Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-24 / 70. szám

1963. március 34. vasárnap 3. oldal Ldtáí Az elmúlt napokban a bajai 2-s jelzésű autóbu­szon utaztam, amikor az egyik megállónál felszállt egy idősebb és egy fiata­labb ember, degeszre tö­mött aktatáskával. Letele­pedtek a velem szemben levő ülésre és élénk be­szélgetésbe kezdtek. Pár­beszédüknek akaratlanul is fültanúja lettem. A fiatalabb így kezdte: — Kérlek szépen, az ideg­összeroppanás szélén ál­lok. Azt sem tudom, hol áll a fejem, amióta én lettem a vállalati leltár­felelős. Nincs egy nyu­godt pillanatom. Itt van a nyakamon a negyedévi leltár. Bizony nem köny- nyű úgy megszervezni a leltározó csoportokat, hogy minden rendben menjen. Az idősebb mosolyogva válaszolta: — Nálunk ilyen gondok nincsenek. Leltárfelelősünk már ré­gebben kialakította a leg­jobb megoldási formát, _s ezért negyedévenként nin­csen szükség különösebb szervezésre. Csupán any- nyit tesz, hogy a kedven­cek (hozzáértők) neveit a régi listáról átmásolja az . újra. Miért? A leltározást ugyebár nem mindenki tudja szak­szerűen elvégezni — oko­sítja az idősebb a fiata­labbat, majd így folytat­ja: — Ezért mindig ugyan­azokat kell erre a mun­kára beállítani, akiknek már gyakorlatuk van. Ezek a régiek, úgyis mondhatjuk, a kedvencek, kiválasztottak, a munka­időben és túlórában lel­tároznak és vesznek részt az értékelésben, míg az előző csoportok — egyál­talán nem vagy csak mun­kaidőben leltároznak. Te­hát nálunk monopolizál­ták ezt a munkát... A fiatalabb gyanakodva megkérdi: — Tulajdon­képpen meddig tart nála­tok a leltár? Az idősebb kissé meg­ütközve így válaszolt: — Micsoda naív kérdés. Egy perccel sem tovább, mint a leltárra engedélyezett túlórakeret. —i —or NYERESÉQRÉSZESEDÉS Megyénkben elsőnek a Kecskeméti Cipőgyárban osztották ki az 1962. évi jó munka eredményét, az év végi nyereségrészesedést. A pénzosztó rövid értekezleten, amely a gyár népművelési termében zajlott le. Sersé- nyi Sándor igazgató emlékeztetett a megtett útra. Ezután a művezetők munkatársaiknak ki­osztották az egy havi bérnek megfelelő nyereségrészesedést. Felvételünk az egyik üzemrész dolgozóinak egy részét ábrázolja, amint művezetőjük, Hidi András — szemüveggel — átadja a piroshasú bankókat tartalmazó borítékokat. Negyvenháromfajla takarmány- és kert! növény termesztésére szerződtek szövetkezeteink végső szerződéskötési határidő február 28 volt ugyan, indokolt esetben azonban — elsősorban azokban a tsz-ekben, ahol a ter­mőterület egy részét elöntötték a belvizek — van még mód pót­szerződés kötésére. Étkezési burgonyából akciós szabad szállításra 200 vagonnyi mennyiséget tárolunk prizmák­ban, amelyek megbontását az időjárás javulásával megkezd­tük, úgyszintén a szállítást is — fejezte be nyilatkozatát a ki- rendeltség vezetője. J. T. Munkaegységenként 30 forint előleg A felsőszen ti váni Űj Élet Ter­melőszövetkezet nemrég tartót’a tervtárgyaló közgyűlését. Bor­sodi János elnök beszámolójá­ban elmondotta, hogy a terv­készítésnél alaposan megvizs­gálták a szövetkezet adottsá­gait. Figyelembe vették a több éves termésátlagokat, a mun­kaerőt stb. Kukoricából például, a tavalyi hasonlóan jó termés alapján — májusi morzsoltban számítva — 18 mázsa átlagot terveztek. Nagy gondot fordítanak az úi- lattenyésztés fejlesztésére is. Év végéig például 3,8 hold szántó- területre jut egy-egy számosál­lat, s minden 100 hold után 52 mázsa hízott sertést és 63 má­zsa vágómarhát adnak át az ál­lami felvásárlónak. Egy tehén évi tejhozama meghaladja a 2500 litert. Végeredményben az idei összbevétel 60 százaléka az állattartásból származik majd. A bevételek és a kiadások várható alakulását Páncsis Jó­zsef főkönyvelő ismertette. Ki­mutatta, hogy a tervek megva­lósulása esetén 6 millió 637 ezer forint lesz a bevételi többlet. Ebből csaknem egymillió forin­tot beruházásokra fordítanak. Szemléltető példákkal támasz­totta alá a gépesítés fontossá­gát. A munkaegység értéke 56 fo­rint lesz, amelyből havonta har­mincat előlegként kifizetnek. A párttitkár körzetében A kecskeméti reszelőgyár februári termelési tanácskozá­sán bőven volt bírálat, javas­lat, ötlet, észrevétel. Elég hosz- szú idő eltelt, kérdezzük meg a munkásokat, nem maradt-e papírforma a kezdeményezésük. — Nem akarok kivételezni magammal — véli Gémes István párttitkár. Nézzünk le az edző- műhelybe. Ott én képviseltem a pártszervezetet. Ehol a minden­tudó — vesz elő egy jegyző­könyvet, és sorra veszi a pon­tokat ........Edzőkályhák füstelve. ze tő csövét megjavítani.. Ezt Kökény József edzőkise­gítő kérte. „A konyhában a tej tárolásának, edények, bögrék tisztogatásának megvizsgálása...” — Igaza volt Pásztor Sándor lefúvónak. Megint egy Kökény­javaslat: „Adjanak védőkötényt az edzőkisegítőknek.” Ez meg újra Pásztor-felszólalás: „A le- fúvóknak biztosítsanak megfe­lelő minőségű fogókat.” Lepjük meg a műhelyt — te­Felkerestük Vizin Mihályt, £ Vetőmagtermeltető és EUátc Vállalat megyei kirendeltségé­nek vezetőjét, hogy tájékoz­tassa lapunk olvasóit a kiren­deltség jelenlegi tevékenységé­ről, illetve a magellátás helyze­téről. — Vállalatunk feladata a me­zőgazdasági és kerti magvak forgalomba hozatala és szerző­déses termeltetése — mondot­ta. — Mezőgazdasági növendék­ből 22, a kertimag-növ ínyekből pedig 21 fajta az, amelynek a magellátását biztosítjuk. Egy­részt akciós, másrészt szerződé­ses alapon juttatunk magot a gazdaságoknak. Eddig a többi között 4100 hold étkezési borsóra, 630 hold len­csére, 1200 hold olajlenre, 1300 hold baltacimra és 1260 hold ta- vaszbükkönyre kötöttünk szer­ződést. Említésre méltó néhány ter­melőszövetkezetünk kiemelkedő szerződéskötési eredménye. A dunavecsei Virágzó Tsz például a többi között 50—50 hold szö- szösbükkönyre és kapáslucerná­ra, a tassi Petőfi 100 hold új vetésű somkóróra, a szálkszent- mártoni Petőfi 10 hold salátá­ra és 100 hold fajtaborsóra, a vaskúti Petőfi 50 hold balta­cimra, a jánoshalmi Űj Alkot­mány Tsz pedig paprikából, re­tekből. tökből és uborkából 10— 10 holdra kötött szerződést. A szí naplójába a „leckét” a tit­kár elvtárs. Kalapot vesz, s in­dulunk. Az udvaron körülnéz, szabadkozik. — Hát most nem olyan szép minálunk. Az építők itt is ás­nak, amott is. Majd ha készen lesz az új csarnok... Látja eze­ket a kőgyűrűket — mutat az épületek bejárataihoz. A mun­kások csináltak belőlük virág­cserepeket. Az épületközöket is parkosítjuk majd. Tiszta, gon­dozott környezetben magára is, munkájára is jobban ügyel az ember. Betérünk az edzőműhely­be. Jó ismerős a párttitkár. In­nen egy mosoly, bólintás, amon- nan barátságos intés az üdvöz­lés. Kíváncsi vagyok, melyik is Pásztor Sándor? Biztosan jól megtermett ember, akiről art art szokták mondani: „Nem szívbajos, ez ki meri nyitni a száját” Van lárma, dübörgés, sistergés, mutogatással többre lehet menni. Gémes elvtáns a magas, kúpos kályhákhoz ha­sonló lefúvó-berendezéseknél sürgölődőkhöz int. Alacsony, vé­kony munkás jön, szinte gye­rek, még. Menetközben egy nagy kádba engedi hosszú fogójából a reszelőt. — Jó-e már a fogó? — kérdi is, mutatja is a párttitkár, s jót mosolygunk azon, mennyire össze kell dugni a fejünket, ha szót akarunk érteni. A fiatalember ráint. feleme­li a szerszámot, összemarkolgat- ja a nyelét. Ügy rugózik, mint az acél. — Most már igen. Addig csak vastag vasdrótany ágból vagy miből készült. Nem lehetett ve­le szorítani a reszelőt. Görbült, nem takartak jól a lapkák, bi­zonytalanul fogták a szerszá­mot ... Csak ehelyett kellene valami keményebb — emel ki egy szivacscsíkot a négyszögle­tű fogólapok közül. — Ha egész kemény lesz a betét, kicsúszik a reszelő, — látja másképp a titkár... Per­sze. ti tudjátok, nektek hogy jobb. Törjétek a fejeteket, mit tetessünk bele. Itt az új terme­lési tanácskozás.:. — No — és a konyha sága? — Nincs már hiba. A tejet elzárják, míg felmegyünk, csak a mi kulcsunkkal lehet hozzá­jutni. Tiszta edényben, bögrék­ben előkészítve vár bennünket* tej. Majd meglátjuk. Elmegyünk oda is. De hol van Kökény Jó­zsef? Nincs bent" Állítsuk csak meg art a magas, fekete fiatal­embert: mi van a füstelvezető csővel? Pont Kovács Sándor művezetőt fogtam ki. Titokza­tos vaskemencék, huzalok, ta- kervényes csövek mellé vezet. Perzsel a levegő. Vastag, szög­letes vascső kanyarodik előt­tünk. — Ebben téglagyűrűkből álló cső van — magyarázza Kovács Sándor. El töredeztek a téglák, rések keletkeztek, jött a füst Kijavították, tessék ellenőrizni. Közelben figyelnek a munká­sok. Ketten is intenek: úgy van. Ez is pipálható a jegyzetből. Azok a színes műanyag- vagy gumikötényes munkások mit csinálnak? — Edzőkisegítők. Megkapták a védőkötényt, most már nem rongálódik a ruhájuk. Igaz. a nómenklatúra szerint csak anyagmozgatónak jár. de ők azt is pótolják, tehát jogos a vé­dőkötény. Est is dettáshatjuk. Elköszönünk. Átmegyünk a szekrényekkel zsúfolt, frissen, meszelt öltözőn — az új csar­nokkal megszűnik a kényelmet­lenség is —, megnézzük a tisz­ta, jó meleg fürdőt, ahol szíve­sen ott maradnánk. Irány a konyha. Csak nincs itt senki. Nem baj, több oldalról be lehet lesni a nagy ablakokon. A párt- titkár megjegyzi: „Használt a bírálat.” Nemrég mostak fel, tiszták a berendezések és emitt, az ebédlő végében tényleg áll a jégszekrény, amelyben tiszta, letakart polcokra rakják a te­jet. Mikorra Pásztoréknak kell. Jólesik leírni, hogy ezt a pon­tot is kipipálhatjuk. Tóth István regény. Alig van már belőle néhány példány. Veszik, á, nem is kifejezés, eszik, akár a cukrot. De én gondoltam szerkesztő úrra, s egyet félre­tetettem belőle. — És áradt belőle a szó, ismé­telten és fennen hangoztatva, hogy ez a regény még meghódítja a művelt világot. — Téved barátom — mondtam csöndesen, enyhe letargiával. — Ha eddig nem hódította meg az olvasóközönséget, ezután sem fogja. Ezt a könyvet ugyanis még 1954-ben kiadták. S lám, azóta sem fogyott el minden példánya. Külön­ben nem regény, hanem elbeszéléseket tartal­maz. Tizenhat fiatal író egy-egy műve szerepel benne. A kötet címét is íróinak a számától kap­ta... Hogy honnan tudom? Egyike vagyok az akkori fiatal tizenhatnak. Az ügynök izzadni kezdett. Ismételt felsülésé­től nem tudott szóhoz jutni. Aztán kapta akta­táskáját, köszönt és elviharzott. Azóta nem láttam. Kezdetben bántott, hogy tán meghalt szegény. Klasszikus vég volna: a könyvügynök halála. Aztán hallottam, hogy az ország más vidékeit járja. És most bevallom, hiányzik nekem. Nagyon szeretem őt. Mert akárhogy is csinálja, módsze­re bárhogy is bírálható, — valójában művelődé­sünk ügyét szolgálja, amikor kínálja és eladja a könyveket. Tarján István Meghökkent, „egyen meg a fene, te is éppen akkor nézel ki az ablakon, amikor Pestről meg­érkezem”, de pillanatok alatt kész volt a vála­sza. — Nem bírom már a gyaloglást uram. a ro­konság hát összedobta a kocsi árát — vágta ki magát. — Az én egész rokonságom még egy biciklit se venne nekem — mormogtam, s két perc múl­va ismét növekedett 200 forinttal a könyvadós­ságom. Két hónapja aztán mi történt? Lelkendezve lépett dolgozószobámba az ügy­nök. — Óriási lehetőség uram. Szokásos részlet, re­mek összeállítás —, s nyomtatott tájékoztatót vett elő, amelyben fel volt sorolva, hogy egy- pakkba csomagolva egyszerre öt-hat könyvet is meg lehet rendelni, s ez esetben némi kedvez­ményt is kap az ember. Átfutva a listát, rájöttem: a pakkokat úgy állf- 'tr ;ák össze, hogy az öt-hat könyv közül kettő- hax’om klasszikusaink műve, a többi pedig évek 'óta eladhatatlan regény vagy novellás kötet. Egvszer csak meghökkentem, s kíváncsian várva az i:"'mök magyarázatát, megkérdeztem tőle: mi­lyen könyv a Tizenhatan című kötet? — Ó kérem, az egy remekmű. Nemrég hagyta a nyomdát. A legmodernebb felfogásban írt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents