JÜNIUS 20-IG SZEREZZÉK BE. A vállalat I. számú telepén május 20-tól kezdődően minden hétfői, szerdai és pénteki napon reggel 8 órakor baleset- elhárítási oktatást tartunk. Tájékoztatásul közöljük, hogy a munkásfelvételek előreláthatóan június 20-ával kezdődnek. Felvételt csak azok nyerhetnek, akik érvényes egészségügyi vizsgálattal rendelkeznek és balesetelhárítási oktatáson részt vettek. 6779 Olimpiai tárgysorsjáték-sorsjeggyel a szerencsés nyertesek megtekinthetik a tokiói nyári és az innsbrucki téli olimpiai játékokat! Számos utazáson kívül berendezett kétszobás öröklakást, 3 db személygépkocsit nyerhet, több ezer értékes nyereményhez juthat. , Vegyen olimpiai tárgynyeremény-sor»jegyet! Ara A Ft, A sorsjegyek az újságárusoknál, a trafikokban, a Toto-Lottó kirendeltségeknél és a postahivatalokban kaphatók. 6635