Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-22 / 117. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek­XVIII. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM 60 fillér LAPJA 1963. MÁJUS 22, SZERDA Tavaly 55 000 új otthon került tető alá A Központi Statisztikai Hiva­tal munkatársai összeállították a múlt évi lakásépítkezések részletes „eredménylistáját”. Az összegezésből kitűnik, hogy ha­zánk lakásállománya egy esz­tendő alatt 54 281 új otthonnal gyarapodott. A statisztikai be­számolóból kitűnik, hogy nagy erőfeszítéseket tettek a lakás- helyzet javítására. Első helyen Pest megye áll, ahol 4842-vel bővült a lakásállomány. Borsod- Abaúj-Zemplén megyében 3595, Komárom megyében 2289, Fejér megyében 2252 új lakás épült. A tavaszi munka, az egészségügy és a művelődési otthonok a megyei tanács vb napirendjén Kedden ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Bank Gyula, a mezőgazdasági osztály vezetője előterjesztése alapján megvitatta a vb az időszerű mezőgazdasági mun­kák helyzetét és a tavaszi sző­lő- és gyümölcstelepítési fel­adatok végrehajtását. Mint a jelentés megállapítja: a téli időszak okozta kiesés, illetve késedelem ellenére a me­zőgazdasági munkák időarányos flz eszmei offenzíva szolgálatában részét sikerült elvégezni, a ta­vaszi munkák szakasza lényegé­ben lezárult. A fej trágyázás az előirányzott 200 ezer holdon be­fejeződött, a vegyszeres gyom­irtás ez évben 12 ezer kataszt- rális holdon — mintegy kétszer akkora területen mint tavaly — kerül elvégzésre, s jelenleg is folyamatban van. A tavaszi telepítések alá felforgatott terü­letek nagysága megközelítette a 10 ezer holdat. Ez év tavaszán 7891 kh betelepítését tudtuk végrehajtani, az őszi telepíté­sek alá eddig mintegy 4000 hold forgatása történt meg. Az elkövetkezendő időszak telepítési feladatait mindenek­előtt a szaporítóanyag-helyze­tünk határozza meg. Az ősz fo^ lyamán nagyarányú begyűjtő munkát kell elvégeznünk a ter­vezett több mint 6000 hold sző­lőtelepítés és a szükséges pótlá­sok vesszőmennyiségének bizto sítására. A vb úgy határozott, hogy ez év harmadik negyedévében na­pirendjére tűzi a második öt­éves tervben előírt szőlő- és gyümölcstelepítési terv végre­hajtásának helyzetét, s a hátra­levő feladatok megvitatását. Második napirendi pontja so­rán a végrehajtó bizottság a megye közegészségügyi és jár­ványügyi helyzetét tárgyalta meg dr. Kántor László egész­ségügyi osztályvezető jelentése alapján. Mint a jelentés megál­lapította: megyénk járványügyi helyzete az elmúlt évben az in­fluenza járványt leszámítva, az előző évhez viszonyítva kedve­zően alakult. A fertőző megbe­tegedések száma csökkent. Az elmúlt évben 23 tífuszos fer­tőzés és 17 tetanuszos megbete­gedés fordult elő. Dizentéria szórványosan jelentkezett, s a megbetegedések száma szintén lényegesen kisebb volt az előző évinél, az 1675 megbetegedés azonban még így is igen magas szám. Mindez arra utal, hogy egyáltalán nem lehetünk elége­dettek, s további szívós felvilá­gosító munkára van szükség a betegségek megelőzése, a szük­séges óvintézkedések érdekében. A folyamatos védőoltások be­vezetése eredményesnek bizo­nyult, s ennek köszönhető, hogy például az elmúlt évben mind­össze egy gyermekbénulásról ér­kezett bejelentés. Sikerült kiépíteni a tsz-ek egészségügyi hálózatát, s jelen­leg 613 egészségügyi megbízott tevékenykedik a szövetkezetek­ben. A tsz-ek tisztasági helyzete fokozatosan javuló tendenciát mutat. A nyári időszakban az étkezés és vízellátás azonban még sok kívánnivalót hagy ma­ga után, s erre ez évben foko­zott gondot kell fordítani. Foglalkozott a jelentés a fel­nőttek közétkeztetési helyzeté­vel is, és úgy foglalt állást, hogy a szükséges kalóriamennyiség és biológiai érték szempontjából e téren nem tapasztalható ki­elégítő javulás. A konyhák sze­mélyzetének szakképzettsége sok helyen nem megfelelő. A szállí­tás a városokban nincs megfe­lelően megoldva. A végrehajtó bizottság több javaslatot és ha­tározatot fogadott el a meglevő hiányosságok tervszerű felszá­molására. i Harmadik napirendi pontként Nagymarosi Kálmán, az építési, közlekedési és vízügyi osztály vezetője előterjesztése alapján megtárgyalta a vb az ez évi la­kásépítési munka helyzetét és az ezzel kapcsolatos további fel­adatokat. Állást foglalt a tekin­tetben, hogy városokban és köz­ségekben — néhány kisebb tele­püléstől eltekintve — a közmű­vesítést is nehezítő széttagolt­ság megakadályozására, s a ked­vező városkép kialakítása érde­kében a maximális teleknagyság nem haladhatja meg a 250 négy­szögölt. A vb helytelenítette az emeletráépítések gazdaságossá­got figyelembe nem vevő szor­galmazását, s a lehetőségek reá­lis értékelésére hívta fel a fi­gyelmet. Utasította a városok végrehajtó bizottságait, hogy kellő időben bocsássák az OTP rendelkezésére a következő év­ben szükséges telekmennyiséget. A továbbiakban a megye mű­velődési otthonainak munkáját tárgyalta meg a vb Kádasi László művelődési osztályvezető jelentése alapján. Ezután a me­gye tűzrendészed helyzetével, s a nyári tűzvédelmi munkákra való felkészüléssel foglalkozott a vb. Befejezésül a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága dr. Cseh László vb-titkár előter­jesztésére bejelentéseket tár­gyalt. A második fél évben piacra kerül az Alba Regia „kistestvére” A Székesfehérvári Villamos- sági, Televízió- és Rádiókészü­lékek Gyára az idén 120 000 ké­szüléket ad a belkereskedelem­nek, s 12 000 televíziót gyárt ex­portra. A Tavasz készülék he­lyett már az újabb, Carmen típust gyártják. A második fél évben kerül piacra a Kékes változtatott típusa. Ezt a készü­léket a gyárban az Alba Regia „kistestvérének” nevezik, for­mája ugyanis nagyban hasonlít hozzá, s lábon álló kivitelben is kapható lesz. Az üzem fejlesztő laborató­riumában már alakul a jövő, készülnek a következő évek te­levízióinak mintapéldányai. A gyár a következő évben egészen új televíziócsaládot alakít ki. A székesfehérvári gyár új tele­víziócsaládja konstrukciójában, működésében, szolgáltatásaiban, s esztétikai kivitelében eléri a világszínvonalat. Árszabályozás — műszaki fejlesztés A Magyar Közlöny május 19-én megjelent száma közli a kormány rendeletét az új ipari termékek ármegállapításáról. A rendelkezéshez az Országos Ár­hivatalban a következő meg­jegyzéseket fűzték: — A kormányrendelet célja, hogy árszabályozással is ösztö­nözzön a műszaki fejlesztésre. Augusztus elsejétől a korszerű gyártmányok árkialakítása el­különül a többi termék árkép­zésétől. A korábbinál korsze­rűbb gyártmányok bevezetésével a vállalatok javíthatják a válla­lati jövedelmezőséget, és az ed­diginél előnyösebben térülnek meg számukra a korszerű ter­mékek gyártásának megkezdé­sével felmerült költségek is. A rendelet megfelelő szabályokat tartalmaz az áruminőség védel­mében. Megtiltja például, hogy valamely terméket, pusztán azért, mert minősége vagy ki­viteli formája alig észrevehe­tően megváltozik, új termék címén, magasabb áron hozzanak forgalomba. Fejlődik a paradicsom Csaknem nyolcmillió palántát nevelnek az idén a tisza* kécskei Űj Élet Tsz üvegházi és fólia-telepén. Nyolc nagy- méretű fólia-alagút alól jelentős mennyiségű karalábét adtak át a MÉK-nek, s már értékesítik a tíz hold szabadföldi kara­lábé termését is. Hatvan fólia-alagút alatt mintegy 25 ezer tő paradicsom növekszik, amelynek bogyóit — a képünkön látható Seres Mi­hály főkertész megállapítása szerint — e hónap végén crá? lehet szedni. zottabban jelentkező igények kielégítésére tovább kell fejlesz­teni az esti egyetemek rendsze­rét. Ez a fejlesztés két irányú: minőségi és mennyiségi. A minőségi továbbfejlesztési egy új képzési formának, a szakosított tanfolyamnak a lét­rehozása jelenti. A szakosított tanfolyam azoknak a képzését szolgálja, akik már elvégezték az esti egyetem hároméves ta­gozatát, vagy ennek megfelelő marxista képzettséggel rendel­keznek és tudásukat a marxiz­mus—leninizmus valamelyik szakágában kívánják tovább­fejleszteni. A szakosított tago­zaton a tanulmányi idő két év. A két év elvégzése után a hall­gatók államvizsgát tehetnek a tanulmányozott tárgyból és egy­úttal jogot nyernek arra, hogy a többi szak államvizsgáit leve­levő úton letegyék. A mennyiségi fejlesztés azt jelenti, hogy lehetővé kell tenni az esti egyetem el­végzését mindazoknak, akik ezt igénylik. Ennek érdekében a já­rási székhelyeken kihelyezett tagozatokat kell indítani azzal a feltétellel, hogy az oktatás színvonala semmiben sem ma­radhat el a megyeszékhelyen működő esti egyetem színvona­lától. A Bács-Kiskun megyei párt­végrehajtóbizottság úgy döntött, hogy a Politikai Bizottság ha­tározatának megfelelően 1963 szeptemberétől a fejlesztés mindkét módját megvalósítja. így már ez évben megindul Kecskeméten a szakosított tan­folyam négy szakon. Ezek: filo­zófia, politikai gazdaságtan, a magyar munkásmozgalom és a nemzetközi munkásmozgalom története. A hároméves tagozat kihelyezett osztályait pedig lét­rehozzuk a megye valamennyi járási székhelyén. Az előttünk álló feladatok megvalósítása fokozottabb erő­feszítéseket követel egyete­münk vezetőségétől, tanáraitól. Szakadatlan önképzéssel, tájé­kozódással, a legcélravezetőbb oktatási módszerek feltárásával biztosítjuk a színvonal állandó emelését, a marxizmus eszmei tisztaságát. F eladataink megoldását nagymértékben megköny- nyíti azonban, hogy belső és nemzetközi helyzetünk egyaránt kedvező feltételeket teremt a marxista világnézet alkotó fej­lesztéséhez, terjesztéséhez, a polgári és kispolgári ideológiák leküzdéséhez. POZSGAY IMRE igaz-gátó M egyénkben hatodik éve működik a marxizmus— leninizmus esti egyeteme. Intéz­ményünk célja és tevékenysége ez alatt az idő alatt széles kör­ben ismertté és népszerűvé vált. Párt-, állami és tömegszervezeti funkcionáriusok, különböző fog­lalkozású értelmiségiek százai tanulták itt eddig is magas, az egyetemi követelményeknek megfelelő színvonalon a mar­xista filozófiát, politikai gazda­ságtant, tudományos szocializ­must. Mindezeken az ismereteken túl, egyetemünk magas fokú po­litikai tájékoztatást nyújt hall­gatóinknak. A tananyag elmé­leti része szerves kapcsolatban áll a párt központi és helyi határozataival. így teremtjük meg a tanításban az elmélet és gyakorlat egységét, hiszen a párt határozatait úgy tekint­jük, mint a marxizmus konk­rét, gyakorlati alkalmazását jelenlegi viszonyaink között. Bemutatjuk az oktatásban, hogy az elmúlt hat év története is a marxista világnézet igazságát bizonyítja. Az utóbbi évek po­litikai, gazdasági, társadalmi, kulturális vívmányai: a mun­káshatalom megvédése és meg­erősítése, a szocialista termelé­si viszonyok uralkodóvá tétele az egész népgazdaságban, az életszínvonal emelése, a mind egészségesebbé váló közéleti szellem, pártunk egész politi­kája a marxizmus—leninizmus forradalmi elméletének gyakor­lati igazolása. Kontos feladatunknak te- * kintjük feltárni a mar­xizmus és a szaktudományok közötti összefüggéseket. Hallga­tóink egy része a tudományos munka különböző területein dol­gozik és egyre inkább terjed köztük a felismerés, hogy a marxizmus megismerése, azon túl hogy tudományos világné­zetet és korszerű széles látókört biztosít, nélkülözhetetlen mód­szert és ismeretelméletet nyújt kutatásaikhoz. H a egy mondatban akar­nám jellemezni munkán­kat, akkor azt mondanám, hogy egész tevékenységünk a marxiz­mus—leninizmus eszmei offen- zívájának szolgálatában áll. A párt Politikai Bizottsága értékelte az esti egyetemek munkáját és megállapította, hogy ez az oktatási forma ma­gas színvonalú, igényes tevé­kenységével vonzóvá vált az ér­telmiség körében és e réteg ideológiai képzésének legjobb eszköze. Éppen ezért olyan dön­tés született, hogy a mind foko-

Next

/
Thumbnails
Contents