Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-10 / 107. szám

I. »Ida! 1963. május 10, péntek r «"'•A,* Ln 1963. május 10, péntek. Névnap: Ármin. Napkelte: 4 óra 14 perc. Napnyugta: 19 óra 7 perc. — TEGNAP DÉL­UTÁN Kiskőrösön vendégszerepeit a csá­szártöltési művelődési ház és a földműves- szövetkezet irodalmi színpada. — A LAKÁSÜGYI JOGSZABÁLYOKRÓL tart ismeretterjesztő előadást holnap este 7 órai kezdettel dr. Sza­bó András járásbíró Kiskunhalason a fel­sővárosi pártszervezet­ben. Jó hangulat kötelező címmel vidám, zenés vetélkedőt rendez Kecs­keméten a Katona Jó­zsef Színházban a Kecs­keméti Hirdető Vállalat és a Filharmónia hét­főn este fél 6 és fél 9 órai kezdettel. A vidám műsorban fellépnek: Fónay Márta, Kovács Erzsi, Koós János, Maj- láth Jenő, Seuhay Ba­lázs, Tatár Eszter, Vá­mosi János és Zárai Márta. — Egyik legjobban működő állandó bi­zottság? a borotai ta­nácsnak a szociális és művelődési állandó bi­zottság, amely legutób­bi ülésén többek között a tisztasági mozgalom kiszélesítéséről, a köz­ség parkosításáról és a művelődési otthon rendbe hozataláról ta­nácskozott. (Tudósí­tónktól.) — ülést tartott teg­nap a Kereskedelmi Pénzügyi és Vendég­látóipari Dolgozók Szakszervezetének me­gyei bizottsága. Az ülés napirendjén a Szövet­kezetek Bács-Kiskun megyed Értékesítő Köz­pont szakszervezeti bi­zottságának vizsgálati előterjesztése alapján a felvásárlási dolgozók munka- és életkörül­ményeiről tárgyaltak. — MINT MÁR HÍ­RÜL ADTUK, 200 tár­sadalmi munkaóra szervezését ajánlották fel a közelmúltban a községi kultúrház rendbe hozására, csino­sítására a tiszakécskei asszonyok. örömmel vettük hírét, hogy áll­ták szavukat. A nőta­nács vezetésével ugyan­is kilenc vénén össze­sen négyszáz munka­órát dolgoztak le ed­dig a kultúrház szépí­tésénél. Hány balesetet bír ki egy személyautó ? Rekordernek számit a CE 06—27 rendszámú autó vezetője. Első ízben a múlt év nyarán, júliusban volt balesete, amikor több mint ezer forintot tett ki a javítási költség. Ezt a hónap folyamán még egy, augusztusban kettő, októberben újabb baleset követte. S a tél után márciusban jelentett be újabb baleseti kárigényt a biztosítónál. A rövid időn belül hatszor megrongálódott kocsi utasainak, szerencsére, egyszer sem történt bajuk, s másnak sem okoztak kárt, csak saját kocsijuknak. De azért mégis elkelne a kissé nagyobb óvatosság! — VASÁRNAP DÉL­UTÁN a SZŐVOSZ kecskeméti Berkes Fe­renc Diákotthona ven­dégül látja a kiskőrösi és császártöltési mű­velődési ház és föld­művesszövetkezet mű­vészegyüttesét és iro­dalmi színpadát. Mind­két együttes műsorral mutatkozik be vendég­látói előtt. — Több mint 700 parkot, teret, ligetet tartanak nyilván Bu­dapesten. Ezek. terüle­te hatmillió négyzet­méter, s kevesen gon­dolják, hogy nemcsak a szemet gyönyörköd­tetik, hanem gazdasági hasznot is hajtanak. Pedig a parkokból, li­getekből évente mint­egy 837 mázsa füvet kaszálnak le, amely — természetesen kiegé­szítő eleséggel — több mint 120 szarvasmar­ha tartásához ele­gendő. 175 évvel ezelőtt, 1788. május 10-én született Au­gustin Fresnel (ejtsd: Fre- nel) francia fizikus. Jelen­tősek a fény elhajlására, polarizációjára, valamint a kettős törésre vonatkozó kutatásai. Kísérleteivel ő mutatta ki először azt, hogy a fénynek hullám­természetűnek kell lennie. A róla elnevezett Fresnel- lencse különleges csiszo­lással készül és a felme­legedés iránt kevésbé ér­zékeny. Világítótornyok­nál és fényszóróknál al­kalmazzák. — BEKÖSZÖNTÖTT A TÉL az Antarktisz hómezőin. Hetvenöt fokos hideget mértek a Vosztok szovjet megfigyelő állomáson, ahol a sarki éjszaka kemény éghajlati viszonyai között sem szünetel a kutatómunka. Ez évben először dolgoznak télen is a Mologyozsnaja állomás kutatói, akik a gyakori hóviharokban oszlopok között kifeszített kötelek segítségével közleked­nek a házak és a műszerbódék között. — A konzerwásár során kiadott tombola­jegyeket május 13-án délelőtt sorsolják ki Szegeden a Csongrád— Bács-Kiskun megyei Füszért Vállalatnál. Rozmártámadás halászok ellen Vlagyivosztok közelében a nyílt tengeren dolgozó balászok motorcsónakjukon visszatérőben voltak hajó­jukhoz, amikor megpiUantottak egy rozmárt, hátán kényelmesen elhelyezkedett kölykével. A motorcsó­naktól 20 méternyire az anyaállat ledobta kicsinyét, 6 maga pedig a csónakra vetette magát, noha a roz­márok rendszerint menekülnek az ember elöl. A csó­nakot olyan nagy csapás érte, hogy lékeit kapva meg. dőlt. Amikor a halászok meglepetésükből felocsúdtak, a rozmár már odébbállt, s hátán újra ott volt a kölyke. — JÓL SIKERÜLT a tompái művelődési ház zenekarának rádiósze­replése, amely hétfőn került közvetítésre. A szép zeneszámokat nagy örömmel hallgatták a községben, annál is in­kább, mert a zenekar valamennyi tagja fizi­kai munkás és csak pi­henőidejében adózhat kedvelt szórakozásának. És lám, nem is siker­telenül. .. — Túlszárnyalja idei szőlőtelepítési tervét a mélykúti Alkotmány Termelőszövetkezet. Gazdái — miután 160 holdon elvégezték e munkát — újabb 30 holdnvit vállaltak a já­rás telepítési tervéből. IUŐÍÁRÁ5 — A Kecskéméi! Agro­meteorológiai Obszervató­rium .lelenti: Május 8-án a középhőmérséklet plusz 15,1 (az 50 éves átlag plusz 15,7), a legmagasabb napi hőmérséklet plusz 20,7 fok, a napsütéses órák száma 10,5 volt. 0-én a legalacso­nyabb hőmérséklet plusz 9,8, a reggel 7 órakor mért hőmérséklet plusz 11,9, a délután kettőkor mért hő­mérséklet plasz 21*5 fok volt. Várható időjárás péntek estig: túlnyo­móan derült idő, leg­feljebb néhány helyen délutáni zápor, zivatar. Mérsékelt szél. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 22— i£ fofe feä-öfe — A BALATON KÖRNYÉKÉNEK meg­ismerésére autóstúrá­kat szervez a Somogy megyei Tanács Idegen- forgalmi Hivatalának siófoki kirendeltsége. Az egy-kétnapos tú­rákra — amelyeknek részvételi díja 34, illet­ve 75 forint — az or­szág minden tájáról el­fogadják a jelentkezé­seket. — A napokban kez­dik meg a keskeny- filmszínházak a ter­melői csomagolás elő­nyeiről szóló kisfilm vetítését megyénkben. fi. Bt Moszkvába megv ? A világszerte ismert francia filmszínésznő, Brigitte Bardot meghí­vást kapott a Szovjet­unióból, hogy vegyen részt a július 7—21 kö­zött Moszkvában ren­dezendő III. Nemzet­közi Filmfesztiválon. Boszorkányos újítás Reuma ellen ttvist ? A