Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-31 / 76. szám

1963. március 31, vasárnap "S, old a? A város peremén AZ IGAZUKAT KERESIK I átod milyen szép? — “ mutatja az első ele­mista Rózsa Marilia egy másik csöppségnek a meséskönyvet, amelyet eddig áhítattal a hóna alatt szorongatott. A parányi verandán egész kis gyerekhad zsivalyog. — Én is kérek, azt tessék ad­ni, nekem Verne-könyv kellene — nyüzsögnek a könyvespolc előtt és a könyvtáros néni — Bózóki József né — türelmesen igyekszik rendet teremteni. Tíz éve látja el könyvvel Kecske­mét egyik munkáslakta peremét — Rendőrfalut. De messzebbről, a távoli tanyákról is eljönnek hozzá, válogatni a lakásán el­helyezett 800 kötet közül. Kecs­kemét legelsőnek alakult fiók- könyvtára az övé. __B ersze, a kölcsönzési ~ ' időt nem lehet szigo­rúan betartani — mondja. — Hozzám jönnek olvasnivalóért a környék üzemeinek — a Kon­zervgyárnak, Faipari Vállalat­nak. Parkettagyárnak dolgozói és náluk figyelembe kell venni azt. hogy nem mindig érnek rá. megkezdődött nyugaton a visz- 6zavonulás. Hitlert azonban elsősorban a keleti front helyzete aggasztot­ta. A háború sorsa ott dőlt el, ahol a szovjet csapatok — meg­semmisítve a fasiszta haderőt, — gyorsan nyomultak előre. Rö­vid idő alatt felszabadították Vilniust, Grodnót, Bresztet, s a Wehrmacht hadosztályainak ül­dözése közben átlépték Lengyel- ország állami határát. A legutóbbi hírek szerint pe­dig az oroszok átkeltek a Nye- manon, s egészen megközelítet­ték Németország határát! Igaz, Hitlernek volt miért pá­nikba esnie, s féktelen dühro­hamokra gerjednie. Megértette: csak rendkívüli intézkedésekkel, csak megfélemlítéssel és terror­ral lehet az országot a háború folytatására kényszeríteni... Az adjutáns lépett Upitz szo­bájába. Rejtjeles táviratot ho­zott. A birodalmi titkosszolgá­latközpontja válaszolt Upitznak az auschwitzi ügyben küldött feljegyzésére: az Andrej nevű orosz hadifoglyot kihallgatták, de semmit sem lehetett megtud­ni tőle. Kivégezték. A szovjet foglyok egy csoportja — több mint háromszáz ember — teg­nap megszökött. Eddig csak a szökevények egy jelentéktelen részét sikerült elfogni és a lá­gerbe visszavinni. Valameny- nyiükra alkalmazták a „Kugel”- oaranesot. c • • De most, a délután a gyerekeké. Tíz évvel ezelőtt nem hitte volna, hogy ennyire népszerű lesz ezen a tájon az olvasás. Az utcán „szólította le” az ismerő­söket, csalogatta őket szép szó­val a könyvespolc elé. Ma meg az a „baj”, hogy szűk lett a helyiség és 200-nál jóval több az olyasó Es milyen szomjasan olvas- nak. A betétlapok sűrűn teleírt rubrikái árulják el, hogy hetenként hozzák-viszik a köny­veket. Jókait, mai regényeket, útleírásokat, fantasztikus törté­neteket. .. Több, még több könyv kellene, és külön, könyv­tári célra használható tágas he­lyiség. A szomszédban lenne is, kiköltözött a fűszerüzlet, annak a helyén. Kinőtt a verandából a fiók- könyvtár Rendőrfaluban. Nem „könyvtáros siránkozás”, hanem a lakosság igénye a sok könyv és a nagyobb helyiség. Itt volna az ideje, hogy tíz év után leg­alább azt — a már úgy sem használt — szobát odaítéljék nekik... V. Zs. Nem sokkal később újabb hí­rekkel jöttek Upitzhez. Az Ab­wehr rádióügyeletese jelentette: az ismeretlen rádióadó, amely eddig Karlsluste környékén mű­ködött, tíz nap óta hallgat. El­lenben észleltek egy ez idáig is­meretlen leadót, amelynek ugyanaz a jelzőmetódusa, mint a karlslustei állomásnak, csak nem onnan, hanem valahonnan Ostburg környékéről ad. Egy ismeretlen leadó!...! A katonai kémelhárítók már elég régen, jó esztendő