Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-12 / 85. szám
1963. április 12, péntek t. oldal Egy kis számtan Húsz hold spenót a solti határban, s a végeláthatatlan sorok között tizennégy asszony, íme, az első feladvány: jó-e ez az arány? Könnyű megfejteni. Dehogy jó! Hiszen csak 14 holdra jut egy-egy személy. Pedig végig kellene szedni mind a húsz holdat, hiszen a tavasziasra fordult idő szinte húzza a zöld leveleket, s nagy keletje van a parajnak, jó árat fizetnek érte a közösnek. És nem járnak rosszul a szedők sem, kilójáért az 1,50 forint — szép pénz. A solti Kossuth Tsz-ből mégsem tülekszenek a határba. Állítsuk fel azonban a másik aránypárt is. Az uszódi Egyetértés Tsz öt holdon termel spenótot, s ha szedéséről van szó, hetven-nyolcvan asz- szony „lepi el” a táblát. A munka eredménye pedig? Szemben a Soltiak hat mázsás első szedésével, az uszódi tsz-ből több mint 40 mázsát értékesítettek a kilónként 6—8 forintot érő portékából. A második feladvány most következik. Köztudomású, hogy a paraj még primőrnek számít napjainkban. Az idei első jövedelmet hozza. Kiló* jáért a 6 forint nem megvetendő ár. A solti Kossuth valóságos kincses bánya lehetne, ha a szedést győznék. Tizennégy munkaerővel is csak egy kis hányadát csipegethetik 1« a spenótnak naponta a húsz holdról. Pedig az okos gazda akkor törekszik minél többet a piacra vinni, amikor a legtöbbet fizetik érte. Mert számol vele, hogy a portéka most már minden nappal olcsóbb. Vajon hol csinálják jobban, Uszódon-e, vagy Solton? —y —n Megindult már az élet a Dunán, az élelmes hajósok felhasználják a vízi országútat a szállításra. Sódert hoztak a Kalocsai Építőipari Ktsz-nek. Nemes Lajos, Szalai József, Dömötör Gábor és Nyitrai Béni reggel hét óta dolgoznak és amikor tizenegykor ott jártunk, már 155 köbmétert „segítettek partra”, a himbálódzó deszkapallón. — Két óra múlva kiürül az uszály gyomra — mondja Nemes Lajos elsőtalicskás, s keresztül néz a megduzzadtan hömpölygő folyón. Képünkön: a kubikosok „erőltetett menetben” hordják a sódert, mert az idő sürget Munkaversenyt indítanak a bajai Vörös Fény Ts%-ben Hivatástudattól Szabó István, a bajai Vörös Fény Termelőszövetkezet elnöke levélben arról tájékoztatott bennünket hogy pártalapszer- veaetük javaslatára a közös gazdaság vezetősége a szövetkezeti gazdák között egész évre szocialista munkaversenyt szerves, amelynek részletesen meghatározták már a szempontjait is. A termelési ágazatokban kü- lön-külön, más-más követelményeknek megfelelően bonyolítják le a versenyt. E szerint a növénytermesztésben, kertészetben, a szőlőben és gyümölcsösben dolgozó, s a versenyben résztvevő szövetkezeti gazdák versenypontjai közt szerepel a termésátlagok növelése; a kapálás időben történő megkezdése, befejezése, és így tovább. Az állattenyésztő versenyzőknek a következő követelményeknek kell megfelelniük: a bevételi terv teljesítése; az elhullás csökkentése; kevesebb takarmány felhasználásával a hizlalást eredmény növelése; a férőhelyek és környékük rendben tartása stb. A szövetkezet traktorosainak versenyében a narmálholdak mennyisége, az üzemanyag felhasználásának mértéke, a javítási költség aránya, a minőségi munka, az erő- és munkagépek karbantartásának milyensége, a fegyelmezett magatartás, s a munkaidő jó kihasználása alapján értékelik az eredményt. A versenyben való részvétel követelményeként szabták meg azt is, hogy a traktorosok eredményesen vegyenek részt a szakmai továbbképzésben. A versenyt tíztagú bizottság három ízben — május 20-án, augusztus 20-án és november 7- én — értékeli, s a részeredményekről is írásban, vagy szóbelileg tájékoztatja a verseny résztvevőit. Az értékelés pontozás alapján történik; az egyes