közelmúltban az új, népszerű tánc, a twiszt térhódításával újabb érde­kes tapasztalatokat sze­reztek a betegek. Felfe­dezték, hogy a twiszt nemcsak szórakoztat, de gyógyít is. A hévízi SZOT szanatóriumban a twiszt szinte már fizikoterápiá­nak számít. A fiatalok népszerű táncát az orvo­sok a mozgásszervi bán- talmakban szenvedő idő­sebb beutaltaknak sem tiltják, sőt hasznosnak tartják, mert minden iz­mot és forgót megmozgat és így elősegíti a gyó­gyulást. — ERŐSEN ittas ál­lapotban ült a Tisza­kécskei Gépállomás tulajdonát képező mo­torkerékpárra Sulák Balázs Tiszakéoske. Dohány utca 50. szám alatti lakos. A község külterületén, földes úton elvásódott és ki­sebb zúzódásokat szen­vedett. A helvszínre érkező közlekedési jár­őr bevonta vezetői iga­zolványát és ellene it­tas vezetés miatt bűn­vádi eljárási indult. — A szocialista orszá­gok gazdasági együtt­működésének kérdé­seiről rendeznek ma hét órai kezdettel ér­télmiségi vitaestet a bajai művelődési ház­ban. Vitaindító elő­adást Varga Antal, a járási-városi pártbi­zottság titkára motd. Nyújt-e védelmet az erdősáv ? A csapadék haszno­sulását. a szélhatást vizsgálják megvénk- ben az erdősávval vé­dett szántóföldeken. Az eredményekről Csontos Gyula a Kis­kunsági Erdőgazdaság igazgatója készít ta­nulmányt. A Megyei Honvédelmi Sportszövetség küldöttértekezlete Csütörtökön a megyei tanács kultúrtermében nagy érdeklődés mellett tartották meg a Magyar Honvédelmi Sportszövetség me­gyei küldöttértekezletét. Az el­nökségben helyet foglalt többek között Andricsák János, az MHS Országos Elnöksége szervezési és nevelési osztály vezetője, dr. Cseh László, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának titkára, dr. Horváth István, a megyei pártbizottság adminiszt­rációs osztályának vezetője, Pan- kovits Józsefné, a megyei nő­tanács titkára, Jámbor Pál, a munkásőrség megyei parancs­noka. Farkas Józsefnek, a Hazafias Népfront megyei titkárának — aki a küldöttértekezlet elnöke volt — megnyitó szavai után Balabán Sándor őrnagy, az MHS megyei elnöke tartotta meg beszámolóját az eddig vég­zett munkáról. — Az MHS Országos Elnök­sége az elmúlt év novemberé­ben határozta el a vezető szer­vek újjáválasztását, az ötödik országos konferencia összehívá­sát — kezdte beszámolóját. — Megyénkben a vezetőség és a küldöttválasztó taggyűlések az országos konferencia előkészíté­sének jegyében zajlottak le. A mai küldöttértekezletünk fő cél­ja, hogy értékeljük az elmúlt két év munkáját és meghatároz­zuk megyénkben a további fel­adatokat; megválasszuk a me­gyei elnökséget és ellenőrző bizottságot, valamint az V. or­szágos konferencián megyénket képviselő küldötteket. Ezután beszámolt a honvédel­mi sportszövetség munkájáról. A két év alatt megyénkben 113- ra növekedett az MHS-alapszer- vezetek száma. Az MHS-klubok munkájában jelentős fejlődés van. A bajai lövész és vízi, a rádiós, a motoros és modellező klub versenyzői országos és te­rületi versenyeken számos jó helyezést értek el. Lövészcsa­pataink közül harminc vett részt Béke-kupa versenyeken, s közülük különösen jó eredményt értek el a bácsalmásiak, a kis- kunfélegyháziak és a bajaiak. Növekedett a filmmel egybekö­tött előadások és bemutatók száma. 