Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-07 / 81. szám

1963. április 7, vasárnap 5. oldal ^]EM^]E]0]É]K]E]K JŐ KEZDET 1945 tavasza ... Éhség, kiégett házak üszkös csonkjai... A ré­mület árnyéka még ott kísért a szemekben. Harmincnégy mil­lió halottat gyászol a föld ... De a romok között már gyere­kek játszanak és a fegyverfor­gatáshoz szokott férfikezek meg­tanulnak ismét építeni... Űj élet, új világ van születőben ... Tizennyolc év telt el azóta. Az újszülöttből nagylány, a ka­maszból komoly családapa, s az akkori férfiemberből — bácsi lett. Három egymástól különbö­ző, mégis egyben közös nemze­dék: — számukra 1945 jelentette a sorsfordulót. Vajon hogyan élnek most, mivel foglalkoznak, 18 évvel a háború befejezése után? ... Tanítani szeretne Születéséhez ágyúk szolgálta, ták a kísérőzenét. Aztán csen­des lett minden és ma már fur­csa, ha anyu vagy apa néha ezekről a hátborzongató dolgok ról mesél. Hisz olyan régen volt. Tizennyolc esztendeje ... Most tanulnak róla éppen az iskolában. Ki tudja — lehet, hogy ez lesz majd az érettségi tétele? ... Kristóf Antónia a Kecske­méti Bányai Júlia Gimnázium IV. B) osztályának kitűnő ta­nulója. Tanárai mérnöknek szánták, ő azonban úgy döntött, hogy magyart és latint fog ta­nítani. Érdekli az irodalom, fő­ként a mai. A Solohov utáni nemzedék, Jevtusenko ... — Szeretném megkedvelteim és megértetni a gyerekekkel az Irodalom szépségeit... Antónia nem tudja és nem is akarja tudni, milyen a háború. A kérdés — mi lesz, ha az Idén sok a jelentkező, és nem veszik fel az egyetemre? — nem nagyon nyugtalanítja. — Akkor dolgozni megyek — válaszol — és jövőre újból meg­próbálom. 4 holnapot hódítia Hajnalban, amikor Dubecz Béla elindul a gyár felé, úgy simogatja végig tekintetével a kis családi házat, mint ifjú sze­relmesét. Hóna alatt biztatóan domborodik a táska, jó falato­kat csomagolhatott megint tíz­óraira a felesége. Nagyszerű asszony __ Ak koriban vette el, amikor az öntödébe került. Azóta egye­nesbe rázódott az élete. Háza van, szépen bebútorozott, ké­nyelmes otthona. Mert volna erről álmodni valaha? Tizennégy éves korában ő már dolgozott. 1945-ben éppen a repülőtéren volt kubikos. Ak­kor, tizennyolc évesen kineveti, aki azt mondja, hogy valamikor ennyire viszi. — Húsz éves lehettem — mondja —, amikor meghallot­tam, hogy munkásokat keres a kecskeméti Zománcipari Válla­lat. Jelentkeztem, és azóta itt vagyok. Eleinte féltem a gyár­tól, most meg nincs az a kincs, amiért felcserélném.. • Korom száll az öntő „placc” körül, Dubecz Béla kezében pö­rölyként csapkod a légdöngölő. Keze alatt engedelmesen alakul az anyag. A holnapot készül meghódítani... Tervező tanácstag Az első házat homokból épí­tette Papp Dezső, a pestlőrinci vasesztergályos fia. Tetszett a játék, az egyetlen elérhető gye­rekkori szórakozása. Annyira, hogy elhatározta: — igazi há­zakat épít, valódi téglákból ösz- szerakott épületeket. Inasnak szegődött, és még ma is büszke rá, hogy sikerült „be­verekednie” magát a felsőépítő­ipari iskolába. Tizennyolc éves volt, amikor elvégezte és tech­nikus lett. Munkát keresve vándorolt Pestről Szegedre, majd 1939-ben Kecskemétre költözött. S aztán hamarosan kitört a háború. — A második 18 év — mondja — számomra nagy fordulatot