Petőfi Népe, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-19 / 90. szám

1963. április 19, péntek 5. oldal DCeeikeméli. Ménéi 'Hőetek FIZIKAÓRÁN A fizikaóra legizgalmasabb része az, amikor a gyerekek sa­ját szemükkel láthatják megvalósulni az elméletben tanultakat. Az izsáki általános iskola VIII/a. osztályos növendékei is nagy érdeklődéssel figyelik tanárukat — Tábori Attilát —, aki kísér­letet mutat be az egyenáramú elektromotor működéséről. Csak a neve klub AZ IDEI Zenei Hetek érté­kes programja a Tátrai vonós­négyes kamarazene-estjével kez­dődött (Tátrai Vilmos—Szűcs Mihály—Konrád György—Ban­da Ede). Műsorukon a Haydn G-dúr vonósnégyes (op. 76), Kodály Trioszerenád és Brahms zongoranégyese szerepelt, mely­nek zongoraszólamát a közre­működő Almássy László ját­szotta. Haydn munkásságának igazi súlypontját hangszeres művei: a szimfóniák és vonósnégyesek tükrözik. Haydn differenciált hangvétele, bár korában újsze­rű, mégis népi jellegű. Az oszt­rák nép költője. De korántsem a problémamentes „Haydn- papa”, akinek kortársai szeret­ték feltüntetni. Műveiben meg­találjuk a drámai, a fájdalmas, a komor tépelődés, ami éppúgy jellemző zenéjére, mint a hu­mor és szentímentalizmus. A G-dúr négyes első tételének ki­dolgozási része különösen gon­dos, nagyvonalú. A lassú Ada­gio fő témája méltóságteljes, majd később kissé nyugtalanná válik. Különlegesen szép a Me­nüett és a hozzá kaocsolódó Trió, amiben a melódia-vona­lat az elsőhegedű viszi a töb­biek pizzikatojától kísérve. Az energikus Finálé barátságos dúr-hangzással végződik. Tát­raiék a haydni jellegzetessége­ket plasztikusan körvonalazták és technikailag tökéletesen in­terpretálták. A BRAHMS zongoranégyest ugyancsak híven, szinte már dé- monikusan magával ragadó elő­adásban hallottuk. A zongora­szólamot ellátó Almássy László ragyogóan illeszkedett az együt­tesbe, csak azt sajnáltuk, hogy a zongora hangolása nem volt tökéletes. Az egyébként fényes, csillogó dallamrészek tompán, színtelenül hangzottak, ami nem az előadóművész készsé­gén múlott. Johannes Brahms G-moll zon­goranégyesének első tétele (Al­legro) hangulatilag a visszafoj­tott pátoszt tükrözi; ez a hang Brahms egyik gyakran vissza­térő intonációja. Az Intermezzo sejtelmes tündérvilágba vezet Az Andante jellegzetes brahmsi lassú tétel; azt az erőteljes, fér­fias Andante-típust követi, mely Brahms sajátja, s mely előtte ismeretlen volt a romantikában. A KÉT kamarazeneműtől hangulatilag, tematikailag el­térő Kodálynak a mai korszel­lemet tükröző „Trioszerenád” című vonóshármasra írt (két hegedű, brácsa) kompozíciója. Elég ritkán halljuk és éppen ezért örömmel számolunk b'é a Trioszerenádról. A három téte­les mű: Allegramen te, Lento és Vivo a népi muzsika elemeiből tevődik. Szellemes, sokszor hu­morizáló, pompás dinamizmus­sal felépített, színes kompozí- ciójú. finom melódiaanyaggal, amely valóban méltó interpre­tációban részesült. A műsort Körber Tivadar ismertette. A szépszámú hallga­tóság lelkesen ünnepelte az előadókat, amiből kitűnik: még­sem helytálló egyesek megálla­pítása, hogy a kamarazene túl igényes műfaj, amit a kecske­méti közönség nem tud méltá­nyolni. Sokkal fokozottabb len­ne még az érdeklődés, ha meg­felelő keretben rendeznék a mű­sorokat, mert a városi művelő­dési ház színházterme nem al­kalmas ilyenfajta rendezvények megtartására. Intim, meghitt kamarazene-teremre lenne szük­ségünk, ami nem is elérhetet­len vágyálom. Az ének-zenei általános iskola készülő úi énfi- letében a következő építkezési tervben beütemezett egy kb. 300 személyes hangversepvter- met. Nem hozhatnák időben előbbre ezt a tervet? A KRÓNIKÁS feladata: rög­zíteni az eseményeket. A kró­nikái hűség kedvéért megemlí­tünk olyasmit Is, ami ugyan in­kább a Ludas Matyi hasáb­jaira illenék, mint egy zene­kritika keretébe — de jellemző a jelenlegi helyzetre. Fokozot­tabban támasztja alá megfelelő apparátus és hangversenyterem iránti igényünket. Nem látjuk világosan, hogy a városi mű­velődési ház vezetőségének ha­tásköre mennyire tágsugarú. Azt azonban tapasztalhattuk, hogy a hivatalsegédek rendelkezési jo­ga határtalan. Ugyanis a te­remhez kapcsolódó művész-, il­letőleg öltözőszobát lezárták az­zal az indoklással, hóm? fris­sen olajozott (nem is volt olyan friss, amint a későbbiek folya­mán kiderült). Továbbá a fo­lyosón vaksötétben botorkáltak a hangversenylátogatók. Fste 7 óra után a rend és világítás őre lefeküdt, mondván, hogy a mű­szak befeieződött és nem kö­teles világítani a kései éjsza­kában. Az igazságnak tartozunk vele, hogy közöljük: a hang­versenyrendezőség szabályszerű könyörgésére végül mégis be­kapcsolta a világítást. Pártos Benvolio a Vígszínházban Április 9-e óta a Vígszínház Rómeó és Júlia előadásain kecs­keméti színész játssza Benvolio szerepét: Fekete Tibor, a Ka­tona József Színház tagja. Másik ismerőst is találunk ugyanebben az előadásban: Fo- nyó Józsefet Mercutio szerepé­ben. Mindketten tehát ugyanazt a szerepet játsszák, amiben ta­valy láthattuk őket, amikor a Kecskeméti Katona József Szín­ház tűzte műsorra nagy siker­rel Shakespeare remekművét. Az előzmények röviden a kö­vetkezők: A Vígszínházban Benkő Gyula alakította Mercu- tiot, Fonyó pedig Benvoliot. A hónap elején azonban Benkő Gyula váratlanul megbetegedett, ekkor Fonyó József ajánlotta a darab „megmentésére”, hogy „ugorjon be” helyébe Kecske­métről Fekete Tibor, s ö ugyan­úgy minden nehézség nélkül át­veheti Benkő szerepét. Várko- nyi Zoltán rendező ráállt és fel­hivatták Fekete Tibort. — Két jelenetet próbáltunk el csupán — mesélte boldogan Fekete Tibor —, s utána azt mondta Várkonyi: jöjjek be es­tére jelmezes próbára. Meg volt elégedve. Fonyó Jóska bevallot­ta utólag, hogy ő még jobban izgult, mint én. Aztán így büsz­kélkedett: Látjátok, mi kecske­métiek így álljuk meg a he­lyünket. — Milyen érzés ilyen nagy színházban, neves színészekkel játszani? — El sem mondhatom... Az örömtől valósággal bénultan áll­tam, amikor egyedül kellett ki­lépnem a vasfüggöny elé. S még egy érdekes tapasztalat: könnyű volt játszani, hiszen a kitűnő művészek „viszik” az embert... — Meddig tart a vendégsze­replésed a Vígszínházban? — Április végéig maradha­tok, utána haza kell jönnöm. Május 3-án lesz a Koldusopera premierje. —r —6. Á község szépítéséért Az énsekcsanádi Gábor Áron úttörőcsapat szocialista szerző­dést kötött a községi tanáccsal a tanácsház előtti park rendbe hozására. A tavaszi szünetben vállalták a gyerekek, hogy min­den pajtás tíz facsemetét ültet el a községben. Ezzel nemcsak Érsekcsanád szépítéséhez járul­ták hozzá, hanem egy kis be­vételhez is jutott a csapatpénz­tár­szállítógépekhez bombázórepü­lők csatlakoztak a levegőben. A gépek nyugati irányba tartot­tak. A bombázók raja széthúzó­dott egy kicsit, a teherszállító gépek középre húzódtak. A ta­lálkozás nem volt véletlen. Elő­re kidolgozott program szerint történt. Lassan telt az idő. A navi­gációs tisztek pontosan jegyez­ték az útvonalat, amely felett elhaladtak a gépek: Kutno, Kc- nin, Poznan, \V nrta ... Még húsz kilométer van hátra és Berlin fölé érnek. A vezérgép parancsnokának jelzésére