1960 októberétől 245 előadást és rendezvényt tartot­tak megyénkben, s ezeken több mint kétszázezren vettek részt. Az MHS megyei elnökének beszámolója után Köpöczi La­jos őrnagy, az MHS megyei el­lenőrző bizottságának elnöke tartotta meg beszámolóját. Ez­után került sor a hozzászólások­ra, majd a küldöttértekezlet megválasztotta a 35 tagú me­gyei elnökséget és a kilenctagú megyei ellenőrzési bizottságot, valamint kijelölte az országos konferencia küldötteit. Me­gyénkből tizenheten utaznak az MHS V. konferenciájára. Palántanevelési bemutató Csütörtökön délelőtt a megyéi tanács v. b. mezőgazdasági osz­tálya rendezésében megyénk közös gazdaságainak agronó- musai, kertészei, brigádvezetői, a MÉK és a Kecskeméti Kon­zervgyár kertészeti felügyelői — összesen mintegy hatvanan —■ palántaültetési és nevelési be­mutatón vettek részt Kecske­méten, a Duna—Tisza közi Me­zőgazdasági Kísérleti Intézet telepén. Á meghívott szakemberek ré­szére dr. Mészöly Gyula, az intézet Kossuth-díjas igazgatója tartott tájékoztatást a paradi­csomnemesítés munkájáról, eredményeiről. A résztvevők ezután megte­kintették a palánta gépi ülte­tését, a fakeretre szögezett fólia alatt növekedő paradicsomot, a megnyerték tetszésüket a mag nélküli görögdinnye szépen fej­lődő palántái is. A pártgazdasági munkák feladatairól tanácskoztak A pártszervezetek gazdasági és ügykezelési munkájáról ren­dezett tanácskozást a megyei pártbizottság gazdasági osztálya május 9-én, csütörtökön Kis­kunhalason, a járási-városi párt­bizottságok gazdasági csoport- vezetőinek részvételével. Az ér­tekezleten a kiskunhalasi járási­városi és a kiskőrösi járási pártbizottság gazdasági csoport­vezetőinek beszámolója alapján vitatták meg a tennivalókat. A tanácskozáson jel« volt és fel­szólalt Simon Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsága pártgazdasági és ügykezelési osztályának helyettes vezetője. A vita tapasztalatait Hajük Gábor, a megyei pártbizottság gazdasági osztályvezetője fog­lalta össze. 2. C sujkov (telefonál): A tel­jes megadásról nem tár­gyalhat addig, amíg nem isme­ri az új német kormány általá­nos helyzetét. Ha tájékozódott, tudatja velünk. Csak ilyen tár­gyalásra van felhatalmazása. Igen. Megkérdezem. (Krebshez fordul): Megadják magukat? Krebs: Ehhez meg kell kap­nom kormányom hozzájárulá­sát. Lehet, hogy Délen új kor­mány alakul. Ez ideig csak Ber­linben van kormány. Fegyver- szünetet kérünk. Csujkov (a telefonba): Fegy­verszünetet kémek — és tár­gyalni akarnak. Talán össznémet kormány alakul... Igenl értem, helyes. Nagyon helyes, értma. Mi? Rendben van. (Krebsher fordul): A fegyverszünet kérdé­se csak a teljes megadás alap­ján oldható meg. Krebs: Ez azt jelenti, hogy önök elfoglalják azt a területet, ahol a német kormány műkö­dik, és megsemmisítik a német­séget. Csujkov: Nem azért jöttünk, hogy a német népet megsemmi­sítsük. Krebs (érveim próbál): A né­metek képtelenek lesznek dol­gozni ... Csujkov: A németek máris dolgoznak a felszabadított terü­leteken. Krebs (megismétli): A teljes kapituláció előtt a német kor-

Next

/
Thumbnails
Contents