Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-01 / 100. szám

1963. május 1. szerda 5. oldal A szigorúság alvó tüze Kedvenc olvasmányom a megjelenő könyvek havi Tá- jékoztató-ja. Különösen az áprilisi, amely mellékletet is tartalmaz, a költészet bará­tainak címezve. Olvasom ám benne, hogy az idén sok szép verseskötetre számíthatnak a versbarátok. Rögtön a tudó­sítás elején az áll, hogy Bede Anna, a fiatal költőnő máso­dik kötetével jelentkezik. Cí­me: Szigorú tavasz. S ezzel majdnem egy sorban, a szomszédos hasábon hírt ka­pok Demény Ottó új köteté­ről is, amelynek a Szigorú hétfő címet adta a szerző. Ej, költők! Nem sok ez az ilyen értelemben vett szigo­rúságból? Be igen! Viszont kevés a címadói találékony­ságból. De bosszúságomat még jó­formán le sem nyeltem, ami­kor ugyanebben a tudósítás­ban azt olvasom, hogy ez év­ben Orbán Ottónak A tűz évadai, Vasvári Istvánnak Szeptemberi tűz, Tóth Judit­nak Tűzfalak és Zelk Zol­tánnak Tűzből mentett he­gedű címmel adják ki a kö­tetét. Nem vitás, kevés olyan szavunk van, amelynek any- nyira gazdag lenne a jelen­téstartalma, mint a tűznek. Bizonyítja ezt, hogy néhány évvel ezelőtt Tűztánc címmel jelent meg, a közeljövőben pedig A tűz virágai címmel jelenik meg antológia. Ter­mészetesen ezzel még koránt­sem merítettem ki a „tüzes” címek felsorolását. Azért ennyi, egyszerre fel­lángoló tűz láttára és olvas- tára attól tartok, hogy a könyvesboltok kirakata előbb- utóbb még a tűzoltóság fi­gyelmét is felkelti. —i. -A. A „Magyar Női Divattervező Nemzeti Vállalat” két fiatalem­ber alkalmazottja jó fél óra óta kóringyál a bendegúzligeti fedett uszoda csarnokában. A csarnokban halk léptek, puha ajtónyitogatás, távolabb egy női öltözőben gyermek kacarász, s még odább, a néhány lépcső fö­lött víz zuhog, zubog, s aztán szinte egyenletesen cseng. Ebben a pillanatban fiatal, eléggé csinos fürdőruhás nő jön ki az öltözőből, megyen keresz­tül a csarnokon, a medence be­járatának egyenest. A fiatal­ember, akit egyébként Tomyi Bandinak hívnak, felemeli gé­pét hirtelen, aztán lemondóan leejti megint. Ez se az. Egyik se az, amiért ők itt csévelyeg- nek immár jó fél óra óta. Va­laki ajánlotta nekik a Bendegúz uszodát, hogy ide jár a legtöbb szép nő Pesten, és tessék. Nem ide jár. — Na? — kérdezi a másik, Kovács Dezső. — Mi az, hogy... na? — Mi lesz? Lesz valami, vagy nem lesz? — Tőlem kérded? Neked is van szemed, nemcsak nekem. — Igen, de... te már rég­óta a vállalatnál vagy és azon túl meg te vagy a ... izé... a nők kedvence, és hiába minden, nem hiszed el nekem, hogy ... nekünk úgy kell keresni mo- delljeinket, mint a lehető leg­szebb nőket, és nem csak úgy, mint valami masszát vagy anyagot. Élő nők számára élő divat kell, s ráadásul: kész, kollek­ció áfu! Szám szerint. Nagyság szerint. Amelyben az arányoké a fő szerep, de pardon! — Fel­ugrik, s szinte lobogó lelkese­déssel néz egy nőt, aki most jön le a lépcsőn, és aki után szin­te búcsúzásként halkul, egyre halkul a zuhanyozó. A fényké­pezőgép szeméhez emelkedik, s kattan is azonnal, de közben, már azt is tudja, hogy ezt a nőt lefényképezni nem elég, az alig lenne több mint egy képzelt nőt lerajzolni, de mérni kell a lábát, vállát, derekát! Ez a nő az, ami mindmáig kimaradt a divattervezésből, holott ez a nő a színek és formák és vonalak tökéletes harmóniája. Igen, az Szabó Pál: A nyáron történt rai helyőrségig, ahonnan segít­séget kérhet... S Torp visszafordult és a ko­csijához rohant. Egy szempil­lantás alatt maximális sebesség­gel száguldott az úton a terep­járó. Torp menet közben kinyi­totta a kocsi ajtaját, s kigör- öítette rajta Ribin ezredes holt­testét. Egy perccel később Upitz ko­csidéhoz szaladt Aszker is. Ak­kor ért oda Percev a teher­autóval. — Upitz — mondta Aszker jérősen zihálva, s közben a föl­dek felé mutatott — Ha törik, fca szakad, el kell fogni, k Percev bólintott. I' — Aztán vezesd a konvojt. Engem ne várjatok, érted? j — Értettem. l Aszker beült a kormányke- Cékhez, s gázt adott. A terepjáró nem versenyez­hetett a gyors Mercedessel. Asz- k:er utolérte Torpot. A Sturm- führer észrevette, hogy üldö- jtzik. Igyekezett eltűnni. Éles ka­nyart vett, s befordult az első • útelágazáson. Aszker azonban : éberen figyelt, nem lehetett őt ; félrevezetni. A következő pilla- í fiatban már csaknem egymás- i hoz ért a két kocsi. Ekkor ki­gyulladtak a Mercedes fény- ! szórói. Torp a fénypászta kö­zepébe került. Aszker egészen jól látta most őt: kalap nélkül volt, teljesen ráhajolt a vo­lánra. Rohant mind a két kocsi. {Torp egyszer csak hátrafordult. Az erős fénytől hunyorogva, ki­nyújtotta a karját. Élesen csat­tant a Mercedes szélvédő üveg­je. s több apró lyuk keletkezett raita. amelyekből apró szilán­kokat sodort a kocsi belsejébe a léghuzat. Aszker kidugta a Az úttörők vendége Az érsekcsanádi Gábor Áron úttörőcsapat harmadik raja kedves vendéget fogadott nemrégiben. Király Istvánt, a község­ben élő veterán szabadságharcost meghívták rajgyűlésre. Erre az alkalomra a negyedik raj tagjai is eljöttek hozzájuk. A raj ünnepélyes keretek között fogadta a vendéget, a paj­tások verssel és dallal köszöntötték, majd megkérték, meséljen életéről és a kemény harcokról, amelyekben része volt. Király Pista bácsi mesélt a spanyol polgárháborúról és büszkén mondta el, hogy ismerte Zalka Mátét, Münnich Ferencet. A harcokban ő maga is megsebesült. Elbeszélését azzal fejezte be, hogy ők, akik spanyol földön harcoltak a dolgozók felszabadulásáért, nagyon örülnek annak, hogy ma már sok európai országban megvalósult a szocializmus. Az úttörők pedig megköszönték a sok áldozatot, amelyeknek kö­szönhetik, hogy ma már szabadon és gondtalanul élnek hazánk* ban a guarekek. őszi divattervezésnek ez lesz az alapanyaga, fundámentoma és éke, és íze, berakása, cipp- zára és fodra. A nő odamegyen a parányi kis sarokfülkéhez, amelynek üvegezése fölé a? van kiírva, hogy „Trafik”, és vészén egy csomag „Fecskét” (most ez is divat), aztán egy képeslapot, rá egy hatvanfilléres bélyeget, parányi kis kézitáskájában ka- lamol, közben széjjelnéz. Szeme le kell írni. De a két fiatalem­ber már itt is van: — Bocsánatot kérünk ... hogy megzavarjuk... — kezdi a.2 egyik véghetetlen szelídséggel, amilyet soha, de soha nem ér­zett még az életben. — Kérem ... tessék! — mond­ja az asszony, amiben nincs egyáltalán semmi szelídség, in­kább olyas, mint valami csil­logó, hideg ékszer, s ami mégis szép. búcsúzásra kezét, s most, eb­ben a pillanatban olyanféle kis riadt érzése van, mintha össze­tévesztették volna valakivel, az­tán a fiúk kezet csókolnak, in­dulnak, de az egyik, Tornyi Bandi visszalép még, s csak­nem dadogva, mindenesetre akadozva kérdezi a nő címét. — A címem? Debrecen, Csűr utca nyolc ... — Kezét csókolom... ne tes­sék haragudni... — Nem, dehogy, világért sem... A fiúk most már mennek. Mennél inkább távolodnak, an­nál inkább sietnek. Hátha visz- szaszólítja őket valami, valaki, és akkor vége lesz az egész varázslatos jelenségnek. Megállnak a fürdő előtt a lépcsők alján, mellettük kétfelől szinte folyik a nép, egy része fel, más része le. De ők nem ezt a sokat látják, hanem azt a bentit, az egyet. — Te — mondja az egyik. — Tessék. — Mégiscsak ... fogadni mer­nék, hogy még csakugyan lány. — Lehet, de... azt hiszem, hogy... a prémium, az biztos. — Csűr utca nyolc, Debre­cen ... — rebegi amaz és té­tován, bizonytalanul indul meg, a másik arra gondol, hogy hány filmet is kattantott el, s me­gyen utána. A Csűr utca Debrecenben