Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-19 / 115. szám
Készülődés az Országos Sportnapokra a kecskeméti járásban A Kecskeméti Járási Testnevelési és Sporttanács a község v ezetőivel közösen kidolgozta az 1963. évi Országos Sportnapok ünnepi programját. A műsorokat mindenhol igyekeztek úgy összeállítani, hogy arra mozgósítsák a községek iskoláit, a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok fiataljait. Bugacon augusztus 20-án rendezik meg a sportnapot. Ez felvonulással kezdődik, amelyen a sportkör, a Béke Termelőszövetkezet és az állami gazdaság KISZ-fiataljai vesznek részt. Délelőtt kerékpár- versenyt rendeznek, délután pedig tekeversenyre, labdarúgóSzabad időben A Kiskunhalasi Szil Ady Áron Gimnázium atlétikai szakosztályának tagjai szabad időben is készülnek a versenyekre. Márkus Irén harmadik osztályos tanuló rendszeres felkészüléssel szeretné túlugrani eddigi legjobb eredményét, a négy métert. mérkőzésre és sportbálra kerül sor. Ágasegyházán kézilabdamérkőzések és kispályás labda- rúgó-villámtornák lesznek. Helvécián női és férfi röplabdabemutatót tartanak, majd az úttörők és felnőttek kerékpár- versenyére kerül sor. Hetény- egyházán nagyszabású atlétikai verseny lesz az iskolások, a KISZ-fiatalok és a termelőszövetkezeti sportkör versenyzőinek részvételével. Sor kerül a KISZ-fiatalok tréfás versenyeire, zsákbanfutásra, lovasversenyre is. Izsákon az ünnepélyes felvonulás után ökölvívó bemutatót, serdülő ifjúsági atlétikai versenyt, kézilabda női és férfi, valamint kosárlabda-bemutatót tartanak. Kerekegyházán a rendező bizottság a Kecskeméti Épületlakatos SK ökölvívóit szeretné meghívni bemutatóra. Lakiteleken országos jellegű serdülő és ifjúsági ijászversenyt rendeznek. A kézilabda villámtornára három női és férfi csapatot hívnak meg. A női röplabda mérkőzés után kerül sor a serdülő ifjúsági és felnőtt atlétikai községi versenyre. A sportnapon szeretnék felavatni a most épülő öltözőt és sport-klubhelyiséget. Megyeszékhelyünkön az elmúlt napokban ismét növekedett a Kilián-j elvényesek száma. A hat újabb aranyjelvényes: Rigó Judit (Bányai Gimnázium), Bari Ferenc és dr. Szelei Zoltán (MÁV Sportkör), Vida Lajos, Rózsahegyi László és Láng Lajos (Piarista Gimnázium). A Piarista Gimnáziumban kettő, a Bányai Júlia Gimnáziumban pedig egy ezüst jel vény talált gazdára. Bronzjelvényt a Piarista Gimnáziumban 11-en, a Zrínyi Ilona Általános Iskolában öten, a Bányai Júlia Leány Gimnáziumban pedig ketten szereztek. A Béke téri iskolában 71, a Zrínyi Általános Iskolában 63, a Piarista Tiszakécskén a sportnapok rendezését egybekötik az új művelődési ház avatásával. Ebben kap majd helyet a községi asztalitenisz- és birkózó-szakosztály is. Az ünnepségen felvonulnak a község termelőszövetkezeti sportolói, az általános iskolák úttörői és a KISZ-fia- talok. Délután az új művelődési otthon emeleti csarnokában Abony, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Kiskőrös és Lajos- mizse birkózóinak részvételével nagyszabású