a gépcsoport észak felé fordult, el­kerülte Berlint. Néhány perc múlva mélyen alattuk gyér fé­nyek látszottak. A vezérgép na­vigációs tisztje megállapította: az Eberswald—Wittenberg kö­zötti országúton gépkocsioszlop halad. A bombázók azonban ügyet sem vetettek a „csemegé­re” — hagyták, hogy tovább vonuljon a gépkocsison Aztán a felhők foszlányai között egy halvány, kanyargós csík tűnt fel. Az Elba A repülők kissé még északabbra fordultak, s a folyó fölött folytatták útjukat. Hamarosan Ostburg fölé értek. De nem ereszkedtek lejjebb — mentek egyenesen tovább. Az útvonal következő nagyobb la­kott helye Karlsluste volt. Oda tartottak a gépek. Nem sokkal hajnal előtt re­A SZILÁDY Károly utcai há­zon tábla hirdeti: Ifjúsági Klub. Az esti látogató pezsgő életet talál itt. De ha végigjárja a szo­bákat és megismerkedik a falak között folyó kulturális munká­val, rájön, hogy a tábla állítá­sa ellenére ez nem klub, hanem kultúrotthon. A program változatos, tartal­mas, de jellegénél fogva az if­júság szűk rétegének nyújt le­hetőséget, hogy szabad idejét hasznosan, érdeklődésének meg­felelően töltse el. Hozzá kell tennünk azt is, hogy ez a lehe­tőség személyenként heti 2—4 órára szorítkozik. KlSZ-alapszervezeteink tagsá­gának többsége alkalmas helyi­ség tű anyában kizárólag gyűlé­seken, vagy — elvétve rende­zett — táncesteken találkozik. Nagyon hiányzik tehát az a klub, amely pillanatnyilag csak nevében él. Létrehozásának alapvető feltétele két terem biz­tosítása. Az egyikben cserélhe­tő állományú letéti könyvtárat, folyóiratokat, újságokat lehetne elhelyezni és olyan társasjáté­kokat, melyek használata nem zavarja az olvasást. A másik termet pingpong-, illetve rex- asztalial szerelnék fel. pült rá a célra a bombázó raj. Az első támadást a légelhárító tüzérség állásai ellen intézték. A gépeknek pontos adataik vol­tak a légvédelmi tüzérség ágyúi­nak elhelyezkedéséről, s már az első rárepüléssel megsemmi­sítették az ágyúzókat, ártalmat­lanná tettek több nagy erejű fényszórót, szétromboltak két tüzérségi rádiólokációs berende­zést. Ezután a Karíslustetól észak­nyugatra fekvő repülőtér ellen intéztek támadást. A szovjet gépek zavartalanul teljesítették a parancsot, nem találkoztak komoly ellenállással. Csak a repülőtér védelmét el­látó ütegek ágyúi tüzeltek és néhány gépfegyverből lőtték a szovjet bombázókat. Német va­dászgépek nem voltak a leve­gőben. A háború utolsó előtti esztendejének őszén, amikor szünet nélkül zúgtak Németor­szág felett a szövetségesei: bom­bázó egységei, a német vadász­repülőknek már nem volt olyan erejük, mint a háború elején. Több tízezer Messerschmidt és Heinkel lelte pusztulását a ke­leti fronton a szovjet MIG-ek és légvédelmi tüzérek lövedé­keitől, s szépszámú német va­dászgépet semmisítettek meg az amerikaiak és az angolok is. Az utóbbi időben ezért fordult elő egyre gyakrabban, hogy a mé­A klubot a fiatalok sorából választott vezetőség irányítaná, A mindennapi klubéletet zenés estekkel, film-, illetve irodalmi vitákkal, szellemi vetélkedők-' kel, házi asztalitenisz-bajnoksá- gokkal lehetne színesíteni. MUNKA UTÁN itt megtalál­nák egymást a fiatalok. A köz­vetlen beszélgetés, közös játék közelebb hozná egymáshoz a különböző területeken dolgozó­kat. Mindez szép — mondhatják egyesek — de hol az a két te­rem? Az otthon ízléses, modem bú­torokkal berendezett dohányzó­ja csak a keddi napon foglalt. Kitűnően megfelelne olvasószo­bának. Az egyik termet heti négy alkalommal a varró szak­kör foglalja eL Megfelelő szer­vezéssel bizonyára esi lehetne helyezni másutt is. Tábla már van, és ideje len­ne fontolóra venni, hogyan te­remthetjük meg hozzá — kabá­tot a gombhoz — a klubot is. Mostanában az ilyen javasla­tokra gyakran az a válasz: majd ha elkészül az új, korsze­rű városi művelődési ház. Ne várjunk addig!! B. D. lyen Németország belsejében levő objektumok elleni légitá­madás során egyetlen vadászgép sem emelkedett a magasba a bombázók megtámadására. Ezúttal is ez történt Karls­luste légiterében. A szovjet bombázók kört képeztek a re­pülőtér felett, s vakító fénnyel világították be az egész kör­nyéket. Bombát dobtak a re­pülőtér főépületére, amelyben a szolgálati helyiségek voltak, megsemmisítették a két hangárt és a meteorológiai jelzőállo­mást. Az egyik bomba a föld alatti benzintárolóra esett. A robbanás helyén óriási láng­nyelv csapott a magasba, pilla­natok alatt hatalmas füstgomo- lyag keletkezett. Néhány szövi jet gépnek az volt a feladata; hogy a repülőtér légvédelmi tüzelőállásait támadja meg. A bombázás idejére a hárorrt szállítógép különvált a bombá­zóktól, s csökkentett sebesség­gel a repülőtértől néhány kilo­méterre húzódó, sűrű erdővel' benőtt szakadék felé tartott. A völgyből rendszeresen ismétlődő fényjeleket észleltek a pilóták. Ljulko százados adta a jeleket a zseblámpájával. Amint a jel­zőfény fölé értek a gépek, ki­nyíltak az ajtók, s ejtőernyő­sök csoportja ugrott a mélybe.' íFolytatjuk.) • megy. Odarendeltük a gépkocsi­kat is, amelyek a rejtekhelyen levő iratokat elszállítják majd. — Mikorra lesz ott Upitz úr? — Holnap délután már ott vagyok — válaszolta a Grup­penführer. — És a gépkocsik? — Azok később jönnek; az éjszaka folyamán. — Teherautók lesznek? —■ Igen. A vasútról le kell mondanunk. Az oroszok bombái teljesen használhatatlanná tet­ték a Karlslusteból nyugatra vezető vasútvonalat, felrobban­tották a két hidat, úgyhogy nincs más választásunk, mint a teherautón való szállítás. — Karlslusteban két nagy ga­rázs van. És mind a kettőt porig rombolták az oroszok. Legalábbis így írták az újsá­gok. Honnan veszik a kocsikat? — önök túlságosan kiváncsi természetűek, Aupel úr, nem gondolja? — Seifert mogorván nézett végig Aszkeren. — Mit tehet az ember — Aszker mélyet sóhajtott. — "Ez a szakma már ilyen. A rejtek­helyért pedig a fejemmel fele­tek. Lenyúzzák rólam a bőrt, ha a maguk teherautóit meg­előzik az oroszok repülőgépei. — Nyugodjék meg — felelte Upitz. — Hamburgból rendel­tük a gépkocsikat. — Ez a világos beszéd. — Aszker megtörölte a homlokát. — Most már fel lehet hívni a főnököt. — Adja át neki, hogy holnap­után hajnalra már biztonságos helyen lesznek a karlslustei rejtekhely archívanyagai. — Jól van. Nem vinnének el engem az állomásig? Seifert bólintott. Néhány perc múlva az állomás előtti téren fékezett a kocsi. Aszker fürgén szállt ki az autóból. — Minden jót, uraim — mondta. Aztán Upitz felé for­dulva még hozzátette: — Hol­nap esetleg fölkereshetném ma­gát Karlslusteban. Hol találha­tom meg? — Az Abwehr ügyeleteséhez telefonáljon, ö feltétlenül tud majd rólam. A gépkocsi tovább indult. Két órával ezután, hogy Asz­ker találkozott Seiferttel és Upitzzal, táviratot kézbesítettek Tamara Stirevának... A szö­veg a lehető legszokványosabb volt, de Ljulko századost mégis izgalom fogta el. összeállított egy rövid rejtjeles szöveget, amelyet a Moszkvával előre megbeszélt időben Tamara le­adott a rádión. Ljulko ezután kabátot vett és elment. • Néhány óra múlva, késő éj­jel a Varsó melletti repülőtér­ről három nehéz szállítórepülő­gép emelkedett a magasba, A

Next

/
Thumbnails
Contents