Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-05 / 103. szám

1963. május 5, vasárnap S. oldal Huszonötezer holdat öntöznek A Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat tervei Ha az utas elhagyja Soltot, s a betonúton Kecskemét felé tart, szinte kilométerenként si- várodik a táj. Hatalmas pusz­taságok szomjaznak az öntöző­víz után, s nemcsak az út men­tén, hanem fentebb is, Szabad- szállás, Kunszentmiklós, Kun- adacs határában. Pedig a dunavecsei járásnak a Dunától számított legtávolab­bi része sincs messzebb harminc kilométernél a folyamtól. És csatornák is kígyóznak a szi­kes és homoki tájakon, vizüket azonban eddig csak kis rész­ben - használták ki a környező gazdaságok. Mi a megoldás? — Ezzel a kérdéssel nyitottunk be a Kis­kunsági Vízgazdálkodási Tár­sulat dunavecsei székhazába. Az ott kapott tájékoztatásról számolunk be az alábbiakban: A megfordított víz Az északdéli irányú 5-ös szá­mú csatorna Akasztónál csatla­kozik a Dunavölgyi Főcsatorná­ba. A torkolat közelében már szerelik a két nagy teljesítmé­nyű szivattyút, amelyek együtt NAPI munkánk, a kiszállás után egy bajai kis presszóban gyülekezünk. Itt adtunk egy­másnak randevút a hazatérés előtt. Egyik újságíró kollegánk a kis asztalka mellett ül egy (fiatalember társaságában, aki előtt az üres feketekávés po­hárkán kívül két jegyzettömb hever. Hol az egyikbe, hol a másikba lapoz és lelkesen ma­gyaráz: — Tudod, mit jelent az, hogy százezer baromfit nevelnek az idén?! Az nem tesz semmit, hogy most nem nyertek vala­milyen országos kitüntetést. De a tataházi tsz-é a megyei párt- bizottság vándorzászlaja! És az egész _ gazdaság munkájában benne van ám a tizenhat lányé, illetve fiatalasszonyé is ... Szó­val, lehetne mit írni Berger Teréz munkacsapatáról!... Azt is milyen régen kértem, nézzétek már meg egyszer a tompái fiatalokat, írjatok ró­luk. A Szabadság Tsz hetven­négy fős szocialista brigádja igazán példaként állítható! Ezerkétszáz holdat művelnek egészen önállóan és milyen jól! {Valamennyien tanulnak, műve­lődnek és... és annyi más min­dent tesznek. Mert a szocialista brigád címet nem adják ingyen! másodpercenként egy köbméter vizet nyomnak — visszafelé — a természetes folyással ellenté­tes irányba. Ennek révén- az állampusztai célgazdaság ezer, a hartai Üj Élet Tsz 200, a solti Kossuth Tsz 120, a Solti Állami Gazdaság 150 holdas szántóföld­je, illetve legelője válik öntöz- hetővé már az idén is. A járás déli részén, a Vejtei- csatorna vizét — ugyancsak visszaduzzasztással — a hartai Béke Tsz 500 holdas árterületen fekvő szántóföldjére juttatják. Kunadacson pedig 2,5 kilomé­ter hosszú öntözőcsatornát épí­tenek, amelynek folytán kellő mennyiségű vízzel látják el a 21-es és 22-s számú csatornát. Ez mintegy 300 hold terület ön­tözését teszi lehetővé, a kun- szentmiklósi Kiskunság és Kun- bábony, valamint a kunadacsi Rákóczi és Kossuth Tsz hatá­rában. A DYCS háromszorosa — Ez már nem terv, hanem megvalósulás — mondja Lov- rity József, a társulat elnöke. — De ahhoz, hogy a meglevő ÜLTÉBEN előrehajol, arcán meg-megrándulnak az izmok, s most a kisebbik noteszében böngész. — No, itt van. Ezt keresem. Tessék, a géderlaki fiatalok! A harminchat fős KISZ-szervezet 15 ezer forint értékű társadal­mi munkát vállalt a községfej­lesztésből. A takarékossági moz­galom keretében meg összesen 20 ezer forint betétkönyvbe helyezését vállalták! Hát nem téma ez?!... Szaporán beszél és mozdula­tai is nyughatatlan, mozgékony emberről árulkodnak. Most már egyszerre hárman is jegyezge- tünk abból, amit mond, s ígér­jük: sort kerítünk rá, hogy el­jussunk ide is, oda is. — Higgyétek el, hogy érde­mes! Egy egész újságot is tele lehetne írni naponta a fiata­lokról, a munkájukkal össze­függő dolgokról! Például az olyan tsz-vezetőkről is, akik kéz- legyintéssel intézik el, komoly­talannak tekintik a KISZ-isták munkaversenyét. ELBÚCSÚZTUNK fiatal ba­rátunktól, akinek foglalkozását szavainak hallatán bárki kita­lálhatja: egyike volt megyénk lelkes, fáradhatatlan ifjúsági vezetőinek. p. r. vízmennyiséget a leggazdaságo­sabban hasznosítsuk, tovább kell lépnünk. S a kiterített térképen feltá­rul a nagyszabású terv: a kis­kunsági öntözőrendszer 1965-re tervezett kiépítése. A munka már megkezdődött, amelynek első lépcsője az, hogy az 5-ös számú csatornát Űjsolt határá­ban összekötik az úgynevezett Kígyós érrel. Ebbe viszont a Kis-Dunából, a Tassnál leágazó Bak-ér hozza majd a vizet. A munka több mint 50 kilométer hosszú csatorna kiásását igényli. Az új kanális — szélességét és mélységét tekintve — mintegy háromszorosa lesz a Dunavöl­gyi Főcsatornának; másodper­cenként 20 köbméter víz továb­bítására lesz képes. A teljesen állami beruházás­ból épülő öntözőrendszer csak­nem 28 millió forintba kerül. Elkészülte után 25 ezer hold öntözése válik lehetővé a kör­nyékén; Tass, Kunszentmiklós, Szalkszentmárton, Dunavecse, Szabadszállás, Űjsolt, Dunate- tétlen és Akasztó határában. Azonkívül — összesen mintegy 3000 holdon — számos halastó létesítésére nyílik lehetőség. Ezerholdas halastó Mindezzel nem zárul le a já­rás, valamint közvetlen környé­kének meghódítása az öntözé­ses gazdálkodás számára. Az évtized második felében tovább folytatódik a munka, amelynek során a már fentebb említett rendszerbe a szalkszentmártoni homokpusztánál a Kígyós érből leágazó Nagy-ért kiépítik és meghosszabbít j ák. Ezenkívül halastavak is épül­nek az évről évre belvíztől fe­nyegetett, szikes területeken. A szabadszállási tsz-ek közös vál­lalkozás keretében létesítenek ezerholdas halastavat a zabszé­ki határrészen. Ennek tanul­mányterve most van készülő­iéiben. Ugyanakkor Fülöpszál- lástól nyugatra, a kelemenszé­ki határrészen már 1965-re el­készül az állami beruházással épülő több mint ezer holdon elterülő halastó. , H. D. Tavaszi balesetvédelmi szemlét tartanak megyénk termelőszö­vetkezeteiben. Megvizsgálják a munkaeszközök védőberendezé­seit. Ahol nem találják megfe­lelőnek, ott kötelezik a termelő- szövetkezet vezetőségét az elő­írt védőberendezés beszerzésére. Szemrehányás Bozóki János, az általános iskola el­végzése után lett ipari tanuló a Pneu­matikus és Hid­raulikus Gépgyár kecskeméti telepén. Egy éve kapta meg segédlevelét, mint esztergályos. Műve­zetője azt mondja: nagy kincs van a fiú kezében. Éppen ezért az egyik leg­megbízhatóbb szak­munkásnak tartják. A kiadott kényes munkákat precízen végzi el. Selejtmen- tesen dolgozik, tel­jesítménye 100—105 százalék között vál­takozik. (Pásztor Z: felv.) Qlavaiig^őLás k&zkat Vannak épületek, feliratok, amelyek mellett napjában elme­gyünk, anélkül, hogy figyelemre méltatnák őket. Idegen helye­ken viszont, ahol ritkábban já­runk, de nyitottabb szemmel: az apró részleteik is kevésbé kerülik el a figyelmünket. Egy hét alatt a riporter az ilyen apró részletekből szedett egy csokorra valót. • Egyik községünk főútvonalán egy épület homlokzatát ez a hieroglifa ékíti: U.TO.” .....N Gyakorlott rejtvényfejtő lé­temre, néhány perces töpren­gés után ugyan, de sikerült megállapítanom, hogy minden bizonnyal az úttörőotthon előtt állok. De vajon mi lenne, ha minden intézményünk nevét csak ilyen hosszas fejtörés árán lehetne kitotózni? Az idő pénz, s a feliratok csak úgy szol­gálják rendeltetésüket, a tájé­koztatást, ha első látásra köz- érthetőek. • Ugyanebben a községben, öt­ven lépéssel odébb földbe gyö­kerezett a lábam. Itt értesül­tem ugyanis a katasztrófáról, hogy lakóhelyem, az Alföld fő­városa — amelytől reggel még szikrázó napfényben, vidám kedvvel búcsúztam — időköz­ben valami szörnyű földrengés, vagy egyéb titokzatos elemi csapás következtében a Föld izzó mélyébe süllyedt. A köz­ség központjában álló útjelző tábla egyik szára ugyanis min­den kétséget kizáróan a Föld középpontja felé irányulva, közli az érdekeltekkel: '„Kecs­kemét 56 km.” * Cigánybosszú Ha valami fáj oda­bent, mindig ide búvik el a világtól. Ide a vén bozontos fűzfák árnyé­kába. Elkucorog a víz 'partján, farkasszemet néz a békákkal, fűszá­lat rágcsál, s apjára gondol. Az öreg azt mondta, — egyszer majd megszületik a legna­gyobb vajda, aki tör­vényt szab arról, hogy a cigányok éppolyan emberek, mint mások. Aztán megunja _ az egyedüllétet. Felkúszik a dombra, ahonnan be­látja a napfényben vil­logó várost. Nagyot só­hajt. Azért csak jobb már odabent, mint kint, a vadvizek mellett. Igaz, a falu szélén laknak még, de rendes házban. Lakásuk tiszta. Megnéz­heti az a nagysága, aki kizavarta őt családos­tól a tej csarnokból. „Ki­felé, kifelé, romák! Ak­kor kaptok tejet, ha bög­rét hoztok magatokkal.” Pedig akkor érte a legnagyobb boldogság a demokráciában. A ci- gány-cséplőbrigád lett első a járásban, szépen kerestek. Új ruhába öl­tözött az egész család, s azzal akartak ünne­pelni, hogy mind a hár­man kakaót isznak a tejcsarnokban. De mire belől kerültek, elment a bátorságuk és csak tejet kértek. Még majd megmacerálják őket a kakaóért. De hiába vol­tak tiszták, takarosak, még csak arra sem ér­demesítették őket, hogy csészét kapjanak, mint mások. Akkor megfo­gadta, hogy bosszút áll egyszer. Azóta dolgozott téesz- ben, végül üzembe ke­rült. Először takarított, majd kiemelték segéd­munkásnak egy jóindu­latú, idős gépész mel­lé. Hamar kiismerte magát a Zetoron. Néha már ő kérte a szak­munkást, ha valami baja volt a gépnek: hadd fedezze fel ő, mi a hiba. Mikor aztán a mérnök csak úgy já­tékból faggatni kezdte, mi