követelmények teljesítéséért a növénytermesztők 5—20, az állattenyésztők 8— 20, a traktorosok 10—20 pontot kaphatnak. Mindegyik termelési ágazatban a legtöbb pontszámot elérők közül az elsőt 1000, a másodikat 600, a harmadikat 400 forint jutalomban részesítik. A termelőszövetkezet tehát összesen 6000 forintot fordít erre a célra. MIKOR dr. Veréb Lászlót, Bácsalmás körzeti állatorvosát felkeresem szépen felszerelt állatkórházában, hogy portrét ’írjak róla, először is az istállóba invitál: — Jöjjön, nézzük meg előbb a betegeket! ... A betegeket. Olyan meleg szeretettel ejti ki ezt a szót, mintha csak értelmes, érző lényekről beszélne. A tiszta istállóban négy ló és tíz tehén álldogál a jászol mellett. Az állatorvos sorban rámutat mindegyikre: — Ezt Császártöltésről hozták, azt Kisszállásról, emezt Felsőszentivánról, amazt Bács- bokodról... A fél megyét fel lehet térképezni az állatok „lakhelye” szempontjából. Megjegyzem, hogy jól tápláltak a tehenek. — Igen — mondja dr. Veréb László. — Termelőszövetkezetekből hozták őket. Az az egy sovány, amott, háztájiból való — mosolyodik el. — Tíz évvel ezelőtt még fordított volt a helyzet. Lám, ebben az apró tényben is hogy tükröződik a szövetkezeti gazdálkodás megszilárdulása! De a beszélgetés egyhamar szakmai útra terelődik, miután mindegyik tehén hasának jobb oldalán hosszú, majdnem egyméteres varratot figyelek meg. Igen, ezek az állatok császár- metszéssel „hozták” világra utódjukat. Másképp — a szokásos módon — pusztulásukat jelentette volna az ellés. Dr. Veréb László egyike azoknak, akik sikerrel alkalmazzák ezt a ritka és kockázatos műtétet. De tévedés volna azt hinni, hogy tevékenysége csupán enynyiből áll. Hiszen ő látja el a bajai és a kiskunhalasi járás összes sertés-, szarvasmarha- és lóállományának évenkénti pa- razitológiai vizsgálatát is. Azonkívül számtalan esetben „túllépi” körzete határát, hiszen a környéken, ha egy-egy komplikáltabb eset adódik, rögtön őt hívják a kollegái. Igen szoros a kapcsolata a községbeli közös gazdaságokkal. A Táncsics Tsz-t például tizennégy éve — megalakulásától fogva — patronálja: ellátja a szövetkezetben az állategészségügyi teendőket, tanácsokat ad az állomány fejlesztésére vonatkozóan — mindezt dotáció nélkül. A LENIN Tsz két éve működő baromfikombinátjának szintén ő a másodállású állatorvosa. A szövetkezet gazdái kimondottan ehhez a feltételhez kötötték a telep létesítését. fűtve Nem volt nehéz megnyerni az ügynek dr. Veréb Lászlót, hiszen az ő igen széles érdeklődési körének úgyszólván a középpontjában áll a baromfibetegségek problémája. A közvetlen orvosi teendőkön kívül azonban az olyan kérdésekben is döntő szava van, mint például a takarmány mennyisége és minősége, az ólak magassága, vagy akár a gondozók részesedésének meghatározása. Nem kis részben az ő ténykedésének tulajdonítható, hogy tavaly félmillió forint volt a kombinát tiszta jövedelme. Hogy telik ei az állatorvee egy napja? Reggel hatkor m*» kint van a baromfitelepen. Ott nyolc óráig ellátja feladatát, aztán ebédig a kórházban tevékenykedik. Délután rendszeresen hívják valami sürgőé esethez, s ilyenkor máris robog Wartburgjával a helyszínre. Közbevetve megjegyzem: ilyenkor bizony az estébe nyúlik a munka. — Nem — javítja U. — Az éjszakába. A műtétnél minden perc drága. Nemrégiben például értekezleten voltam Kecskeméten, s este hat órakor érkeztem meg. Az udvaron öt perccel az érkezésem előtt múlt ki az egyik felsőszentiváni tsz tehene. Bizony, ilyen eset is előfordul. — Nem fáradt? — Ez még ismeretlen fogalom számomra — válaszol mosolyogva. — Leköt a munkám ahhoz, hogy ne gondoljak a fáradságra. Szólhatnánk arról is — és vele kapcsolatban még mennyiről! —, hogy megyei tanácstag és másodízben országgyűlési pótképviselő. Ily módon a közügyekben is jártas, másfelől jólesően tapasztalja, hogy munkáját és tudását megbecsülik az emberek. Élményekben korántsem szegény az ő lelkes hivatástudattól fűtött munkatempója. Derűsen meséli el a szófiai nagycirkusz egyik medvéjének meg- operálása körüli bonyodalmakat. Az állatorvos hírnevére jellemző: Szolnokról kapott értesítést, hogy vele szeretnék meg- gyógyíttatni a derék mackót. A másik eset télen történt; mínusz húsz fokos hidegben egy asszony húsz kilométert biciklizett, hóna alatt tyúkkal, amely nem tudott tojni. Dr. Veréb egy perc alatt elvégezte az igen egyszerű műtétet. Tíz nap múlva újból beállít az asszony, s örömtől sugárzó arccal jelenti, hogy tojik a tyúk. VALÓJÁBAN egyszerű, mindennapos történetek ezek. Mégis — vagy éppen ezért — tükröződik bennük az állatorvos munkában gazdag élete. Hatvani Dániel T. I. . ----------------------------------------- ■ ------------------Ger gő bácsi Már a huszadik adomát, viccet sütjük el társaságunkban vidám po- harazgatás közben: — Egyet-kettőt mindegyi- kőnk ismer, de előadásuk módja mosolyt fakasztó „ízt” ad nekik újólag is. Néhány tréfás történetet csak ketten- hárman ismerünk, de akad olyan is, amelyet közülünk még csak a mesélője hallott. Utóbbiak közé tartozik a következő eset, amely — megtörtént, nem történt meg?, ki tudja, de mindenesetre — jellemző a szántóföldek oly gyakran „egyszerű” jelzővel illetett dolgozóinak csavaros észjárására. Gergő bácsi, túl már az ötvenen — tehát a bölcsesség küszöbe táján —, Pestről utazik haza, a falujába. Fia családját volt megnézni a fővárosban, és hát újból maga elé idézi a két vidám napot, s kifelé- befelé egyaránt mosolyog, mert jól keres az ifjabb Gergely, helyrv kis asszonyka a meny, a legifjabb Gergőké, az unoka, pedig ennivaló kölyök. Éjfélre jár már, de Gergő bácsi szemét elkerüli az álom, oly jól szórakozik egymagában. A fülkében mindössze egy utas ül még. Kopaszodó, szemüveges férfi, látszik rajta, megette ő is a kenyere javát. Olvasni próbál, de nincs a betűre hangolva, aludni sem tud, bár megpróbálja. Beszédbe elegyedik hát Gergő bácsival, hogy elüsse az időt. — Doktor Hajmási Tibor vagyok — mutatkozik be. — Szabó Gergely. Az úr orvos? — Nem kérem. Ügyvéd vagyok. — Én meg szövetkezeti gazda. — Tudja mit, bátyám? Játsszunk „Ki mit tud”- ot. Az a divat most. Elűzzük vele az unalmat. — Nem értek én ahhoz, uram. Különben sem unatkozom. — No, egyszerű az — noszogatja az ügyvéd. — Én is feladok magának egy kérdést, maga is nekem egyet, szépen sorjában. s jegyezzük, melyikünk hányra tud válaszolni. Aki többre, az a győztes. — Nem vagyunk egálban ügyvéd úr. Maga, ugye, egyetemet végzett, én meg. most járok az általános hetedik osztályában. Az esti iskolán. — Azért csak tud maga is olyasmit kérdezni, amit esetleg nem tudok megválaszolni. Gergő bácsi nem akar kötélnek állni. — Nézze, hogy Izgalmasabbá tegyük az egészet, játsszunk pénzre. — Arra pláne nem. — Persze, hogy az esélyek egyenlőek legyenek, csináljuk úgy; ha én nem tudok válaszolni, száz forintot adok, ha maga nem tud, csak tízet fizet. Az öreg töpreng. — S hogy mindjárt előnye legyen, maga kérdezzen először. — Rendben van —rövid morfondírozás után így a tsz-gazda. — Hát akkor kérdeznék. \ — Csak rajta. — Mi az? Ha feldobom négy, ha leesik öt. Az ügyvédnek úgy jár az esze vitorlája, mint orkánban a szélmalomé. Végül megadja magát. — Hiába, nem tudom kitalálni. Itt a száz forintja. Gergő bácsi komótosan elrakja a piroshasút. — Mielőtt én kerülnék sorra, legalább mondja meg, mi a válasz a kérdésére — kéri az ügyvéd. — Hallja, én sem tudom. Ezért visszaadok tíz forintot. TARJÁN ISTVÁN