óta észlelték adásait az éterben, de hosszú ideig nem sikerült bemérni, mert valami különleges anten­nát alkalmazott, amely egészen szokatlan módon, rövid szaka­szonként sugárzott az éterbe. Adásai mindig rövidek voltak, s ez nagyon megnehezítette a bemérők munkáját. Végül meg­állapították, hogy Karlsluste környékén működik a leadó. Mindent megmozgattak, hogy felkutassák és megsemmisítsék a titkos rádióállomást. De va­lamennyi próbálkozás sikerte­len maradt. A leadó igen bo­nyolult szisztéma szerint su­gárzott, folyton változott adá­sának ideje, napja, órája, sőt még a hullámhossza is, úgy­hogy tehetetlennek bizonyultak vele szemben a kémelhárítók. S ráadásul nem mindig ugyan­arról a helyről adott, állandóan vándorolt a környéken. Nem kevesebb fejtörést oko­zott a rejtjeles közlemények ki­Negyedíves papírt tesz elém Magyar Ferenc, a megyei ta­nács vb mezőgazdasági osztá­lyának oktatási főelőadója. Jegyzőkönyv-kivonat a dávodi Aranykalász Tsz tavaly július 28-án megtartott vezetőségi ülé­séről. Az áll benne, hogy a ve­zetőség Tamad György és tár­sainak kérelmét nem fogadta él. „Kérelmüket szíveskedjenek a taggyűlés elé vinni..” Aláírás: Csermák István tsz-elnök. Egy másik papírt is nyújt Ma­gyar Ferenc. Ezt nem géppel írták, tintával gondosan rótt betűk sorakoznak rajta. „... azt válaszolták (a tag­gyűlésen), hogy ha a vezetőség elutasította, akkor a taggyűlés sem fogadja él (a kérelmet). És erre vártunk eddig” — fakad ki a levélíró, az előbb említett ké­relmező, Tamai György. Kicsoda Tamai György és kik a társai? Akik megértették A megyei tanács oktatási fő­előadója jól ismeri őket, hiszen sokszor hiábavalónak érzett erő­feszítései között afféle lendü­let forrása minden ilyen, az övékhez hasonló eset. Gyakran elkeseredett harcokat kell vív­nia félfelé is, lefelé is; agitálni, meggyőzni, kérni és ravaszkod- ni mindegyre, hogy haladjon a mezőgazdasági szakoktatás sze­kere. Csaknem félszázezer különbö­ző minősítésű mezőgazdasági szakemberre lesz ugyanis szük­ség a megyében az ötéves terv végére. Ki van számítva, jól át­gondolt és szentesített adatok ezek. S Magyar Ferenc minden követ megmozgat azért, hogy elérjék ennek az óriási számnak — legalább egy részét. Mert egyelőre szinte lehetetlennek látszik megfelelni a szükséglet­nek. Nemcsak azért, mert ilyen tömeges és gyors szakképzésnek a mostaninál sokkalta nagyob­bak lennének az anyagi felté­telei, hanem azért még inkább mert a mezőgazdasági munka a paraszti tömegek szemében még nem eléggé szakmunka; még nem elméleti ismereteket kívá­nó szakma; azt tartják róla, hogy eltanulni kell, nem meg­tanulni, vagyis gyakorlatot kell csupán szerezni benne, az elég. Így tehát nem csodálkozha­tunk rajta, hogy Magyar Fe­renc olyan örömmel emlékezik a dávodiakra. „Mozgatni se kel­lett a dolgot, maguk a gazdák sifrírozása sem. Az Abwehr leg­jobb rejt jel-szakértői hosszú éjszakákat töprengtek az értel­metlen betű- és számrengeteg felett, amelyet sikerült elkap­niuk az adásból. De csak egyet­len egyszer tudtak valami egé­szen rövid szövegrészt kihá­mozni belőle. Aztán -új rejtjel­kulcsra tért át a leadó, s nem akadt, aki valamennyire is ért­hető, főleg használható dolgot tudott volna kisütni a furcsa rendszerű számokból. Az Ab­wehr emberei megfigyelték: a titkos leadó tulajdonosai spe­ciális rejtjelező gépet alkalmaz­nak, amelynek működési elvé­ről a német katonai felderítők­nek mindössze halvány sejtel­meik voltak. Ám az az egy megfejtett rá- diogrammrész is elegendő volt, hogy az Abwehr tájékozódjon, kivel áll szemben. A közle­ményben