Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-16 / 112. szám
fl Kiskunhalasi Mezőgazdasági Technikumban AZ UDVARON a harmadik osztály tomászik. A délelőtti kellemes napsütésben vidáman végzik a fiúk a gyakorlatokat. Mészáros Imre testnevelőnek ritkán kell közbeszólnia, mert a tanítványok szinte egy ütemre mozdulnak. A tanár is elégedetten nézi őket __ Ma jdnem egy évtizede tanítja már Mészáros Imre a Kiskun- halasi Mezőgazdasági Technikum fiataljait. A járási testnevelési és sporttanácanál is dicsérik. Azt mondják: lelkes és önfeláldozó munkájának köszönhető a technikumban a sportélet fellendülése! SZABADKOZIK: csak a kötelességét teljesíti! Azt azonban nem titkolja, hogy nagyon szereti a sportot. — A technikumban 147 tanuló van. Valamennyi tagja az iskolai sportkörnek. A fiú és leány kosárlabdacsapatunk a megyei ifjúsági bajnokságban játszik. Kollégám, Zag László, az atlétákkal foglalkozik. Ez egyébként legnépesebb táborunk. Tervezzük, hogy a közeljövőben összemérjük erőnket a szegedi mezőgazdasági technikum atlétáival is. KÖZBEN egy kislány jön a testnevelőhöz. Azt kérdezi, mikor jöhetnek edzésre. — Egyik legjobb atlétánk — mutatja be a testnevelő a harmadik osztályos Stupinszky Margitot. — Tavaly hat számot nyert meg a városban rendezett aranydiszkosz atlétikai versenyen. — Az idei versenyen is indulok — teszi hozzá a kislány — távolugrásban, váltó és száz, kétszáz, négyszáz, nyolcszáz méteres futásban. Szeretném meg is nyerni ezeket a számokat... TÁVOLUGRÁSBAN eddigi legjobb egyéni eredménye: 480 cm. — Az idei tervem, hogy túlszárnyalom az öt métert — mondja búcsúzóul, s már szalad is a futópálya felé, hogy kihasználjon minden percet az alapos felkészülésre. Márkus—Pásztor Ülést tart a megyei propaganda bizottság A megyei TST elnöksége mellett működő agitációs és propaganda bizottság május 20-án, hétfőn délután tartja ülését, amelyen több napirendi pont szerepel. Megvitatják az 1963164. évi megyei sportpropaganda — sportköri téli esték, sportakadémiák munkatervét, majd elkészítik a megyei TST sporthíradójának tématervét, valamint sor kerül az Országos Sportnapokkal kapcsolatos feladatok megbeszélésére. Fölényesen 14:6 arányban győztek Az aranydiszkosz versenyre készül Sztupinszki Margit. A Délterületi ökölvívó-csapatbajnokságok során a Kecs- ! keméti Épületlakatos ökölvívócsapata Mezőtúron mérkőzött. A kecskeméti ökölvívók tartják jó formájukat és 14:6 arányban fölényes, biztos győzelmet arattak a mezőtúriak ellen. Eredmények: a légsúlyban Orbán ellen nem állítottak elMai jegyzetünk Tanácsok az Országos Sportnapok rendezésére SM ióta ismertté vált a Magyar Testnevelési és Sport Tanács *rl elnökségének határozata az Országos Sportnapok augusztus 11—20-a közötti megrendezéséről, a nagy jelentőségű és minden tekintetben érdekesnek ígérkező eseménysorozatról megyénkben is sok szó esett. A szakemberek többször beszélgettek arról, hogyan lehetne elsősorban vidéken elősegíteni a sportnapok sikerét. Néhány gyakorlati tanáccsal szeretnénk szolgálni: a torna mindig látványos és a különböző gyakorlatok valóban gyönyör ködtetők lehetnek, nagyon vonzó ez gyerekek és szülők számára egyaránt, mert a kicsinyek azért örülnek, ha bemutathatnak valamit tudásukból, a szülők pedig azért, mert gyermekük sportol és büszkék arra, hogy testedzésük egészséges irányba fejlődik. I e kell azonban mindjárt szögezni azt, hogy semmiképpen "■ sem szabad kizárólag a tornával „teletömni” a sportnapok műsorát, azonban, ha megfelelőképpen elosztják a bemutatókat, feltétlenül meglesz a várt hatás. Most lássunk egy kis ízelítőt — mondjuk egy járási programból: A leghelyesebb, ha az általános iskolások közül az alsó tago- zatúak kezdenek, mégpedig külön a lányok és külön a fiúk. A gyakorlatok talaj- és gimnasztikái elemekből álljanak, de fontos, hogy egyszerűek, könnyen és hamar elsajátíthatóak legyenek. Törekedjünk azonban mindig a változatosságra. Kedvelt szám, de már a nagyobbak, tehát az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára a művészi torna egy-egy változata, kéziszerrel, vagy anélkül. A lányok kisebb karikákat, nagylabdát, vagy akár léggömböt is használhatnak, míg a fiúk tornabotot. Sor kerülhet egyszerűbb, sorozat ugrásokra amelyekbe el lehet ügyesen vegyíteni akrobatikus elemeket, de be lehet mutatni — különösen fiúkkal — szekrényugrásokat is. Ha pedig szép számmal akadnak a jelöltek között képzettebb tornászok, érdekes műsorszám lehet egy-egy szertorna-bemutató is. TT ermeszetesen szinte ezernyi válfaja van még a tomamű- soroknak, mindenesetre az legyen a legfőbb cél a tervesésnél, majd később az összeállításnál, hogy a betanítás ne jelentsen különösebb nehézséget, mert az idő nem túl hosszú. Törekedjenek a szakemberek egyöntetűségre és fegyelmezettségre, mert mindkettő szinte alapelve a tornának. A tornabemutató témája” hálás és ha a testnevelő tanáraink szívvel-lélekkel készítik elő a bemutatókra a fiatalokat — ez feltétlenül elősegíti «z Országos Sportnapok színvonalának emelését, sikerét megyénkben is. lenfelet, viszont a harmatsúlyban Kecskemét nem tudott ökölvívót küldeni a szorítóba. A továbbiak során Vigh küzdelem nélkül győzött, mert ellenfele átesett a súlyhatáron. A kecskeméti csapat győzelmeit Sági, Kozma, Antinovszkij, Didenko és Danyilov szerezték, míg Varga és Beregszászi vereséget szenvedett. A Kiskunfélegyházára kitűzött Kiskunfélegyházi Honvéd II.—Békéscsabai Előre mérkőzés elmaradt, mert a találkozót a békéscsabaiak táviratilag lemondták. Hogyan tippeljünk A Totó 19. fogadási hetén az öt 2-s eredmény sok bosszúságot okozott a fogadóknak. Különösen a debreceniek veresége volt a meglepetés. 12 találatos szelvény nem is akadt. A 43 db 11 találatos szelvény nyereménye 7244 Ft volt. Az 514 db 10 találatos szelvényre 606 Ft jutott, míg a 4190 db 9 találatos szelvény mindegyikére 99 forintot fizetnek. Ezen a héten sok mérkőzésen várható meglepetés! E heti tippjeink: 1. Magyarország—-Dánia 1 2. Eger—Ózd 2x1 3. DEAC—Miskolc 2 X 4. Saig. KSE—SZVSE 1 5. Zalaegerszeg—Csepel x 2 6. Budafok—Székesfehérvár 1 x 7. Kaposvár—Dunaújváros 1 8. Oroszlány—Budafok 1 9. Catania—Milan törölve 10. Fiorentina—Lanerossi 1 11. Spal—Genoa 2 x 12. Venezia—Juventus x 2 L3. Bp. Szállítók—EVTK 1 Pótmérkőzések: 1, 1, x. Kosárlabda: Egy győzelem, egy vereség az NB l-ben BAJAI BACSKA POSZTÖ—BP. OSC 78:74 (46:37) NB I-es férfi mérkőzés, Budapest, Kisstadion, 1500 néző, vezette: Dékei és Monostori. — B. Bácska: Vass (8), Kovács (30) — Piszárovics (6) — Weidinger (7), Vétek (27). Csere: Vass II. Az esőtől csúszós padlós pályán óvatosan kezdtek a csapatok. Zónát játszott a bajai csapat és csakhamar hatpontos előnyre tett szert. Az OSC egyenlíteni tudott, de a bajaiak ismét elhúztak és 8—10 pontos előnyüket a félidő végéig tartani tudták. A hosszú szünet után játszó Piszárovics jól illeszkedett az együttesbe. — A II. félidő elején a kezdő csapatból Véteknek három, a többieknek pedig négy büntetője volt. Ennek ellenére a bajai fiúk nyugodtan játszottak, és 14 pontos előnyre tettek szert. A fővárosi csapat nagy hajrába kezdett, de csak csökkenteni tudta hátrányát, mert a palánk alatt Kovács rendre megszerezte a lepattanó labdákat és Vétekkel együtt mindig eredményes tudott lenni. — Jók: Kovács, Vétek, Piszárovics. — A játékvezetők kiválóan vezették a mérkőzést. BP. PETŐFI—BAJAI ÉPÍTŐK 72:54 (31:30) NB I-es női mérkőzés, Baja, 100 néző, vezette: Mercz és Mi- kuska. — B. Építők: Rátvay (15), Pásztor (7) — Bognár (7) — Állaga (4), Mándi (12). Csere: Taxné (4), Csátaljai, Dikán (3), Grünfelder I., Grünfelder II. (2). Az I. félidőben mindkét együttes gyenge játékot mutatott. Nem volt nagyobb különbség a csapatok között. Volt úgy, hogy a bajaiak vezettek, de sokszor döntetlenre is állt a küzdelem. — A II. félidő első percében a pestiek Mercz játékvezető segítségével hét ponttal elhúztak, mert a bajaiak ellen a legkisebb megmozdulásért is személyit ítélt, míg a 'fővárosiaknak mindent elnézett. Ennek az lett a következménye, hogy az Építők játékosai sorra kipontozódtak. A Petőfi-lányok távolról-közelről egyaránt jól dobtak és megérdemelten győztek, de semmi szükségük nem volt Mercz játékvezető feltűnő segítségére. Mercz játékvezető működése a múltban is sokszor váltott ki kedvezőtlen hatást Baján, sőt, Kecskeméten is! A szövetségnek is tudomásul kellene venni, hogy Mercz játékvezető nem alkalmas vidéki mérkőzések vezetésére. BP. VM KÖZÉRT—KECSKEMÉTI PETŐFI 49:47 (22:23) NB II-s férfi mérkőzés, Budapest, Kisstadion, 500 néző, vezette: Vincze és Jóna dr. — K. Petőfi: Fekete (2), Zsadányi — Baumann (13) — Székely (13), Tóth II. (9). Csere: Polgár (4), Király (2), Menyhárt (4), Gal- góczi és Tóth I. Az ország legmodernebb sportlétesítményében, a Kisstadionban kerül lejátszásra a mérkőzés. Sajnos, a hőség nagymértékben éreztette hatását, ami a kevés kosárban is megmutatkozott. — A Közért rendkívüli módon igyekezett kihasználni lassú, de ponterős játékosait. Az egész I. félidőben fej fej mellett haladt a küzdelem. A játékvezetők többet megengedtek a hazaiaknak, sőt, egy esetben műhibát is követtek el, amikor az egyik pesti védőjátékos dobás közben felütötte a hálót, így a labda kiperdült. Ennek ellenére tovább engedték a játékot. A győztes kosarat a befejezés előtt 5 másodperccel dobta a Közért. — A mérkőzés nem hozott jó játékot, részben a nagy hőség, részben a Közért egyszintű támadásfelépítése miatt. Sajnos, a Petőfi — amikor megtörte a Közért támadásait — nem tudott tovább újítani. KECSKEMÉTI EGYETÉRTÉS— NAGYKŐRÖSI KINIZSI 49:35 (16:14) NB II-s női mérkőzés, Nagykőrös, 100 néző, vezette: Nádai és Szabó III. — K. Egyetértés: Dömötör (2), Bild (9) — Kiss M. (9) — Volni (6), Túri (19). Csere: Ronkó (2), Bencze (1), Csorba, Izsák, Pógyor. Küzdelmes mérkőzést vívott az Egyetértés Nagykőrösön. Hat játékosuk az előző napon „ballagott’, és ez erősen érződött játékukon. Sok biztos labdát hagytak ki. A bizonytalansághoz a rossz körösi pálya, valamint a pillanatnyi gyengébb erőnlét ia hozzájárult. A lányok ennek ellenére nagy akaraterővel harcoltak. A mérkőzés mindvégig izgalmas volt. A II. félidőben érvényesült a kecskeméti csapat nagyobb tudása és a hajrában biztosan nyerte a mérkőzést. Az Egyetértés győzelmével továbbra is tartja a táblázaton a 3. helyet. — Jók: Bild, Volni, Izsák és Csorba. BUDAPESTI EAC—KECSKEMÉTI DÓZSA 93:71 (39:36) NB II-s női mérkőzés, Kecskemét, 200 néző. — K. Dózsa: Li- bomé (8), Adamikné — Rigó (10) — Tóth (20), Molnár (8). Csere: Szabóné (17), Bodnárné (8), Bende, D. Kovács. A bajnokjelölt fővárosi csapat ellen változatos és élvezetes játékot mutatott a hazai csapat. A II. félidő közepéig fej fej mellett haladt a két együttes, sőt a 10. percben a Dózsa vezetést is szerzett. A hajrában a vendégeknek minden sikerült, a Dózsának semmi. A nagyarányú vereség ellenére — ami a játék képe alapján túlzott — a Dózsa jól játszott, csak nem tudták a vendégek magas középjátékosát lefogni. A látottak alapján a vendégek győzelme — ha nem is ilyen arányban — megérdemelt. Bajnokjelölthöz méltóan játszottak! A Dózsa idei legjobb játékát nyújtotta, minden játékosa dicséretet érdemel. t-evelexőnk írja Győztesként szeretnénk Csillebércre kerülni A lakiteleki négytusázók már több mint két hónapja rendszeresen edzenek. Ennek eredménye, hogy a legutóbbi járási úttörő négytusaversenyen sikeresen szerepeltek. A fiúk egy aranyérmet és több oklevelet szereztek. A lakiteleki lányok a 17 csapat között az első helyen végestek. Reméljük, hogy a lakiteleki úttörők a megyei versenyen is jó eredményeket érnek el és sikerül nekik győztesként felkerülni a csillebérci országos versenyre. Kakő János Lakitelek Befejeződtek a kosárlabda VB selejtezői Befejeződtek a kosárlabda VB selejtezői. A csoporteredmények alapján a negyedik kosárlabda-világbajnokság május 16 25 között Rio de Janei- róban sorra kerülő hetes döntőjében az Egyesült Államok, Olaszország, a Szovjetunió, Franciaország, Jugoszlávia, Porto Rico és a rendező Brazília csapata küzd meg az elsőségért.