Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-24 / 70. szám
1963. március 34. vasárnap 5. oldal Tele táskával OLYMPIC AZ ÚJJÁVARÁZSOLT megyei könyvtárban több a látogató, mint azelőtt. Azért is áldoztak rá 160 ezer forintot, hogy így legyen. Most már be lehet ide térni határozott cél nélkül is, anélkül hogy előre tudná az ember, mit akar kivinni; lehet nézelődni, válogatni a polcokon tömött sorokban álldogáló 15 000 kötet között. Több a hely, meg szebb is. Otthonosan érzi magát itt az ember. Láttam már néhány — Kettőre. Itt a lányomé is, egy jegy nem lenne elég. De hárman olvasunk a családban... Tíz kötetet rakosgat be a táskájába. Ahogy mondja, hallgatom a címeket... Tamás Aladár: Hajnali beszélgetés, Molnár Zoltán: Egy vöröskatona emlékei, Nemes László: Gyávaság... azután Passuth László, Szabó Pál, Palotai Boris, Galgóczi Erzsébet.. . — Csupa mai és csupa magyar? Tömött könyv esuolcok a könyvtár szép, új köicsönzőhelyiségében. percre beugró olvasót órákra itt ragadni, amikor böngészni kezdte a folyóiratokat. És láttam már olyat is, aki csupán az időt töltötte, üldögélt, nézelődött — jól érezte magát... A többség persze Siet most is, s nekik is jobb, mert gyorsabb a szabadpolcos kölcsönzési rendszer. AZ OLVASÁS — szenvedély. Éppen nem káros és nem csúnya szenvedély ugyan, de szenvedély. önöknek is ez jutna az eszükbe annak az olvasónak láttán, aki ragyogó arccal lépett előttem a pulthoz, kezében nagy halom könyvvel, hogy bediktálja az olvasószolgálatban dolgozó, kedves, halk szavú asszonykának a címeket. — Egy olvasójegyre ennyit visz? — szólítottam meg. — Itt van még Du Bois: A fekete lány és Cusack: Hőhullám Berlinben. — Mennyi időre lesz ez elég? — Legfeljebb három hétre. Lehet hogy addig se. A táskámból sose hiányzik a könyv, átlagosan havi 18 napot töltök el kiszálláson, kell az úton — ma- gyarázgat készségesen. Ellenőr ugyanis a megyei tanács építési osztályán, Szente Varga Sándor a neve. — Bajára például hét óra alatt érek le, azalatt szépen ki lehet olvasni egy szerényebb kötetet — teszi hozzá. KIVÁNCSI vagyok, s búcsúzóul megkérdezem: Csak kölcsönöz, vagy vesz is könyvet? — Hatszáz kötetnyi van otthon. — r — 6 MOLNÁR FERENCET lehet bírálni, szidni, elragadtatottan dicsérni, írói arcképén minden elfér. A vonásokat, amelyek dühös berzenkedésre, jóindulatú mosolyra, önfeledt kacajra, vagy éppen fanyar kétkedésre késztethetik a nézőt, megtalálhatjuk rajta. Sajnos, valami rossz ízű és egészségesnek végképp nem tekinthető disszonáns kritikai mellékszólam kíséri, ha valahol egy-egy művét felújítják. Az első, amit a fejéhez vágnak, hogy Molnár Ferenc csak virtuóz színpadi mesterember, j ügyes zsonglőr a szavak és szituációk bűvésze, de mindig igye- j keznek egy kissé a teljes értékű művész szintje alá tolni. Ez így minden bizonnyal helytelen. Érdemes volna már egyszer igazán, nemcsak művészi alkatának egy-egy vonását általánosítva, hanem a teljes portré, az életmű, az ember, az író — az őt körülvevő társadalom — s a mesterség ragyogó ismerője, mindezen tényezők egymásra hatásának kohójában „leszámolni vele” a ma nemzedéke előtt. Nem lenne érdektelen megismerni őt teljes közelségében, hiszen néhány nagy klasz- szikus mű mellett a világ színpadi életében szinte csaknem teljesen őrajta keresztül ismerték meg a magyar színműirodalmat. Műveit ezres szériákban játsszák ma is szerte a világon. Alkotásai tovább fejleszthetők, más-más köntösbe öltöztethetők (milyen jó kis operettet lehetne csinálni az Olympiából!). Nem lehet tehát azt mondani Molnár Ferencről, hogy ő mindenestől a múlt embere. Feltétlenül több van benne ennél. A szellemnek valami olyan szikrája, amely nagy távolból szemlélve is jól felismerhető. Nem lehet róla nem beszélni, éppen ezért többet kellene beszélni róla, s egy kicsit okosabban és hitelesebben, mint eddig. Amikor a kecskeméti színházban most bemutatott Olympia először jelent meg magyar színpadon, az akkori legnagyobb kritikusok szóltak róla elismeréssel. Szavuk ma is hiteles. Mindaz, ami a színház kitűnően szerkesztett műsorfüzetében, mint a kortárs bírálata megtalálható, ma is igaz. Kosztolányi és Kárpáti Aurél a mai néző számára is megfogalmazza a volt, leleményesen dolgozott, s ezért igen nagyra tartották a képességeit nemcsak az Abwehr helyi vezetői, de maga Upitz Gruppenführer is, aki személyesen ismerte „Zöldet” és nemegyszer kényszerült a szolgálataira. Wiesbach, aki egy időben Berlinben dolgozott, elsőnek szagolta ki, hogy Röhmnek, a rohamosztagok parancsnokának környezetében elégedetlenség érlelődik, zendülő kijelentéseket tesznek az emberek. S könnyen lehet, hogy éppenséggel „Zöld” jelentése adta meg az első lökést, hogy leáldozzon Röhmnek, ennek a Hitlerhez talán legközelebb álló fasiszta vezetőnek a karrierje. Wiesbách a későbbiek folyamán segített a Gestapónak felkutatni és elfogni a Német Kommunista Párt két illegális pártmunkását, akikre már több év óta sikertelenül vadásztak. — Ugyancsak ő volt az, aki tulajdonképpen felvetette az Ab- wehmek a „Himler-akció” gondolatát: a lengyel katonai egyenruhákkal, fegyverekkel és igazolványokkal való provokációt, amelynek eredményeképpen a fasisztáknak lehetőségük nyílt zajt csapni az állítólagos lengye' agresszió felett és bevetni a „Weiss Plant” — vagyis lerohanni Lengyelországot. A múlt év tavaszán, amikor Upitz azon törte a fejét, hogyan terelje el a szovjet felderítők figye'mét az archívumokat őrző titkos rejtekhelyről, a Gruppen- führernek hirtelen eszébe jutott Wiesbach. Gyorsan Berlinbe hívták az ügynököt. Upitz felvázolta előtte a helyzetet: most, 1944- re az orosz felderítő szolgálat annyival megerősödött és megjavította tevékenységét, ameny- nyivel meggyengült a német kémelhárítás és titkosszolgálat. A példákért nem kell messzire menni. Tudnak róla, hogy a titkosszolgálat iratait őrző egyik titkos rejtekhely környékén szovjet felderítők dolgoznak, s mégis, a rengeteg áldozat és erőfeszítés ellenére sem sikerült a csoportot kézre keríteni a mai napig sem. A legértékesebb német dokumentumokat tehát az a veszély fenyegeti, hogy az oroszok kezébe kerülnek. Hogyan hárítsák el ezt az egyre növekvő veszedelmet? Wiesbach először tanácstalanul vállat vont, s azt javasolta, vigyék el onnan az iratokat, helyezzék el őket máshol, az eddiginél is nagyobb körültekintéssel. x Upitz azt felelte erre, hogy ez lehetetlen. — Megmagyarázta Wiesbachnak: a szóbanforgó archívumok anyaga túlságosan tetemes mennyiségű ahhoz, hogy titokban lehessen lebonyolítani az átszállítást, egy új helyre. Ha pedig nem lehet biztosítani a teljes konspirációt, akkor nincs értelme az egész műveletnek. Azonkívül az ország anyagi eszközei a legvégsőkig lecsökkentek. Könnyen meglehet, hogy egyszerűen nincs erő és eszköz arra, hogy ilyen rövid idő alatt felépítsenek valahol egy másik, hasonló rejtekhelyei. — Hol van ez a rejtekhely? — kérdezte Wiesbach. Upitz kitért a válasz elől. — Szóval nem Ostburgban, ugye? — Nem, nem Ostburgban — felelte Upitz. Wiesbach egy kevés gondol- kozási időt kért. Néhány nap múlva ismét megjelent a Gruppenführer szobájában, s előadta a tervét. Az elgondolás lényege abból állt, hogy félre kell vezetni az orosz felderítőket, hamis nyomra kell őket irányítani. így csapdát állíthatnak az oroszoknak, elfoghatják és megsemmisíthetik őket. Az archívumok pedig biztonságban maradnak. Az Abwehr két legyet üthetne így egy csapásra. Upitz szótlanul hallgatta Wiesbach szavait. Nem látszott rajta, hogy helyesli, vagy elutasítja a felvázolt gondolatot. A hegesztő folytatta: — Minden attól függ majd kellően el tudjuk-e hitetni az orosz felderítőkkel, hogy az íratok nem ott vannak, ahol ők sejtik, hanem egy másik helyen, mondjuk Ostburgban. — De hogyan érhetjük ezt el? — Roppant nehezen, de elérhetjük ... — Wiesbach elgondolkozva fejezte be a gondolatot: — Lehetséges, hogy kétMolnár Ferenci életmű értékeit, színeit, s az Olympia effektusait is. Mert a maga korában is kissé elavult bírálati álláspontnak ható „bátorság”, amivel egy polgári világban a rég halott k. u. k. arisztokrata szalonok életét megfricskázza, nemcsak egy adott társadalmi jellegzetesség szelíd bírálataként hat. Számunkra is több annál. Bizonyos általános értékű elmarasztalása annak a rég letűnt, nagyon igaztalan életformának. A jól ismert történet, a jelentéktelen kis Kovács kapitány, meg a történelmi nevű szép hercegnő kalandja valóban alig több egy anekdotánál. Az is igaz, hogy realisztikusan ható jellemvonásaik ellenére sem egyebek a darab szereplői ügyesen mozgatott báboknál, de a Molnár-i világ céltudatos pontossággal kiszámított életmegnyilvánulásai minden porciká- jukban a mondanivaló világossá és félreérthetetlenné tétele érdekében dolgoznak — mozognak, játsszák a számukra kiszabott mesét. Molnár Ferenc költői játéka ma sem hat anakronisztikusnak, miután életünkből a felszabadulás, a nagy sorsforduló száműzte a társadalmon élősködő szűk arisztokrata réteget. Ezért vettük szívesen az Olympia felújítását, hiszen nem hiba, sőt indokolt közönségünket megismertetni nagysikerű és világszerte elismeréssel emlegetett színpadi szerzőnkkel. * A kecskeméti színház Olympia előadása az idei évad elég kevés hibátlan produkcióinak egyike. Seregi László megértette és tolmácsolni is hibátlanul tudta Molnár Ferencet. Rendezése szellemességével, a lehetséges színészi túlzások céltudatos lefaragásával, a szereplő gárda által életre keltett alakok gondos modellálásával megérdemli az elismerést. A darab hét szereplője a nagyon is kiszámított és óramű pontossággal működtetendő jelenetsorokban mindig a helyén igyekezett álliji. Nem akart egyik szereplő sem túllépni szerepe korlátain és ábrázolási lehetőségein — bármilyen csábító lehetőséget nyújtott is az előadás három embert fel kell áldoznunk. S részletesen kifejtette a tervét. Ki kell választani egy olyan ügynököt, akinek a hűségéhez nem fér kétség, s át kell küldeni az oroszokhoz. Az ügynök ott megjátssza, hogy lebukik, a kihallgatáson pedig úgy tesz, mintha töredelmesen megbánna és beismerne mindent. Elmondja azt is: tud arról, hogy Ost- burg közelében egy titkos rejtekhely van, amelyben nagyfontosságú dokumentumokat őriznek. Az ügynöknek akkor minden részletében az igazi rejtekhelyei kell leírnia: az elhelyezést, a belső berendezést, az iratok becsomagolásának pontos módját. De azért szükséges, hogy az oroszok, ha máris van valamelyes információjuk a rejtekhelyről, ne kételkedjenek a vallomásban, elhigyjék a „bűnbánást”. Ebijén az esetben ők minden kétséget kizáróan átváltanak Ostburgra. Ott pedig már várni fogják őket... — Nem jó — szólalt meg Upitz. — Teljesen megbízható és hűséges, önfeláldozó ügynökeink nincsenek. — De... — Maga a kellemes kivételek közé tartozik, kedves Wiesbach — mosolyodott el a Gruppenführer. — De nem magát küldjük el, hanem valaki mást. Az illető itt elvállalja, az oroszok előtt pedig kitálal, majd mindent. Nem, itt valami egyéb módon kell eljárni. (Folytatjuk.) egyik vagy másik pillanata. Ezen az előadáson a színház együttese valóban azt adta, amire képes, jottányival sem kevesebbet. Amit külön is meg kell jegyeznünk, hogy az előadás a nehéz és bonyolult tempóváltásokkal is megbirkózott. Nem voltak unalmasan elnyújtott részletek, nem voltak elsikkasztott és kihagyott lehetőségek, vagy éppen túljátszott jelenetek. A szilárd együttes a jól ösz- szefogott és a rövid próbaidő ellenére is csiszolttá vált játék biztonságot és vidám alkotókedvet kölcsönzött a színészeknek. Dévay Kamilla valódi, fenségesen hideg, érzelmeit jól palástoló arisztokrata szépség. Rezzenésnyi pontossággal érzékeli és adja vissza Olympia hercegnő jellemét. Játéka tiszta, világos és tudatosan hatá-_ rozott. Kovács kapitányt Simon György játssza lendületesen és olyan frisseséggel, ami ennek a kitűnő színésznek egészen új arcát villantja meg a néző előtt. Göndör Klára mint Eugénia hercegnő igazi Molnár Ferenc-i figurát teremt, kitűnő ötleteket visz bele alakításába, játékának árnyalatai magával ragadják a nézőt. Jánoky Sándor egészen eredeti felfogásban személyesíti meg a tábornokot és herceget, akiről, ha a családi körben leolvad a k. u. k. fegyelem és az arisztokratikus gőg páncélzata, rendkívül jelentéktelen, buta kis emberke bújik ki saját álarca mögül, aki az égvilágon nem rendelkezik semmivel, csak néhány előregyártott szóklisével, snájdig mozdulattal. Demeter Hedvig a tábornokba szerelmes Lina grófnő érzelgősségét, vén-- - asszonyos pletykaimádatát, ne-_ vetségesen primitív intrikáit jól ötvözi egybe. Kitűnő kabinetalakítást látunk Mezei Lajostól, az ő csendőralezredeséről mintázni lehetne az effajta kardcsörtető tisztviselők szobrát. Jó volt Albert gróf szerepében Dánffy Sándor. Borcsa István díszletei jól alkalmazkodtak a darabhoz, Márton Aladár látványos és ízléses jelmezeket tervezett. A színház az Olympia előadásával hibátlan és szép produkciót tálalt a közönség elé —• minden bizonnyal megérdemelt SÍ kP’*r<'i, Csáky Lajos KXXXXXXXXXXXX Tankötelesek nyilrántartásba vétele A Művelődésügyi Minisztérium 11.392/1963. sz. rendelkezése alapján megyénk illetékes szervei az alábbi változásokra hívják fel valamennyi érdekelt szülő figyelmét a tanköteles tanulók nyilvántartásba vételével kapcsolatban. Az 1963/64-es tanévre tanköteles korba lépő tanulók nyilvántartása céljából a szülők március 15-e és április 1-e között kötelesek minden olyan gyermek születési adatait és pontos lakcímét a lakókörzet szerint illetékes általános iskola igazgatójának bejelenteni, aki hatodik életévét a megelőző év szeptember hó 1. napja és a bejelentés évének szeptember hó 1. napja között betöltötte, illetve betölti. A bejelentés szóban vagy írásban történik. A bejelentés a beíratási kötelezettséget nem érinti, a szokásos időben — a tanévzárást követő két munkanapon — a szülő köteles gyermekét az általános iskola I. osztályába beíratni.