ugyanis az archívumo­kat őrző titkos rejtekhelyről volt szó, s ezt Karlslusteból, vagyis pontosan onnan sugá­rozta az adó, ahol a rejtekhely van!... Ezután vetette be Upitz a már ismert kombinációját: Otto Lisl átdobását, s Herbert Lange szökésének sugalmazását. Upitz még egyszer átolvasta a most kapott rejtjeles szöveget. S az ott álló mondatok alapján eloszlott még a kevés kételye is, ami valahol egészen a tudat ale+t élt benne. Most már biztos volt benne, hogy elérte, amit szorgalmazták a tanulást” — mondja. — Nagy lelkesedéssel tanul­tak, szép eredményt értek el — dicséri őket. — A gyakorlati foglalkozást az Aranykalász gyümölcsösében tartották, ahon­nan a hallgatók zöme kikerült. Ott is vizsgáztak. Az aranyka­lászbeliek együtt maradtak az­után egy brigádban. Szaksze­rűen rendbehozták az egész gyü­mölcsöst. s korábbi éveknél jobb terméseredményeket értek el és kitűnő exportképes almát ter­meltek. Igen ám!... De ott van a bök­kenő, hogy az Aranykalászban munkaegységre dolgoznak az emberek. Amikor „felülről” az­zal álltak elő, hogy próbálják meg ők is a százalékos műve­lést, vagy vezessék be a pré­miumrendszert — elvetették a javaslatot. Nem kell az nekik, így jobban tudnak vigyázni, hogy ne spekuláljon senki a más bőrére. — Jól van, nem is erőszakol­ták rájuk. Egyéni érdek — közös érdek De miért tanultak a dávodi tsz-gazdák, Tamai György és társai? Természetesen azért, hogy többet termeljenek, mert belát­ták, hogy akkor jobban fognak élni — nemcsak ők, hanem az egész szövetkezet; nagyobb lesz a munkaegység. Azt azonban jogosan elvárhatták, hogy az Aranykalász tagsága méltányol­ja ezt és törleszt is valamicskét belőle. Rendelkezés van rá, hogy aki vizsgázott mezőgazdasági szakmunkás, az tíz-húsz száza­lékkal magasabb javadalmazás­ban részesüljön. (Az állami gaz- daságokbán be is tartják.) A dávodi Aranykalász veze­tői nem tettek ellenvetést, ami­kor a tanfolyam szervezése ide­jén, majd később is szóba ke­rült a tíz százalék ügye. Amikor azonban Tamaiék a vizsga után megunva, hogy szóban hiába kérik a jussukat, levélben for­dultak a vezetőséghez, akkor a bevezetőben látott levelet kap­ták munkaegység-kiegészítés he­lyett. Mindegy. Elküldték a levelet a megyed tanácsra Magyar elv­társhoz, de dolgoztak tovább tisztességgel. Majd csak jobb belátásra tér a vezetőség, ha látja az eredményeket. De hiá­ba írt a vezetőknek Magyar Fe­akart. Mert ha egyszer Karls­lusteból Ostburgba költözött át az oroszok leadója, akkor ter­mészetes, hogy vele együtt jöt­tek a rádió gazdái is. Az orosz felderítőket tehát sikerült Ost­burgba csalni, vakvágányra ve­zetni. A Gruppenführer megköny- nyebbülten sóhajtott fel. Aznap este még egy megle­petés várta Upitzet. Az adjutáns egy látogatót ve­zetett be hozzá. Az az ember volt az illető, akinek a felkuta­tása és kapcsolatainak megálla­pítása Upitz mostani legfonto­sabb feladata volt. — Maga? — Tátogott a Grup­penführer, s a csodálkozástól nem tudott szóhoz jutni. — Amint látja, én vagyok — mosolyodott el a vendég. — Ha megengedi, ledobhatom a kabá­tomat, ugye? Upitz — aki még mindig nem ocsúdott fel a meglepetéstől — csak ült a karosszékben, mint aki sóbálvánnyá változott, s gé­piesen bólintott a kérésre. A látogató hanyagul a szék kar­fájára dobta az átmeneti ka­bátját, majd rátette a kalapját is, s leült. — Nos — mondta, bodor ci­garettafüstöt eregetve —, mi újság, hogy szolgál az egészsé­ge, kedves Upitz? (Folytatjuk.) renc is, az se használt. S ami­kor végül a közgyűlés is elve­tette a kérelmet, csak akkor tört ki a keserűség