ez, mi az a gépen? Mit csinálna, ha? — kiderült, hogy a gép­nek hátat fordítva is el tudja sorolni a mo­tor alkatrészeit. Ha nem is éppen szabatos nevükön, de olyankor körülírta, ez a csavar, vagy az a bevágás hogy néz ki. Tanfolyamra fogták. Ott is akadt egy-kettő, aki gúnyolta. Annál jobban tanult. Úgy érezte, eljött a bosszú ideje — a tej­csarnokért, a gúnyoló­dásokért. Holnap lesz a vizsga, csak az sikerüljön. Ám­de ma megint szégyen­be hozta egy irigye. Ki­hirdették a gyárban, hogy aki akar, vihet haza hulladékfát, né­hány forintért, majd levonják a fizetésből. Ö is íratott. Az egyik brigádtagot, egy nagy veres embert bízták meg, hogy rakja tele a többiek zsákját. Az tömte meg az ő zsákját is. Mégpedig betyárul. Megizzadt, míg haza­cipelte. Otthon derült ki, miért volt olyan ne­héz. A gizgaz közé ha­talmas vasbetondarabot dugott a veres. . Nem is nézett az asszonyra, csak mene­kült szégyenében a fü­zesbe. Itt megnyugodott valamennyire. Eljött a vizsga napja. Az igazgatótól azt kér­te jutalmül, hogy ha vizsgája jól sikerül, sa­ját maga vihesse a von­tatóval feleségét, kis­fiát a városba. Nagyszerűen ment minden. Mire a Zetor- ral kihúzott a kapuhoz, az egész gyár őt fi­gyelte a műhelyajtók­ból, ablakokból. Most érzi, hogy mindenki örül a sikerének. A gép kékesfehér füstjében csak úgy ragyog barna képe, mikor fél kézzel kormányozva, másik ke­zével integetve kifor­dul az üzem udvaráról. Otthon már ünneplő­ben várja az asszony, a kisfiú. Külön erre az alkalomra vásárolt új székekre ülnek a pót­kocsiban. Felesége fur­csa csomagot szorongat a hóna alatt. A főutcán lassabban hajt Pöte De­zső szakmunkás. Büsz­ke, hogy annyian for­dulnak utánuk, mintha lakodalmas menet vol­nának. Ők pedig meg­állnak a tej csarnok előtt. Bemennek, há­romszor fél liter kakaót kérnek, három fonott kaláccsal. Mikor a nagy­sága, emlékezetében ku­tatva összehúzott szem­mel nézi őket, s indul a bögrékért, Pöte rá­szól. — Nem iszunk mi mindenki után. Ebbe öntse, legyen szíves. Rátartian nyújtja a szép pettyes bögréket, amiket az asszony a kü­lönös csomagban magá­val hozott... Élvezi na­gyon, hogy a nagysága úgy nekiveresedett... Tóth István Az útjelző mégsem mondott igazgat: városunkat teljes ép­ségben láttam viszont aznap délután. Mint aki elveszettnek hitt jó barátja arcvonásait für­készi, úgy néztem szét a jól is­mert házak között. Aztán meg­lepetten gyakoroltam önkritikát: mégsem ismerem olyan jól. Hi­szen mindmáig mit sem tudtam arról, hogy a Vezérlő Fejede­lem maszek kisiparosként ke­resi kenyerét a kies körúton, ahol az egyik kerítésen messzi­re rikító cégtábla hirdeti: II. Rákóczi Ferenc bognárműhelye — Nem, ez lehetetlen — mon­dom —, hiszen több mint két­száz éve halott! Tétova lépteim közelebb visz­nek a táblához, s én, aki az imént már-már hinni kezdtem a kísértetekben, megkönnyeb­bült sóhajjal — és az erőlködés­től kiguvadt szemmel — fede­zem fel a fenti két sor kozott elhelyezkedő, bolhabetűs, alig látható, kiegészítő szövegét: „MG. TSZ." Ja, vagy úgy: a termelőszö­vetkezet segédüzemágának épü­lete előtt állok! J. T. A szakma ígérete

Next

/
Thumbnails
Contents