bemutatóra kerül sor. Rendeznek asztalitenisz-versenyt és labdarúgómérkőzést is. Az Üjbögi Állami Gazdaságban és az óbögi Tisza- gyöngye Termelőszövetkezetben — ahol most alakul meg a sportkör — külön rendezik a sportnapok műsorát. Városföldön is ez alkalommal avatják fel a most épülő új sportpályát. Az ünnepi programban szerepel a Városföldi Állami Gazdaság ceglédi, kisfái és bugaci üzemegysége közötti sportvetélkedő — a röplabda, sakk, asztalitenisz és a kispályás labdarúgó-sportágakban. Az állami gazdaság vándordíjjal jutalmazza a legjobb üzemegység sportolóit. Gimnáziumban 45, a Honvédkórházban 9 és a Nagykőrösi úti Általános Iskolában 6 vasjelvényt osztottak ki. Az ökölvívó-bajnokság elődöntő mérkőzései ma, vasárnap délelőtt nem 11 órakor, hanem már 10 órakor megkezdődnek. Tippeljünk! Hány pontot szerez a Kecskeméti Dózsa Hat Kilián aranyjelvényes Kecskeméten Elővételben lehet je gyet biztosítani a Csehszlovákia—Magyarország utánpótlás-fabdarúgómérkőzésre Mint már megírtuk, a Csehszlovákia—Magyarország utánpótlás labdarúgó-mérkőzést a Széktói Stadionban június 1-én délután 5 órai kezdettel bonyolítják le. A megyei testnevelési és sporttanács a Kecskeméten sorra kerülő első nemzetközi labdarúgó-mérkőzés alkalmából ünnepi programot dolgozott ki. Az utánpótlás-válogatottak találkozója előtt 3 órai kezdettel a Cegléd—Kecskemét közötti ifjúsági válogatott labdarúgómérkőzést rendezik meg és a szünetekben különféle sportbemutatók lesznek. Á Dél-Bócs megyei kézilabda-bajnokság A Dél-Bács megyei 1963. évi férfi és női kézilabda-bajnokságban lebonyolították a hatodik fordulót. Eredmények: férfiak: Bajai Vízügy —Csávoly 21:17, Bajai Honvéd—Dá- vod 23:12, Gara—Bácsborsód 30:19 Nők: Csávoly—Bajai Ruhaüzem 8:5, Bácsalmás—Madaras 8:5. A férfiak bajnokságában a Bajai Honvéd jobb gőlaránnyal, nyolc ponttal vezet. Második Csávoly, harmadik Bajai Vízügy nyolc-nyolc ponttal. A női bajnokságban szintén jobb gőlaránnyal, 8 ponttal az első a bácsalmási gimnázium. Második Csátalja 8, harmadik Csávoly ■ nonttal. Az utánpótlás-válogatott mérkőzés iránt Kecskeméten és a környéken máris nagy az érdeklődés. A stadionban „telt házra” számítanak ezen a szombat délutánon, és a megyei labdarúgó szövetség a torlódások elkerülése végett megkezdte az elővételi jegyek árusítását. Jegyeket csoportosan és egyénileg naponta délután 4 órától 7 óráig lehet igényelni a megyei TST székházában, a labdarúgó szövetség helyiségében. A labdarúgó-bajnokság küzdelmei minden szinten fokozódnak. Elérkezett a hajrá ideje! Különösen az NB n. Keleti csoportjában születnek hétről hétre váratlan és meglepetésszerű eredmények. A Kecskeméti Dózsának május hó 36-tól kezdve a kővetkező ellenfelekkel kell még megküzdenie. Itthon: Egyetértés, Budapesti Spartacus, Eger, Miskolc; Idegenben: Salgótarjáni Kohász, DEAC. Sportrovatunk „Tippeljünk” címmel pályázatot hirdet. Olvasóinknak azt kell eltalálni, hogy a hátralevő mérkőzéseken összesen hány pontot szerez a lila-fehér gárda és végeredményben hányadik helyen végez majd a bajnokságban. A helyes megfejtők között értékes könyveket sorsolunk ki. A tippeket levelezőlapra kell imi. Beküldési határidő máivs 25. déli 12 óra. A fegyelmezetlenségek megakadályozására i Sportpályáinkon a labdarúgó-mérkőzések alatt ismét elszaporodtak a fegyelmezetlenségek. A bajnokság kiélezett küzdelmei során a játékvezetők és a szövetségi ellenőrök gyakran tapasztalhatnak egyes játékosok részéről megengedhetetlen viselkedést, durva belemenéseket. A közönség soraiban gyakran akadnak rendbontók. A Megyei Labdarúgó Szövetség erélyes hangú felhívást intézett a sportkörök vezetőihez, sportolóihoz a további sportszerűtlenségek megakadályozása érdekében. Megtiltotta többek között a szeszesital, köztük a sör árusítását sportpályáinkon, és állandóan ellenőrizteti, hogy a mérkőzést rendező sportkörök biztosítják-e a rend fenntartásához szükséges rendező gárdát. A Megyei Labdarúgó Szövetség ezentúl minden alkalommal a legszigorúbban jár el a rendbontókkal és fegyelmezetlenkedők- kel szemben. Apróhirdetések Be&öfeözhetÓ lakóépülettel, belterületen 1200 négyszögöl egyéni kezelésű szőlő eladó. Érdeklődni: Csontos Imrénél Kecskemét. Szent István város 2. Szívós kocsma mellett. 712 KÉT egymásba nyíló bútorozott szoba férfiak részére június 1-re kiadó. Kecskemét, Voelker telep I. u. 7. szám. 756 KÉTSZOBÁS ház, nagy kerttel eladó. Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni: Kecskemét, Csongrádi út 3. szám. 758 KÉKES televízió sürgősen eladó. — Kecskemét, Voelker telep II. u. 12-a Tohaiéknál. 766 ELADÓ Kecskemét, Matkói út 11. számú új családi ház. Érdeklődni ugyanott, vasárnap. 762 ÁGY kiadó férfi részére. Kecskemét, Rendőrfalu, Lőcsei utca 44. sz. alatt. 6856 ÜZEMKÉPES vízszívó motor eladó. Kecskemét, Kőrösihegy, Kúti bolt mellett. Nagy Lajosnál. 767 FÉRFI fodrászsegédet azonnali belépéssel is felveszek. Gyöngyösi János Kecskemét, Nagykőrösi u. 42. szám. 768 VlZSZlVÓ motort veszek 220 voltra. Kecskemét, Boldog utca 2. Füvessy. 769 TISZA televízió kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető GELKA szervizben, Kecskemét, Arany János utca. 772 PRÍMA állapotban levő Wartburg eladó. Izsák, Száj or dűlő 7. sz., Simon. 773 ELADÓ Ürréten 800 négyszögöl föld, tanyával, épületekkel. Érdeklődni: Kecskemét, Vörös Csillag Tsz irodában. T. Nagy. 774 ÉPÍTŐK* Színes lábazati kő, 100 mm-es kútcső eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Petőfi utca 9., hétköznap du. 5-től. 775 ÖSSZKOMFORTOS családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Kecskemét, Vízkelethy utca 19. sz. 776 MŰSZAKI anyagismerettel rendelkező, gépírni tudó munkaerőt anyaggazdálkodási előadói beosztásba, június 1-i belépéssel felveszünk. Havi illetmény 1350 Ft. Jelentkezés: Moziüzemi Vállalat, Kecskemét. 777 ELADÓ háromszobás ház, két részre is osztható. Kecskemét, Kerekes utca 8. szám. 778 ELADÓ 250-es fekete új Pannónia. Kecskemét, Bethlenváros 19. szám alatt. 779 ELADÓ jókarban levő gumis fiáker és egy pár parádés lószerszám. — Kecskemét, VII. kér., Egressy u. 11. szám. 780 ŰJ 3 collos szivattyú eladó. Kecskemét, Pásztor u. 11 Muszáj. 764 HÍZOTT sertés eladó. Pintér Tamás Kecskemét, Bethlenváros 74. Nagyállomás mellett. 6857 ÁLLANDÓ mezei munkára férfit felveszek. Kecskemét, Kuruc tér 5. szám. 6858 VÁROS közepén házhely építési anyagokkal eladó Érdeklődni: Kecskemét, Galamb utca 4. 17—19 óráig. ___________________________ 6859 EL ADÓ beköltözhető háromszobás villa. Kecskemét, Ady Endre ut<-a 15. szám. ________ 6860 NA GY teherbírású gumiskocsi. 20 mázsáig bíró ráfoskocsi eladó, ker*s- kemét. Dankó utca 46. 6861 KECSKEMÉT, Alsószéktó 157. számú kétszoba, konyhás ház eladó, beköltözhető. (Daráló mögött.) 6862 402-ES Moszkvics eladó. Kecskemét? Dózsa György út 9. sz. 757 KIFOGÁSTALAN Pannónia eladó. Kecskemét, Vacsi köz 1/a. Érdeklődni 17 órától, vasárnap egész nap. 759 ELADÓ beköltözhető egy- vagy kétszobás utcai házrész. Érdeklődni: volt Bangó kocsmánál. Ceglédi út. 765 KÖLTSÉGMEGTÉRlTÉSSEL különbéi áratú szobát keresek. Kecskemét. Vak Bottyán u. 21. Pákái Zsuzsanna.______________________ 6841 AZ ONNALI felvételre keresünk férfi segédmunkásokat Teliesítménv alapján jó kereseti lehetőséggel, beton- gyártásra Munkásszállás, étkezés, munkaruha és kedvezményes utazás biztosítva. Szentendre, Cement- árugyár, Szentendre. Dózsa György út 34. szám. 6832 KEMENCEKŐ MŰVEST és fiatalkorú gépírókat azonnali hatállyal felveszünk Reszelőgyáregység, Kecske- ■ mét. Szolnoki út 5. Munkaügyi csoport. _____________________ 6835 EG Y kályha és egy csehszlovák lemezjátszó sürgősen eladó. Kecskemét^ Erzsébet körút 4. 6823 FINOM férfi, női ruhák és festmények eladók. Kecskemét, Petőfi u. 6. szám. 781 BÉCSI gyártmányú zongora eladó. Kecskemét, Baros u. 2. szám. 782 KISLÁNYOM mellé nyugdíjas asz- szonyt keresek. Kecskemét, Trombita u. 1. C-lépcsőház, I. em. 3. 784 GÉPÍRÓI munkára elmennék naponta 5—7 óráig. Leveleket ,, Dolgozó nő” j iligére a kiadóba. 785 ELADÓ 130 négyszögöl villatelek a Bamevál mellett. Kecskemét. IV. Malomköz 9. 6740 ELADÓ kifogástalan állapotban levő 402—es Moszkvics. Megtekinthető 23- től Kiskőrös, Nagyatádi u. 6. 6759 EGYSZOBA, konyhás lakást keresek költség megtérítéssel. — Kecskemét, Voelker telep VII. utca 2. 6784 ELADÓ 350-es Jawa. Kiskunfélegyháza, Nádasdi utca 2. Kovács Ká- roly. _______________________________6790 KI FOGÁSTALAN állapotban levő Moszkvics 407-es személygépkocsi eladó. Megtekinthető a kecskeméti SZTK előtt május 19-én 8—12 óráig. Ajánlatokat „Moszkvics” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 6801 ELADÓK félbarokk szekrények és ágyak. Kecskemét. Rendőrfalu, Bakonyi Antal utca 16. Udvarban. 6802 ELADÓ fúrógép, üllő, satu, szerszámok. Kecskemét, Czigány János u. 24. szám. 6818 TRABANT Lim. 600-as, 0 km-rel átvehető. Baja, Prekl Lajos. Bajnok utca 6. szám. 6834 FAJTA csípős fűszerpaprika-palánta kapható Lenin Tsz, Harta. Érdeklődni 22. sz. telefonon. 6837 ELADÓ Kecskemét, Epreskert utca 2. számú ház, vétel esetén beköltözhető. 39 ELADÓ jó állapotú Skoda 1101-es. Laukó István, Fülöpszállás, Bajcsy- Zsilinszky u. 12. 6840 KÉT új sötétbarna ágy eladó. Kecskemét. Kőhíd utca 15. Hardiéknál. 6843 FEKETE Pannónia kisipari oldalkocsival eladó. Kecskemét, Lenin- város, X. Ép. C-lépcső, II. em. 32. Érdeklődni du. 5-től, vasárnap egész nap.________________________________6821 STEYER személygépkocsi, felújított, olcsón eladó. Lajosmizse, Kossuth Lajos u. 12. Farkas. 753 ÉRETTSÉGIZETT és katonaviselt férfi munkaerőt, gyakorló áruátvevői munkakörbe felvesz a Kecskeméti Bamevál. 6768 AGRONŐMUS akadémiát végzett, 11 éves gyakorlattal, sürgősen elhelyezkedne, bárhova, állattenyésztőnek is. Lakás szükséges. ,,Jól dolgozó” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe 6748 ÉRTESÍTJÜK kedves vevőinket, hogy lerakatunk május 24-től május 31-ig félévi leltározást végez. Ez idő alatt az árukiadás szünetel. Délmagyarországi PIÉRT 3. sz. lerakata. Kecskemét. 6807 KERESEK költs égmegtérítéssel egy üres szobát, esetleg bútorozottat egy évi időre. Konkolyné, Kecskemét; Homyik János utca 2. PIÉRT. 6808 BOR 25 literen felüli tételben éladó. Érdeklődni csak vasárnap Kecskemét, Csongrádi út 84. sz. 739 KÉT igásló, 50 mázsa teherbírású kocsi, két lószerszám együtt és külön is eladó. Kecskemét, Kerkápoly utca 10. szám. 751 ELADÓ új tűzhely, gyermekágy betéttel, sport-gyermekkocsi, Járóka Kecskemét. Leninváros X. épület, I. emelet 29—30. 6823 A KECSKEMÉTI Szolgáltató. Javító és Vegyesipari Vállalat esztergályos, általános műszerész és bádogos szakmunkást felvesz. Jelentkezés: Kecskemét, Katona József utca 10. szám alatt. 6787 OLDALKOCST eladó. Kecskemét; Berkes Ferenc utcai diákotthonnal szemben. 6805 ELADÓ ház, azonnal beköltözhető. Kecskemét; Méhesfalu, Révész Imre utca 5. 6806 ELADÓ háromszobás, azonnal beköltözhető ház (két ktilönbej áratú lakássá alakítható). Kecskemét, Dankó utca 9. 6809 HÁROMKEREKŰ tricikli eladó. — Kecskemét, Bercsényi utca 20. 6812 ELADÓ Kecskemét, Zsinór utca 58. számú ház, kétrendbeli lakással. Beköltözhető. 6813 ELADÓ Kecskemét, Csongrádi út 22. számú ház. Érdeklődni ugyanott, vasárnap délelőtt. 6781 401-ES Moszkvics eladó. Megtekinthető: Kecskemét, Vacsi utca 1. 6824 ELADÓ adómentes, beköltözhető új ház. Kecskemét, Urgés, Epreskert utca 29. szám. 6750 ELADÓ OTP-vel épült háromszobás, beköltözhető villa. Érdeklődni: délután 4 órától Kecskemét, Tisza u. 6. szám. (Farkas villa mögött.) 6852 ELADÓ ház két egyszobás lakással. Érdeklődni lehet Kecskemét, Budai utca 25. 10—15 óráig. 6853 ELADÓ beköltözhető ház, nagy melléképülettel, 1200 négyszögöl szőlővel. Hetényegyháza, Hunyadi utca 7. Búzásék. 6854 KERESEK költségmegtérítéssel egy szoba-konyhás lakást három dolgozó részére. Gyermek nincs. Kecskeméti Csongrádi úi £4. Kozma. aass Egy- és kétszemélyes rekamiét, fotelt, széket, ágybetétet fizetési kedvezménnyel készít, javítást vállal Blaskovits Antal kárpitosmester, Kecskemét, Rákóczi út 2. 6724 Gyakorlott vasesztergályost felveszünk. Kecskemét, Munkácsy utca 8. sz. 8757