Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-21 / 92. szám
Jegyzetek a prágai asztalitenisz vb-ről Dj Bármilyen világbajnokság legyen, lázba hozza a versenyzőket, sportvezetőket és sok-sok ezer sportbarátot. Amint vonatunk Prága felé közeledett, ismeretséget kötöttem V. Kurja- kov kievi asztaliteniszezővel. — Beszélgetésünk során elismerően beszélt a magyar asztalitenisze- zőkröl, Berczikröl, Sidóról, Faháziról és Kóczián Éváról. Büszke voltam arra, hogy a Szovjetunióban is ismerik eredményeinket és asztaliteniszezőinket. □D A vb ideje alatt a helyi lapok is sókat foglalkoztak a magyar asztaliteniszezőkkel. A „Rüde Pravo” például a japánok és a kínaiak mellett a magyarokat jósolta a harmadik helyre. Az ifjúsági lap pedig Bérezik fényképét és életrajzát közölte. Egyszóval nagy hírünk volt a vb kezdetén. Sajnos, versenyzőink szereplésében csalódni kellett. nn A csapatbajnokságok befejezése utáni szünetben néhány véleményt próbáltam összegyűjteni. Először is a világbajnokság legnépszerűbb szakemberét, Barna Viktor volt sokszoros világbajnokunkat kerestem. Nehéz volt őt elérni, a „riporterhad” állandóan körülfogta. Amikor végül is sikerült beszélnem vele, azt mondotta, hogy amióta abbahagyta az aktív versenyzést, felgyorsult az asztalitenisz-játék és a japánok pörgetős stílusa hozott valami színt a játékba, de ennél többet ma sem tapasztalt. Az ázsiai játékosoknak van ugyan különleges sajátosságuk a játékban, de szerinte ez nem mindig jó. Hasegawa, a japánok edzője a kínaiakat dicsérte és meglepte őt is játékuk. Fu Chi- fung, a kínaiak edzője valóban stratégiai és taktikai diadalt aratott a vb-n. Elmondotta, hogy a három legjobb játékosát állította asztalhoz a japánok ellen, s nekik volt legtöbb esélyük a győzelemhez. A három kínai versenyző: Can Ce-tung, a 22 éves pekingi diák, Su Jin- seng, a 25 éves sanghai sportoló és Csang Sen-lin, a sanghaji turbinagyár dolgozója, valóban viLóttuk, hallottuk A Vaskúti MEDOSZ Sportkör munkájáról tárgyal kedden a bajai járási, városi Testnevelési és Sport Tanács. r * ORSZÁGOS értekezleten vesznek részt a megyei TST, a megyei KISZ és a szakszervezet vezetői április 22-től 24-ig Tatán. Megtárgyalják az új sport- tömegszervezet szervezeti szabályzatát, programját és a sportköri vezetőségválasztások előkészítésével kapcsolatos feladatokat. * Megalakult a Kecskeméti TE labdarúgó szakosztályának KISZ csoportja. A KISZ-csoport feladatul tűzte a labdarúgók eszmei, politikai nevelését, a kollektív közösségi szellem kialakítását. Közös klubdélutánokat szerveznek, ahová meghívják svás sportkörök fiataljait is. légmesterei — mint ez bebizonyosodott — a kaucsuklabdá- nak. Csang Sen-lin pl. Kimurát 21:5, 21:ll-re könnyedén verte meg. Szerintem ő a világon a legjobb védekező játékos, de ha kell, ütni is tud. m „Rosszul megy a magyaroknak” — mindenhol ezt hallottuk a vb alatt a prágai sportcsarnokban. Favoritként indultunk — és rosszul esik leírni — nem sok keresni valónk volt ezen a világbajnokságon. Amikor hazaértem, többen azzal fogadtak, hogy érdemes volt ezért Prágába menni? Mit mondhatnék erre? Bár nem csillogtatták játékosaink tudásukat, mégis érdemes volt részt venni ezen a világbajnokságon, mert versenyzőink és a szakvezetés sokat tanulhatott. És tanulni jobbaktól — nem szégyen! Szalai László