TamaiékbóL Mindaz, amit eddig láttunk, még nem több. mint néhány emberen megesett igazságtalan­ság. önmagában is elég lenne, hogy szóvá tegyük. Itt azonban többről van szó. Elment a kedvük „Nem tudják értékelni a mi munkánkat, vagy nem akarják — írja bosszúsan is, elkesere­detten is Tamai György. — Pe­dig olyan almát termeltünk, hogy a MÉK vezetője lent volt megnézni. És 5,50-ért vették meg kilóját, 50 mm-től felfelé* pedig 4,20-ra volt szerződve. Így senki se akar szakmunkás- iskolába menni, mert nem ér­demes tanulni. Azt mondják, ha nekünk nem adnak semmit, akik húsz év óta vele dolgo­zunk, akkor nekik még úgyse adnak majd. akik most tanul­nának.” Hogy mennyire nem üres szó­beszéd ez, bizonyíthatja a dá­vodi művelődési .ház igazgatója* Jávor Mihály. — Akartunk az idén is szer­vezni tanfolyamot, de nem ment. Nemcsak sejtjük miért, hanem mondták is az emberek: Hát Tamaiék? ... Pedig szeretnek tanulni az itteniek, ötven-hat- van ember eljön egy-egy elő­adásra. Meghallgatnak szívesen minden okos szót, de bizonyít­ványért — mondják — nem tö­rik magukat. (Bizonyítványért ta­nulni. Lám, néha milyen képte­len következtetésekre jutnak az emberek!) Baj, hogy nincs ren­delet — teszi hozzá Jávor Mi­hály. : . S végül a községi tanács vb elnökéé, Gál Józsefé a szó. — A többi tsz a végzetteket felelős beosztásba állította, csu­pán az Aranykalászban maradt együtt a brigád és se beosztás­ban, se jövedelemben nem ér­zik a megszerzett képesítés hasz­nát ... Pedig az idén száz hold téli almát telepítenek közösen az Augusztus 20-a Termelőszö­vetkezettel, akkor aztán kevés lesz a mostani szakmunkás-lét­szám is. ISÍincs rendelet A végső következtetés úgy hisszük, mindenki előtt vilá­gos, aki kívül áll az Aranyka­lász tagságának rövidlátó és fil­léres érdekein. (Hiszen csupán fillérekkel rövidítené megegyi- ket-egyiket, ha kiadnák Tar- naiéknak a járandóságukat.) Te­hát világos: Dávödön igazságtíw lanság történt. Bezzeg ha szak­munkás lenne a többség, meg­szavaznák az Aranykalászban is a jogos követelést; Miért nem hoznak rendeletet? —• kérdezhetné valaki. Nem le­het. Tiltja a tsz-demofcrácia. Nekünk pedig nem marad más, mint ismételtein az igaz­ságra és a józan észre apellálni: Lássák be végre a dávodi Aranykalász vezetői és tagsága, hogy ez nem is csupán belső ügy, mert sajnos, az ő rossz pél­dájuk ragadós is lehet, s más­részt, hogy a makacsság, amely- lyel kisemmizik néhány társu­kat, rajtuk csattan végül. Nem is olyan sokára, néhány év múl­va, amikor majd a nagy ter­vekhez, az új telepítésekhez ke­vés lesz az értő munkáskéz. Mester László Szinkronizálják... A fennállásának 17. évfordu­lójára készülő Pannónia film­stúdióban ezekben a napokban! is népesek a műtermek. Szink­ronizálják az „Amikor egy lány 15 éves” című szovjet és at „Francia kandalló mellett” cí-’ mű DEFA-filmet, s készül, a „Huszárkisasszony” című színes szovjet filmoperett magyae énekfelvétele. A „Robinson csa­lád” című színes amerikai fil­met pedig feliratozzák. BŐVÜL AZ ISKOLA Nincs is talán olyan hely a megyében, ahol építkezésre ne bukkanna a kíváncsi szemlélődő. Kecskeméten is szűknek bizo­nyult az 1. számú általános iskola és az elmúlt év októberében hozzáláttak: — kibővíteni. Az iskola közvetlen tőszomszédságá­ban emelkedő új épület 9 helyiségből áll: — ebből 3 tanterem lesz, a többit pedig napközi otthon és politechnikai oktatás cél­jára használják. A falak már állnak és szeptember 1-re teljesen elkészül a kétmillió forintos beruházással épülő új iskolarész.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents