Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-13 / 86. szám
5. oldal 1963. április 13, szombat Tranzit-szénszállítás a termelőszövetkezeteknek Tízszázalékos megtakarítás a vételárnál Á Kecskeméti TÜZÉP Vállalat és a Szövetkezetek Bács- Kiskun megyei Központja kö- Eött április 2-án létrejött megállapodás értelmében a községekben működő földművesszövetkezeti telepek a továbbiakban is foglalkoznak szénértékesítéssel. Ez azonban nem zárja ki, hogy a TÜZÉP Vállalat a termelőszövetkezetek, intézmények megrendeléseit vagontételben történő tranzitszállítással elégítse ki. A vállalat körlevélben kérte á községi tanácsok vezetőit, mérjék fel és rendeljék meg a nyári hónapokban a termelőszövetkezetek, intézmények, dolgozóinak évi szükségletét. Néhány megrendelésnek máris eleget tettek. Nagy tételben történő vásárlás esetén, a dolgozók a költség tíz százalékát megtakaríthatják, mivel úgynevezett „pályaudvari” áron kapják a tüzelőanyagot. A pályaudvarral nem rendelkező községek közös gazdaságainak a legközelebbi állomásról az AKÖV szállítja a szenet. Az elmúlt télen akadozott a tüzelőanyagellátás. Ennek elkerülése érdekében igyekszik a Kecskeméti TÜZÉP a nyári hónapok alatt kielégíteni vásárlói igényét. Barkaevés, mosakodás a fűzfa alaff Régi húsvéti népszokások Baján és környékén Husvet ünnepkörének népszokásai egyre szűkülnek, a legtöbbre ma már csak az öregek emlékeznek. Ök is mosolyogva. Hogyne, hiszen előttük is nyilvánvaló, hogy azok jó része a nép tudatlanságából, naív képzelődéséből támadt, s maradhatott fenn mindaddig, amíg a tudás felvilágosító szava feledésre nem ítélte legtöbbjüket. Mindenki mosolyog ma már lazon, hogy virágvasárnapkor szentelt barkát kell enni ahhoz, hogy beteg ne legyen az ember. Vagy, hogy elapad a teje annak a jószágnak, amelyiket virágvasárnapkor hajtanak először a legelőre. Garán, Hercegszántón nagypénteken reggel fűzfa alatt mosakodtak és fé- sülködtek azt tartván, hogy így megszépülnek, s hajuk göndör lesz. A bajai és nagybaracskai halászok e nap hajnalán a Duna és a vizek partjára hasalva szapollyal csendesen ütögették a vizet, hogy egész éven át eredménnyel halásszanak. A hintés tojások szokása hem halt el, készítésük technikáját, a viaszkolást ma is ismerik a bajai járás községeiben. A gyereksereg fészekbe rakva várja, de ma már a csokoládé nyulakkal, naranccsal osztozik b hímes tojás sok helyen. Húsvét másodnapján ma is élő szokás a locsolkodás. Eredetibb, de nyersebb formáján kívül a szagos vízzel való öntözés dívik. Hercegszántón, Dávodon, Érsekcsanádon vagy Nagyba- racskán ha a legények elfogják a lányt, a kúthoz cipelig, s három-négy vödör vízzel leöntik, lelocsolják. Amíg a leány ünneplőbe öltözik addig a gazda kocsonyával, sonkával, kaláccsal kínálja a fiatalembereket, s koccint velük. Rákövetkező napon aztán a leányok visszaadják a kölcsönt. Jaj, annak a legénynek, akin erőt vehetnek. Vályúba fektetik és úgy öntözik le. A tavaszi ünnepkör kedvesebb szokásai így élnek napjainkban, de a tudatlanságból eredő babonák nagy része feledésbe merült már. F. I, Műkedvelés — művelődés A művelődési otthonok és szakkörvezetők számára hasznos tanácsokat tartalmaz a Gondolat Kiadó új kötete, a Műkedvelés — művelődés. A kézikönyv azokat a módszertani tapasztalatokat ismerteti, amelyeket a Népművelési Intézet munkatársai — a könyv írói — országos kőrútjaik során szereztek. Fejezetei részletes útmutatást nyújtanak a színjátszás, a bábjáték, a táncegyüttesek, az énekkarok, a képzőművészeti csoportok, a fotókörök és az amatőr fiimezők munkájához. A kötetet függelék egészíti ki, amelyben az érdeklődő bibliográfiát és útbaigazítást talál a műsoranyagok, jelmezek és filmek beszerzésére. A kézikönyv rendkívül hasznos segítséget jelent a népművelési munkában, Eladó a szélmalom Az ébredő, mozgolódó dus- noki határban rakoncátlan szél zörgeti az ágakat, „belecsíp” a földeken dolgozó emberek arcába, a csatorna partján fehérneműt sulykoló asszony szoknyájába. Már úgy érzékeli az ember, hogy most minden mozdul, növekszik, amikor a szél pajkos játszótársa: a felhők közül kitörő napsugár mozdulatlanságba dermedt öreg szélmalmot ölel át. A vendégmarasztaló sárban bokáig süllyed az ember, meglátszik, nem ezen az úton jár már őrölni való drága terhével a szekér, különben megjavítanák ... De a malomudvaron frissen mosott fehérnemű szárad, az utolját most öblíti a teknő fölött hajladozó háziasz- szony. — Megnézhetnénk a malmot? — Nézzék csak, kedveskéim, nézték ezt már sokan — mondnácz néni már befejezte a mosást és a dolgavégezett ember nyugalmával tessékel be az egyik baloldali, ajtón, egy kis kifli alakú szobácskába, amelynek egyharmadában melegen nyújtózkodik el a búboskemence, a legbelső csücskében egy ágy, a hajlatában egy asztalka néhány székkel... — Hát igen, itt élünk... A külső helyiségben alszik az ember, az a kis harmadik meg a fűtő, ott van a kemence „szája”. A bevetett ágy előtt ül a háziasszony, ölbe tett kézzel, s a jó méter mély ablakon beáradó lágy fényben mesél. Igaz mesét: — A malmot a férjem szülei vették, s mi 17 éve örököltük tőlük, öreg volt már akkor is — a segédmolnár, aki itt dolgozott, mondta, hogy meglehet vagy 90 esztendős. De azért megvolt mindene, s úgy látszott, kamatozó örökség lesz. ja, s tovább ügyet sem vetve ránk, öblíti, csavarja, s teríti megállás nélkül a ruhát. Megilletődötten lépjük át az ajtót, lehet: ez rejti a titkot, mely a kérdésre választ kínál. A köralakú helyiség felébe „vágva”. Balról két ajtó, jobb szélen vetett ágy fölött falépcső fut a felső emeletre. Elkoptatott, korlát nélküli. Fenn a garaton korpás zsák. Két garat közt átfutó dróton három szál kolbász, a földön apró limlomok. A foghíjas falépcső tovább fut a második „emeletre”, a malom szívébe, a fogaskerekekhez. Mire visszaérünk, KoprivaHárom-négy év múlva mégis leálltunk vele, mert nem sokat hozott a konyhára. — Nem megy a malom, így hát miből élnek? — Az uram az erdőgazdaságban dolgozgat, én meg a tsz- ben. Csak éppen ezzel az örökséggel nem tudtunk mit kezdeni. Tizenhét éve lakunk itt. A fiunk felnőtt. Pesten tanul asztalosnak és a kislány is felcseperedik már, szeretnénk nagyon egy rendes lakást. — Kettőt is kiadna a malom téglája! — kottyant közbe szemfüles riportertársam, és hogy kegyeletsértő ne legyen, hozzáteszi: — .. .ha már más hasznát úgysem veszik.” Öt úi termelőszövetkezeti híradó A dunavecsei járás termelőszövetkezeteinek tagsága körében népszerűek a belső használatra készült, a szövetkezet ügyeivel foglalkozó, gyakran igen színvonalasan szerkesztett házi újságok, a termelőszövetkezeti híradók. Mintegy két éve adták ki az első ilyen sokszorosított újságokat és azóta számuk egyre növekszik. Tavaly év végén hét termelőszövetkezeti híradó jelent meg havonta rendszeresen a járásban, 196.1 első negyedében pedig számuk tizenkettőre szapodorott. — Erre gondoltunk mi is, csakhogy műemlékké nyilvánították. Elbontani sem lehet, de meg se vásárolják __ — böki vé gül egyetlen bánatát Kopri- vanácz néni, majd hozzáfűzi: — Nem tudom, honnan jöttek, de ha tudnak, segítsenek már! Eladó. De ugyan kit érdekel ma egy szélmalom? Akit érdekelne: a múzeum, vagy a műemlékbizottság, úgyis tudja már. En szívesen ajánlanám, mert bűne csak annyi, hogy öreg, és egyszer egy rakoncátlan, a molnár háta mögött kerekeihez surranó gyereknek eltörte a lábát... De főként azért ajánlanám, mert változó életünk új igényeivel már kopogtat a malom ajtaján. S attól függetlenül, hogy a mozdulatlan jószágra élet vagy halál vár, lakói az élettel szövetkezve szerény, de sokkal kényelmesebb otthonra vágynak. Eszik Éva Fényképezte: Pásztor Zoltán egyedül vezet-e, ki tudja! — Nyitott kocsija van? — Igen. Szürkéskék Horch. Tizenegy órakor kinyílt a kastély nagykapuja, s gépkocsi gördült ki rajta. — A szürkéskék Horch — mondta Aszker, amikor a kocsi közelebb ért. Percev sört öntött a pohaElhaladt mellettük a kocsi. Egy személy ült benne csak — egy fiatal katonatiszt. — Seifert adjutánsa — mondta Ljulko. — És mi van velük? — kérdezte Percev. — ök mivel mennek be a városba? — Itt van Upitz kocsija is. Fehér Mercedes, fekete ajtókkal. Eltelt még egy óra. — Nekem indulnom kell — szólalt meg Ljulko. — Menjen .— bólintott Asz- ksr. Ljulko felállt. — Maguknak van ügyeletes gépkocsijuk? — fordult hirtelen feléje Asíker. Egy van. A baleseti kocsi. Nehéz megszerezni? Megpróbálhatom... Ha sikerül, jöjjön vele ide. Természetesen sofőr nélkül. Ljulko kiegyenesedett, meglazította a kalapját, s elindult az országúton. ... A nap az égbolt közepén járt. — Mindjárt két óra van — szólalt meg Aszker az órájára nézve. — Megálljunk csak! — a fűben hasaló Percev felkönyökölt. — Azt hiszem, ők azok. Aszker megfordult. Még látta, amint kinyílt a kastély két kapuszámya, s átgördült a hídon egy gépkocsi. — Upitz kocsija — mondta Aszker. Kerimov felállt, s beljebb ment, a bokrok mögé. Amikor a Mercedes melléje ért, közömbös arcot mutatva öntötte a sört a poharába. Aszker a bokrok közül megfigyelte: Upitz ült a volán mellett, hátul pedig Seifert és még valaki. — Induljunk! Percev összeszedte az ételmaradékokat, s beült a kocsiba. Aszker hátul helyezkedett el. Jobbra-balra billegve az országúira ért az Opel, s a legnagyobb sebességre kapcsolva a város felé indult. Háromszáz méternyi lehetett a távolság a két kocsi között. A Mercedes nagy sebességgel haladt, s a kiöregedett Opel zörögve igyekezett nyomába, hogy ne maradjon nagyon hátra. — Bizonyos benne, hogy a kocsiban ülő harmadik személy Thedder? — kérdezte Percev. — Más nem lehet. Upitz adjutánsa elől ült volna, a főnöke mellett. A két kocsi a városba ért. A Mercedesnek csökkentenie kellett a sebességet, s most már nem volt nehéz a nyomában maradni. Már a város központja felé jártak, amikor Upitz kocsija fékezett és a járda mellé állt. Percev önkéntelenül levette a gázt. — Tovább! — mondta gyorsan Aszker. — Tovább kell mennünk! Az Opel elhaladt a fehér kocsi mellett. Aszker hátrafordult, s a hátsó ablakon át figyelte Upitzékat. Látta, amint kinyílt a Mercedes ajtaja, s egy férfi lépett ki belőle a járdára. — Menj Upitz után — szólt halkan Percevnek Aszker. — Kövesd az úton, ameddig megy, aztán indulj haza. Ott találkozunk. 'Az Opel megáit. Egy perc múlva elhúzott mellette az egyre gyorsuló Mercedes, melyben ezúttal már csak ketten ültek. Aszker kiszállt a kocsiból, s odament az egyik kirakathoz. Az üvegen — halványabban ugyan, mint egy tükörben, de jól látta azt az embert is, aki Upitzcal és ‘ Seiferttel jött együtt a Mercedesen. Középkorú, testes férfi volt az illető, bőaljú, szürke esőkabátban. Öszes barna hajának több tincse kilátszott a kalapja alól. Kerekded arca pirospozsgás volt, s messziről úgy látszott, hogy sötétszínű, közönyös tekintetű a szeme. Ez tehát a nagyhatalmú Thedder! Thedder távolodni kezdett. Aszker átment az utca másik oldalára, s elindult ugyanabban az irányban. Elhagytak néhány háztömböt és egy alacsony házakkal körülvett térre értek. Thedder odament az egyik épülethez, egészen a tető pereméig borostyánnal körülfuttatott kis villa volt az —, felment a lépcsőn, s becsengetett. Nyomban nyílt az ajtó, s Thedder belépett a házba. Aszker gyorsan a kerek, zománcozott házszámtáblára nézett. Tizenötös szám volt rajta. A teret Berliner Platznak hívják. Vajon nem itt lakik az az ember, akinek Thedder át akarja adni a kettétört fésű darabját? Ezt ki kell deríteni. Aszker tehát elhatározta: szemmel .tartja a házat. Egy óra múlva jött ki a villából Thedder. Útitáska volt a kezében. Aszker az állomásig követte. Látta, amint felszállt a vonatra. Megkönnyebülten sóhajtott, amikor kigördült a szerelvény a pályaudvarról. — Tehát Berliner Platz 15 — mondta maga elé félig suttogva, miközben elindult Stirova háza felé. A következő hét nap azzal telt el, hogy minden apró részletében végiggondolták az egész akció tervét, hogyan tudnák legbiztosabban megszerezni a karlslustei rejtekhely archív- anyagait. Végül kidolgozták a tervet, amelyet azonnal továbbítani kellett Moszkvába, hogy jóváhagyják. Annak ellenére, hogy Aszkerék igen tömören, szinte lakonikusan rövid mondatokkal rögzítették a terv lényegét, a rádiógramm mégis meglehetősen hosszúra sikerült. Ilyen hosszú szöveget Karlslustebql leadni kockázatos lett volna, mert az Abwehr megerősített karlslustei rádiófigyelő-szolgálata ennyi idő alatt könnyen bemérné az adás színhelyét. Mitévők legyenek? Egyetlen kiút maradt: Elviszik a leadót vagy kétszáz kilométerre a várostól, s onnan sugároznak. (Folytatjuk.)