hozott. A hadifogolytáborban tudtam meg, hogy nincs többé háború. Mi lehet otthon — tű­nődtem éjszakákon át. Mikor pedig az első hároméves terv híre eljutott hozzánk, alig vár­tam, hogy hazajöhessek. Dol­gozni ... A fogság sok mindent meg­érlelt benne. A lágerben élére állt az antifasiszta szervezetnek és 1947-ben, amikor hazakerült, apjával együtt lépett be a párt­ba, a kommunisták közé. — Igyekeztem becsületesen teljesíteni mindig a kötelessé­gemet. Mégis meglepett, hogy másfél éve engem bíztak meg a Bács-Kiskun megyei Tanácsi Tervező Iroda vezetésével. Na­gyon szép feladat — az egész megye építkezését irányítani —, de nem könnyű. Hiszen az el­múlt 25 év alatt nem volt any- nyi építkezés, mint most, a leg­utóbbi időkben. Persze, lehetne még többet is végezni... A tanácstag szól most belőle, akit harmadszor szavaztak meg a választói. ötvennégy — azaz éppen há­romszor» 18 — éves. Ügy érzi, mindent megkapott az élettől — elégedett. A homokvárakból igazi házak lettek, a papírra ál­modott rajzokból valóság épül, s az új lakásokba sorra beköl­töznek az emberek... * Hárman, háromféle nemzedé­ket képviselnek. Nemzedékeket, akik együtt dolgoznak azért, hogy ez az új társadalmi rend minél erősebb, boldogítóbb le­gyen. VADAS ZSUZSA Az idei szezonban első ízben rendezett az Országos Filhar­mónia ifjúsági bérleti hang­versenysorozatot Kecskemé­ten. A négy hangverseny mű­során az újkori zenetörténet három utolsó századának ze­neszerzői szerepeltek, vagyis azok, akiknek műveivel a fel­nőtt közönség is a leggyak­rabban találkozik. Az egyes zeneművek kiválasztásánál a rendezők az általános és kö­zépiskolai tanterv zenehallga­tási anyagát vették alapul. A sorozat — a lehetőségek­nek megfelelően — a szóló- és kamarairodalmat részesí­tette előnyben. (Az egyetlen zenekari hangverseny csupán az egyik felnőtt bérleti est „előzetesének” volt tekinthető, így műsorában a fent emlí­tett elvek nem érvényesültek.) Zongora-, hegedű- és ének­szóló, valamint vonós-kamara­zene szerepelt helyes arány­ban. Az egyes hangversenyek időtartama olykor még túl­lépte a 8—14 évesek befogadó képességét, ennek oka nyilván az volt, hogy a szerkesztők — élvén a lehetőségekkel — egy- egy alkalommal túl sokat akartak nyújtani az adott hangszer irodalmából. Emlékezetes marad Levelet kaptunk Belsőballó- szögből, ahova ellátogattak leg­előbb a Kecskeméten vendég­szereplő fiatal pesti írók és elő­adóművészek. Erről a látogatás­ról szól az alábbi levélrészlet: A „hivatalos” műsor végezté­vel a nézőtéren helyet foglaló könyvtáros megkérte Váci Mi­hályt, az Üj írás szerkesztő bi­zottságának tagját, hogy a leg­jobb kadafalvi olvasónak adja át a József Attila olvasómozga­lom jelvényét. Elsőként a körzeti orvos ka­bátjának hajtókáján %sillogott a szép kitüntetés, majd idős tsz- tagok, általános iskolások vet­ték át az olvasottságukat hir­dető jelképet a meghatódott és örömét rögtönzött beszédben is kifejező költőtől. S hogy zúgott a taps, amikor — ráadásként — kis diákok József Attila verseket idéztek. Talán csak akkor ve­rődtek össze még hevesebben a tenyerek, amikor Jancsó Ad­rienne a magyar proletariátus nagy költőjének soraival kö­szöntötte a tanyavilágban élő könyvbarátokat. pasztalta ezt a módszert, nem tudta megvetés és gyűlölet nél­kül fogadni. Seifert páratlan ér­zékkel előre meg tudta sejteni, mi lesz erről, vagy arról a do­logról a hatalom birtokosainak nézete és véleménye, s ennek révén mindig időben — és rá­adásul rendkívül energikusan — cselekedett, megelőzve minden­kit és mindenféle konkurrenst. Upitz szerint csupán ez volt Seifert sikereinek titka. Pontosan ez játszódott le a háború elején, amikor a Führer környezetének az volt a legna­gyobb gondja, hogy bármi áron megszerezze az amerikaiak ál­tal felfedezett új bombairányító berendezésének tervrajzait. Sei- fertnek sikerült kiszimatolnia, hogy Hitler személyesen érdek­lődik a berendezések iránt. Hal­latlan energia bevetésével, jó néhány ügynök tönkretételével, fantasztikus pénzmennyiséggel ugyan, de Seifertnek mégis si­került megszereznie a hét Iákat alatt őrzött tervrajzok fényké­peit. S méghozzá Upitz és a töb­bi főnök megkerülésével sze­rezte meg. Seifert természetesen nem ke­veset kockáztatott. Alaposan meggyűlt volna a baja, ha Dpi tg idejében tudomást szerez erről az egész „külön akcióról”. De Upitz, aki maga is minden idejét és teljes energiáját az új katonai műszer dokumentumai­nak megszerzésére fordította, nem sejtett semmit. S Seifert az Abwehr birodal­mi vezetőjének asztalára tette a bombairányító berendezés tervrajzait. Ügy intézte a dol­got, hogy Gőring és Himmler, s rajfuk keresztül Hitler is mi­nél előbb tudomást szerezzen a tervrajzokról, s arról, hogy ki szerezte meg. Másnap reggelre megjött a döntés: Upitznak szolgálati szo­bát kellett cserélni Seiferttel. Seifert nemcsak magasabb be­osztást, hanem tábornoki rangot is kapott, s hozzá a lovag­kereszttel tüntették ki. Ez volt Sepp Seifert. Upitznak nem tetszett, hogy ellenlábasa Karlsluseba érkezett. Ügy érezte: vajmi kevés jóval kecsegtet a vele való eszmecsere ebben a városban. Éppen ezért szándékosan halogatta a talál­kozást, abban a reményben, hogy végül valami majd csak közbejön, s akkor nem kerül sor erre az egész kényszerű és kellemetlen randevúra. De hiába volt minden: Seifert ki­tartóan sürgette a beszélgetést.' Kétszer is rátelefonált Upitz- ra... Miután üdvözölték egymást, Upitz megmagyarázta, miért jött késve. Beszámolt a Gans- Behmer hadianyaggyár felrob­bantásáról, azokról az akciókról, amelyeket az Abwehr folytatott az illegális antifasiszta szerve­zet és a szovjet felderítők fel­kutatására és likvidálására. — Maga bizonyos benne, hogy éppenséggel az orosz felderítők munkája volt ez az egész? — kérdezte Seifert. — Igen, bizonyos vagyok. — S az a csoport lenne, amely korábban Karlslusteban műkö­dött? — Igen — állította határozot­tan Upitz. Seifert elgondolkodott. — Nos — szólalt meg kis szü­net után —, azt hiszem, igaza van. — Egy nagyon fontos körül­ményt feltétlenül számításba kell vennünk. Azóta, amióta a szovjet felderítők nyomára buk­kantunk Ostburgban, Karlsluste- ból semmiféle életjelt nem ad­tak magukról ezek az orosz ügy­nökök. A rádiófigyelő szolgálat azelőtt rendszeresen észlelte egy ismeretlen rádióleadó jelzéseit, amely a számításaink szerint va­lahol Karlsluste környékéről su­gárzott. Ez az adás már nem működik. Ellenben egy titkos adó rendkívül aktív tevékeny­ségét észleltük... — Ostburgban? — Igen. S ugyanazon a frek­vencián. — Felesleges folytatni. Min­den világos. — Nem. ez fontos. Éppen ak­kor, miközben készültem, hogy idejövök, véglegesen megbizo­nyosodtunk hogy sikerült át­játszanunk az oroszokat. — Érdekes. — Georg Homann és Otto Liss átdobásának akcióját ön ismeri, ugye? — Igen. Annak idején maga tett jelentést nekem erről. — Szóval Ostburgban megje­lent egy illető, aki Homann val­lomásának igazát, az ügy bizo­nyítékait kutatja. A Gans- Behmer gyár raktárosa jelentet­te. A raktárkezelőt idejében és megfelelően kioktatták a mi em­bereink. — Nem fogták el áz illetőt? — A legjobb nyomozókat híz­tuk meg, hogy kerítsék kézre. (Folytatjuk.) Helyesnek tartjuk, hogy a Filharmónia az ifjúsági hang­versenyeken élsősorban tehet­séges fiatal szólistáit foglal­koztatja. Javasoljuk, hogy a jövő évadban a rendezők több ízben vegyenek igénybe helyi erőket, természetesen a szín­vonal megtartásának igényé­vel. (Az idén csupán az utol­só hangversenyen szerepeltek a Kecskeméti Ének-Zenei Ál­talános Iskola vonóstanárai, akik egyébként valamennyien az Állami Operaház zeneka­rának tagjai.) Külön meg kell említenünk a sorozat végén megrendezett hangulatos és nevelési szem­pontból is nagy jelentőségű. zenei fejtörőt, melyet Lukin László vezetett. Egészében véve elmondhat­juk, hogy a sorozat jelentős és biztató kezdetnek tekint­hető. A bérlettulajdonos gye­rekek színvonalas zenei él­ményben részesültek, mely so­kukban máris kiváltotta a mu­zsikával való további ismer­kedés igényét. A jövőben hasonlóan színvonalas, de még tudatosabban átgondolt, az ifjú hangverseny-látogatók számára még vonzóbban fel­épített műsorokat várunk. KÖrber Tivadar Ünnep a pusztán Kecskeméttől 7 kilomé­ternyire terül el Talfája tanyavilága. Nincs se vas­útja, sem jól járható út­vonala, villany is csak a tsz-központban világít. Az itt lakók életét megkese­ríti a harc a sárral, fagy- gyal, rossz földutakkal. Mégis 15-en jelentkeztek a dolgozók általános Is- kólájába. Vállalták, hogy hetenként négyszer gyalo­golnak a lakásuktól 5—« km-re fekvő iskolához és a napi munka után éjsza­kába nyúló órákon át szo­ronganak a szűk padok­ban. Nemrégen vizsgáztak le eredményesen a VII. osz­tály anyagából. Ez a nap ünnepnek számított a pusztában. Dolgozni is 11 óráig maradtak csak a ta­vaszra ébredt, süppedős földeken. Aztán siettek az iskolába, ahová biztatás­képpen elkísérte őket Bu­dai Ferenc, a Törekvés Tsz párttitkára is. A vizsgáztató elnököt, a dolgozók iskolájának igaz­gatóját kocsi vitte ki az autóbusz-megállótól. Afo- gatos is „tanuló” volt, aki szinte már az úton levizs­gázott, beszélgetés közben. Felemelő érzést váltott ki a Cseh házaspár vizs­gája. akiket saját leányuk feleltetett. Cseh Mária Talfája pusztából került a nevelői pályára és vissza is tért saját szüleit, S gyermekkori jó ismerőseit — többek között az 53 éves Fábián Pista bácsit — tanítani ö volt az, aki Németh Albert iskolave­zetővel együtt elsőnek vállalták a felnőtt tanuló csoport létrehozását és fenntartását, ami egészen idáig senkinek sem sike­rült. Munkájukhoz nagy segítséget nyújtott a Tö­rekvés Tsz pártszervezete. Az eredmény a szövetke­zeti parasztság és. az ér­telmiség emberformáló kapcsolatának szép példá­ja* Krajcsovszki József

Next

/
Thumbnails
Contents