Sportol az üzem NINCS túlzás a címben! Nem sokkal azután ugyanis, hogy a Budapesti Rádiótechnikai Gyár egyik részlege megkezdte munkáját Kecskeméten, már .hallani lehetett a női és férfi kézilabda-csapatuk sikeres szerepléséről. Az üzemrész dolgozóinak több mint a fele fiatal. S köztük sokan szeretik a sportot! helyet kaptak az üzem, a KISZ és a szakszervezet képviselői, akik figyelemmel kísérik a sportolók eredményeit és “a munkahelyi magatartás is. SPORTKÖRI elnöknek egy fiatal sportolót, a női kézilabdacsapat kapusát, Dobó Máriát választották meg. — örülök a bizalomnak és igyekszem jól végezni munká— Ezért határoztuk el, hogy megalakítjuk sportkörünket BRG néven és több sportágban, így kosárlabdában és asztaliteniszben is lehetőséget biztosítunk fiataljainknak a rendszeres sportolásra — mondja az üzemi sportkör egyik leglelkesebb szervezője, Szabó Anna szb-titkár. — A fiatalok örömmel fogadták ezt a tervet, sőt az üzem vezetősége és a KISZ is mindenben támogat bennünket. A sportköri vezetőséget is úgy állítottuk össze, hogy abban A sportkört elnöke és az szb- titkár az edzés szünetében. (Tóth Sándor felvételei.) mat. Különösen jó érzés, hogy üzemünkben mindenki szereti a sportot. Nemrégen 5000 forint értékű felszerelést kaptunk. Csapataink egyelőre a városi, járási versenyeken vesznek részt, de később szeretnénk feljebb kerülni és sok sportdicsőséget szerezni — ezt mondja a sportköri elnök. A BRG Sportkörben már félszázra tehető a rendszeresen sportolók száma, de ezzel nem akarnak megelégedni. A cél: sportoljon mindenki! Ezért született meg az az elhatározás is, hogy napközben az üzemrészekben — ahol ülőmunkát végeznek a dolgozók — bevezetik a felfrissítő munkahelyi testnevelést. A torna vezetését dr. Somogyi Lajos sportfőorvos és Baumann Gáspár testnevelő tanár vállalta magára. A sportkör elnöke ezzel búcsúzik: — LÁTOGASSANAK el hozzánk május elsején. Akkorra meghívtuk központunk, a budapesti gyár sportolóit Kecskemétre. Nagyszabású kézilabda-villámtornát rendezünk. Márkus János Kilián ünnepség Felsőszentiván községben jó úton halad a Kilián testnevelési mozgalom szervezése. A pontszerző versenyeket az iskola testnevelője irányítja, s * lelkes munkájának eredménye, hogy május 1-én ünnepélyes körülmények között 45 iskolai tanuló részére oszthatják ki a mozgalom vasjelvényét. ______ Bé kenagygyűlések, találkozók, kiállítások A leszerelésért folyó harc hónapiénak megyei előkészületei Ez év tavaszán a leszerelésért, a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért világszerte megmozdulnak, hallatják szavukat a békéért, haladásért küzdő embermilliók. A békemozgalom e nagy tavaszi seregszemléje számunkra azért is nagy jelentőségű, mert időben egybeesik a június 14—15-én összeülő VI. Magyar Békekongresszus előkészületeivel. Az Országos Béketanács javaslata alapján ugyanis hazánkban, s megyénkben is, május 9-e és június 10-e közötti időszak a leszerelésért folyó harc hónapja lesz. Megyénkben a párt- és a népfrontbizottságok irányításával a tömegszervezetek élénk készülődése előzi meg ezt a hónapot. A tervek szerint a nagyszabású eseménysorozat április 25-én, a békeaktívák Kecskeméten megrendezésre kerülő tanácskozásával veszi kezdetét. Május 9-én — az európai háború befejezésének évfordulóján, a győzelem napján — Kecskeméten fáklyás felvonulásra, majd nagyszabású szabadtéri békegyűlésre kerül sor, május 9-e és június 10-e között pedig megyénk húsz nagyobb községében és városában lesz hasonló jelentőségű békenagygyűlés. A békenagygyűléseket több helyen ünnepi kultúrműsorok, a kulturális seregszemlén részt vevő művészeti csoportok fellépései élénkítik. Az eseménysorozatnak emlékezetesnek ígérkező részei lesznek a május 26-án Baján és június 9-én a Tőserdőben megrendezésre kerülő járási béketalálkozók, amelyeknek programjában többek között szórakoztató, kulturális és sportműsor is szerepel. A hónap folyamán több vándorkiállításon mutatják be tömegszervezeteink megyénk községeiben és városaiban a baráti népek életét, eredményeit, a békéért, s a leszerelésért folyó küzdelem fontos állomásait. A felső tagozatos és középiskolás diákokhoz pedig azzal a kéréssel fordulnak tömegszervezeteink és békeaktivistáink, hogy május 9-e és június 10-e között tevékenykedjenek külföldi levelező kapcsolataik ki- szélesítéséért, s a leszerelésért folyó harc hónapjának alkalmából írjanak már meglevő levelező partnereiknek is. 4 bírósíg ítélete: javítóintézeti nevelés A kecskeméti megyei bíróság elutasította F. S. fiatalkorúval szemben hozott ítélet ellen az édesapa és a védő által benyújtott fellebbezést, s így jogerőssé vált az az ítélet, mellyel az elsőfokú bíróság javítóintézetbe utalta a gyereket. Miért vált szükségessé ez az intézkedés? A szülője nem tudták kellő szigorral nevelni a fiatalkorút, az többször kimaradt az iskolából, s az utóbbi másfél év alatt nemegyszer fordult elő, hogy minden bejelentés nélkül elhagyta a szülői házat; napokig, sőt egy hétig sem ment haza. Éjszakáit Kecskeméten, a Szegedi úton levő egyik romházban, vagy a Mű kertben egy betongyűrűben töltötte. Az édesapa eleinte megverte fiát kimaKészpénzért és bizományba vásárolunk műszaki, háztartási cikkeket, ruhaneműt, bútort. Bajai Bizományi Aruház, Szabadság út 9. Felvétel fél 8-tól fél 1-ig, délután fél 4-től fél 5-ig, szombaton fél 8-tól 2-dg. __________ 6246 radozásaiért, de később már nem bántotta, mert attól tartott, éppen ezért csavarog el. A gyerek többször ígéretet tett otthon és az iskolában is, hogy nem fog csavarogni. Ebit azonban nem tartotta be. Már 1961 őszén társaival pulykát lopott, amiért eljárás indult ellene, de tekintettel fiatal korára — felmentették. A bíróság akkor figyelmeztette, tartózkodjon hasonló cselekményektől és javuljon meg. Ez azonban nem használt, mert néhány hónap múlva azzal az ürüggyel, hogy édesanyjának kell, hatvan forintot kért kölcsön a szomszédtól, s azt elköltötte. Egy hétig csavargóit ezután is. A bíróság javítóintézeti nevelését rendelte el. F. S. jelenleg az Aszódi Javítóintézetben van. Sz. J. Ha kimondott koncert zongorahangolást óhajt, Kecskemét Petőfi u. 10. sz. alatt kérem bejelenteni. 442 Olimpiai tárgynyeremény sorsjeggyel a szerencsés nyertesek megtekinthetik a tokiói nyári és az innsbrucki télit olimpiai játékokat. Vegyen Olimpiai tárgynyeiemény-sorsjegyet! A sorsjegy ára 4 forint. Számos utazáson kívül egy berendezett kétszobás öröklakást, 3 darab személygépkocsit nyerhet, több ezer egyéb értékes nyereményhez juthat! A sorsjegyek az újságárusoknál, a trafikokban, a Lottó- Totó-kirendeltségeknél és a postahivatalokban kaphatók. 6232