a „Kettős fiaztató” telepre nyúlik véggel, nem valami ábrándos, andalító hely tehát. Néha disz- nóröfögés hallik, ha arról fúj a ' szél, de egyébként levegős, na­pos, tágas utca. Takaros ker­tes házak, cseresznyefák, luga­sok. A nyílegyenes, gyepes ár­kokban nemcsak egy-két kecs­ke, hanem egy-két tehén is le­gel, a nyolc szám alatti ház előtt meg kotló kapar, csirkék csipognak. S az utca elején vil­lamos csattog, s két fiatalem­ber jön be az utcába, kezükben papírba göngyölt világcsokorral. — Kérem... — szólítja meg az első járókelőt az egyik —, ki lakik a nyolc szám alatt* nem tetszik tudni? A kérdezett egy idősebb asz- szony, nézi a két fiatalembert* s azt mondja: — Dehogynem. A lányom! — Ó, akkori. — zavarban vannak kegyetlen. S bemutat­koznak, és ha már így van* mennek. Jó délután jár az idő, az ud­varon megnőttek a júliusi ár­nyak, s odább, a kert előtt, négy kisebb-nagyobb gyermek ját­szik. Amint meglátják az érke­zőket, nyomban sivalkodni kez­denek, s nyargalnak előfelé. — Anyuka! Itthon van nagy­mama, anyuka! Vendégeket ho­zott nagymama! Anyuka kilép a házból, köny- nyű nyári pongyola van rajta. S olyan varázslatosan pompás* ahogyan áll az árnyékban* mintha a nyári délutánnak egy külön, színes virága volna. — No, nézzenek oda.. —» nézi a két fiút hüledezve. A gyermekek egyre nagyobb sivalkodással nyargalnak ide, s a fiúk beszélnek, magyaráz­kodnak, de csak a virágot nyújt­ják, s anyuka olyasmit hall, mintha mekegnének, mint a kecske. 1— Ismételten bocsánatot ké rünk, hogy zavarjuk, de... í „Magyar Női Divattervező Nem zeti Vállalat” munkatársai va^ gyünk, és... tessék megenged ni, hogy mértéket vehessünl önről... — És pár felvételt csinálhas­sunk! — mondja a másik, Ko vács Dezső mohón. A nő csaknem élesen kér­dezi : — Van valamiféle igazolásuk' — Hogyne! Tessék parancsol­ni! — s két fényképes kis köny­vecske egyszerre nyílik ki köz­vetlenül a szeme elé. A nő éppen csak látja, látja de közben már igen nagyor gyorsan kezdenek kavarogni gondolatai: egy, hogy tényleg olyan valaki lenne ő, hogy.. alakítani, formálni tudná a női divatot? Kettő: egy kicsit szét­olvadni száz és ezer és tízezei másmilyen lányba, asszonyba nőbe? Ez annyira izgalmas do­log, hogy csaknem zavarba jön végképp. S éppen ezért szinti magasból, fentről mondja: — Ha esetleg ezzel némi se­gítséget adhatok önöknek, fia­talemberek ... — De még mennyire! — vá­laszol Kocsis vígan, és máris elő a mérőszalaggal, hirtelen kigurítja, s letérdel a nő lába elé. — De kérem! hogy tetszik gondolni, hogy ... — Kezét csókolom, meg kell hogy mérjük a... bokától kezd­ve a ... — habog, mint a ve­szedelem. — Tényleg? — kérdezi, de csak azért, hogy a gondolko­zásra időt nyerjen. — Tényleg... — mondja emez, és a keze egy kicsit resz­ket, ahogyan átfogja a lábon a szalagot. » — Mostan... ne tessék zo­kon venni, de nagyon kérem, szíveskedjék felállani... ‘ — Ha már megkezdtük.. — s a nő feláll. S a fényképező­gép csattan, aztán számok so­rakoznak a noteszba, vállszéles- ség, derékbőség és általában: olyan számok, amelyeknek puszta felsorolása alapján is meg lehetne mintázni nemcsak egy divatbábut, hanem a milói Vénusz édes unokatestvérét. Pár perc múlva állnak egy­mással szemtől-szembe, a két fiú s az egy nő, a fiúk köszö­nése merő tisztelet és alázat, a nő kicsit bátortalanul nyújtja átsuhan természetesen a két fényképezőgépes és jól öltözött fiatalemberen is, de csak úgy, mint ahogyan a tárgyak, kö­vek vagy göröngyök felett át­suhan a napfény vagy a szél. Aztán egy távolabbi asztalká­hoz megyen, leül, s kis cók- mókját lerakja az asztalra, rá­gyújt. — Ez az — suttogja az egyik. — Ez... — súgja vissza amaz. — Megszólíthatom, csak azt tudnám, hogy vajon lány, vagy asszony... — Ne őrjíts meg, hát persze, hogy leány! — Honnan tudod? — Honnan! Hiszen csak meg kell nézni jól és... az meg­látszik ... — -Hát akkor szólítsd meg te! — Én, nem ... Ilyen formás, tökéletes nőt én még nem is láttam... — Hiszen... mit láttál te még?... — mondja a másik, Tornyi Bandi és elszántan a zsebére üt. Ahol is ott kucorog a finom, puha tapadású nylon mérőszalag. (Nőkről mégse lep hét közönséges colstokkal mér­téket venni.) A nő már írásra egyengeti a ceruzát, s közben arra a pár soros üdvözlésre hallgat, ami, mint kavargó lepkerajból a magános fehér pillangó, már itt kóvályog az asztal körül, csak meg kell fogni. Igazabban ... ben — futtában — új tárat tett a piszolyába. — Állj! — kiáltotta Torp re­kedten, artikulátlan hangon. A továbbiak a másodperc tört része alatt játszódtak le. Aszker teljes testével hátrabu­kott. Estében behajlította az egyik lábát, a másikat pedig, minden erejét összeszedve, elő­re lendítette, s a cipője orrával kirúgta Torp kezéből a pisztolyt. A Sturmführer ekkor kést rán­tott elő, azt dobta Aszker felé. Bal combját találta el az éles penge. Torp ebben a pillanat­ban Aszkerre vetette magát. Mind a ketten fiatalok, erő­sek voltak. A földön hengergőz- ve, keményen szorították egy­más testét, s közben — ame­lyiknek éppen alkalma nyílt — kézzel, fejjel, térddel ütötte, rúgta, vágta a másikat. Aszker eközben kínzó fájdal­mat érzett. A kés még ott ült a combjában. Minden erejét összeszedte, s igyekezett ledob­ni magáról a fasisztát, aki egy­re jobban maga alá gyűrte őt. Aszker megrándult. Egy pilla­natig éles, elviselhetetlen fáj­dalmat érzett a lábában. Aztán egyszerre megkönnyebbült. A dulakodás közben Torp úgy ka­szált a lábával, hogy kifordult Aszker combjából a kés. Aszker kissé felemelkedett, kiszabadította a jobb könyökét, is minden erejéből Torp arcá­ba csapott vele. S a Sturm- führer viszont a fejével öklelt ellenfelébe, s felszakította Asz­ker ajkát. Torp keze a földet seperte, s a pisztolyához ért. Zihálva, az erőlködéstől kivö­rösödött arccal igyekezett a fa­siszta megszabadulni ellenfelé­nek erős szorításából, s ráirá­nyítani a megkaparintott pisz­tolyt. -----* . ÍEaiutaíiaU pi sztolyát, hogy visszalőjön. S ebben'a pillanatban Torp újra lőtt. A pisztoly valósággal ki­sodródott Aszker kezéből, s csattanva hullott a földre. Mi­csoda balszerencse! Egy véletlen találat érte a pisztolyát, s most itt áll fegyvertelenül. Torp folytattá a tüzelést. Aszker, amilyen mélyen csak lehetett, lehúzódott a kormány­kerék mögé, s számolta a lö­véseket. „Hét” — mondta ma­gában megkönnyebbülten felsó­hajtva, amikor a lövések abba­maradtak. — „Tehát az egész tár.” Aszker egy másodpercre fel­egyenesedett. Azt látta, hogy Torp az ülésen kutat a kezével, mintha valamit keresne, s köz­ben többször odakap a szélvédő ablak alatti részhez, ahol fel­tehetően a rádióleadónak kell lennie. Ügy látszik — gondolta Aszker —, be akarja kapcsolni a rádióleadót, vagy pedig tárat cserél a pisztolyban. Bármelyi­ket csinálja, mindenképpen meg kell akadályozni benne. Mind a kettő nagy veszedelmet okoz­hat. Aszker fokozta a sebessé­get, s kissé balra tért. A két kocsi egymás mellé ért, a kö­vetkező pillanatban a Merce­des fél kocsihosszal már meg Is előzte a terepjárót. Aszker ekkor jobbra fordította a kor­mánykereket. Torp két kézzel kapaszkodott a volánba, s szin­tén jobbra tért, hogy elkerülje az összeütközést. A pisztolyra már nem is gondolt. A Merce­des annyira nyomta Torp kocsi­ját, hogy az csakhamar az út legszélére került. Miután telje­sen elzárta előtte az utat, Asz­ker meghúzta a kéziféket, s ki­ugrott a kocsiból. Torp ugyan­ezt tette. Bőszült vadként vé­rtté masát Aszker felé*, miköz-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents